Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-21 / 168. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1993. július 21., szerda A Velencei-tó is üres A korábbi éveknél mérsé­keltebb az idegenforgalom a Velencei-tónál. Míg más esz­tendőkben július közepén volt a legtöbb vendég a tóparti kempingekben és szállodák­ban, az idén — egy-két szál­láshelyet kivéve — a férőhe­lyek fele, kétharmada talált csak gazdára. Figyelemre­méltó, hogy nem a külföldiek maradtak távol, hanem a ma­gyar családokból pihennek jó­val kevesebben a tóparton. Graboplast a külpiacokon A Győri Graboplast Rt. az év első felében csaknem két és félszeresére növelte kelet­európai értékesítését, a nyu­gati piacokon pedig 4 száza­lékos árbevételnövekedést ért el. A külpiacokon összessé­gében 8 millió dolláros árbevé­telt realizált, ami az időará­nyos elvárásnál jobb ered­ménynek számít. A részvény- társaság első féléves forgal­mának értéke összességében megközelítette a 2 milliárd fo­rintot, nyeresége eléri a 70 mil­lió forintot. A piacképes keres­let hiányát mutatja, hogy a tár­saság belföldi forgalma az előző évhez képest csökkent. Több ember mint „kolbász” A Föld népességének nö­vekedése meghaladja a világ élelmiszertermelésének bővü­lését. Ha ma egyenlő arány­ban felosztanánk a hús-, a hal- és a gabonakészleteket a világ lakosai között, az egy főre jutó adag kisebb lenne, mint négy évvel ezelőtt. A mostani helyzet elsősorban a népesség rekordméretű nö­vekedésének következménye, ugyanakkor az utóbbi évtize­dekben a világ élelmiszerter­melése szintjének csökke­nése tapasztalható. Fizető autópályák Lengyelországban A lengyel minisztertanács gazdasági kabinetje áttekin­tette az autópálya-építéssel kapcsolatos terveket. Ezek szerint a következő 15 évben kétezer kilométernyi autópá­lya épül az országban. Ezek használati díja személyautók­nak kilométerenként két cent lesz, teherautóknak pedig 6-8 cent. Az autópályák építési költségét kilométerenként 3-4 millió dollárra becsülik. Telkes-kiadvány az üzleti tervről Az üzleti terv készítésében kíván a vállalkozóknak segí­teni az a szakértői tanulmány, mely hétfőn jelent meg a Dr. Telkes Kft. kiadásában. A ta­nulmány végighalad egy üzleti terv tipikus részein, kitérve a hibalehetőségekre, illetve a legcélszerűbb megoldásokra. Az anyag a kiadók szándéka szerint folyamatos segítséget nyújthat mindazoknak, akik rendszeresen, vagy alkalom­szerűen üzleti terv készítésé­vel mérik fel lehetőségeiket. EK-minimumár a meggy­szállítmányokra Az EK Bizottsága július 17- én éjféltől minimumár alkal­mazását vezette be a harma­dik országokból származó ipari meggyszállításokra. A minimumár 100 kilogrammon­ként 47,63 ECU. Amennyiben a határra érkező kamiont kí­sérő számlán ennél alacso­nyabb ár szerepel, úgy az áru­tételre lefölözést, azaz kie­gyenlítő adót vetnek ki. SEGÍTENEK ÁTVÉSZELNI... Új csődtechnikák MÉG NEM KELL AZ AKÁC Félideji mézesgondok Boszniai menekülttáborba szállítják a somogyi termést A csőd- és felszámolási el­járások tapasztalatainak so­kasodásával nyilván hamaro­san elterjednek azok a kiegé­szítő pénzügyi technikák — mint az ingatlanalapok, vagy felszámolási kötvények —, amelyek segítenek átvészelni a cégeknek a nehéz idősza­kok megrázkódtatásait. Min­den esetben speciális „gyógymódot” kell azonban alkalmazni — mondta Werner Gábor, a Patex