Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-27 / 199. szám

Makettkiállítás Kaposváron Repülőgépmakett-kiállítás nyílt tegnap Kaposváron a Szak- szervezetek Művelődési Házában. A légi járművek kicsinyített másaiból rendezett versenyt az intézményben működő Kapos­vári Makettezők Baráti Köre hirdette meg. A zsűri értékelte a munkákat, a kategóriák legjobbjai jutalmat kaptak. A kiállítás vasárnap estig várja az érdeklődőket. (Fotó: Lang Róbert) Tisztelt Szerkesztőség! Pável János toponárí lakos augusztus 9-én a város­rész vízgondjait tette szóvá. A toponárí városrész önálló véízműrendszerként üzemel három mélyfúrású kúttal és egy 200 köbméte­res víztoronnyal. A városrész vízhiánnyal kapcsolatos panaszairól, il­letve Dicenti Ernő képviselő úr felvetéséről üzemigaz­gatóságunk tudott, az ezzel kapcsolatos tájékoztatót július 6-án megküldtük a Kaposvári Polgármesteri Hi­vatalnak. Ennek lényege, hogy kb. egymillió forintos költséggel 500-600 folyóméter NA 1 OO-as vezeték ki­építésével lehet javítani az érintett terület vízellátá­sán. A panaszok fő oka, hogy a valamikor törpevíz- müként épült ágvezetékes rendszer nem tudja kielégí­teni a nagyobb igényeket, a városrész dinamikus fej­lődését nem követte az ivóvízhálózat kapacitásának fejlesztése. Téves a panaszos információja, hogy a víztorony részkapacitással működik, az ugyanis megfelelő mi­nőségben készült el és teljes kapacitással üzemei ígéijük, amennyiben az általunk javasolt megoldás elkészül, a jövő nyár csúcsidőszakára megszűnnek a vízhiányok az említett területen. Tisztelettel: Jánossy Gábor titkárságvezető, tájegységi referens Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: Uessz 4,1-8. Zsolt 96. Mt 25,1-13. Ref.: Mk 3,22- 35. 2Móz 24. Ev.: 2Sám 16,5-14. 3Móz 16,1-22. Őrt.: 2Kor 11,5-21. Mk 4,1-9. Zoárd. Ősmagyar név, je­lentése: eltévedő. Védő­szent Zoerard lengyel szár­mazású szerzetes, aki a Trencsén környéki barlan­gokban remete volt (+1010). Szilárd. Újmagyar név, a latin Konstantin fordítása. Védőszent: Konstantin angol király, aki felesége halála után bencés szerzetes lett és a skótok térítése közben szenvedett vértanúhalált (+576). Az ortod. naptárban Nagy Szt. Pimen. A gör.kat. naptárban Pásztor atya. Páratlan lelet Párizsban Páratlan értékű régészeti le­letre bukkantak Párizsban, az iparművészeti és műszaki múzeum átalakítása során. Az egykori benedekrendi kolos­torból átalakított múzeum gó­tikus kápolnája alatt megtalál­ták a VI. századból, az első francia királyok korából szár­mazó templom maradványait. Drágult a benzin az Adrián (Folytatás az 1. oldalról) Azok, akik helyfoglalás nél­kül érkeztek az Isztriára bi­zony nehezen találtak szál­láshelyet. A múlt hét szom­batján már a privát tulajdon­ban levő szobák és apartma­nok is megteltek. Nem ke­vésbé fontos tényező az idő­járás, ami ebben az évben igen kedvezett a nyaralók­nak. A meleg párás idő to­vább tart, nem ritka a 31-36 fok közötti hőmérséklet sem. A tenger tovább melegedett, Rovinzban 26, Porecsban és Rab-szigeteken, valamint Opatijában 27 fokot mértek. Az infláció nem állt meg, 100 német márkáért jelenleg 266 365 horvát dinárt kapnak a bankokban, és a pénzvál­tóknál. Tegnap reggel a ben­zin is megrágult: egy liter a múlt heti 2 400 dinár helyett most 3 100 dinárba kerül. Ennek ellenére az ellátás tö­kéletes, a magas árak mellett is. Kissné Póka Mária Súlyos balesetek a Balaton-parton F ény sorompónak csapódott a száguldó autó — Mountain bike csere. Kaposvár, Berzsenyi u. 9/6. (Pavilonsor) (16491) NYÁRI VÁSÁR! GYERMEKRUHÁK 50% ENGEDMÉNNYEL! (pólók, shortok, lánykaruhák) AMÍG A KÉSZLET TART! Kaposvár, Fő u. 22. (17019) Nem megfelelő sebességgel vezette gépkocsiját Siófokon szerdára virradó éjszaka Baksa Michael Christofer 35 éves an­gol állampolgár, és egy jobbra ívelő kanyarban levő vasúti fénysorompónak csapódott, majd áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra és ott nekiütkö­zött a vele szemben szabályo­san közlekedő személygépko­csinak. Az angol férfi súlyos, a vétlen autó vezetője és két utasa könnyű sérülést szenve­dett. Figyelmen kívül hagyta a stop-táblát szerdán reggel a 7-es főút balatonőszödi bejáró kereszteződésében Bózsa László 21 éves balatonszemesi lakos, és Aro típusú tehergép­kocsival megállás nélkül behaj­tott a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsi­val. A teherautó és a vétlen személyautó