Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-19 / 166. szám

Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÉNES KÁROLY 1993. július 9-én életének 49. évében elhunyt. Temetése 1993. július 22-én 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Köszönjük mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. VARGA FERENCNÉ temetésén részt vettek, együtt­érzésükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család t Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, BODA LÁSZLÓMÉ temetésén részt vettek, virá­gaikkal, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik szeretett halottunk, LÓKA GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, virá­gaikkal, együttérzésükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk minden­kivel , aki ismerte és szerette, hogy drága férjem, édesapánk, nagy­apánk, dédapánk, apósunk és rokonunk, RÚZSA FERENC 80 éves korában csendesen el­hunyt. Temetése július 20-án, kedden, 15 órakor lesz a kutasi temetőben. A gyászoló család INGATLAN INKÉN 2400 n-öl gyümölcsös teljes felszereléssel - kezelt, gondozott - eladó. Ugyanott Barkas 1000 mikrobusz friss műszakival, csere is érdekel. Inke, Rákóczi u. 144., Huszka. (11863) BALATONFENYVESEN, Vadász u. 4. sz. alatt központi fűtéses családi ház eladó. Nyaralónak is alkalmas. Nyugodt, csendes környezet. Érdeklődni a hely­színen minden nap. Bessenyei. (13248) BALATONKERESZTÚRON közmű­vesített, 126 n-őles telek, hétvégi ház­zal, gyümölcsössel 1,8 millió Ft irány­áron eladó. Tel.: 93/316-291 vagy Bala- tonkeresztúr, Erdősor u. 68., Takács Im­re. (13162) ELADÓ 164 n-öl építési telek, Siófok, Bláthy Ottó utca 27/b alatt. Érdeklődni: Siófok, Tanácsház u. 1.10/62. Béleczki. (13108) ELADÓ 20 m2-es faház. Cím: Balaton- keresztúr, Virág B. u. 72. (13139) ELADÓ 59 m2-es, 1 +2félszobás, nagy- konyhás, parkettás, összkomfortos, te­hermentes lakás, 39 E Ft/m2-es áron. Bp. XVIII., Havanna u. 6. IV. 11., Mayer. (13267) FONYÓD-BÉLATELEPEN 4 lakásos társasházban, önálló, 100 m2-es lakrész, igényesnek, sürgősen eladó. Érdeklődni: Siófok, Gyertyafény étterem. Tel: 84/ 310-646. (12990) GIGÉBEN családi ház, házhely eladó. Irányár: 700 ezer Ft. Érdeklődni: Kadar­kút, Rákóczi u. 54., vagy a vasboltban. (12876) Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik szeretett halottunk, DR. VIMOLA MIHÁLYNÉ temetésén részt vettek, hogy vi­rágaikkal, együttérzésükkel és táviratukkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család t Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, VARJASKÉRI SÁNDOR temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal vagy más módon kifejezték rész­vétüket. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VARGA JÓZSEF balatonboglári lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐVÁGÓ GYULA szántódi lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 1993. július 20-án, kedden, 14 órakor lesz a balatonföldvári temetőben. A gyászoló család HETESEN, a Vikár B. u. 17. sz. alatt 3 szobás, gázos, tetőteres ház eladó. (12426) KAPOSVÁRON 3600 n-öl telek, csa­ládi házzal sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Táncsics u. 42. (12600) KAPOSVÁRON, az Ivánfahegyen 2 szobás lakóház 460 n-öles területtel ela­dó. Irányár: 450 000 Ft. Érdeklődni: Gyár u. 9. (13104) KAPOSVÁRON, a Herman Ottó utcá­ban 3 szintes családi ház eladó. Na­gyobb falusi házat beszámítunk. Tel.: 82/318-732 (13163) KAPOSVÁRTÓL 10 km-re lévő felújí­tott parasztház 2000 n-öl