Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-08 / 157. szám
1993. július 8., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 9 SPORTMAGAZIN Papp László nemzetközi Fair Play-díjas A Nemzetközi Fair Play Bizottság Párizsban tartott ülésén immár a hagyományoknak megfelelően idén is újabb díjak odaítéléséről döntöttek. Ezek szerint Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, a magyar válogatott volt kapitánya szinte egyedülálló pályafutása elismeréseként nemzetközi Fair Play-díj- ban részesül. Kiemelkedő sportpályafutásának elismerése mellett példás nevelőmunkáját, s a fiatalok önzetlen támogatását kívánták elismerni a méltatás szerint. A Nemzetközi Fair Play oklevelet ősszel ünnepélyes keretek között Párizsban nyújtják át Papp Lászlónak. Karpov-Timman döntő szeptemberben Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a holland ANP-re hivatkozva jelentette, hogy megtörtént a Karpov-Timman 24 játszmás párosmérkőzés helyének és időpontjának a kitűzése. Eszerint a két nagymester szeptember 6-án kezdi meg négyhetes hollandiai viadalát, az első három-három partinak Zwolle és Arnhem a színhelye, majd hat játszmára Amszterdamban kerül sor. Ezt követően Omanba repülnek a sakkozók, ahol október 2-án újabb 12 partival folytatják küzdelmüket. Olimpiaellenes autógyújtogatás Berlinben Sok országban évtizedeken át áhítoznak, hogy olimpiai rendezéshez jussanak. A 2000. évi nyári játékok színhelyét idén ősszel választják meg, s a pályázók között van Berlin is. A német főváros óhaja azonban hónapok óta mind élesebb visszhangot vált ki, sok az ellenzője a berlini nyári játékoknak. Sorozatos tiltakozások, tüntetések a közvélemény egy rétegének az állásfoglalását jelentik. Szerdára virradó éjjel Berlinben egy, a tervezett berlini olimpiát hirdető gépkocsit gyújtottak fel. A Mercedes típusú autón különböző jelképek voltak elhelyezve, így például az „olimpiai medve”. Doppingbotrány a lengyel úszósportban Alig néhány héttel a sheffi- eldi úszó Európa-bajnokság előtt doppingbotrány tört ki a lengyel úszósportban. Az AFP varsói jelentése szerint a 23 éves olimpiai döntős Alicja Peczak a júniusban rendezett lengyel Grand Prix-versenyen doppingolva szállt a vízbe. Peczak a 100 és 200 m-es női mellúszásban csúcstartó, tavaly Barcelonában a hosz- szabb távon bejutott a döntőbe. A közelgő Eb-n is nagy reményekkel néztek szereplése elé, amely most „vízbe esett’. Az Oswiecimben rendezett versenyen végzett doppingvizsgálat tesztoszte- ron használatát mutatta ki, s a második ellenőrzés is megerősítette az első eredményét. A lengyel szövetség július 24-én foglalkozik az üggyel. A Benetton a Hungaroring felé robog Divatosan a Forma-l-ben Egyszer volt, hol nem van, három fivér. És egy nővér. Nem külön, hanem együtt indultak el szerencsét próbálni. S még az Óperenciás tengeren innen, a divatszakma dzsungelében rájuk mosolygott a szerencse. Fiatalos, modern cuccaik népszerűek lettek, bankszámlájuk szépen gyarapodott és nevük fogalom lett. Sőt, a Benetton név nemcsak a divatban lett márka! Amikor, ugyanis, a Benet- ton-birodalom világméretűvé dagadt, úgy gondolták, hogy az újabb sikerek záloga egy Forma-1-es csapat lehet. S mivel eddig úgy volt, hogy ha megkívántak valamit, azt megvették, így tettek