Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
1993. augusztus 28., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Balatonszabadi díszvilágítás Balatonszabadi önkormányzat a római katolikus templom tornyára is világítást szereltetett, s ez a közvilágítás bekapcsolásával gyullad fel és alszik ki. A torony kivilágításával kapcsolatban a költségek nem számottevőek, viszont ezzel a gesztussal falu esperesének munkáját is szeretnék honorálni, aki gyűjtést szervezett az iskola és a tornaterem építési költségeihez. Negyven telek a fiataloknak A ságvári önkormányzati hivatal 40 építési telket alakított ki — elsősorban fiatal házaspárok számára. A telekvásárláshoz egyszeri, 30 ezer forintos támogatást is nyújtanak. Emellett az OTP-vel született egy megállapodás, amelynek alapján a telekvételhez kölcsön is igényelhető. Igazgatókat neveztek ki Siófokon A hét folyamán intézmény- vezetőket neveztek ki Siófokon. A 2. számú napköziotthonos óvoda élére Lampertné Zákonyi Judit, 7. sz. napköziotthonos óvoda vezetői posztjára pedig Bedeginé Jung Ildikó került. A Vak Bottyán János Általános Iskola igazgatójának Vidovicsné Sipos Borbálát, a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatójának Major Istvánt nevezték ki. A Somogyi József Általános Iskola ideiglenes vezetésével Gadányi Évát bízta meg a város képviselő-testülete. Támogatás az iskolakezdéshez A zamárdi önkormányzati hivatal iskolakezdési hozzájárulásairól a múlt héten tévesen jelent meg hír. Az általános iskolai diákok ingyen jutnak hozzá a tankönyveikhez — ennek költségét fedezi az önkormányzat. A balatonend- rédi önkormányzat azonban a fentieken túl a középiskolás diákonak is nyújt 1500 forintos egyszeri támogatást. Drágább lesz az autóbusz Fonyódon Szeptember 1 -jétől a Volán az áfa miatt emeli a fonyódi helyi járatokra érvényes bérletek árát. Az egyvonalas bérlet az eddigi 425 forint helyett 441 forintba, az összvonalasé 610 forint helyett 633 forintba, a tanulók és a nyugdíjasok havi bérlete pedig az eddigi 153 forint helyett 158 forintba kerül. A menetjegy árának változásáról a fonyódi képviselőtestület szeptember 2-i ülésén dönt. A megtalált bizonyosság A Pados házaspár munkásságát a megyei közgyűlés köz- művelődési díjjal ismerte el Balatonboglári otthonuk a tanító-alkotó évek, a szépre érzékeny lelkek lenyomatait őrzik. A míves bútorok, a tágas nappali, a tóra néző terasz mind illik ehhez a két emberhez, aki így, hetvenen felül — számos betegségen és bőséges tapasztalaton túl — megőrzött valamit a fiatalság nyughatatlan tüzéből, a másokért tenni akarásból. Pados József és felesége közös életük javarészét Somogy megyében töltötték. A győri születésű férj a Rába-parti város királyi tanítóképzőjében kapott diplomát. Bicskei származású felesége a svájci Keresztes Nővérek zsámbéki, rendi iskolájában, később pedig a tatai piaristáknál nevelkedett, s végül Pécsett szerzett képesítést. A bajorországi, kalandos esküvőt követően 1945 októberében elsőként tértek haza a romokban heverő országba. Élelemért jártak le akkoriban Somogyba; „batyuzni” — ahogy ők mondják. 1946-ban aztán pályázat útján Somogysimonyiba kerültek — a férj mint iskolaigazgató, a feleség mint tanár. Marcali, majd Kaposvár volt a következő állomás; Pados Józsefet 1963-ban a Kaposvári Városi Tanács elnökhelyettesévé választották. A gyerekeket és nem a funkciót szerette, így aztán az 1966-os esztendő már Balatonbogláron találta a pedagógus-házaspárt. A humán érdeklődésű férj a háború előtti önképzőkörök mintájára hamarost megindította a középiskola irodalmi színpadát. Először csak iskolai rendezvényeken léptek fel, ám a kitartó próbáknak és az alapos dramaturgiai felkészülésnek köszönhetően hamarosan a legjobb amatőr művészeti együttesek között jegyezték a Bogiári Diákszínpadot... Csurgó, Balassagyarmat, Keszthely, Tatabánya, Budapest jelzi az egyre sikeresebb fellépések útját, a magyar-történelem szakos tanár olthatat- lan vonzódását a színház, a játék világához. S miközben a férj fáradhatatlanul igyekszik színpadra állítani a hazai és a világirodalom ismert gyöngyszemeit, addig a feleség, Pados Józsefné, a