Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-16 / 164. szám
1993. július 16., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 „Szeretném, ha Péter bizonyítana” Villáminterjú Benkő Lászlóval Ma reggel hosszú útra indult Benkő László, a Kasi birkózóinak edzője. Egyik legtehetségesebb tanítványa, Gordon Péter nyomába eredt, aki az osztrák-svájci határnál levő Götczben folyó ifjúsági szabadfogású birkózó Eu- rópa-bajnokságon vesz részt. Az indulás előtt váltottunk szót a mesterrel. — Birkózásban nem megszokott az a gyakorlat, hogy az edző „hivatalból” elkíséri tanítványát? — De igen, én is ott lehettem volna már a húsznapos edzőtáborban és együtt utazhattunk volna, de az itthoni egyéb elfolaltságom ezt nem tette lehetővé. Az EB-ről viszont nem szeretnék lemaradni, mert úgy érzem, jót tesz majd Péternek, ha engem is ott lát a szőnyeg szélén. — Mióta dolgoznak együtt? — Nyolcéves korától foglalkozom vele, éppen tíz éve. — Említette, hogy bizakodással tekint e kontinensverseny elé: Milyen korábbi eredmények táplálják reményét? — A két legnagyobbnak tartom a serdülő világbajnokságon elért ötödik, valamint egy FÁK-bajnokságon szerzett második helyezést. De nyert már korábban Péter diákolimpiát és ifjúsági magyar bajnokságot is. — Úgy tudjuk, hogy versenyzője kötöttfogásban otthonosabban mozog; az EB-n mégis szabadfogásban indul... — Igaz, hogy a kötöttfogás az erőssége, de amikor az a válogató zajlott, sérülés miatt nem vehetett részt, csak később, a szabadfogásban. Sokoldalúságára jellemző: kiharcolta a részvételi jogot. Gordon azon kevés fiatal tehetség közé tartozik, aki képes nagyszerűen ötvözni a kötött és a szabadfogás elemeit. Benkő László birkózóedző egyik legtehetségesebb tanítványa nyomába eredt (Fotó: Török Anett) — Tehát a várható eredményt illetően optimista? — Ha nem lennék az, nem is vállalnám ezt a hosszú utat. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a Szovjetunió felbomlása miatt az egykori tagállamokból most egy helyett négy-öt világklasszisé birkózó érkezik. Aztán ott vannak a nagyon erős törökök, nem is szólva a rohamosan fejlődő nyugatiakról. — Mindezek ismeretében milyen helyezéssel lenne elégedett? — Ha a sorsolás kedvez nekünk, én képesnek tartom Pétert arra, hogy a legjobb hat közé kerüljön. Ha így lenne, ő már megtette a magáét. J. R. Az AMADEUS Hangszerbolt a MARSHALL termékek márkakereskedőjeként a MARSHALL erősítők teljes választékát kínálja, valamint Yamaha klavinovát és Roland szintetizátort AmadeuS <MxÚAha£ő Kaposvár, Irányi D. u. 2. Telefon: 82/317-880 (12974) innnHMHHHMnnnNi Készülnek NB lll-as csapataink (I.) „Csúcsforgalom” Marcaliban és a Kaposvári Rákóczinál Húsz játékossal edz a Rákóczi NB lll-as csapataink közül a Rákóczi FC a legfrissebbek közé tartozik. Az új tréner, Márton József irányításával már 12-én megkezdték a felkészülést. Alaposan megcsappant a tavalyi állomány, mindössze heten maradtak az NB ll-es keretből. Itvás, Ha- nusz, Neubauer, Deme, Mező, Kiss F. és Ozsváth vett részt az eddigi foglalkozásokon, de ez utóbbi maradása még mindig kétséges. A tréner elsősorban a saját nevelésű fiatalokkal igyekszik kiegészíteni a keretét. Nyílt titok, hogy szorgalmazza a Fonyódra távozott söprögető, Horváth I. Zoltán visszahozatalát és azt is szeretné, ha a múlt évben Olaszországban játszó — ugyancsak volt ifi válogatott középpályás a névrokon — Horváth III Zoltán is visszatérne. A játékos még nem döntött. Egykori tanítványai közül a leszerelésre váró Gyenest, Juhászt, Pammert, valamint a Lengyeltótiban szerepelt Hosszút és Somogyit is viszszavárja, miként a kapus Fe- renczet és Nagy G.