ezúttal is. Megvásárolták a Toleman csapatot. Szőröstül, bőröstül, mérnökökkel, technikusokkal, konstruktőrrel, versenyzővel, mindenestül. A vásár 1985 végén történt, a bemutatkozásra pedig 1986-ban, az első Magyar Nagydíj évében került sor. Hogy mennyibe került, azt sohasem árulták el, ám alighanem megérte az árát, mert azóta sem adtak túl rajta, s a különleges mintázatú Forma- 1-es Benetton-kocsik egyre sikeresebben köröznek a világ Grand-Prix-pályáin. Michael Schumacher, az ifjú tehetség Am térjünk vissza a Toleman csapathoz! Ők sem tartoznak az ős-Forma-1-esek közé, hiszen csak 1981-ben léptek színre, az Olasz Grand Prix-en. Legnagyobb tettük, hogy ők fedezték fel a Forma- 1 számára az azóta három világbajnokságot nyert brazil volánművészt, Ayrton Sennát. Olyannyira, hogy ha Jacky Isk nem inti le a 31. kör után az 1984-es monacói esőfutamot, Senna és a Toleman gárda elkönyvelhette volna első Forma-1-győzelmét. Senná- nak azóta 39 futamgyőzelem áll a neve mellett a statisztikákban, a Tolemannak azonban egy sem. A Benetton hat győzelmet aratott — eddig. Egy kivételével minden Európán kívül. A Belga Nagydíjon egyetlen kivívott siker az utóbbi idők legnagyobb tehetségének tartott német ifjú, Michael Schumacher nevéhez fűződik. A csapatot különleges szerződés köti a Fordhoz, ők kapcsolják ugyanis a legújabb, legjobb motorokat az amerikai autósgigásztól. Ez a hála azokért a szívességekért és tesztlehetőségekért, amiket akkor nyújtott a Benetton, amikor minden más csapat hátat fordított a legrosszabb napjait élő motorszállítónak. Ám a divatgyár és a motorosok pénze is kevés lenne a Forma-1 -es siTom Walkinshow, a sikerkovács kerekhez, ezért szállt be a Nordica, a Prince, az Asolo, a Kästle, a Rollerblade, a Nitro, a Lángért, a Grafalloy, az Ek- telon és a Killer Loop cég is a csapatba némi szponzorpénzzel. S bár a márkák némelyike alig ismert, bizonyára mégis megéri, ha a Benetton- nal reklámozzák magukat. A sikerek mögött (többek között) Tom Walkinshaw áll, aki eddig legalábbis minden motorsport próbálkozásában a legjobb lett. Korábban a gyengélkedő Jaguar sportkocsikat segítette világbajnoksághoz és kategóriájuk minden fontos versenyének megnyeréséhez. Az ifjú Schumacher mellett az idősebb Riccardo Patrese szerepel a Benetton csapatban, s ők ketten pontosan azok, akikben Walkinshaw a siker lehetőségét látja. S mivel felfelé ível a Benetton sikergörbéje, nem lenne meglepő, ha éppen a Magyar Nagydíjon érnének el újabb világbajnoki futamgyőzelmet. Roóz Péter (Ferenczy Europress) Kihallgatják a bírót Újabb fejlemények a marseille-i bundaügyben A francia labdarúgó liga elnökét és a mérkőzés bíróját is kihallgatják a vesztegetési vád ügyében Valencien- nes-ben, az Olympique Mar- seille-Valenciennes mérkőzésről. A liga elnöke, Noel Le Graet szeretné, ha a vád ügyében még a bajnoki idény kezdete előtt döntés születne, mert annak kimenetelétől függhet a BEK-győztes francia bajnokcsapat osztályba sorolása. A május 20-i mérkőzést vezető bíró, Jean-Marie Veniel meglepő nyilatkozatot adott a Le Sport című hetilap szerdán megjelent számának. Szerinte „meglepte őt Christophe Robert, a Valenciennes játékosának sérülése”, mert a szerelés, amelynek során ez bekövetkezett, szabálytalan volt ugyan, de nem