Ingatlan Ala­pot kezelő Hungaro-Pool 2000 Kft ügyvezető igazgatója. A klasszikus technikák — az adósságátütemezés, az adós­ság tulajdon-részesedéssé való átalakítása — mellett bi­zonyos esetekben különleges módszerek is kínálkoznak. A felszámolás általában veszte­séget jelent a hitelezőknek, ezért, ha lehet, szívesebben választanak más megoldáso­kat. Ehhez azonban az kell, hogy a nehéz helyzetbe került cég valamilyen tartalékkal Debrecenben átadták az első vidéki propán-butángáz üzemanyagtöltő állomást. A gázkutat a Gasauto-Híd Kft üzemelteti, amely a tervek szerint újabb gáztöltőállomá­sok telepítését is tervezi Hajdú-Biharban, például Be­rettyóújfaluban, Püspökla­dányban és Hajdúböször­ményben. A Hajdú Volán Rt — amely résztulajdonosa az Gasauto-Híd Kft-nek —, jelen­rendelkezzen. A napokban először alkalmazott felszámo­lási kötvény a Kaposvári Hús­kombinát esetében például azért jelenthet megoldást, mert a cég jó üzleti lehetősé­gekkel rendelkezik, és bizo­nyos egységek megszünteté­sével a hitelező bankok és az ÁVÜ reményei szerint nyere­ségessé tehető. A forrásbevo­nás az adósságok kiegyenlíté­sére, és átszervezésekre ad lehetőséget a cégnek. A csődhelyzetbe jutott Pa- tex-Budatex-Albacolor Rt számára azért az ingatlanalap alakítása volt a legjobb, mert a cég értékesíthető ingatlanok­kal rendelkezett. A hitelező bankok pedig szívesebben szerezték meg hiteleik fejében az ingatlanokat felvásárló alap befektetési jegyeit, mint az adós cég részvényeit. Az öt ingatlan közül kettőt várhatóan már a közeljövőben értékesít a 380 millió forintos tőkével be­jegyzett, három éves futami­dejű alap. leg 49 darab földgázzal hajtott autóbuszt üzemeltet. A sze­mélygépkocsikat viszont nem a nagynyomású földgáz, ha­nem a kisnyomású pb-gáz üzemmódra állítják át. Egy benzin- vagy die­sel-üzemű személygépkocsi gázüzeművé alakítása jelen­leg 45 ezer forintba kerül, de az érdeklődés nagyságát is­merve — az összeg rövidesen csökkenhet. Már a végtelennek tűnő napraforgó táblákon szorgos- kodnak a legszorgalmasabb­nak tartott háziállatok, a mé­hek. Félidejéhez érkezett az idei gyűjtési szezon, túlvannak a második pörgetésen a mé­hészek. Az idei termést közel, s távolban egyetlen helyen, Kaposváron vásárolják fel. Lengyel Ferenc, az Ambró­zia kft ügyvezetője szerint jó termést pörgethetnek a mé­hészek, családonként meg- hordták a 25-30 kilót. A Fő ut­cai telephelyen eddig mintegy 40 tonna vegyes virágmézet vásároltak fel. Sajnos az akácméznek még nincs piaca. A nagy túlkínálat miatt au­gusztus végére, szeptember elejére várnak elfogadható pi­aci ajánlatot. Hétfőn 55 hordóval hoztak az átvevőhöz, több mint 110 mázsát. A legnagyobb tételt Gödréből vásárolták fel, innen négy méhész szállított az át­vevőhelyre 31 mázsa mézet. Mintegy 10 napos átfutással juthatnak pénzükhöz a terme­lők, most 70 forintot kapnak ki­lójáért. Eddig négyven tonnát szállítottak Boszniába egy menekülttábor megrendelé­sére. Kérdésünkre a kft ügyveze­tője elmondta, hogy a felvásár­lásnál nem tesznek különbsé­get a kft tagok és a magán- termelők között, minden fel­ajánlott tételt megvásárolnak. A hamisítások kiszűrésére az utólag fizetendő szállítmá­nyoknál minden hordóból el­Családonként meghordták a 25-30 kilót (Fotó: Kovács Tibor) lenmintát őriznek. Reklamáció esetén ezzel érhetik utol a „huncut” méhészt. A hermetikus