reál tudományok, a matematika és a fizika szerelmese — aki még Öveges professzortól is tanulhatott hajdanán fizikát — a hagyományőrzés felé fordul. Ebben a választásban a nyugdíj- bamenetel is szerepet játszik, hiszen kellett valami elfoglaltság a tanárnőnek is a kertészeti szakközépiskola lármás pedagógusévei után... Először csak néhány helybéli asszony járt össze varrni-hímezni, s ahogy szaladtak a hónapok, s évre év jött, a több mint félszázra duzzadt szakkörből Boglárka Hagyományőrző Egyesület lett. A hasznos időtöltésre s nem utolsósorban emberi kapcsolatokra vágyó egyesületi tagok ambiciózus vezetőnőjükkel az élen a megye legjobb szakkörének meg- tiszlető címét nyerték el az idén. — Együtt mentünk nyugdíjba, de nem bírtunk volna egész- nap csak itthon ülni és bámulni egymást meg a négy falat — mondják mosolyogva. — Kellett a közösség, a valahova tartozás érzése. A tudat, hogy olyat csinálhatunk, ami valahol, valakiknek fontos. Akár néhány tucat gyereknek az iskolai színpadon, akár néhány idős bácsinak, néninek az egyesületben. A bizonyosság, hogy békében és a kedvtelésünknek adózva munkálkodhatunk az élet alkonyán. Csiky Kis Erika A 168-ból már 133 család jelentkezett Lesz gáz Pusztaszemesen A pusztaszemesiek nem félnek a gáztól. Szunics Imre polgármester szerint november tájékán sor kerülhet a fáklyagyújtásra, s örömükre csaknem minden falusi porta igényelte is a bevezetést. Anyagiakban persze nem kis terhet ró ez a beruházás a lakosságra, de az önkormányzat igyekszik csökkenteni a terheket. Portánként a bevezetés harminc százalékát állják, a többire OTP-kölcsön vehető fel, amit három év alatt lehet törleszteni. Úgy hatvanötezer forintba kerül majd családonként az, hogy eljut a vezeték a ház faláig. Ott már nem lehet azután megállni, s az újabb költséget jelent. Az OTP a belső szerelésekhez is ad kölcsönt, mégpedig úgy, hogy a tulajdonosnak kell harminc százalékot előre letenni az asztalra, s a fennmaradó részt 5-10 év alatt lehet megfizetni. A 168 pusztaszemesi lakásból eddig 133-nak a tulajdonosa jelentkezett. A nyugdíjasok nagy része is, a magas költségek ellenére. De hát a fa egyre kevesebb ma már, no és drága is. Ami a beruházás műszaki részét illeti, nem a hagyományos vezetékes gáz jut majd el Pusztaszemesre. Az úgynevezett tartályos, PB-gázos rendszert választották, olcsóbb volta miatt. A faluban három helyen lesznek elosztótartályok. A „bűvös” határidő tehát november. Gáz lesz Pusztaszemesen! (Fónai) Templomtorony beemelés Újabb fázisához érkezett a siófoki református templom építése: beemelték az épület mellett összeállított 13 méter magas, 8 tonna súlyú templomtornyot. így az építmény a tornyon elhelyezett dísszel együtt 27 méter magas lett. A torony helyszíni összeállításához két darura volt szükség, hogy beemeljék a 14 méter hosszú gerendákat. Az építkezés tervszerűen folyik. Szerkezetkészen várhatóan október elején adják át az épületet. A munkálatok eddigi költségei 13 millió forintot tettek ki. A Csarnok-Piac Kft., Siófok, Somogyi B. u. 2., bérbe adja a vásárcsarnok galériáján üzemelő, jelenleg Colibri gyorsbüfé elnevezésű vendéglátó egységet, működőképes állapotban, 1993. szeptember 1-től. Érdeklődni: a 84/311-618 84/311 -679-es telefonszámokon. (17180) Köszönetét mondok és 50 000 Ft jutalékot fizetek annak a közvetítőnek, aki az alábbi típusú, eladó ingatlan megvásárlásához segít Festői környezetben, magaslaton fekvő, kb. 2 hold nagyságú területet vennék üdülőpark létesítése céljából, a Balatontól 1-4 km távolságban, Balatonra néző kilátással, ősfás erdőrész előnyben, romos lakóépület, felújítható kúria is érdekel. Villany és vízellátási lehetőség szükséges. "PANORÁMA" jeligére, a kiadóba. ....... Rendet akart csinálni, s megvádolták az igazgatót Hiányzott 3760 liter gázolaj — A dolgozók kiálltak dr. Kopár István mellett (Folytatás az 1. oldalról) A körülöttük tevékenykedő cégek, ' vállalkozások túlnyomó része veszteségekről panaszkodik, a Mahart azonban tartotta a tavalyi esztendő eredményét, közben beruházásokat végeztek, 25 százalékos béremelést hajtottak végre. — Ugyanaz a társaság áll a balhé