Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-17 / 165. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1993. július 17., szombat AZ ÉRTÉKES EMBEREKRE VIGYÁZNI KELL NATURLAND MARCALIBAN Horn Péter a kétszáz legkiválóbb között A tudományt globálisan kell nézni, soha nem szabad provinciális szempontoknak érvényesülni „...rengeteg kutatást akarok elvégezni, amire nem volt időm” (Fotó: Kovács Tibor) A természet tégelyes titkai A marcali Biopatika épp hogy csak átesett a tűzkeresztségen; alig néhány napja nyitotta meg kapuit a természetes táplálkozás és gyógymód hívei előtt. Az üzlet mosolygós, csupaszív és derű „patikus asszonya", dr. Kardosné Hosszú Erzsébet húsz esztendő gyógyszertári gyakorlatával a háta mögött adta vállalkozásra a fejét. Mi motiválta ezt a váltást? A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karán, az iroda ajtaja mellett még az a tábla áll: Horn Péter, az MTA levelező tagja. — Ki kell cserélni a táblát, már nem „érvényes”. Horn Péter elmosolyodik, legyint. — Ráér az! Pénzbe kerül, és mostanában ebből van a legkevesebb! Horn Pétert, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját az akadémiai idei közgyűlése a rendes tagok sorába választotta. — Az akadémiáról és Horn Péterről őrzök egy emléket. Évekkel ezelőtt, amikor a nagydoktoriját védte, úgy szorongott, izgult a folyosón, mint egy diák az államvizsga előtt. — Valójában összeszorul ilyenkor az ember torka. Rutinból ez a feladat nem oldható meg. De hát így van ez a színészeknél is általában, ha a színpadra lépnek. — Mit érzett, mit jelent az, hogy az akadémia rendes tagja lett? — Nehéz ezt megfogalmazni! Magyarországon ez a legnagyobb tudományos rang, amit kétszáz élő magyar elérhet. Úgy vélem ez részben teljesítmény, részben adottság és szerencse kérdése. Tudatosan talán nem is lehet erre törekedni, esetleg valami távoli célként lebeghet az ember előtt. Ilyenkor, a levelező tagság elérése óta kifejtett munka kerül a mérlegre, az összes megelőző nem számít. Vagyis az a lényeg, hogy az ember a levelező tagság után ne álljon le. — Immár bizonyos, hogy ön ezt az utat választotta. — Egy fajta belső kényszer ez, ami vagy működik, vagy nem. Ha az ember értelmes feladatot lát, azt a feladat elvégzéséért vállalja és nem a címért. Persze, ha a kettő összejön, az egy csodálatos, nagyszerű dolog! A két fő téma, amelyen én tovább dolgoztam a szarvastenyésztés, ami új ágazat, és Magyarország agrárjövője szempontjából jelentős; a másik: a humándiagnosztikai eszközök kettős hasznosítása. Ez ugyancsak beláthatatlan jövőt nyit az agrártudomány és az orvostudomány előtt. — Nem tudom mennyire gyakori az, hogy az akadémiai tagság apáról fiúra „száll”, pontosabban: akadémikusként ülhetnek egymás mellett. — Nagyon ritka jelenség, nemcsak nálunk, külföldön is. Elgondolkodtatott ez a tény, és el is határoztam, hogy Széchenyiig visszamenőleg kiderítem. Úgy gondolom három-négy alkalomnál több nem volt. A közgyűlés szavazása után úgy láttam, hogy édesapámnak nagyobb csoda ez, mint talán nekem. Megjegyzem a dédapám, Beöthy Zsolt esztéta és irodalmár is akadémikus volt, sőt alelnök, de persze ő már nem élt, mikor édesapám akadémikus lett. — A tudósok elméleteik, tanaik érdekében általában sokat vitáznak egymással. Horn Artúr és fia Horn Péter között hogy van ez? — Elvi vitánk kevés volt, szakmai kérdésekben azonban már gyerekkoromtól sokat vitatkoztam édesapámmal. Egy dolgot azonban feltétlenül elfogadtam tőle: a tudományt globálisan kell nézni, soha nem szabad provinciális szempontoknak érvényesülni! Az állattenyésztés világtudomány, használni kell a világ információs bázisát. Az ötvenes években ez nem volt elfogadott szempont, de ő a kezdetektől könyörtelenül ragaszkodott az elveihez. Sok kiváló ember van a világon, az értékítéleteknél feltétlenül figyelni kell rájuk! — Beszéljünk a sikerekről, bár bizonyára voltak kudarcok is. — Siker? Talán arra vagyok a legbüszkébb, akármilyen pozícióban voltam is, akárhogyan változtak az idők, akikben megbíztam, megmaradtak. Nem erodálódtak az emberi kapcsolataim. Ez nemcsak energiát igényel, hanem bátorságot is. Ha egy nagyra- becsült ember bajba kerül, amellett kiállni, az nem megy mindig bátorság nélkül! De így van ez világszerte. Viszont