területtel ela­dó. Víz, villany van. Tel.: 82/318-732.' (13166) KISKORPÁD, Kossuth L. u. 42. alatt kis ház, nagy telekkel eladó 120 000 Ft­ért. Érdeklődni: Kiskorpád, Kossuth L. u. 15. (13190) LENGYELTÓTIB A200 n-öl telket, épí­tési engedéllyel elcserélném szoba, konyhás házra, közös megegyezéssel. Érdeklődni: Pusztaszentgyőrgy 58., 4 óra után. (13234) NAGYATÁDON 2+2 félszobás, össz­komfortos ikerház, garázzsal beköltöz­hetően eladó. Érdeklődni 82/352-014, 16 óra után. (13211) RÉSZLETRE is. Bejáratott kis ABC bérleti joga eladó. Tel.: 82/317-425. (11988) NAGYMÉRETŰ családi ház sürgősen eladó, Balatonboglár, Végvári u. 8. szám alatt Érdeklődni: a helyszínen, Eőriék. (12955) SEGESD központjában 3 szobás, köz­ponti fűtéses családi ház eladó. Ga­rázzsal, melléképületekkel, 1240 n-ől te­lekkel. Érdeklődni: Segesd, Kossuth u. 83. sz. alatt egész nap. (13076) SIÓFOKTÓL-Fonyódig kis lakást ke­resek 800 E Ft-ig. Telefon: 1354-079, este. (13216) SÜRGŐSEN eladó Kaposváron, Hon­véd u. 24. sz. alatti, 4. emeleti, telefonos, 2 szobás, központifütéses, 54 m2-es la­kás. Érdeklődni: Kaposvár, Hegyalja u 53/a. Törekes Tamás. Irányár: 1,2 millió kp-ben. (7421) SÜRGŐSEN eladó két és félszobás lakás, Marcali, Muzeum köz 16. Ér­deklődni: minden nap. (13264) TELEFONOS, 70 m2-es üzlet eladó. Tel : 82/317-425. (11991) TOPONÁRON telefonos üzlet eladó. 82/317-425. (11989) VÁSÁROLNÉK kp-ért kaposvári gá­Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a gigei varroda veze­tőinek és dolgozóinak, s mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. PAPP LÁSZLÓNÉ temetésén részvétükkel, virá­gaikkal, koszorúikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család t Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik PINTÉR JÓZSEF a közgazdasági szakközépiskola nyugalmazott igazgatója temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára ko­szorúkat, virágokat helyeztek, fájdalmunkban együttérzésükkel osztoztak. A gyászoló család ENERGIA­MEGTAKARÍTÁS!- Olaj- és gázégők karbantartása- kazánok, boylerek, hőcserélők tűztér-víztéroldali vegyi és mechanikai tisztítása TÜZELÉSTECHNIKA KFT. Kaposvár, Nagygát u. 9. Tel.: 82/321-517 (13319) A Bogiári Szüreti Napokra (augusztus 20-22.) még korlátozott számban étel-ital stb. árusok jelentkezését várjuk Jelentkezni lehet: Balatonboglár, Solti István, telefon: 85/351-111, Borászati üzem. (13412) zos családi házat. Ajánlatot ”2 millió 13252” jeligére, a kiadóba kérek. (13252) ZSELICSZENTPÁLON 2 szintes, 4 szobás családi ház, festői környezetben eladó. Érdeklődni: Zselicszentpál, Fő u. 57. (13116) JÁRMŰ 50 cm3-es Morini kismotor (Babetta szerű) eladó. Kaposvár, Kazinczy u. 9. (13286) SAMARÁT vagy Ladát vennék 3 éve­sig. Tel.: 85/339-248,14órától. (13140) BMW 325 TD, féléves, kifogástalan állapotban eladó. Tel.: 85/351-243. (13253) DUTRA-50 traktort vennék. Ajánlato­kat Zsunics Gyula, 7536 Patosfa, Fő u. 68. címre kérek. (13214) DÁCIÁT, dízel ARO-t vennék. Helybe megyek. Telefon: 88/320-807. (11460) ELADÓ 1200-as Zsiguli 1994. szep­temberig érvényes műszaki vizsgával, zöldkártyával. Érdeklődni: Kaposfő, Cso­konai u. 27. (13275) ELADÓ 1983-as évjáratú Nissan Sunnya 1.3 DX combi. Tel.: 82/352-403, 19 óra után. (12968) ELADÓ 1987-es Fiat Regata TD, jó állapotban, műszakival. Irányár:470000 Ft. Érdeklődni: Fonyód, Fő u. 61. Tel.: 85/361-920. (13232) ELADÓ 2 db TZ-4K-14B kistraktor fel­szereléssel. Érdeklődni: Segesd, Sza­badság u. 3., 16 óra után. (13213) ELADÓ ARO 10,3, 