Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-02 / 177. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 1993. augusztus 2., hétfő Ahol a forro napszel a hideg csillagközi gázokkal találkozik Vége van egyszer a naprendszernek is A Voyager 1 és 2 amerikai űrszonda-páros világűrbeli kalandozása során most először talált a Naprendszer határának elhelyezkedésére utaló komoly bizonyítékokat. Arról a tudósok által régóta keresett zónáról van szó, ahol a Nap felszínéről kiáramló számtalan elektromos töltésű elemi részecske - az úgynevezett napszél - a hideg csillagközi térbe ütközik. Ezt a határt nevezik heliopauzának. Messze a bolygópályákon túl, a Földtől 7,8 milliárd kilométer távolságban a Voyager 1 műszerei múlt év augusztusában erős, alacsony frekvenciájú rádiósugárzást észleltek. Ugyanebben az időben az 5,9 milliárd kilométerre levő, „testvérével" ellentétes irányba sodródó Voyager 2 is hasonló jeleket fogott. Hosszas és gondos elemzés után a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy ez a rádiósugárzás a forró napszél elektromosan töltött részecskéinek a hideg csillagközi gázokkal való találkozásából ered. A kutatók persze lehetségesnek tartják, hogy a csillagközi térbe való átmenet nem egy meghatározott helyen megy végbe, hanem több százmillió kilométeren át húzódik. Don Gurnett, a Voyager-tu- dóscsapat tagja, az új felfedezésről írt jelentésben így magyarázza következtetéseiket: az észlelt rádiósugárzás szerintünk azért utal a heliopauza létére, mert ott kint nem ismerünk más olyan jelenséget, amely ezt előidézhetné. A többi tudós is egyetért abban, hogy a mostani eredmények először adhatnak választ az asztrofizika egyik legnagyobb kérdésére: pontosan hol található a Naprendszer határa? A múlt évi alacsony frekvenciájú sugárzást előidéző erős napszéllökések okozói Tréfák, komédiák, karikatúrák, bohózatok, faviccek — a humor minden fajtája szívesen látott vendég abban a Humor Múzeumban, amely stílszerűen április elsején nyitotta meg kapuit a kanadai Montrealban. A múzeum végre fedelet biztosít a különböző rendű és rangú tréfamestereknek, akik oly hosszú ideje áhítoztak már állandó hajlékra — véli a múzeum újdonsült igazgatója. Ha, amint a híres francia szatirikus író, Rabelais fogalmazott, „a nevetés az ember sajátja,” akkor múzeumot is megérdemel — érvel. A múzeumot ugyanaz a csoport hívta életre, amely már tíz éve rendezi a montreali humorfesztiválokat. A múzeum elsőként „Nevetséges történetek” címmel a humor sok évszázados történetét valóságos eposzként bemutató tárlattal jelentkezett. A kiállítás harsány színorgiájával, látványosságával a Párizsban „Ci- tés-cinés” címmel megrendezett kiállítás ötletgazdagságát idézi, nem véletlenül, hiszen rendezője egyike a humor múzeum három létrehozójának. A történelem folyását — infravörös kamerával a fején — végig követő látogató útját egy központi vezérlőn keresztül összehangolt kamerák kísérik. A különleges elektronikus berendezések kiépítése egymillió dollárba került. A történelmi információkat hang- és magnószalagok és különböző dekorációk együttese adja, de senki sem ugyanazt látja. A rendezők szándékaik szerint az 1992 májusában és júniusában észlelt heves napkitörések voltak. Gurnett szerint a szondák által tapasztalt jelenség valószínűleg a Naprendszer legerősebb rádiósugárzása, ám az alacsony (2-3 ki- lohertzes) frekvencia miatt a Földön nem érzékelhető. A napszél és a rádiójelek terjedésének sebességére vonatkozó becslések alapján a tudósok arra következtetnek, hogy a heliopauza 82- 130-szor olyan messze van a Naptól, mint a Föld. A Nap és a Föld távolsága, amelyet csillagászati egységnek (CSE) neveznek, 149,6 millió kilométer. Ha feltesszük, hogy a Naprendszer határa 100 CSE távolságban található, akkor a Voyager 1 nagyjából 15 év múlva éri azt el. Az 1977-ben útjukra bocsátott Voyagerek (Utazók) rengeteg tudományos újdonsággal szolgáltak. A távoli Pluto kivételével felderítették az összes külső bolygót, és számos új adattal és csodálatos fényképpel járultak hozzá a világűr megismeréséhez. Az űrszondák bolygófelderítő küldetésük után a Tejútrendszer központját 250 millió év alatt megkerülő pályákra sodródtak, és példa nélküli „állóképességüknek" köszönhetően még ma is sok