-t is. A vezetés nyári programjában szerepel az összeroska- dással fenyegető lelátó rend- behozatala is. Nem kis munkát jelent, éppen ezért várják azokat a szurkolókat, akik szívesen bekapcsolódnának ebbe a társadalmi munkába. Az eddig lekötött hazai edzőmérkőzések -menetrendje: júl. 24. Rákóczi-Topo- nár (11 ó), júl. 29. Rákóczi- Toponár (17 ), júl. 31. Rákó- czi-Szekszárd (11), aug. 2. Rákóczi-ZTE (16), aug. 11. Rákóczi-Kaposmérő (17.30). Kész program, több változás Marcaliban Marcaliban is megkezdődött tegnap a munka. A klub Béres Ferenc tevékenységével elégedett volt és újabb egy éves szerződést kötött a szakedzővel. Ivusza István ügyvezető elnök számolt be a változásokról és a felkészülés programjáról. Bizony van egy kis mozgás a csapat házatáján. A gólerős Gyurics egy alsóbb osztályú ausztriai csapathoz távozott, Palacskó Fonyódra, Tóth A. pedig Nagyatádra készül. Kiss és Virág K. most várja a behívóját, a veterán kapus, Horváth Lajos bejelentette: végleg befejezte. Az ő helyettesítésére a Rákócziból Házit igazolják le, és lehetséges, hogy az ugyancsak Kaposvárról kölcsön kapott Gi- litsch és Fenusz is marad Marcaliban. Másfél évi távoliét után hazatért Amerikából egykori játékosuk Lakos György, az ő játékára is számítanak. Szó van arról, hogy egy nagybajomi ifjúsági játékost is leigazolnak még. Az ifjúsági csapatot Mészáros József, a serdülőket pedig Kisdörnyei László készíti föl a jövőben is. Kialakult a felkészülés menetrendje. Az alábbi mérkőzéseket játsszák a rajtig: júl. 17 Marcali- Nagybajom (10.30), júl. 21. Olajbányász-Marcali (17.30), júl. 24. Marcali-Csurgó (10.30), júl. 28. Marcali-Hévíz (18), júl. 31. Keszthely-Marcali (10.30), aug. 4. Marcali-PIK Verbovec (horvát II. liga. 18 ó.), aug. 8. Magyar Kupa mérk., aug 11. Marcali-Maroshévíz (román II. liga. 17.30). -JSPORTMŰSOR PÉNTEK Kézilabda Alpok-Adria nemzetközi (leány és fiú) ifjúsági kézilabdatorna. Csurgó, Nagyváthy János Szakiskola tornacsarnoka. Résztvevő csapatok. Leányok: Koprivnica (Horvátország), Velenje (Szlovénia), Székelykeresztúr (Románia), Nagykanizsa, Csurgó. Fiúk: Zelina (Horvátország), Csurgó. Ünnepélyes megnyitó: 9 órakor (az aulában). Mérkőzések: Nagykanizsa-Velenje (leány) 9.30-kor, Csurgó-Kop- rinica (leány) 10.45-kor, Nagykanizsa-Székelykeresz- túr (leány) 15-kor, Csurgó-Ve- lenje (leány) 16.15-kor, Csurgó-Zelina (fiú) 17.30-kor. SZOMBAT Kézilabda Alpok-Adria nemzetközi (leány, fiú) ifjúsági kézilabdatorna. Csurgó, Nagyváthy János Szakiskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Csurgó-Székelykeresztúr (leány) 9 órakor, Velenje-Koprivnica (leány) 10.15- kor, Koprivnica-Szé- kelykeresztúr (leány) 15-kor, Csurgó-Nagykanizsa (leány) 16.15- kor, Csurgó-Zelina (fiú) 17.30-kor. Lábtenisz Nemzetközi Grand Prix lábtenisztorna, egyben páros országos bajnokság. Siófok, Küszhegyi úti sport- centrum. Nevezés: 8.45 óráig a helyszínen. Verseny: 9 órától. Versenyszámok: „profi” és amatőr páros, 45 éven felüliek (páros), egyéni verseny. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: Siófoki Bányász-Nagykanizsai Olajbányász. Siófok, 19 óra. Marcali VSE-Nagybajom. Marcali, 10.30 óra. VASÁRNAP Motokrossz Shell szuperkrossz országos bajnokság, egyben nemzetközi verseny — első forduló. Balatonszemes, krosszpálya. Verseny: 17 órától. Kategóriák: nemzetközi, junior, 80 ccm. Kézilabda Alpok-Adria nemzetközi (leány, fiú) ifjúsági kézilabdatorna. Csurgó, Nagyváthy János Szakiskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Velenje-Szé- kelykeresztúr (leány) 9 órakor, Nagykanizsa-Koprivnica (leány) 10.15-kor. Ünnepélyes eredményhirdetés: 12 órakor (az aulában). Lábtenisz Nemzetközi Grand Prix lábtenisztorna, egyben páros országos bajnokság. Siófok, Küszhegyi úti sport- centrum, 9 órától. Labdarúgás Barátság nagypályás labdarúgótorna (négy csapat — a Várda, a Szabás, a Visz és a Somogyszentpál — részvételével) — első forduló. Várda, sportpálya. Mérkőzések: Szabás-Visz 16 órakor, Somogyszentpál-Várda 18 órakor. A BEK-ben: Somogy SC- Vileda Maribor Az európai röplabda-szövetségben elkészítették az 1993/94-es idény nemzetközi