Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 1993. augusztus 17., kedd Mamutagyarral KAPOSVÁRRÓL INDULT A HADITUDÓSÍTÓ Kriszta ronggyá égett Tunéziában fizetnek Egy japán társaság fél tonnányi mamutagyarat kapott fizetségül azért, hogy 60 millió jen (5,9 millió dollár) értékű égetett szeszt szállított Szibériába. A kemény valuta helyébe lépett „fizetőeszköz” tízer évvel ezelőtt kipusztult állatok maradványa, amit az időjárás enyhülése következtében egyre könnyebben ásnak ki a földből. Az oroszok megígérték, hogy további másfél tonna mamutagyarat küldenek. „Nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk az agyarakkal, de minden bizonnyal használni lehet őket valamire” — nyilatkozta Macuda Jaszunobu, a PJL cég ügy- veztető igazgatója... Az 1989-es washingtoni konvenció ugyan tiltja az elefánt- csont importját, de ez a tilalom csak élő állatokra vo- natkzik, s nem már ősidők óta kimultakra. Csókbajnokok Eléggé elfáradhattak azok a kitartó versenyzők, akiket a brazíliai Santos városában 62 nap 8 óra és 15 percnyi csókolózás után hirdettek ki győzteseknek a városban megrendezett csókbajnokságon. Marcio és Ivy, valamint Sandro és Neusa június 12-e, a brazil Bálint-nap óta tartottak ki rövid szünetekkel ilyen sokáig. A versenyszabályok először azt írták elő, hogy reggel tíztől este tízig csókolózzanak, két 15 perces szünettel és két egyórás ebéd, illetve vacsoraszünettel. A rendezők ezután megnehezítették a részvételt: reggel fél nyolctól hajnali fél háromig kellett versenyezni, kétszer ötperces fürdőszobaszünettel és csak egy étkezéssel; az ételt 15 perc alatt kellett elfogyasztani. Megszelídítik a szőrösmellűt ír tiltakozásra „megszelídítik” azt a sörreklámot, amelyen szőrös keblű nő látható annak bizonyítására, hogy a német világos sör (lager) „szőrt növeszt annak keblén, aki issza”. Mint a Reuter jelentése rámutat: az ír Köztársaság Reklámokat Ellenőrző Hivatala szerint ugyan a kérdéses plakátok nem ütköznek a hivatal által kidolgozott szabályokba és nem indokolják betiltásukat, de „nélkülözik a jó ízlést”. A német világos sört gyártó Tennent cég most kénytelen lesz ’’megszelídíteni” a reklámot. Olasz utcalányok ajánlata a rendőrségnek A közelmúlt olaszországi pokolgépes merényletei után a prostituáltak egyesülete felajánlotta a rendőrségnek, hogy kész segítséget nyújtani az utcák ellenőrzésében. Nicola Mancino belügyminiszterhez intézett levelében a „Bizottságok a prostituáltak jogaiért” nevű szakmai érdekvédelmi szervezet szóvivőnője, Carla Corso hangsúlyozza: „ha valahol gyanús autó parkol, arra először mi figyelünk fel”. A „biztonságos járdaakció” fejében az örömlányok ellenszolgáltatásul rendőri védelmet kérnek a kormánytól abban az esetben, ha tanúként idézik be őket. Lapjelentések szerint az utcalányok egy füst alatt szereték kiterjeszteni tevékenységi területüket is: a városközpontokra. Félszázados frontképek Operettben Karai Sándor: Bajtársaimnak szánom a fényképeket Karai Sándor a Somogyi Hírlap szerkesztőségében (Fotó: Balassa Tamás) Karai Sándor 1929-ben került Kaposvárra: a polgári után pékinasnak tanult, de szakmájában vajmi keveset dolgozott. A fotózás jobban érdekelte. E szenvedélyének köszönheti (?), hogy haditudósítóként lencsevégre kaphatta a háború pillanatait. Barcson élő lányát látogatta meg, s bejött szerkesztőségünkbe is, megmutatni