zárásnak kö­szönhetően nem terjeng édes mézillat a Fő utcai átvevőhe­lyen, nem kell tartani a felhá­borodott bogarak támadásá­tól. Pedig a tárolt 30-35 tonna mézédes nektár ugyancsak csalogató nedű. (Mészáros) Az első vidéki pb-gázkút Az arany ár-emelkedés hatása az ékszerárakra Munkaerőpiaci információ számítógépes rendszeren Módosította a nemesfémek vételi és eladási árait a Magyar Nemzeti Bank. A világpiaci ár­emelkedés hatására az MNB je­lenleg grammonként 1166 forin­tért vásárolja és 1183 forintért értékesíti az aranyat. Az ék­szerboltokban pillanatnyilag még nem tapasztalható számot­tevő változás, egyes üzletekben azonban a drágulás hatására kisebb áremeléseket terveznek. 1 uncia (33.1 gramm) arany külföldi beszerzési ára márci­usban 340 dollár alatt volt, míg jelenleg 390-400 dollár között 1. Az iskolarendszerű szak­képzés — ingyenes! Aki szak- képzettséggel már rendelkező pályakezdőként második szakmát akar elsajátítani, számoljon azzal, hogy-e ké­pesítés megszerzésének költ­ségeit az állam nem fedezi. 2. Az iskolarendszeren kí­vüli oktatás résztvevőinek nincs tanulói jogviszonyuk. Ezért tehát semmilyen jutta­tásra nem tarthatnak igényt. 3. A pályakezdőket megil­lető kedvezményes lehetősé­gek kapcsán fontos tudni: ebbe a kategóriába azok tar­toznak, akik oklevelüket, bizo­nyítványukat felső- vagy kö­zépfokú iskola nappali tagoza­tán, felsőfokú intézmények esti, levelező tagozatán; dol­mozog. A mintegy 40-50 dollá­ros árnövekedés hatására 1 ki­logramm aranyért most 1500 dollárt kérnek, amely forintban számítva 140-150 ezer forint­nak felel meg. A kft a 14 karátos aranyból készült termékeket fa­zontól függően grammonként 2000-3000 forint közötti áron értékesíti, a törtaranyat pedig 500 forintos áron vásárolja. Szabadáras termék lévén azonban hamarosan áremelés várható. A numizmatikai cikkek közül az emlékérmék árát a ki­bocsátás és a kereslet befolyá­gozók középfokú iskolájában; iskolarendszeren kívüli szak­mai oktatásban másfél évnél nem régebben szerezték. 4. Átképzésen azok a mun­kanélküliek vehetnek részt, akik a munkaügyi központok­nál nyilvántartásba vétetik magukat. 5. A központok anyagilag is kötelesek támogatni az olyan munkanélküliek átképzését, akik nem töltötték be 18. éle­tévüket, az általános iskolát 3 évnél nem régebben fejezték be vagy hagyták abba, vagy akik 1 évnél nem régebben hagyták abba középiskolai ta­nulmányaikat. 6. A központok átképzési támogatásként keresetkiegé­szítést vagy keresetpótló jutta­solja, az aranypénzek értéke vi­szont a napi piaci áringadozás szerint alakul. A Bizományi Ke­reskedőház és Záloghitel Rt (BÁV Rt) ékszerüzletei árlista alapján dolgoznak, amelyen március óta nem volt változás. A BÁV forgalmának 70 száza­lékát a lakosságtól történő tört- arany-felvásárlás teszi ki. A 14 karátos arany vételi ára 521, míg a 18 karátosé 668 forint. A kéthavonta tartott árveréseken kizárólag 18 karátos árukat ér­tékesítenek, átlagosan 2600 fo­rintos grammonkénti áron. tást és költségtérítést fizetnek; az oktatás költségeit részben vagy egészben átvállalhatják. 7. A keresetpótló juttatás munkanélküli járadékra jogo­sultaknál a járadék 110 száza­léka, pályakezdőknél a mini­málbér 75 százaléka; a tankö­teles korú (16 év alatti) mun­kanélkülieknek a minimálbér 15 százaléka. 8. Az iskolarendszeren kí­vüli szakmai oktatás részvevői — meghatározott feltételekkel — diákigazolványt kaphatnak. 