3 éves, műszaki­val, 22000 km-el. Telefon: 85/350-090, 85/352-126. (13207) ELADÓ Dacia 1310 bontva, alkatrész­nek. Szarka József, 8700 Marcali, He­gyalja u. 18. (13269) ELADÓ Kawasaki KLR 650. Fonyód, Fő u. 35. Tel.: 85/363-715. (13237) ELADÓ Nissan Sunny Coupe 1500- ös, benzines, 4 éves 1500-ös Lada. Ér­deklődni: Böhönye, Fő u. 42.17óra után. (13215) ELADÓ Renault 5 automatic, 80-as évjáratú, igényesnek. Érdeklődni: a 85/ 313-435-ös telefonon . (12971) ELADÓ Simson Enduró kismotor. Csurgó, Rákóczi u. 46. (13224) Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BODA LÁSZLÓNÉ volt mesztegnyői lakost utolsó útjára elkísérték, virágaikkal, részvételükkel mély gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család SURJÁN RT., mint a Kaposgép-Mernye felszámolója, nagy árengedménnyel értékesíti a kft. termelőeszközeit. Engedmény: 50-80% Érdeklődni, megtekinteni a helyszínen lehet. 7453 Mernye, Táncsics M. u. Telefon: Mernye 3 ___________________________(13479) J E LADÓ egy 6,5 tonnás és egy 8,3 tonnás pótkocsi friss műszakival. Ka- pospula, Rákóczi u. 145. Tel.: 06-60/ 363-168. (13132) FORD Escord 1.8, dízel, com­bi eladó. Kaposvár, Körösi Cso­rna S. u. 23. (13298) FORD TAUNUS, karambolos, már­kás dobfelszerelés, 1 db 120x120 cm-es kazettás új ablak olcsón eladó. Tel.: 82/ 313- 409. Kaposvár, Benedek Elek u. 6. (13187) KC-s WARTBURG, műszakival, pót- kasznival olcsón eladó. Kaposvár, Cseri u. 8. Török. (13003) PLATÓS Barkas, 3 éves, Toyota mo­torral, ponyvával együtt eladó. Kapos­vár, Erdősor u. 81. (13309) SKODA billenős teherautót vennék, esetleg pótkocsival is. Ifj. Dallos Imre, Balatonfenyves, Madarász u., 18 óra után. (13247) ÜZEMKÉPES Ladát vennék 30 000 Ft-ig, műszaki vizsga nélkül is. Jelent­kezni munkanpokon 8—17 óráig, a 85/ 350-104 telefonon. (13297) VpLKSWAGEN Golf, 14 hónapos ela­dó. Ár: 850 000 Ft. Olcsóbb autót beszá­mítok. Kaposvár, Hegyalja u. 50. Tel.: 82/310-471 (1320!j) VÁSÁROLNÉK (10 év körüli) Trabant kombit, üzemképeset. Rendszám, illet­ve műszaki nélküli is érdekel. Tel.: 82/ 314- 124 7-től 15 óráig. (13295) ÁLLAT ELADÓ 3 magyartarka üszőborjú, 1 sodrott, bekocsizott, belovagolt 3 éves heréit ló és egy 1 éves csikó. Tel.: 82/ 318-732 napközben. 17 óra után: Bárdudvarnok, Olajhegy 17. (13169) ELADÓ egypár szürke kanca és he­réit velszpóni. Balatonfenyves, Kossuth út 64. Fehér Lajos. (13258) ELADÓ kettő öthónapos üszőborjú, egy öthónapos bikaborjú. Berzence, Kos­suth u. 36. (13225) FEKETE törzskönyvezett pulik eladók. Érd.: Marcali, Vár u. 17. vagy 85/313- 666 telefonon 17 óra után. (13137) KETTŐ magyartarka 7 hónapos vem­hestehén eladó. Somogyjád, Hunyadi u. 12. (13273) KÖZÉP-ezüst uszkár kutyámnak fe­dező kant keresek. Sürgős. Címet a 13186. számra a kiadóba. (13186) KÉT 3 éves kanca ló eladó. Kaposvár, Hold u. 61.(13204) OLCSÓN eladói 25 méhcsalád, HR kaptárban. Irányár 4000 Ft/család, vala­mint 20 db NB 20 keretes, betelepítetten új kaptár. Irányár: 4500 Ft/db. Andik Já­nos, Csurgó, Rákóczi u. 72. (13222) TÖRZSKÖNYVEZETT dalmata kis­kutyák eladók. Kaposvár, Somssich P. u. 17. Jámbor. (13277) VEMHES tehén, spediterkocsi, I fejőgép és MTZ eladó. Érdeklődni : Öreg­lak, Kis u. 35. (12978) PARTNER EGYEDÜLÁLLÓ 28 éves férfi megis­merkedne korban hozzáillő hölggyel 35 éves korig házasság céljából. Leveleket "Szép Hölgy" jeligére a barcsi könyves­boltba kérek. (13255) HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉS-Társkere­sés. Kaposvár, Búzavirág u. 4. fsz. 5. Tel.: 06/82/321-886 (11723) MAI MŰSOR V J Kaposvár, Szivárvány, du. 5, 7 és 9: DRÁGÁM, A KÖLYÖK (MARHA) NAGY LETT (mb., am ). Cserénfa, Autósmo­zi, f10: HIDEG, MINT A KO (mb., am., 18). Barcs, 7: KAMPÓKÉZ (mb., am„ 18 ). Marcali, 7: ÉLŐ PAJZS (am ). Na­gyatád, 7: AZ 57-ES UTAS (am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól htárig. 