Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-05 / 154. szám

1993. július 5., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 9 SPORTMAGAZIN MEGYEI BAJNOK A BALATONFOLDVAR Kar asz János megmondta...­-.V > ■ «p' »■- f A Balatonföldvár labdarúgóinak edzője a megyei első osztályú bajnokság tavaly augusztusi rajtja előtt kijelen­tette: csapatának meg kell nyerni a bajnokságot! Szokat­lanul merész és határozott szavak voltak, amelyeket nyomtatásban, az újságban egy kissé „kozmetikázni” is kellett — Karasz János kérésére —, nehogy úgy tűnjön, „elszaladt vele a ló...” Ma már pontosan tudjuk: a szakve­zető jó jósnak bizonyult. A földvári gárda magabiztosan, a tabellát végig vezetve nyerte Somogy megye 1992-93 évi futballbajnokságát. A BETEGSÉGET DIAGNOSZTIZÁLTAK, A GYÓGYSZER TÚL DRÁGA A magyar foci most van a helyén Horvátországé a bronzérem A németországi kosárlabda Európa-bajnokságon a bronz­éremért két csalódott együttes találkozott, hiszen mind a hor- vátok, mind a görögök a végső győzelemre is esélyesek vol­tak. A mérkőzés már a félidő­ben eldőlt, a horvátok 13 pon­tos előnyt szereztek ellenfe­lükkel szemben, és a folyta­tásban is magabiztos, köny- nyed játékkal szerezték meg a harmadik helyet. Horvátor- szág-Görögország 99:59 (46:33). A Németor- szág-Oroszország döntő lap­zárta után ért véget. Kolumbia a harmadik Kolumbia együttese sze­rezte meg a bronzérmet a dél-amerikai válogatottak ha­gyományos labdarúgó torná­ján, a Copa Americán, miután 1-0 arányban legyőzte a há­zigazda Ecuadort. Az Argen- tína-Mexikó finálét ma hajnal­ban játszották. Timman lett az elnök Jan Timmant választották meg a Nemzetközi Nagymes­terszövetség elnökévé. A hol­land sakkozó a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) egyik jelöltje a világbajnoki címre, aki az orosz Anatolij Karpov- val fog megmérkőzni szep­temberben Hollandiában, majd Ománban. Betiltották a San Sirot A következő szezonban két hazai mérkőzését nem játsz- hatja a San Siro stadionban a bajnok AC Milan labda­rúgó-együttese, mivel az Olasz Labdarúgó-szövetség a szurkolók rendbontása miatt két találkozóra betiltotta a pá­lyát. Ugyancsak büntetés vár a Sampdoria csapatára is, a genovaiak egy mérkőzésen nem léphetnek pályára ottho­nukban. Országos csúcs sportlövészetben A sportlövő Budapest baj­nokságon — ami egyben vá­logató az augusztusi brnói Eu- rópa-bajnokságra — Balogh László (Bp. Honvéd) 586 körre javította a nagyöbű sportpisz- tolyos országos csúcsot. A ré­git alig három hete szintén ő lőtte. Romario Barcelonába tart A spanyol El Mundo de Por- tivo című lap értesülése sze­rint a Barcelona 3,1 millió dol­lárért megvásárolja a holland PSV Eindhoven brazil csatá­rát, Romariót. Bár a szerződés aláírására még nem került sor, ám Ricard Maxencs, a spa­nyol bajnokcsapat szóvivője elmondta, hogy a tárgyalások a legjobb úton haladnak az át­igazolás megkötése felé. Ro­mario, aki 1988 óta a PSV já­tékosa az elmúlt szezonban 20 gólt szerzett annak elle­nére, hogy sérülés miatt ren­geteg mérkőzést kihagyni kényszerült. A Bajnokok Ligá­jában is ő volt együttese leg­eredményesebb játékosa hét góllal. — Egyre több helyen emle­getik úgy, hogy Karasz, a sike­redző... — kezdtem az egykori Rákóczi és