csaknem fél évszázada készült felvételét. Karai Sándor táskájából több tucat megsárgult fotó kerül elő. Miközben pakolja az értékes dokumentumokat, életéről mesél a 75 esztendős férfi: — Honvédségi szempontból egy elmaradt korosztály volt a mienk — mondja. — 23 éves voltam, amikor 1941. augusztus elsejére behívtak nyolchetes, úgynevezett póttartalékos kiképzésre. Ebből a néhány hétből jóval több lett! 1943. január 15-én kerültem haza. Jó kis kiképzés volt... Két tél... — Hogyan lett haditudósító? — A 36/2 zászlóaljnál szolgáltam, s mivel nagyon szerettem fényképezni, az apparátot is vittem magammal. Akkoriban még csak ilyen dobozos gépek voltak. Vettem egy egyszerűt, azt tettem a gázálarc tokjába. Amerre jártunk, fényképeztem. Csóró gyerek voltam, ezért csak 3-4 tekercs nyolcfelvételes filmet vittem magammal. Mondanom sem kell: hamar elfogyott... 1942. január 31-től március 18-ig a legkeményebb télben nyolcszáz kilométert gyalogol- tattak velünk. Volt olyan nap, amikor a hóvihar miatt csak öt kilométert tudtunk megtenni. Az ember ahogy kiemelte lábát a hóból, már nem is látta a saját nyomát, mert rögtön befújta a porzó. Volt, hogy 22 kilométert mentünk, s egyszer lefagyott a századparancsnok a lóról. 10-12 társamnak fagyott le a lába. Ilyen körülmények között fotóztam, zömmel csoportképeket. Egyszer találtunk egy kilőtt tankot. „Na, gyerekek álljatok rá körbe!” — mondtam, majd lefotóztam őket. Szinte valamennyi somogyi katona volt. Csak né- hányuk nevére emlékszem, de nem tudom, élnek-e, halnak-e. Filmet előhívatni vagy filmhez jutni lehetetlen volt. A fronton nem volt Ofotért. Néha kaptunk tábori újságot, ebben jelent meg a felhívás, hogy akik fényképeznek kint a fronton, küldjék be filmjeiket a haditudósítókhoz, ők előhívják és elküldik a képeket. Sőt, ahány tekercset elhasználnak, annyi újat is kapnak. így tettem én is. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy viszontlássuk a megörökített pillanatot. Amikor hazajöttem, 1943. augusztus 15-ére újabb behívót kaptam: jelentkezzem a haditudósítóknál! Bementem a Fortuna utcába, ott volt a vezérkari főnökség egyik osztálya, s megkérdeztem: egy egyszerű gyalogos, bakancsos katona hogy kerül a haditudósítókhoz? Főleg akkor, amikor már tizennégy és fél hónapot lehúzott? Rögtön elővették a kartotékot, amelyben ott sorakoztak eredeti képeim, a hátoldalukra rányomtatva: Karai. így kerültem nyilvántartásba, majd ismét a frontra. 1945 februárjában például ott voltam Kutas-Kozma- pusztán, amikor elindult a támadás. Egyszer a németek elkaptak. A gép a nyakamban, hátizsák a hátamon, bandukoltam, amikor megállítottak. Én megmutattam magyar-német nyelvű igazolványomat, lementünk egy borospincébe, a főhadiszállásukra. Tele volt telefonokkal a pince. Mondták, üljek le. Fél óra múlva visszajöttek, addig ellenőrizték, hogy valóban járhatok-e ott. Voltam Belegben is, és számos somogyi faluban. Mindenhol, ahol megfordultam, feljegyzést készítettem: mikor hová mentünk. Naplómban még egy vers is van az egyik katonatársamtól. — Mit tervez a felvételekkel? — A csoportképeket szeretném közzétenni, hiszen még élhetnek somogyi katonatársaim, akiknek nem tudom a címét. Szeretnék juttatni nekik ezekből a felvételekből, ha felismerik magukat. Lőrincz Sándor Karai Sándor fronton készül képeit sorozatban közli a Somogyi Hírlap. Kérjük, hogy