az értékes emberekre vigyázni kell, véd- és dacszövetséget kell teremteni velük. — Mi a magyarázata annak, hogy ma már nem ön a Pannon egyetem rektora? — Nagyon egyszerű. Régi rektor voltam, 1988 óta megszakítás nélkül. A kilencvenes váltáskor a rektorok nagy része nem kapott bizalmat, úgy tudom mindössze ketten maradtunk. Az új felsőoktatási törvénybe belekerült, — amivel meszemenően egyetértek —, hogy ezt a funkciót maximum kétszer három évig lehet betölteni. Az első három év általában most jár le, nekem a második három év egy év múlva. Úgy ítéltem meg, hogy ezt az egy évet nem érdemes kivárni, időben bejelentettem, hogy erre az egy évre nem pályázok. így aztán simán, elegánsan történt meg az új rektor jelölése; Sáringer Gyula akadémikus barátom lett az új rektor. Más nem is pályázott. A rektorság egyébként sok olyan feladattól elvonja az embert, amit szívesen csinálna. Én eddig is vezettem a sertés- és kisállattenyésztési intézetet, most szivem szerint folytathatom tovább, emellett fontos munkám az egyetem nemzetközi kapcsolatainak építése, ápolása. — Végülis új helyzetbe került. Milyen tervei vannak? — Többet fogok teniszezni, mint amire az elmúlt négy-öt évben módom volt. Többet foglalkozom a szarvastenyésztéssel, rengeteg kutatást akarok elvégezni, amire nem volt időm, de jó ideje bennem motoszkál. Talán a díszhalaimnak is több időt tudok szentelni, — és persze először kellett volna mondani, több időt töltök a gyerekeimmel, a két éves unokámmal, aki most egész nyáron velünk van. Aztán majd októberben elmegyek szabadságra. A nyarat szeretem itthon tölteni, hiszen itt is jó idő van, minek menjen az ember bárhová?! Vörös Márta Vissza a természethez — Ha a természetes is jó, miért ragaszkodjunk a mesterségeshez? Tulajdonképpen egy belső indíttatást éreztem arra, hogy a „vissza a természethez” mozgalomnak a biopatika segítségével minél több pártolót szerezzek. Köztudott, hogy a gyógyszereknek a főhatásukon kívül számos mellékhatásuk is van, erre legfeljebb néhány szóban utalnak az orvossághoz mellékelt tájékoztatók. Ám tévedés azt hinni, hogy a gyógynövények önmagukban, bizonyos krónikus esetekben csodákra képesek. A gyógyszer és a gyógynövény — éppúgy, mint a háziorvos és a természetgyógyász — csak együtt, egymást kiegészítve szolgálhatja eredményesen gyógyulást. A Sopronban gyógyszertári szakasszisztensi képesítést szerzett üzletasszony majd öt esztendeje él családjával Marcaliban. A betegekkel, és általában az emberekkel, bajaikkal, betegségeikkel való foglalkozás, törődés vérévé vált a Somogyszobról származó Hosszú Erzsébetnek. A mesterséges dolgok inkább őstanok — Alkatomnál fogva jóhiszemű vagyok, s nem engedem, hogy a kudarcok maguk alá gyűrjenek. Lehet, hogy ez nem jó életszemlélet, de valamibe mindenkinek kapaszkodnia kell. Én hittel hiszem — másképp ezt a vállalkozást sem indítottam volna el —, hogy az emberek előbb-utóbb ráébrednek arra: a mesterséges dolgok — legyen az élelem vagy kozmetikum — mennyire ártalmasak a szervezetüknek. Szerencsére egyre többen ismerik fel a gyógyteákban, füvekben, bioélelmiszerekben, a különféle aromákban és illóolajban a jövő útját. A nagy ablakos, barátságos kis üzlet árukínálatán nem látszik, hogy csekély az indulókészlet. Hála a törökbálinti vámudvarnak, ahonnan a biopatika vezetőnője rendszeresen pótolja és előjegyzésre megrendeli a kívánt termékeket, a Magyarországon előforduló valamennyi, jelentősebb gyógytea kapható. Van itt gyulladáscsökkentő körömvirágtea, vérnyomást, keringést szabályozó fagyöngy. A modern táplálkozáselmélethez nyújtanak kiváló gyakorlati lehetőséget a teljes kiőrlésű búzatészták vagy a különféle müzlik, csírák és magvak. Különösen népszerű a Kínában széles körben alkalmazott homoktövis, amely itt granulátumban, illetve nektár formájában kapható. Aromaterápia — Nálam minden áru — kivéve talán a napozótejeket — gyógynövényből készült. A svájci, osztrák és német eredetű kozmetikumok, babaápolási cikkek és életek iránt máris nagy az érdeklődés. A Milupa márkanevű, a szigorú osztrák élelmiszertörvények betartásával gyártott bébiételre például a kismamák hívták fel a figyelmet. De a Naturland címkéjű, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem által kikisér- letezett