9. Ebben az oktatási formá­ban le lehet tenni a szakmun­kás vizsgát vagy bizonyos munkakörökre, tevékenysé­gek folytatására, magánvállal­kozás létesítésére jogosultsá­got lehet szerezni. 10. Vigyázat: a munkaügyi központok a munkavállalóval azaz a munkanélkülivel meg­állapodást kötnek; de ha a képzés meghiúsul, a költsé­geket vissza kell fizetni! Nagy értékű beruházásról döntött az Érdekegyeztető Tanács Munkaerőpiaci Bizott­sága Budapesten tartott ülé­sén. Számítógépes munkae­rőpiaci információs rendszer kifejlesztéséről van szó. Együttesen 3,2 milliárd fo­rintba kerül, s ennek nagy többségét a munkaadói mun­kavállalói járulékokból össze­adott Szolidaritási Alapból fi­zetik majd ki. Kialakításával korszerű számítógépes ösz- szeköttetés jön létre a 192 munkaügyi kirendeltség és a 20 megyei központ között. Az adatokat jelenleg tíznapon­ként postán küldik, vagy sze­mélyesen továbbítják. A új rendszer üzembehelyezése után gyorsan és megbízha­tóan állnak majd rendelke­zésre a munkanélküliség me­gyei és országos adatai, s meggyorsul az álláskínálat és álláskereslet közvetítése. Mindennek a közvetlen gazdasági haszna is tetemes. A fejlesztés 15 millió dollár­nak megfelelő forint összegét Anyagi nehézségekre hi­vatkozva megszüntették a Magyar Gazda című mező- gazdasági hetilapot. Most a gazdaköri mozgalom hivatalos lapjaként ingyen került az első évfolyam első száma utcára Gazda címmel. A megyei Földművelésügyi Hivatal munkatársai 3 ezer példányt hoztak Somogyba, hogy a leendő mezőgazda- sági vállalkozók megismer­kedhessenek a Mezőgazda- sági Fejlesztési Alap pályázati közvetlenül a Szolidaritási Alap finanszírozza, 15 millió dollár kölcsönt pedig — a ter­vek szerint — Európai Fejlesz­tési és Újjáépítési Bank (EBRD) folyósít. A törlesztést szintén a Szolidaritási Alapból fedezik három év türelmi időt követően 9 éven át. A 15 millió dollár három óv alatt hívható le a banktól. A fejlesztés elő­készítését a hiteltől függetle­nül 50 ezer Ecu-val támogatta a bank. Ebből tanulmány ké­szült. A bizottsági ülésen a mun­kaadói és a munkavállalói ol­dal egyaránt hangsúlyozta, csak akkor hajlandók a Szoli­daritási Alap ilyen jellegű és nagyságrendű igénybevéte­lére, ha a központi költségve­tés nem általában az alap egészére, hanem külön, köz­vetlenül erre a fejlesztésre is garanciát vállal. Kikötötték azt is, hogy amennyiben bizonyít­hatóan e beruházás miatt válik hiányossá a Szolidaritási Alap ezzel nem indokolható a szo­lidaritási járulék emelése. feltételrendszerével. Varga Gábor, a hivatal osztályveze­tője elmondta, hogy ez a pá­lyázati feltételrendszer eddig csak a szakminisztérium hiva­talos lapjában, a FM Értesítő­ben jelent meg, melyhez a vál­lalkozójelöltek nemigen juthat­tak hozzá. Az új kiadású ag- rárvállakozók lapját igyeksze­nek eljuttatni az önkormányza­tokhoz, de a pályázni kívánók a megyei FM hivatalnál is megkaphatják. M.T. Átképzés, elhelyezkedés, juttatás Hasznos tudnivalók — iskolából „elballagott” fiataloknak Vizsga, ballagás, vakáció — a diákélet-e hagyományos nyári eseményeihez ezekben a hetekben a „hogyan to­vább" gondjai is kapcsolódnak. A kérdés megválaszolásá­ban, a könnyebb tájékozódásban bizonyára segít a követ­kező tíz gyakorlati tanács és tudnivaló: Magyar nélkül — Gazda

Next

/
Oldalképek
Tartalom