hozhatott súlyosabb sérülést”. Mint ismeretes, Robert az, aki a vád szerint negyedmillió frankot kapott a Marseille csapatától azért, hogy a bajnoknak megfelelő módon befolyásolja a mérkőzés kimenetelét. Veniel azt is elmondta, hogy benyomása szerint a kiesésre álló Valenciennes korántsem tanúsított olyan ellenállást a mérkőzésen, amelyet egy ilyen helyzetben lévő csapattól el lehetett volna várni. A legmeglepőbb azonban, hogy a bíró szerint a Marseille nagynevű elnöke, Bemard Tapie is tudhatott az alkudozás bizonyos részleteiről. A Valenciennes vezetői ugyanis, akik a mérkőzés előtt már tudtak a vesztegetési kísérletről, hallgatásuk fejében döntetlent akartak „kapni” a bajnokcsapattól. Tapie a találkozó után állítólag az öltözőben azt mondta a Valenciennes elnökének, hogy „ki kért a másiktól döntetlent, te vagy én?” Közben a sajtóban a már „nyári folytatásos rémregénynek” nevezett ügy főszereplője, Montgolfier államügyész kijelentette, hogy a vizsgálat a szükséges ütemben halad majd, s „nem befolyásolja ebben július 24-e”, vagyis a bajnoki idény kezdete. Ejtőernyős vb Békéscsabán A Világkiállítás évében, 1996-ban Békéscsaba rendezi meg az ejtőernyős világ- bajnokságot. Magyarország másodszor kapta meg a nemzetközi szövetségtől a rendezés jogát, először 1974-ben Szolnokon volt vb hazánkban. Vívó-világbajnokság, Essen Aranyérmes a női párbajtőr csapat Tegnap Essenben váratlanul hűvös, őszies lett az idő, az esőzés igencsak lehűtötte a levegőt. Persze, a magyar szurkolók a hidegebb idővel nemigen törődtek, hiszen boldoggá tette őket az a tudat, hogy kedden késő este megszületett a várva várt aranyérem. A Horváth Marianna, Vár- konyi Marina, Nagy Tímea, Király Hajnalka és Szalay Gyöngyi összetételű női párbajtőr együttes megvédte címét, 1989,1991 és 1992 után negyedszer is a világbajnoki dobogó tetejére állhatott. A győztesek egyébként egybehangzóan állították — de ez minden szakember véleménye —, hogy e fegyvernem rövid története során igen nagy fejlődésen ment keresztül. Az 1980-as évek elején jobbára csak az öttusázó hölgyek párbajtőröztek, lévén, a pentatlon egyik száma a vívás. Aztán tért hódított az igazságosabbnak, téves bírói ítéletektől mentesnek tartott párbajtőr. Az első igazi lökést az adta a szakágnak, amikor a Nemzetközi Vívó-szövetség (FIE) 1987-ben úgy döntött, felveszi a vb-k műsorára. Az esseni vb statisztikái azt mutatják: a párbajtőr népszerűbb, mint a tőr, azaz — hölgyekről lévén szó — a „kis- húg” túlnőtt „nővérén”. Párbajtőrben ugyanis 149, míg tőrben 105 egyéni induló lépett a Grugahalle pástjaira. A csapatoknál még élesebb a különbség: 26 (!) párbajtőr és csak 12 tőr együttes vetélkedett. Visszatérve a magyarok teljesítményére, páratlan sorozatára. A csapat azért őrzi harmadik éve veretlenségét, mert valódi csapat. Ha valamelyikük halványabbat produkál, mindig van, aki átvegye az irányítást, a „húzóember” szerepét. Az előcsatározások során egyenletesen, jól szerepelt Szalay Gyöngyi az aranyérmes csatán megtorpant. De akkor ott volt Várkonyi, aki viszont korábban maradt el önmagától. Külön dicséretet érdemel az újonc Király, aki „feledve”, hogy a lába az egyéni versenyeken megsérült, mégis szenzációsan harcolta végig a csapatviadalt. Az aranyérem nagyban annak