vezetője súlyosan megsérült. A baleset körülmé­nyeit műszaki szakértő bevo­násával vizsgálják. Krónika AUGUSZTUS Péntek Gáspár A nap 5.56 órakor kél, és 19.34 órakor nyugszik; a hold 16.51 órakor kél, és 1.04 órakor nyugszik. Ismétlődő esők Délutántól ismét megnö­vekszik a felhőzet, további esőre kell számítani. Az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 19-24 fok között valószínű. Diplomatákat képeznek a kaposvári A Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemhez kapcso­lódó, ám nagyfokú önállóságot élvező Posztgraduális Nemzet­közi és Diplomáciai Tanulmá­nyok Intézete október második felében első ízben a fővároson kívül, a kaposvári TIT-ben in­dítja meg diplomáciai szakkép­zését. A diploma (Master's) programokkal a BIGIS célja a diplomáciai szakképzés. A 720 órás képzést kéthetente egy al­kalommal, péntek déltől szom­Keszthely történelmi vá­rosmagja gyalogosövezeté­nek teljes rekonstrukcióját kezdik meg szeptember else­jén. A számtalan műemlék épületet magába foglaló, 5500 négyzetméteres terület fűré­szelt gránit- és andezitlapok­ból álló, mintás díszburkolatot, öt csobogókutat, a betorkolló utcáknál zöldszigeteket kap. Városképbe illeszkedő utca­Sok helyről jelezték Buda­pesten, hogy gázszagot érez­nek: Nagykovácsi, Solymár­völgy irányából áradt a fővá­ros felé. A jelzések alapján le­vegőmintákat vettek, és ellen­őrizték a legfontosabb gázvez- tékeket, valamint a földgázt kénvegyülettel szagosító ál­lomásaikat. Vizsgálataik alap­ján teljes biztonsággal állít­ható, hogy vezetékszivárgás­ból nem került gáz a levegőbe. bat délig tartják majd a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társu­lat kaposvári székházában. Je­lentkezni ugyanitt lehet, és itt lesz a felvételi beszélgetés is. A képzés önköltséges: szemesz­terenként 80 ezer forintba kerül. Az intézet külföldi kapcsolatai révén korlátozott számban ugyan, de mód nyílik a ösztön­díjas tanulmányokra is. A dip­lomákat a Budapesti Közgaz­daságtudományi Egyetem ál­lítja ki. bútorok, hirdetőoszlop és díszvilágítás, valamint — elő­nevelt fák telepítésével — új fasor teszi még szebbé a vá­rosháza és az Amazon szálló közötti sétálóöveztet. A város idegenforgalmi „ta­lálkozóhelyét” úgy alakítják ki, hogy utcafesztiválok, művé­szeti bemutatók, vásárok és könyvünnepek rendezésére is alkalmas legyen. A Magyar Honvédség ve­gyi-sugárfigyelő és helyzet- tértékelő alakulatának ügyele­tes szolgálata is megerősítette a gázművek megállapítását. A honvédség havária-laborató- riuma azonban készenlétben áll, hogy szükség esetén azonnal a helyszínre vonuljon egy esetleges nagyobb mér­gezés megelőzésére. A gázszagot okozó forrás je­lenleg ismeretlen. Tarka sorok Diáktörténetek Ki a stréber? Az a diák, aki csak azért szór tüsszentőport a tanári asztalra, hogy azt mond­hassa a matektanárnak: „Kedves egészségére!” Schulz papa az iskola előtt vár a fiára. Kijön egy tanárnő, és megkérdezi tőle: — Gyereket vár? Schulz papa kicsit za­varba jön, de válaszol: — Nem, tetszik tudni, én mindig ilyen kövér voltam. Müllerné a lépcsőház­ban találkozik a szomszéd­jában lakó kisfiúval, és megkérdezi: — Neked most született kistestvéred. Megmonda­nád, mi a neve? — Még én sem tudom — hangzik a felelet —, mert még nem tud rendesen beszélni, így bemutatkozni sem. Ragadós ügy A Szabó házaspár mo­ziba megy. A film közepén elkezd az asszony valamit keresni a földön. „Mit kere­sel?” — kérdi a férj. — „Le­ejtettem a cukrot” — feleli az asszony. — Hagyd csak, van még a zacskóban — mondja a másik. — Nem megy, mert a műfogsorom is vele van! Az iskola amúgy is csak arra jó, hogy utálatos mó­don félbeszakítsa a szün­időt — gondolta magában a kis Nils a szünidőt követő első iskolai napon. És ugyan már miért is mosná meg a kezét, amikor az órán úgysem jelentkezik? Viszont a matektanárnője mindezt másképpen látta, és azonnal hazaküldte, ami már nem az első alkalom­mal történt meg vele. „Mi­csoda vén sárkány — vé­lekedett nem éppen elő­nyösen a tanárnőről. — Egy biztos, soha nem jut fel az égbe. — Kisfiam, hogy mond­hatsz ilyet? — szidta le kel­lőképpen a mamája. — Mert a sárkányok száz méternél magasabbra nem tudnak felemelkedni. Csobogó kutak, zöld szigetek Megújul a keszthelyi gyalogosövezet Nem került mérgező anyag a levegőbe Gázriadó Budapesten HANGOLJON RÁNK! 1993. augusztus 30., 6 óra (16682) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom