Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-14 / 162. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK 1993. július 14., szerda Mindannyiunk érdekében Kultúrember nem szemetel... A virágos Kaposvár elnevezés tartalma — a körzetemben, még pontosabban a vásárcsarnok környékén, valamint a környező utcákban, sajnos még a színház parkban is — ma már elérhetetlen álomnak tűnik! Ugyanis ebben a körzetben lassan már az életünk velejárói lesznek a szélfútta, szélborzolta szeméthegyek. Elismerve, hogy az illetékesek sok mindent megtettek és megtesznek a szemetelés visszaszorítására, azonban az eddigi erőfeszítéseik ebben az előbb említett körzetben *— sajnos — nem elegendők! Csak példaként említem meg, hogy addig amíg a Dózsa György utcában öt kis felfüggesztett szeméttartó található, (viszonylag elviselhető szemétmennyiséggel) a Gróf Apponyi Albert utcában például egyetlen darab sincs. És vajon mit csinálnak a piacról jövet a gyerekek, a felnőttek a feleslegessé vált csokis, cukorkás, zsíros papírokkal? Sajnos leszórják a járdákra, a járdák melletti zöld területekre, míg a „kulturáltabbak” papírjaikat bedobálják az udvarokba, kertekbe... (Takarítsanak a lakók...) Igaz, hogy a színházparkban és a környékén legalább húsz — vagy még annál is több — kisméretű szeméttartó található, azonban a piac kijáratával szemben lévő főút melletti szeméthegyek bizonyítják, hogy még ennyi sem elegendő! Milyen újabb megoldásokkal lehetne ebben a körzetben a szemetelést korlátozni? Kézenfekvő, hogy a Gróf Apponyi Albert utcában — főleg a piac környékén — szeméttartókat kellene elhelyezni. A színházpart tisztaságának megőrzése érdekében több lehetőség is kínálkozik: így például a parkban elhelyezett szeméttartókat gyakrabban kellene üríteni. Megoldás lenne az is, ha a piac kijáratával szemben lévő főútra egy-két nagyobb szeméttároló konténert kellene elhelyezni. Mindezek mellett hasznosak lennének jól látható helyekre elhelyezett táblák az alábbi, illetve hasonló.feliratokkal: A park mindnyájunké! Őrizd meg a tisztaságét! Vagy csak egyszerűen: Ne szemetelj! De lehetne ezeknél durvább megfogalmazás is: Kultur ember nem szemetel! Úgy gondolom, hogy ilyen intézkedésekkel vissza lehetne szorítani ebben a körzetben, és talán még másutt is a notóriusan szemetelőket és ezzel megszüntetni, de legalábbis korlátozni az undorító, visszataszító szeméthegyek kialakulását és egyáltalán a szemét jelenlétét. Mindannyiunk érdekében! Dr. Szendi József REKLÁMÁR Bemutathatja Ön is a vállalkozását, szolgáltatásait a televízióban augusztusban. Felvételre illetve adásba kerülés lehetőségét kínáljuk Önnek a legkedvezőbb áron. Információ: 82/312-596 telefonon VII. 20-ig munkanapokon 9.00-11.00 óráig k (126851) A KÉPVISELŐK VELEMENYE A kialakult helyzetért a polgármester a felelős A közelmúltban helyszíni tudósításban számoltunk be a tengődi viharos falugyűlésről. Erre azért került sor, mert a június 7-re összehívott rendkívüli testületi ülésen — ahol a vízműberuházás indításáról, annak pénzügyi forrásáról kellett volna határozatot hozni —, csupán egyetlen képviselő jelent meg. A falugyűlésre szintén nem ment el a hat képviselő, így a megjelent lakosság úgy vélte: a képviselők nem a lakosság érdekeit szolgálják, alkalmatlanok az ügyek intézésére, számukra nem fontos az ivóvízprogram megvalósítása... A tudósítás megjelenése után, a hat képviselő azt kérte: mondhassák el ők is a véleményüket. Csősz Zoltán, Lakos János és Bárány Béla képviselők elmondták: — Nálunk a közügyek intézése nem az önkormányzati törvényben megfogalmazott demokratikus módon, hanem a polgármester egyszemélyi döntései és elképzelései szerint működik — kezdte Lakos János. — A testület döntéseit sorozatosan figyelmen kívül hagyja, megfelelő információval való