aki magára vagy hozzátartozójára ismer, és szeretne emlékbe egy képet, az vágja ki a kép mellett lévő számot s a kép alá írt szöveget. Küldje azt be a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár, Pf.: 31.), és postafordultával küldjük a képet. A borítékra kérjük írják rá: Fotóposta. a Família Kriszta gyengéden borul a nagymama vállára: „Jaj, olyan fáradt vagyok!” Az együttérző simogatást az ügyelő figyelmeztetése zavarja meg: tíz perc múlva kezdünk! Szép Kriszta — Xantus Barbara — megnyugtat: ő csak később következik. Míg a stáb a mini abc-ben forgat, kényelmesen elhelyezkedhetünk a Família Kft jólismert nappalijában. Az első kérdés önként adódik: — Miért panaszkodott az előbb Bőd Teréznek? — Tényleg olyan jóságos, mint a nagymamám. Megértő, van türelme hozzám. Segíteni ő sem tud, de legalább meghallgatja a bánatomat. — Szerelmi bánat? Kövér Vili? Pici? Lacika? — Korántsem. Felkértek, hogy vezessem a Petőfi rádió reggeli zenés műsorát. Nagyon szerettem csinálni, eddig ötször köszöntöttem a hallgatókat, de legnagyobb bánatomra le kell mondanom. Egyszerűen nincs rá időm. — A Famílián kívül van más elfoglaltsága is? — „Másodállásban” most kaptam meg a színészi oklevelet: Gór Nagy Mária színitanodájában végeztem. Vizsgaelőadásunk, a Grease nagy sikert aratott. Egy időre elbúcsúzunk a filmgyártól... — Nem folytatódik a Família? — Szó sincs erről. Beköltözünk az operettszínházba. Műfajt váltunk és musical formájában játsszuk a Szép-család történetét. Ma van a filmgyárban az utolsó felvétel, legközelebb augusztus végén forgatunk ismét. — Addig nem lesz Família a tévében? — Előre dolgoztunk, most hetekig „konzervből” sugározzák az epizódokat, mi pedig éjt nappallá téve táncolunk, énekelünk a színházban. — Miről szól a musical? — Hát rólunk, Szépékről. Az iker öcséim körüli bonyodalmak állnak a cselekmény középpontjában. A nagyszülőkkel is baj van, ők is lelépnek. De Szép anyuka, ahogy rendes családfőhöz illik, mindent megold. — Nyaralás sincs kilátásban? — A Famíliával Tunéziában jártunk. Ott nyaralva dolgoztunk, dolgozva nyaraltunk, rengeteget forgattunk. Az arcomon kívül mindenem ronggyá égett, annyira erős volt a napsütés. Természetesen mire hazaértem, lehám- lottam, kifakultam, és senki nem akarta elhinni, hogy valóban Tunéziában jártam. Végre újra úszhattam a tengerben, „öcsikéim” kedvükre kijátszhatták magukat. Ők nemcsak szerepük szerint imádják a szörföt, hanem a magánéletben is, kimondottan a Spáh ikrek kedvéért írták így a forgatókönyvet... Én felvitettem magam repülővel a magasba, ejtőernyőt kötöttek rám, és lebegtem a tengert felett. Csodálatos volt. Jártunk Sütő András egyik darabjának a színhelyén is. Igaz, nem láttunk Szuzai menyegzőt, csak bazárt. — Érdekes a neve: Xantus. — A dédpapa, Xantus János alapította a budapesti állatkertet. Nagyon büszke vagyok rá. — Szereti az állatokat? — Nagyon. Ezért is élveztem, amikor az egyik folytatásban Kövér Vili a cicák nyávogásáról tartott tudományos előadást. Mindent szeretek. Szép apuka virágait, az egész Famíliát, a színházat, és ilyenkor kánikulában a csokis és a citrom- fagylatot.