Bányász-labda­rúgó faggatását. — Sikercsapat, sikerstáb. Ha ezekkel a fogalmakkal ki­egészíthetem azt, akkor válla­lom, mert csak így teljes a kép. — Egy esztendeje sokan megmosolyogták bátor kije­lentését. Mondogatták: sokat akar a szarka... — Nem volt sem ördöngös­ség, sem jóstehetség szavaim mögött. Egyszerűen tudtam, hogy a hiányposztokra kiket igazoltunk, ezáltal milyen erőt fog képviselni együttesem, s hogy ez mire lesz elég az álta­lam elég jól ismert mezőny­ben. Örülök, hogy a szezon történései többé-kevésbé iga­zoltak. — Mi volt az a plusz, ami a Balatonföldvárt egyértelműen a többi fölé emelte, bajnokesé­lyessé, majd bajnokká segí­tette? — Szeretném a szakmai kérdések elé helyezni azt a nyugodt hátteret, ami nélkül most nem várhatnánk az NB III őszi rajtját. A város, a helyi önkormányzat maximálisan mellénk állt, s mindenben tá­mogatott bennünket. Az egye­sületi vezetés pedig biztosí­totta a feltételeket, hogy ne­künk csak a hétvégi mérkőzé­sekre kelljen koncentrálni. Ami a pályán látottakat illeti, véle­ményem szerint a kitűnő csa­patmunka egészült ki néhány kiemelkedő egyéni teljesít­ménnyel. Otthon és idegen­ben is a támadófutballra he­lyeztük a hangsúlyt, nem vé­letlenül rúgtunk 83 gólt. Szinte minden középpályás támadó szellemben játszott, de vé­delmünk sem maradt magára, hiszen a statisztika szerint a legkevesebb gólt is mi kaptuk. Mindenképpen a többiek fölé emelte a mieinket a rendsze­res edzéslátogatottság. Min­denki elfogadta, hogy egy ki­csit már az NB lll-at szem előtt tartva kell készülnünk, az át­lagnál több edzésmunkával. A jó erőnlétnek köszönhetően a komolyabb sérülések is elke­rültek bennünket. — Jó egyéni teljesítménye­ket említett. Milyen volt legin­kább elégedett, — Kapusunk, Kiss Róbert biztonságot adott a hátsó alakzatnak. A védők közül szólhatnánk a keret legidő­sebb tagjának, Gulyás István­nak példás magatartásáról (mind a 30 mérkőzésen ját­szott), s Kovács Attila egyen­letesen jó teljesítményéről. Ludézer azt hozta, amit leiga­zolásakor vártunk tőle, a csa­pat erőssége lett. Egyéni érté­kelésemben a középpálya és az együttes szellemi vezére, A földvári bajnokcsapat: álló sor balról: Szabó József SE elnök, Élő, Gruber, Farkas, Ferenczi, Gulyás, Csépán, Kersák, Dömötör János technikai vezető. Középen: Karasz János edző, Szabó, Varga J., Tóth, Kiss, Belez- nai, Varga Cs., Ludézer, Schmidt Pál elnökségi tag. Ülnek: Takács, Samu, Ko­vács, Papp Gyula gyúró, Kresz, Pusztai, Dorogi, Jä­ger. (Fotó: Török László) Takács zsolt áll az első he­lyen, aki sorsdöntő gólokra is képes volt (17-szer belőtt a kapuba). Csak Samu Péter előzte meg a gólgyártásban, aki 25 góljával gólkirály is lett. A jók közé sorolom még az említetteken kívül Varga Ist­vánt és Jágert. — Az ünneplés elmúltával a következő feladatok egyike: jól fel kell térképezni az NB III mezőnyét is, s akkor nem le­het gond... — Amennyiben elsősorban magunkat tesszük alkalmassá a magasabb szintre, akkor va­lóban nem lehet majd gond. A helytálláshoz további támoga­tást remélünk a helyi önkor­mányzattól épp úgy, mint a Siófoki Bányásztól (várható most is néhány játékos át­adása), vagy Karmó Istvántól, a pusztaszemesi laktanya pa­rancsnokától (a bevonult fut­ballisták „szabaddá” tételé­ben). A közeljövő feladata lesz az új keret kialakítása. Bárhogy is alakuljanak erősítéseink, újoncként nem tűzhetünk ki más célt — s ezt az NB III ala­posabb ismerete nélkül is megtehetjük —, mint a biztos bentmaradást. Fónai Imre A Magyar Labdarúgó-szö­vetség közelmúltban rende­zett közgyűlésén ismertették az MLSZ ad hoc bizottságá­nak tanulmányát, amely nem­csak a jelenlegi helyzetet elemzi, de útmutatásokat is ad a jövőre nézve. — Labdarúgásunk nagy ba­rátját, Végh Antalt idézve: ki­derítették, hogy mitől beteg a magyar futball? — kérdeztük a bizottság vezetőjét, Berzi Sándor MLSZ-főtitkárt. — Hét teljes oldalon át csak erről van szó. Mondhatnám, az okok rendkívül szerteága­zóak. — Azért a sok ok közül csak van olyan, amire ráfoghatjuk, hogy az a legfontosabb... — Szerintem az a sportpoli­tika a fő ludas, amely a hatva­nas évek óta az egyéni, olim­piai sportágakat menedzseli elsősorban. Éppen akkor hi­ányzott a megfelelő támoga­tás, amikor kezdtek meg­szűnni a grundok, emelkedett az életszínvonal, s már nem­csak a futball jelenthette a szórakozást. — A „megfelelő támogatást” én úgy fordítom magyarra: pénz. Vagy tévedek? — Részben, mert azért er­kölcsi támogatásra is szük­sége lenne a focinak. Hiszen hosszú-hosszú ideje mindig a futballon lehet elverni a port, s odáig jutottunk, hogy egy pol­gármester azzal kérkedik: ő nem ad pénzt a labdarúgásra. — Nem akarom elkeserí­teni, de nagyon sokak véle­ménye az, hogy túl sok a pénz a fociban... — Lehet, hogy a rossz fut­ballisták túl sokat keresnek, de a pénz nem innen hiányzik. Ahhoz kevés, hogy a sport­ágat tömegesíteni lehessen. Pedig ez alapfeltétele a sike­reknek. Mondok egy példát: vb-selejtezők szenzációja a norvégok remek szereplése. De tudja-e, hogy a négymilliós országban négyszázezer lab­darúgó van!? Nálunk pedig Szombaton Londonban vég­legessé vált: a jövőben immá­ron csak formális az öttusa- és biatlonsport „házassága”. A londoni közös kongresszuson ugyanis szétváltak a két sportág útjai. Ezután önálló alapszabályuknak megfele­lően, azok szellemében tény­kednek. Minderről dr. Török Ferenc számolt be Londonból. A sportvezető elmondta, a Nem­zetközi Öttusa-szövetség élére új elnököt választottak, a né­met Klaus Schormann tölti be a jövőben ezt a tisztséget. Két száztizenkétezer. És ez évti­zedes csúcs, tavalyelőtt csak hetvenötezer volt. — Rendben, de ettől még elfogadható lehet az az érve­lés, hogy nem adunk pénzt, legfeljebb nem lesz jó focink. — Nem. Ugyanis itt nem az élsportról van csak szó. Tu­domásul kell venni, hogy az egészséges nemzedék felne­velésére — nemcsak testi ér­telemben — a legjobb eszköz a sport. — Most sportot mond, de eddig futballról beszéltünk. — Ez igaz, de leginkább olyan sportágakba érdemes pénzt ölni, amelyek tömegeket tudnak megmozgatni. Ezek pedig elsősorban a labdajáté­kok, mindenekelőtt a futball. A magyar sportolók hatvan szá­zaléka még ma is focista! — A megoldási javaslatban azt írják: tisztázni kell a parla­ment, a kormány, az önkor­mányzatok és a pártok viszo­nyát a focihoz. Jó értem: több központi pénzre áhítoznak? — Természetesen, hiszen a világon mindenütt az állam je­lentős összegeket költ a fut­ballra. — Közép-Kelet-Európában is? — Igen. Oroszországban