gyógyhatású készítményeket is igény szerint rendelem meg. Bőrproblémák, allergiás betegségek, gyomor- és bélpanaszok, visszérprob- lémák, izületi gyulladás — és még sorolhatnám, mi mindenre jók a Biopatika termékei. Befejezésül megemlítem dr. Kardosné Hosszú Erzsébet egyik kedvenc, főleg az őszi-téli napokra ajánlott terápiáját, az aromaterápiát. Ennek lényege, hogy gyógyító hatása mellett frissítő, élénkítő, általános közérzetjavító szerepe is van. íme a „recept”: végy egy aromalámpát, töltsd meg háromnegyedig langyos vízzel, csöpögtess bele néhány csepp illóolajat. Helyezz el a lámpa alsó részén egy kis mécsest és gyújtsd meg! A lakásban máris kakukkfű, borsmenta, zsálya vagy bazsalikom kellemes illata terjeng; tisztulnak a légutak és egy dekoratív dísszel is több van a lakásban. Csíky K. Erika KILENC FALU LELKIPÁSZTORA Rúgd a „lasztit” és ne káromkodj! Kilenc falu katolikus híveinek lelki gondozását bízta az egyház Lukácsi Géza plébánosra. A kadarkuti plébániahivatalból indulva Jákótól Kőkutig járja a településeket. A falu nem idegen tőle, annak ellenére, hogy Ájkán kezdte, majd Nagykanizsán folytatta káplánként. Kadarkutat is hamar megkedvelte, ám csak ideiglenesen jelentkezett be, mert — mint mondja — a pap a katonatiszthez hasonló: ide-oda he- lyezgetik. Sok időt egyébként se tölt nagyon egy helyen. Vasárnap délig nyolc községben tart misét. Ezt az irdatlanul sok munkát csak gépkocsi segítségével tudja ellátni. Vállalnia kell a vezetést annak ellenére, hogy délig mintegy két deci bort fogyaszt el áldozás közben. Egyszer meg is állította a rendőr, és megkérdezte: atyám ivott-e? Azt felelte: igen, mise közben. Mire a rendőr: belefújna a szondába? Hogyne. Adja csak ide. A szonda azonban nem kékült el. Volt már más „csoda” is az úton. Amikor misézni ment a frissen behavazott úton egy szemvillanás alatt árokba csúszott az autója. Ám sem rajta, sem a kocsin egy karcolás sem esett. Rövid nadrágban, kigombolt ingben mutatja az udvart, a kertet. Bőre csokoládébarna. Ezt a színt bizonyára a futbalpályán szedte össze. A focitól ugyanis nem tud elszakadni. Ennek a sorsának alakulásában is volt szerepe. Az itteni kapcsolata is a labdarúgással kezdődött 1991-ben. Hamarosan be is vették a mikei csapatba. Valakinek eszébejutott: pap is van közöttük, még a küzdelem hevében sem illik káromkodni. Azt javasolták, aki káromkodik, ötven forintot fizet. Volt rá eset kétszer is, hogy a plébános úr pénze is ott lapult a többié között. Igaz, hogy éppen csak megütötte a csúnya beszéd mértékét az, amit mondott, de a pálya szélén álló „káromkodás-felelős” és pénzbeszedő nem engedett a huszonegyből. A csúnya beszéd érezhetően visszaszorult. A büntetésből a legközebbi italboltban pótolta a csapat a folyadékveszteséget. — Én nem idegenkedem a vendéglőtől. Ott tudtam leginkább kapcsolatot teremteni jó mesteremberekkel, akik elviselhető összegért javították meg, amit kellett. Pénzünk ugyanis kevés van. Csak az egyházi adóra támaszkodhatunk. Azt meg leginkább a valláshoz jobban ragaszkodó törzslakosság fizeti. A bevándorlók nem igen járnak templomba. A fiatalok is elég közömbösek. Még jó, hogy itt az iskola igyekszik megteremteni a feltételeket a hittan tanításhoz. A kevés pénz rákényszerít a gazdálkodásra. Eladtam a kert egy részét, a befolyt adót pedig „forgatom”. A plébános a focit is felhasználja a fiatalok megnyerésére, de leszögezi: senkit sem szólít fel a vallás gyakorlására, mert szerinte a mai fiatalok semmitől sem idegenkednek jobban, mint az ilyen módszerektől. Most leginkább kispályás focira fordít időt. Ám az is előfordult, hogy a nagy csapatnak segített, amikor szólt az edző. Szívesen megy közéjük. Nem titkolja: kíváncsi volt rá, hogyan viselkednek a srácok a temlomban, amikor ő miseruhában belép, felzúg az orgona és felhangzik a kórus: „Kezdődik az ének az Úr felségének...”. Az egyik vasárnap az látta, hogy az egész csapat eljött misére. A fiúk arca komoly és áhítattal teli volt. A mise után is érződött rajtuk bizonyos távolság- tartás, amit mindenképpen szereti volna feloldani. — Mit mondott nekik? — Azt, hogy mindenki eljött a misére. Úgy látszik ma nagyon akar győzni a csapat... Nevettek, és egyszerre minden olyan lett mint máskor: emberi. Szegedi Nándor