6.35: Reggeli mérleg. 6.45: Híradó. 7.00-9.00: Napkelte. 9.00- 12.00: Napközi. 16.00: Híradó. 16.10: Hatalom és szenvedély. 16.45: Kölyökidő. 167.05: Oscar Junior. 17.30: Bűvös hatos. 17.45: Pénzvilág. 17.55: Kalendárium, 1993. 18.35: Szerencsekerék. 19.07: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.16: „Engedjétek hozzám!" 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.10:24 óra. 20.35: Marie Grubbe. 22.05: Közvetítés a Margit-szigeti Szabadtéri Színpadról. 23.05: Videovilág. 23.45: Híradó. 23.50: BBC-híradó. Budapest 2 17.05. Természeti képek. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Délutáni egyenleg. 18.10: Körzeti híradók. 18.30: Hagyományőrzők. 18.40: Telesport. 19.00: Frici, a vállalkozó szellem. 19.30: Kojak. 20.25: Jelfák. 20.35: Kép-szín-tér. 21.00: Korkép - Magyarország jelen időben. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: „Lajos nővér". Duna Tv 16.00: Hírek. 16.10:80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. 16.35: Bodo 93'. 18.10: Kőszeg. 18.30: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Kelet-közép-európai filmek. 20.00: Ha itthon maradnál. 21.00: A polip. 22.05: Hírösszefoglaló. Sió Tv 19.00: Hírek. - Nachrichten. - Időjárásjelentés. - Közlekedési hírek. - Rendőrségi hírek. - Szolgáltatóműsor - rendőr telefonszám: 84/312-704. - Mese. - helybeliek fóruma. - Torna. - A hétvége sportja. - Klip-mix. 19.45: Természetfilm. - Finom zenék. - Játék. 22.00: A nap vendége. 22.30: Miss Kickboxer amerikai akciófilm. 0.45: Hírek. Osztrák Tv1 9.05: Santa Fétől nyugatra. 9.30: Éjszakai stúdió. 10.30: Charley Varrick. 12.15: Schilling. 13.00: Hírek. 13.10: Doogie Howser. 13.35: Waltonék. 14.20: Estély habfürdővel. 16.05: Fraggies. 16.25: Nyáridő. 16.35:Ahat Barton. 17.00: Minihírek. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Gyilkosság a hobbija. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 21.15: Oldalpillantások. 21.25: Az anya búnei. 22.55: A gorilla. 0.35: Halálos szafari. 2.10: Hírek. 2.15: 1000 mestermű. Osztrák Tv2 15.00: Ausztria. 16.45: Tengeralattjárók. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Otthon az erdőben. 18.30: Játék. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Falkenau. 21.00: Újdonságok a moziban. 21.15: Teleszkóp. 22.00: Híradó. 22.30: Monty Python. 23.00: Noan Chomsky. 0.25:Téli napfürdő. 1.55: Hírek. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.20: lassie. 5.45: Flipper. 6.10: Mr. Belvedere. 6.35: Rajzfilmek. 8.00: Vrázslatos Jeannie. 8.25: Hármak társasága. 8.56: Remington Steele. 9.50: Fény a világ végén. 11.40: Kezdeti nehézségek. 12.10: Roseanne. 12.40: Dokumentumfilm. 13.00: Air Force. 13.50: Worth Győzelme.. 15.30: Remington Steele. 16.20: Mr. Belvedere. 16.45: Varázslatos Jeannie. 17.15: Rajzfilmek. 18.30: Hármak társasága. 19.00: Kezdeti nehézségek. 19.25: Roseanne. 20.00: Híradó. 20.15: Párbaj Diablónál. 22.25: Huszonegy óra Münchenben. 0.55: Riporterek. 0.35: Én, a kém. 1.25: Hírek. 1.35: Vak végzet. 3.00: Hírek. 3.10: Manuso, FBI. 4.05: Én, a kém. SAT 1 5.30: Pénz, halál, szerelem. 6.00: JóreggeltaSAT1-gel!9.05:Trapper John. 9.55: Bonanza. 