Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-01 / 125. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS 1993. június 1., kedd Ügyeleti telefonok A rendőrség munkáját segítő bejelentéseket, információkat a lakosság nemcsak a 07-es és a (82)414-422-es telefonszámokon közölheti, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a (82)420-613-as, a kaposvári rendőrkapitányság pedig a (82)414-422/2505-ös számú vonalakon várja a hívásokat, az utóbbi két telefon éjszaka üzenetrögzítővel működik. Sikoly az éjszakában Női sikoly törte meg a közelmúltban a pécsi éjszaka csöndjét. Egy 25 éves nő kiáltott segítségért, amikor 10-15 fiatal megtámadta. A diszkóból érkező támadók megverték a fiatal nőt, ruháját letépték és megerőszakolták, fajtalankodásra kényszerítették. A környéken lakók értesítették a rendőrséget, majd nagy erőkkel, azonnal megkezdődött a nyomozás. Kilenc elkövetőt hamarosan elfogtak, közülük egy gyermek- (!) és egy fiatalkorút szabadon engedtek. Az eset körülményeit most tisztázzák. A kislány halálát forró fürdővíz okozta Gondatlan emberölés vétségének alapos gyanúja miatt kezdtek vizsgálatot egy soproni férfi ellen, aki — feltehetően — figyelmetlenségből túl forró vízben fürösztötte kétéves kislányát. A gyermek bőre leforrázódott, testének 45 százaléka másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A kórházi gondos ápolás ellenére a kisgyermek néhány nap múlva meghalt. A nyomozati dokumentumokat a rendőrség vádemelési javaslattal átadta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek. Magyar-orosz kapcsolatok A magyar és az orosz rendőrség közötti közvetlen operatív együttműködés formáiról jegyzőkönyvet írt alá a két belügyi tárca vezetője, Boross Péter és Viktor Jerin. Az orosz belügyminiszter háromnapos budapesti tárgyalásait követően tartott sajtótájékoztatón mindkét miniszter kedvezően értékelte a két éve aláírt tárcaközi együttműködési szerződés megvalósulását. A most zajlott tárgyalások eredményeként vélhetően szorosabbá válhat majd a két ország bűnüldözőinek együttműködése. Rendőrökre támadtak Örkényben Rendőrökre támadt a tömeg Örkényben, ám a botokkal felfegyverzett randalírozókat a hatóság embereinek sikerült megfékezniük. Az ügy gépkocsifeltöréssel kezdődött: ismeretlen tettesek egy külföldi rendszámú autóból mintegy 2 millió forint értéket rámoltak ki. A nyomozás szálai Örkénybe vezettek, ahol a rendőrök — hivatalos papírokkal — házkutatást akartak tartani. A nyomozók, miután 30- 40, többségében cigány lakos támadt rájuk, erősítést kértek. Összesen csaknem száz rendőr állt szemben az időközben felduzzadt tömeggel; a feldühödött embereket sikerült lecsillapítaniuk. Az ezt követő házkutatás során előkerült bizonyítékok megerősítették a nyomozók előzetes gyanúját. A tömeg három hangadóját őrizetbe vették. Aki kétszáz méterről eltalálja a tízforintost Kemény kommandósok Az úttesten lelassult a forgalom. A külföldi rendszámú kocsi anyósülésén csőre töltött automata pisztoly feküdt. A férfi útja sietős volt. Az araszolás kellős közepén — égből pottyant vagy a földből nőttek ki, máig sem tudja — kommandósok tépték fel a kocsiajtót, s kiemelték az ülésből. Az Interpol átal körözött veszedelmes bűnöző első szavai ezek voltak: „Nem tudom, uraim, miért fogtak el, de nagyon jól csinálták!” • Sportolók előnyben A kommandósok világszerte kemény legények. A mieink is azok. De ki kerülhet közéjük? Annál jogosabb a kérdés, mert a Rendőrség Különleges Szolgálata mellett minden megyében kiépültek a bűnügyeseket segítő úgynevezett beavatkozó csoportok, a megyei kommandósok. Szabó Ferenc alezredessel, a Különleges Szolgálat hivatalvezetőjével