felfedezéssel gazdagítják a világegyetemmel kapcsolatos ismeretanyagot. ezzel is hangsúlyozni akarták az érzékelés egyéni jellegét. Belépéskor egy őskori figura ad ízelítőt a látogatónak a történelem előtt idők humorából, garantált borzongató élményekkel. Majd egy alámerülés következik az antik Görögországban, a demokrácia és egyben a szatirikus komédiák bölcsőjében. Ezután a kariatidák tv-képernyő formájú fejei és egy nukleáris háború után megmaradt tárgyak kavarognak látomásszerűen. A képernyőkön Hitler jelenik meg Arafat, Margaret Thatcher vagy éppen Jacques Chirac némileg átformált figuráival, beszédeik paródiáit halljuk, miközben egy középkori őrült király, két mai „őrült” — Coluche és Woody Allen — társaságában fogadja a látogatókat egy hatalmas sakktáblán. Természetesen a XX. század humoristáiról sem feledkeztek el a nem mindennapi tárlat létrehozói. A némafilmek nagyjai a New York-i utcán adnak randevút egymásnak. A látogatóknak még a nehézkedési erő, a gravitáció kihívását is át kell élniük egy rajzfilmjelenetben a plafonon át bepottyanva és egy egérlyukon át távozva. Kirándulást tesznek egy rádiókészülék belsejében és egy, a harmincas évekből való vetítőteremben is. A múzeum otthont ad humor-panteonnak, dokumentációs központnak, kabarénak és egy színésziskolának is. Végül a „faliújságon” a világsajtóban legújabban megjelent karikatúrák is megtekinthetők. (Az AFP alapján) Tíz napig a Mont Blanc csúcsán 1994-ben dr. Emmanuel Cauchy, Himalája szakértő és orvos megkísérli, hogy a Mount Everest csúcsán eltöltsön egy hónapot. Eddig még tíz napnál többet senki sem tartózkodott ott. Az idén tíz napra felköltözött a Mont Blanc tetejére ott állította fel laboratóriumát, hogy kipróbálja a jövő' évi nagy vállalkozás előtt a felszerelését. (FEB-Fotó) Rámenős lady Furcsa módját választotta a pénzszerzésnek egy fiatal brit nő. A 25 éves Jacqueline Pad- more stopposként felvétette magát férfi autósokkal, majd később — már útközben — válaszút elé állította őket: vagy fizetnek, vagy erőszakoskodás miatt feljelentést tesz ellenük. A háromgyerekes hölgy végül egyik „sofőrjének” köszönhette vesztét. Az illető megtagadta a pénzátadást, mire a fiatal nő elmenekült, de még előtte megpróbálta kikaparni a vezető szemét. Erre a férfi érthető módon feljelentést tett, s a hölgyet zsarolás vádjával egy londoni bíróság három év és kilenc hónap börtönre ítélte. s Miért jó befektetés Önnek a Magyar Államkötvény? Sohasem volt nagyobb biztonságban • A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY KAMATAIT ÉS VISSZAFIZETÉSÉT AZ ÁLLAM SZAVATOUA. Az állami garancia mindig érvényes marad. Ha tehát nemcsak megfelelő kamatot vár, de a pénzét is biztonságban szeretné tudni, akkor az Ön befektetése: a Magyar Államkötvény. • A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY GYORSAN MOBILIZÁLHATÓ. A futamidő nem azonos a lekötéssel. A Magyar Államkötvénybe fektetett pénz a futamidő alatt - a tájékoztatóban megadott feltételek szerint - bármikor mobilizálható. • MINDEN BEFEKTETŐ MEGTALÁLHATJA A NEKI LEGKEDVEZŐBB KAMATOZÁSÚ ÁLLAMKÖTVÉNYT. Az Államkötvények többsége fix kamatozású, mely azért előnyös, mert a kamat előre kiszámítható. Egyes kibocsátásoknál mozgó kamatot alkalmaztunk, ami pedig azért kedvező, mert bármi történik a gazdaságban, a befektetőt nem érheti meglepetés, kötvényének kamata értékálló. Forgalmazóhelyek: MNB Főpénztár (Budapest V., Hold utca 4.) és az MNB Somogy Megyei Igazgatóság (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4.). A forgalmazóhelyeken az itt felsorolt, korábban kibocsátott Magyar Államkötvények - a helyszínen rendelkezésre álló feltételek szerint - folyamatosan megvásárolhatók: Elnevezés Kamat Kamatfizetés Lejárat 1994/A 18,74% '93. XII. 1. '94. XII. 1. 1994/B 17,5% '93. XII. 18. '94. XII. 18. 1995/A 21,0% '93.X. 6. '95.X. 6. 1995/B 21,0% '93. XI. 12. '95. XI. 12. 1995/C 17,5% '94.11.1. '95.11.1. 1995/F 17,0+1,5% '94. VII. 2. '95. VII. 2. 1996/A 16,5% '93. XII. 28. '96. XII. 28. 1996/B 17,5% '94.1.22. '96.1.22. 1996/C 17,5% '94.11.10. '96. II. 10. 1996/F 17,5+1,5% '94. V. 17. '96. V. 17. 1997/C 18,0% '94. III. 1. '97. III. 1. 1998/A 17,8%* '94.111.10. '98.111.10. * változó kamatozású, féléves kamat MAGA BIZTONSÁG A nevetés múzeuma