- szó V illámcsúcs Amikor nemrég az évszázad vihara tombolt az Egyesült Államok keleti partvidékén, ez a természeti esemény rekordmennyiségű villámlást is produkált. A vihar 72 óra hosszat tartott, s ezalatt 59 ezer villámot számoltak meg, közli a texasi egyetem jelentése. „A villámlások száma szokatlanul nagy volt” — írja a tanulmány szerzője, Richard E. Orville. A csúcspontban percenként 85 villámlást regisztráltak. Ilyen számot utoljára 1986-ban jegyeztek fel, ami- koris egy nyári vihar folyamán óránként 3300 villámot számoltak meg. Egy még közzé nem tett tanulmány szerint csak 1985-ben számoltak ennél több villám mennydörgést, akkor egy forgószél alatt óránként 9100-szor villámlott az ég. A PÁRIZSI RENDŐRPREFEKTUS DÖNTÉSE J ogo sítvány-j ubileum Monsieur Lépine, Párizs rendó'rprefektusa 1893 augusztusában fontos döntést kozott: képességvizsgálathoz kötötte a gépjárművek vezetését. Ilyen engedélyt a 21 éven felüliek csak akkor kaphattak, ha eló'zó'leg az állam bányaügyi szolgálatának szakemberei alkalmasnak találták ó'ket arra, hogy járművüket az engedélyezett maximális sebességgel vezethessék. Ez a maximális sebesség abban az időben óránként legföljebb 12 kilométer volt — a gyalogosok és lovaskocsik forgatagában. Erre nyilván szükség is volt, mert akkor már ezernél több ilyen pöfögő, gőzüzemű jármű közlekedett a francia főváros útjain. A gépjármű-vezetői jogosítvány századik születésnapját ünnepelhetik tehát Franciaországban. Akkoriban még csak néhány száz ilyen bizonyítványt adtak ki a szolgálat mérnökei — akiknek többsége egyébként sohasem ült autó kormányánál. Ma évente több százezren szerzik meg; tavaly például 822 ezer 638 jogosítványt állítottak ki. A követelmények is sokat változtak száz év alatt. A múlt század végén 20-30 kilométeres sebességgel haladtak a ló nélküli járművek. A rendszámot 1901-ben vezették be az akkor már benzinüzemű autók számára. 1917-ben alakult meg az első autósiskola. Öt évvel később jelent meg az első francia kresz. Az autósoknak egy új szerkentyűvel is meg kellett ismerkedniük: felállították az első közlekedési jelzőlámpát Párizsban, a Sebastopol bulvár és a Reamur utca kereszteződésében. A franciák ekkor már tömegesen autóztak: évente csaknem százezer új vezető kapott jogosítványt. A mai vizsgáztatási rendszer és jogosítványkiadás 1954 óta változatlan, s 1971-ben szervezték meg a vizsgáztatás országos hálózatát. Ma az autóvezetői jogosítvány megszerzéséhez feltétlenül tanfolyamot kell végezniük a jelölteknek. Az autósiskolák ugyan nem olcsóak, de megbízhatóan felkészítenek. A jogosítvány-tulajdonosokat a múlt év óta Franciaországban komoly veszély fenyegeti: szabálysértés esetén büntetőpontokat kapnak. 12 ilyen büntetőpont elérése esetén bevonják a jogosítványt. Ennek visszaszerzése nem könnyű: időhöz, új tanfolyam elvégzéséhez vagy egyéb feltételekhez kötik. A szabálysértéseknek is „ára” van, természetesen — a törvényben rögzített egyéb büntetésen kívül —, s ezt be is jegyzik a jogosítványba. A kezdeti tiltakozás után mára a francia autósok többsége megbékélt a rendszerrel, mert az valóban a balesetek számának csökkentését eredményezte. Az évforduló alkalmából több mint 800 autóst kérdeztek meg, milyen új szabályt tartana kívánatosnak. A legtöbb a vezetők időről időre történő felülvizsgálatát tartotta ajánlatosnak. Franciaországban ugyanis nincs meg a vezetői engedély rendszeres megújításának, az egészség- ügyi felülvizsgálatnak Magyarországon bevezetett rendszere. Ezt a megkérdezettek főként bizonyos koron túl tartják szükségeinek. Kis Csaba k L