a központi költségvetés kettő, az önkormányzatok költségve­tésének öt százalékát köte­lező a sportra fordítani. A szlovák futball annyi pénzt kap, hogy csak az isko­lai labdarúgásra száznyolcvan millió forintnyit költhettek, a bolgár pedig a teljes totóbevé­telt. — Nagyon sötét képet fest. Mi a véleménye: ez alapján hol a magyar futball helye a nemzetközi összehasonlítás­ban? — Pontosan ott, ahol az utóbbi néhány mérkőzés sze­rint éppen vagyunk. Az elmúlt évek minden kis sikere valós erején felül értékelte labdarú­gásunkat. Szekeres Tamás alelnök segíti a német sportve­zető munkáját. Az általános al­elnök dr. Török Ferenc, a fej­lesztési feladatokkal megbízott tisztségviselő, a másik alelnök pedig a francia Emile Jarrot. A magyar öttusasport szá­mára emlékezetes, egyfajta mérföldkő a londoni választási eredmény, hiszen a végrehajtó bizottságban sohasem töltött be eddig tisztséget magyar sportvezető. Most dr. Török Ferenc révén igencsak „ma­gas polcra” került sportdiplo­máciai értelemben a magyar öttusa! Átigazolási nagyüzem Olaszországban AZ ELSŐ PANAMAI LÉGIÓS A CAGL!ARIBAN JÁTSZIK Javában tart az olasz labda­rúgó-bajnokság nyári szünete, de a já­tékosügynökök lázban égnek, folya­matosan „közvetítenek”, próbálnak nyélbe ütni jó és még jobb üzleteket. Szombati összefoglaló szerint Dely Valdes személyében az első panamai futballistát köszönthetik majd az új itá­liai bajnoki idényben „csizmaország” futballsportjában. Valdes az uruguayi Nacionaltól szerződött a Cagliarihoz. A Reggiana, mely most került fel az olasz bajnokság első vonalába, meg­szerezte a brazil válogatott kapust, Claudio Taffarelt a Parmától. A Lázié­val kapcsolatos hír szerint az Olympi- que Marseille átengedi majd Alen Boksicot. Ez az értesülés, mely a Gaz- zetta dello Sporté, éppen a legérdekel- tebbeket, a római klub vezetőit lepte meg. Az olasz sportláp már a vételárat is közölte (10 millió dollár). A Lazio ve­zérkara meglepetésének adott hangot, közölvén: ők egy lépést sem tettek Boksicért. A további „vizsgálódások­ból” azután kiderült, hogy Bemard Ta- pie, az Olympique tulajdonosa tett egy ilyen megjegyzést a francia rádiónak. Persze az olasz sajtó ezt azonnal „fel­kapta”. Az AC Milan a Napolival tár­gyalt Daniel Fonseca átadásáról. Vé­telről aligha lesz szó, a milánóiak meggondolták magukat. Legfrissebb ötletük az, hogy inkább egy évre köl­csönveszik a dán Brian Laudrupot a Fiorentinától. A helyzetet bonyolítja, hogy a spanyol Valencia viszont meg­vásárolná Laudrupot, legalább is beje­lentkezett érte. A Fiorentina szándéka egyébként, hogy Laudrup mellett túlad az argentin támadón, Gabriel Batist- után, továbbá a német középpályás Stefan Effenbergen is. Nem csoda, kell a pénz, másrészt a firenzei gárda a II. ligában folytatja szereplését. Klasszis-légiósai pedig ott nem óhaj­tanak játszani... Ugyancsak az AC Milánnál kapcso­latos információ: a holland Ruud Gullit, aki egy hónapja hátat fordított a pi­ros-fekete klubnak, vagy a Torinóban, vagy a Real Madridban folytatja pálya­futását. Kérdés, utóbbi értesülés ko­moly-e az olasz sajtó részéről, netán ugyanolyan kacsa, mint a Boksic-csal kapcsolatos értesülés? Különvált az öttusa és a biatlon

Next

/
Oldalképek
Tartalom