ellátásunkat pedig minden lehetséges eszközzel akadályozza. A falugyűlés összehívásával, az ott elhangzottakkal kapcsolatban észrevételeink a következők: hat képviselő- társammal írásban — a napirendi pontok megjelölésével —, rendkívüli ülés összehívását kezdeményeztük június 1-re. A polgármester úr — a szervezeti és működési szabályzatunk megsértésével —, az ülést nem hívta össze, illetve más napirendi pont megjelölésével június 7-re hívott össze testületi ülést. — Az ülésre szóló meghívót — kapcsolódott a beszélgetésbe Csősz Zoltán —, június 4-én kaptuk meg, de hiányzott az írásos előterjesztés. Emiatt — mivel a konkrét ügyben érdemben állástfog- lalni nem tudtunk volna —, a meghirdetett testületi ülésen nem vettünk részt. — A vezetékes vízműhálózat kiépítésével kapcsolatban már korábban támogató döntést hoztunk — mondta Bárány Béla. — Idei költségvetésünkből az ehhez szükséges — az önkormányzat anyagi erejéből előteremthető —, pénzeszközöket biztosítottuk. — Információink szerint — vette vissza a szót Csősz Zoltán alpolgármester —, a vezetékes víz kiépítésével kapcsolatos céltámogatásra benyújtott pályázatunkat még nem bírálták el, így a megvalósításnak ez a konkrét akadálya! — A falugyűlésen elhangzottak azt a látszatot keltették — toldotta meg Lakos képviselő —, mintha a mi magatartásunk hátráltatná a vízhálózat kiépítését, holott leginkább a polgármester és az általa vezetett hivatal késedelmes intézkedéseiről lehet csak szó. Többször sürgettük — sajnos eredmény nélkül —, hogy a szervező-bizottság alakítsa meg a vízműtársulatot, hogy a költségvetésben megszabott összeg átutalható legyen. A pénzügyi fedezet vállalásáról mindaddig felelőtlenség lenne a képviselőknek dönteni, amíg a cél- támogatás ügyében nincs számunkra kedvező döntés, illetve nem alakult meg a vízműtársulat. Mi úgy látjuk, hogy a vezetékes víz bevezetése körüli problémákat Vincze László polgármester úgy állította be a falugyűlésen, mintha az a képviselők magatartása miatt hiúsulna meg, vagy kerülne késedelembe. Ezen állításait, mint megtévesztő és megalapozatlan állításokat visszautasítjuk! Nagy kár, hogy az érintett személyek (a polgármester és a képviselők) között nincs kompromisszumkészség. Úgy tűnik, az ellentétek kibékíthetetlenek! Ennek pedig a helyi lakosság látja a kárát. A WESTEL Rádiótelefon Kft. nevében engedje meg, hogy emélyes találkozóra hívjuk Önt 1993. július 14-én és 15-én a fonyódi Berek Sörözőbe, ahol egésznapos bemutatóval szeretnénk megismertetni cégünket, a rádiótelefon-rendszert és természetesen az összes jelenleg forgalmazott készüléktípust. t állításunkon az ERICSSON HotLine típusú rádiótelefont 30 OOO Ft-tal olcsóbban vásárolhatja meg. Információ: tel.: 06-60-327-153 Székesfehérvár 8000 Várkörút 44. Tel.: (06-22)328-717. Rádiótelefon: (06-60)327-200. (12566) RÁDIÓTELEFON KFT ____________________________ M OZGÁSBAN AZ ÜZLET Közületi víz a Szúnyogszigeten Fonyódon a Szúnyogsziget mólóján horgásztam. A melegtől megszomjazva a horgásztanyák előtti vízcsaphoz mentem, hogy kulacsomat megtöltsem. Az arcomat is megmostam. Egy hangot hallottam mögöttem: ne nagyon folyassa a vizet, mert 140 forintot fizetünk köbméterenként, ugyanis a terület a horgászegyesületé, s így „közületi díjat” kell fizetni. Ez felháborító. Budapesten a 24 forintos egységár ellen hadakoznak, Somogybán pedig 84 forint a vízdíj. Itt az aprócska kis horgásztanyák idős lakóitól 140 forintot kérnek köbméterenként. Csodálkozom, hogy a fonyódi és a kaposvári önkormányzat eltűri, hogy a Balaton-parti szállodasorok csatornázási költségeit és a DRV siófoki irodaházának igazgatási és reprezentációs költségeit velünk, lakókkal, illetve idős horgásztársaimmal fizettetik meg. Csonka Endre nyugdíjas Kaposvár, Arany J. u. 6. Az ígéret szép