tudható be, hogy öt hasonló tudású versenyzővel más válogatott nem dicsekedhet. Hiába nyerte az egyéni aranyérmet az észt Okszana Jer- makova, ez kevés volt csapata üdvösségéhez, hiszen „egy fecske nem csinál nyarat”. Az ezüstérmes németek sem tudtak öt hasonló tudású vívónőt kiállítani. A német lapok elismerően szólnak a honi párbajtőröző hölgyek második helyéről, s most nem szomor- kodnak amiatt, hogy „csak” ezüstöt nyertek. Egybehangzóan állítják: a magyar csapat megérdemelten lett világbajnok. A németek szakágvezetője, Manfred Kaspar így ösz- szegezte a világbajnoki fináléban történteket: — Nem történt más, minthogy a döntő pillanatokban a magyarok egyszerűen jobbak voltak. Korosztályos bajnokok az emlékversenyen Húsz egyesület úszói Kaposváron Szombaton rendezi meg a Kaposvári Sportiskola úszószakosztálya hagyományos, nagy múltra visz- szatekintő sporteseményét, a dr. Csík Ferenc nemzetközi úszóemlékversenyt. Úgy látszik, hogy az utóbbi egyik legszínvonalasabb versenyének lehetünk majd a szemtanúi. Csaknem 20 egyesület versenyzői érkeznek Kaposvárra, s az emlék- versenyt a szlovén Ravne úszóinak rajthoz állása avatja nemzetközivé. A dr. Csík Ferenc emlékverseny rangját csak emeli, hogy egy egész sor korosztályos magyar bajnok jelezte indulását, s itt lesz a napokban befejeződött felnőtt országos úszóbajnokság két aranyérmes férfi váltója, a Szeged és a Dunaújváros is. (A szegediek a 4x100-as gyorsváltóban lettek aranyérmesek, a dunaújvárosiak pedig a 4x100-as vegyes váltóban bizonyultak a legjobbnak.) Háromnegyed tízkor lesz a megnyitó, majd utána a résztvevők megkoszorúzzák Csík Ferenc szobrát. Az emlékverseny — amelynek során 20 számban avatnak győztest — 10 órakor kezdődik a városi uszoda 50 méteres nyitott medencéjében. (Fenyő) Dr. Csík Ferencre emlékezünk Az 1936-os berlini olimpiai egyik magyar hőse, dr. Csík Ferenc — 100 méteres gyorsúszásban lett első maga mögé utasítva a legyőzhetetlennek kikiáltott japán „csodaúszokat”, Yusát, Araités Tagucsit, valamint az amerikai Ficket és a német Fis- chert— az idén lenne 80 éves. 1945-ben hunyt el Sopronban egy bombatámadáskor hivatása teljesítése közben, mint katonaorvos. Az 1913-ban született kaposvári sportember az olimpiai arany- és bronzérem mellett (tagja volt a harmadik helyezett 4x200-as gyorsváltónak is) szerzett még két EB-aranyat — 1934-ben a 100 méteres gyorsúszásban és a 4x200-as váltó tagjaként lett első —, majd egy évvel később ugyanezt megismételte a főiskolai világbajnokságon. Első országos bajnoki címét 1933-ban nyerte 100 méteres gyorsúszásban, amelyet öt alkalommal védett meg. 200 gyorson kétszer, 100 mellen szintén kétszer, 200 mellen pedig egyszer lett aranyérmes. A váltók tagjaként további nyolc aranyérmet gyűjtött össze. A 100 és a 200 méteres gyorsúszásban négyszer javította meg az országos csúcsot, a váltókban pedig tízszer. Dr. Csík Ferenc azon kevesek közé tartozott, akiknek még életében szobrot emeltek. Olimpiai bajnoki címének köszönhetően 1936 őszén állították fel kőből faragott mellszobrát, s mellette ültették el a győzelme alkalmából kapott tölgyfa csemetéjét. A szobor később megrongálódott, majd bronzból másolatot készítettek róla; ez jelenleg a városi uszoda 50 méteres medencéjének nyugati oldalán áll.