mögött, amely három éve a korábbi igazgatót is kicsinálta — nyilatkozta a siófoki kikötő sólyaterén, egy vitorlás fenekének hegesztése közben Kocsis József, az üzemi tanács elnöke. — Ők hívták vissza nyugdíjból Kopár Istvánt, aki időközben megszilárdította a cég helyzetét; biztos munkahelyünk van, a miénkhez hasonló béremelésről pedig nem is tudok a közelben. A névtelen leveleket egyébként szerzőik a hajósok nevében Írogatják alá, de időközben kiderült, hogy a legtöbb vizenjáró nem is tud a dologról semmit. — A műhely kiáll az igazgató úr mellett. Többen lebuktak ügyeskedéseik miatt, az olajból is hiányzott például többezer liter az elszámoltatásnál. A szántódi révnél pénzváltó automatákat állított fel az igazgató, hogy kizárja a csalást, s ez sokak számára rosszul jött. Nem véletlen, hogy akkor kezdték ki az „Öreget”, amikor rendet akart csinálni. — Remélem, hogy hamar véget ér ez a személyeskedés. Ellenkező esetben ugyanis padlóra kerülhet a cégünk, amit olyan sok energiával, ötlettel sikerült talpon tartani a nehéz időkben. A szakszervezet helyi választmányába — sajnos — buta emberek is bekerültek; inkorrekt rágalmazások helyett inkább becsületesen kellene dolgozniuk. Egy napot Siófokon töltött Fáy András, a Mahart vezér- igazgatója. Érthetően izgatja a balatoni kft sorsa, hiszen egyedül ez áll különösebb megrázkódtatás nélkül a magyar hajózást alaposan megtépázó viharban. Beszélgetett a dolgozókkal, aztán — a Somogyi Hírlap értesülése szerint — úgy döntött, hogy meg- hoszabbítja dr Kopár István kinevezését. Várhatóan három évre szól majd az újabb megbízás: 1996-ig, akkor ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a balatoni hajózás. Czene Attila Most már tenni kell a vendégek kedvére A turisták szerte a világon a napfényt és a vizet keresik, ha kirándulni indulnak. A Balaton szerencsés esetben nyújthatja ezeket az örömöket, de vajon mit tud kezdeni pihenésre összegyűjtött idejével a vendég, ha akár csak rövid ideig zuhog az eső, s emiatt napokra lehűl a tó vize ? Látnivaló, sajnos, alig akad. Sajátos vonzerőt elsősorban a jó értelemben vett magyar kultúra jelenthet a tengerpartokkal versenyző Balatonnak. Aztán a kiaknázható lehetőségnek bizonyulhatna a gyógyturizmus is, gondoljunk csak Igalra, Csisztapusztára, s Hévízre, amely közel esik a tóhoz. S ha még az állam meg tudna egyezni a külföldi biztosítótársaságokkal, hogy ők vállalják betegeik itteni gyógykezelésének költségeit, az volna ám a jó! Somogy gazdag erdőben, rétben, s vadban; a lovagló- és vadászturizmus is sok vendéget csalogathatna. A külhoni vállalkozóknak konferenciák szervezését lehetne fölajánlani. Vagyis tervezni kell. Még akkor is, ha a kellemes időjárás nem rendelhető meg előre. Igaz, megszokták a Bala- ton-parton élők, hogy a vendég jött tömegével, minden propaganda, csalogatás nélkül is, de ennek az időszaknak — úgy tetszik — vége. A veszteségek nagyobbak is lehetnének, de a szobakiadás, étkeztetés talán a legkevésbé tőkeigényes iparág: a turistát nem kell csomagolni, szállítani, tartósítani, vámot fizetni érte, mint például a kolbász után, amit a gyártó átvisz az országhatáron. Az idegenforgalmi piac honi szereplői közül sokan nem, vagy pedig nem jól terveznek, helyette a rossz időjárást, vagy az állam tartózkodását jelölik meg, mint a gondok okozóját. Az idei nyár véget ér lassan, mielőtt igazából megkezdődött volna — főképp, ha a korábbi szezonokhoz viszonyítjuk. Megfizeti a tanulópénzt a vállalkozó, vállalóink s'" sága. Megfigyel hogy a keveseb minőségre, ez cuiicikka/imci vevő — még akkor is, ha pénzét nem kívánja közben két- marékkal mérni. Ez az idei szezon tanulsága. Czene Attila Sikeres évet zár a Gamásza A Gamásza kempinget a Siótour bérbe adta Vig Jánosnak, s az megtalálta számításait: a nyári bevétel fedezi a bérleti díjat és a költségeket. A Gamásza eddig a múlt évi forgalom háromnegyedét bonyolította le. A vendégek zöme olyan volt, akik már 10-15 éve ebbe a kempingbe jár pjhenni: elsősorban németek továbbá hollandok, lengyelek, csehek és kisebb számban magyarok is. A tervek között szerepel a szolgáltatások színvonalának további emelése.