szó... Tavaly novemberben bejelentettem a házkezelőségen, hogy a sok leázástól szörnyű állapotban van a fürdőszobám. Az idén két úr egymástól eltérő időpontban megnézte, s tudomásul vették az állagát. Közölték velem, hogy csak félig tudják megcsinálni. Ellenzem ezt az eljárást, ugyanis nem fél lakbért fizetek, hanem egészet, s ráadásul nem is keveset! Többször jártam a házkezelőségen, de csak ígéretet kaptam a javításra. Ezáltal azonban nem készül el a fürdőszobám. Talán én is ígérgetni fogok, amikor eljön a lakbérfizetés ideje. Abban is biztos vagyok, ha rokonról vagy barátról lenne szó, mindjárt intézkednének. Bizom benne, hogy még ebben a hónapban rendbehozzák a fürdőszobámat. Tisztelettel: Özv. Székely Istvánné Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 47. Pályázati felhívás 1 A Büssü Községi Önkormányzat Képviselő testületé nyílt versenytárgyalást hirdet a települési vízmű fővállalkozói munkáira A pályázati kiírás, valamint a komplett kiviteli dokumentáció, a Göllei Körjegyzőségen (Gölte, Petőfi u. 2/b.) 15 000 Ft vissza nem térítendő dokumentációs költség ellenében átvehető, 1993. július 15-től július 22-ig munkanapokon 8-13 óra között. A pályázat leadásának feltétele 150 000 Ft bánatpénz befizetése, mely összeg az eredményhirdetés után, kamatmentesen visszautalásra kerül. Büssü Önkormányzat Képviselő testületé (12788) Balatonlelle, Kossuth u. 6. Telefon: (85)351-451 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17.30-ig, szombaton 8-13-lg ELEKTA 37 cm-es TV 19 900,ZANUSSI LEHEL 200 Les hűtő 22 900,FUNAI37 cm-es TV 21 900,ZANUSSI LEHEL 240 Les hűtő 25 400,JVC 37 cm-es TV 28 900,ZANUSSI LEHEL 280/60 komb. hűtő 33 800,JVC 53 cm-es TV 38 900,ZANUSSI LEHEL 300/115 hűtő 44 500,SAMSUNG 53 cm-es TXT 34 900,ZANUSSI LEHEL 200 l-es fagyj. 29 900,FUNAI 51 cm-es TV 25 500,ZANUSSI LEHEL 130 l-es (agy. 37 550,ORION 37 cm-es TV 21 900,ZANUSSI LEHEL 3001 kal.h.l. 44 900,ORION 51 cm-es TV (japán) 25 500,ZANUSSI LEHEL 1601 kat h.szekr. 33500,ORION 53 cm-es TV (japán) 32 900,WHIRLPOOL 240/601 kombi hűtő 37 900,TOSHIBA 53 cm-es TV 37 900,WHIRLPOOL 21IV801 kombi hűtő 42 900,SONY 53 cm-es TV 47 900,WHIRLPOOL nofrost 220/50 k.h. 54 100,VIDEOTON 72 cm-es TV TXT-es 84 900,WHIRLPOOL 620 lam.kombih. 199 000,SONY 72 cm-es TV TXT-es 125 000,WHIRLPOOL 230 l-es hűtő 26 900,MS-4000 műholdvevő rendszer 17 900,WHIRLPOOL 250 l-es fagy sz. 41100,VECTOR BETA műholdvevő 18900,WHIRLPOOL 330 l-es fagyJáda 36 900,SST-5001 műholdvevő rendszer 21 900,WHIRLPOOL 410 l-es fagyJáda 40 900,ETA porszívó 5 990,WHIRLPOOL lakásklíma bér. 139 000,DE LONGHI porszívó 9 900,SATEX171 mikrosütő 15900,DE LONGHI nedves porszívó 12900,SATEX 321 mikrosütő 21 900,ROWENTA nedves porszívó 14 300,SATEX 271 mikrosütő kombi 37 500,ELIN takarítógép 23 900,WHIRLPOOL CRIPS komb. mikro 42 900,DE LONGHI takarítógép J 24 900,DE LONGHI ROTOFRÍTU 10 900,HAJDÚ centrifuga 6 500,MOULINEX FRITU 5490,HAJDÚ mosógép 7 900,VIDEÓK 14 900,-Ft-tÓI HAJDÚ Energomat 34 900,aiN vasalók 2 990,-Ft-tól INDESIT (olasz) aut. mosógép 35 900,MOULINEX gőzölős vasalók 3 990,-FHÓI INDESrr (olasz) aut. mosógép 39 900,ROWENTA gőzölős vasalók 3 790,-Ft-tól INDESIT (olasz) mosó, szárító 69 900,BRAUN gőzölős vasalók 4 300,-Ft-tól WHIRLPOOL aut. mosógép 39 900,PANASONIC tel.+fax.ü.r. 64 900,-Ft-tól WHIRLPOOL mosó, szárító 64 900,SHARP BEST TIME telefonok 3 200,-Ft-tól ZANUSSI LEHEL 60 l-es hűtő 15 900,SONY CD-s mini HIFI-torony 49 900,-Ft-tól ZANUSSI LEHEL 160 l es hűtő 19 900,Autórádió magnók 3 790,-Ft-tól Nagy választékban kaphatók márkás hajszárítók, hajsütők, kávéfőzők, turmixgépek, gőzólős vasalók, ventillátorok, zsebrádiók, elemlámpák, kazetták, női szőrtelenftők, férflvfllanyborotvák, és sok sok olyan készülék, amit az Ön háztartása nem nélkülözhet! (12871) 1 J 1