kupasorsolását. Mind a négy magyar hői együttes — a Tungsram SC (BEK), a Vasas SC (KEK), az Eger SE és a BVSC (CEV Kupa) — az első fordulóban kiemelt, így csak később kapcsolódik be a küzdelmekbe. A férficsapatok közül a Kaposvári Somogy SC a szlovén bajnokot, a Vileda Maribort kapta az első fordulóban (november 6-án vagy 7-én lesz az első találkozó Kaposváron, a visszavágó pedig november 13-14-én). A KEK-ben a második fordulóban (december 4-5., illetve 11-12.) lép pályára a Szegedi Papíron SC a fehérorosz Za- padni Bug Brest ellen, míg a CEV Kupában az első fordulóban (szeptember 9-10., illetve 16-17.) a spanyol CV Gran Canaria lesz a Csepel SC ellenfele (az első mérkőzés a Szeged, illetve a spanyol csapat otthonában lesz). Nemzetközi ifjúsági kézilabdatorna Csurgón A hét végén hét csapat — öt leány és két fiú együttes — részvételével rendezik meg Csurgón a Nagyváthy János Szakiskola tornacsarnokában az Alpok-Adria nemzetközi ifjúsági kézilabdatornát. A házigazda csurgóiak mellett a Nagykanizsa, a horvát Koprivnica, a szlovén Velenje és a román Székelykeresztúr alkotja a női mezőnyt, míg a fiúknál a Csurgó és a horvát Zelina kétszer is pályára lép egymás ellen. A háromnapos torna pénteken 9 órakor kezdődik, s vasárnap 12 órakor az eredményhirdetéssel zárul. A három nap során 12 mérkőzést láthat a publikum. Főszerepben a lábteniszezők Szombaton és vasárnap rendezik meg Siófokon a hagyományos nemzetközi Grand Prix lábtenisztomát, amely egyben páros országos bajnokság is lesz. A „Mini Wimbledont” — ahogy nemes egyszerűséggel már évek óta nevezik az eseményt — az új, Küszhegyi úti sportcentrumban bonyolítják le. Négy versenyszámban — „profi” és amatőr páros, 45 éven felüliek (páros), valamint egyéni verseny — avatnak győztest. A küzdelmek mindkét napon kilenc órakor kezdődnek. Az OTP Rt Balatonszemesi Üdülő és Oktatási Központ keres felvételre az üdülő-igazgató közvetlen munkatársának, olyan igényes feladatok ellátására titkárnőt, aki munkájával és személyiségével megfelel a követelményeknek. Szövegszerkesztői, gyors- és gépírói, önálló ügyintézői gyakorlattal, legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezéshez rövid önéletrajzot kérünk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni Balatonszemes, Parti sétány 159. szám alatt, a személyzeti vezetőnél lehet. (13050) <© TOYOTASZOMBAT Szombaton, július 17-én egésznapos program a Toyotánál 50-200 ezer Ft árengedmény a Toyota haszon- és személy-gépjárművekre. Sőtl Július végéig a Toyotát vásárlók közül valaki visszanyerheti autója árát, öten pedig 100 ezer forintos utazást nyerhetnek. Ön biztosan nyer, ha ellátogat a Koto Autóházba, ahol egész családját fagylalttal és hűsítőkkel várjuk. Minden látogatónk egy pólót kap ajándékba, valamint sorsoláson vesz részt, melyen 5000 Ft-os vásárlási utalványt nyerhet. A szervizben ingyenes fényszóróállítás, CO-mérés, autómosás. Játékos vetélkedő keretében ajándékokat sorsolunk ki - fődíj egy mountain bike. TOYOTA - AUTÓN JÁRÓ SZERENCSE! Koto Autóház Kft., Kaposvár, Zöldfa u. 58. Tel.: 411-456. Fax: 422-266- ____________________________ (13082) K i lesz a kapitány? Fogynak a szövetségi kapitányjelöltek! Mint köztudott, a legutóbbi közgyűlés az elnököt ruházta fel egyszemélyben azzal a joggal, hogy kijelölje az új kapitányt. Dr. Laczkó Mihálynak most főhet a feje, mert sorra kapja a kosarakat. Előbb Csank János és Gellei Imre mutatott „fügét” arra hivatkozva, hogy klubjuknál újabb, időszakra már elkötelezték magukat. Hasonló válasz várható Verebes Józseftől is, így már csak a most hazatért dr. Mezey György az, aki a jelöltjei közül még esetleg igent mondhat. Ám korábbi nyilatkozatai nem erre engednek következtetni, sőt, a hírek szerint a kitűnő szakember is már elkötelezte magát a BVSC-Dreherhez, ahol a szakosztály menedzsere lesz. De ki lesz akkor a kapitány...? 4 ) »