10.45: 5x5. 11.15: Szerencsekerék. 11.55: Sport. 16.45: 5x5. 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Hírek. 18.50: Sport. 19.00: Kulcslyuk. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Egy bajor Rügen szigetén. 22.10: Akut. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.45: Az új egészségügyi törvény. 0.15: Malibu vízi mentői. 1.05: Filmkészítők.- 1.20: Műsorismertetés. RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.20. Kalifornia klán. 14.10: Baleseti osztály. 15.00: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Labdarúgás. 22.05: Quincy. 23.05: Kulturális magazin. 23.30: Gongshow. 0.05: Tequila és Bonetti. 1.00: Borzasztó kedves család. 1.35: Ki itt a főnök? 2.05: A Főnök. 3.00: Beszélgetés. 3.55: Robbanékony. 4.15: Gyilkosság a hobbija. 5.05: Jó idők, rossz idők. 5.30: Gazdag és szép. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés. 8.40: Napközben. 11.05: Szonda. 11.35: Magyarországi küldetés. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Nemzetközi vallási híradó. 13.30: A görög katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Nyitnikék. 15.35: Üzenő. 15.45: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20:Zenefórum. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Tóth Bálint. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.09: J. Jevtusenko: Ardabiola, a csodanövény. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Állampolgári bejelentés. 23.05: Lemezmúzeum. Petőfi rádió 4.30. Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Rock and rollra hívlak! 8.50: Apró-cseprő gyerekekről. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.03: Cslaádi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Sárga tengeralattjáró. 12.00:? Nótakalendárium. 13.00: Hírpercek. 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kölyökrádió. 17.32: Ziccer. 18.30: Látatlanul. 19.05: Garázs. 19.30: Éteri múzeum. 21.00: Hírpercek. 21.10: Zeneközben. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Jákob lajtorjája. 11.04: Szerelmi kettősök operákból. 11.40: Szőnyi Erzsébet népzenei feldolgozásaiból. 12.05: IV. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, 1993.12.51: Soproni Régi Zenei Napok, 1992. 13.38: Sztravinszkij-művek., 14.05: Down to Earth. 14.20: Toldi. 15.11: Olasz nő Algírban. 16.05: Kóruspódium. 16.30: Eszperantó híradó. 17.00: Új hangoló. 17.30: Bach: D-dúr szvit. 17.50: A hét költője: Tóth Árpád. 18.05: Az Emerson vonósnégyes hangversenye. 19.05: Hunor és Magyar nyomában. 19.35: Gershwin: Porgy és Bess. 20.30: A BBC Szimnfonikus Zenekarának hangversenye. 21.40: Búvárharang. 21.55: Hírek. 22.40: Scarlatti- szonáták. 23.04: Dave Sheasby: Baracknyílás délután. 0.05: Évszázadokmuzsikája. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 9.00: Műsorzárás. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00: „Déldunántúli hírmagazin" a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00: A „Pannónia rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nemzetiségi műsor. 19.30: In der Mutterschprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 8.00: Hírek, rendőrségi hírek, sport. 9.00: Lebilincselő. 10.00: Zeneözön. 11.00: Délelőtti magazin. 12.00: Bombasikerek. 3.00: Ebédidőben. 14.00: Mindenféle sok zenével. 15.00: Európai pop panoráma. 16.00: Délutáni magazin. 17.00: Pop turmix. 18.00: Hírek, sport. 19.00: Falutévé. 19.30: Adászárás. k l r

Next

/
Oldalképek
Tartalom