arról beszélgetünk, milyenek is a mi kommandósaink, ki és hogyan kerülhet közéjük? — A hivatásos rendőri állományból merítjük az utánpótlást, az érettségizett, legalább rendőrtiszt-helyettesi iskolát végzett, egy-két éves intézkedési gyakorlatú fiatalok közül, akik vállalják a lakosság védelmében az egyik legtöbb kockázattal járó szolgálatot, megfelelve az igen magasra állított fizikai és pszichológiai követelményeknek — mondja az alezredes. — Közülük is azok számíthatnak felvételre, akik egyéni adottságaik miatt valamilyen feladatra különösen alkalmasak. Előnyt jelent, ha valaki sportoló, különösen, ha jártas a küzdősportokban. Fontos, hogyan képes illeszkedni társaihoz, mennyire tud önzetlen lenni, vagy éppen áldozatot vállalni a csapat érdekében. Legyen tehetsége a lövészethez. Csak példaként jegyzem meg, hogy bár nálunk szakmai okokból nem a pontlövészetet gyakoroljuk, megszokott dolog, hogy valaki 200 méterről, persze megfelelő fegyverrel és kiegészítőkkel eltalálja a 10 forintost. Alkalmassági vizsgák évente — A szellemi, fizikai adottságok mércéje egységes és magas a Különleges Szolgálatnál, s a megyei beavatkozó csoportoknál is. Nálunk egy-egy ember pszichológiai viszgálata felvételkor hat óra hosszat tart. 1991 óta, mióta mai szervezeti rendjével és normáival a Különleges Szolgálat létrejött, saját pszichológusunk van, aki állandóan segíti az állomány lélektani karbantartását. Voltaképpen munkahelyi pszichológus ő, aki igen sokoldalú, nálunk évente ismétlődő attitűd-vizsgálatokkal igyekszik megelőzni a személyiségzavart. Évente ismétlődnek egyébként a fizikai akal- massági vizsgák is, a nemzetközileg elfogadott tesztek szerint. Fegyverhasználat végső esetben — A kommandósokat az állandó készültségből eredően, de esetenként is súlyos stressz-hatások érik. Jó pár éve az egyik kommandós apátiába esett, pedig ártatlan életek védelmében, a kapott parancsnak megfelelően csak megsebesítette a bűnözőt. Ez nem meglepő, ez a normális emberi reakció. Bár parancsra tüzel, mégis csak egy másik, hús-vér emberre lő. Ha nem így reagál, az a probléma. Nálunk a fegyver- használat már a végső eset. Sokkal gyakoribb az életmentés. A gyermeke megölésével fenyegető elkeseredett arab fiatalember leszerelése Debrecenben, majd kimentése az őt meglincselni akaró tömegből igazi sikerélményünk volt. A közelmúltban egy anyát gátoltunk meg abban, hogy gyermekét kidobja az ablakon. Nemrég egy idős néninek sikerült megakadályozni az öngyilkosságát: szegény annyira megrémült a pókemberként a sima falon fejjel lefelé lógó, őt menteni készülő embereinktől, hogy az ablaktól a szobába menekült. Büszkék vagyunk a felidézett akcióra is, mely elismerést aratott a külföldi kollégák körében is. Nehéz, de szép hivatás — A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nálunk is van, vidéken is lesz rotáció. Szükség van rá lélektani, de szakmai okokból is. A havi jövedelmet a rendfokozat és a korpótlék mellett lényegében a beosztási illetmény határozza meg. Ma ez egy kezdő rendőrnél havi bruttó 13, a megyei beavatkozó csoportoknál 17—18 ezer forint. Szívesen látjuk azokat, akik ezt a nehéz, de szép hivatást vállalni tudják, megjárva a Különleges Szolgálathoz vagy a megyei beavatkozó csoportokhoz vezető nem könnyű lépcsőket. Némethy Gyula Folyamatosan ellenőrzi a rendőrség gazdaságvédelmi osztálya a videó- és audiokazetták eredetiségét. Az új törvény szerint a szerzői jog megsértése már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény, ezért a vizsgálat is szigorúbb lett. Az akciók során Somogy megyében több száz olyan videókazettát foglaltak le, amelyeket titokban másoltak és adtak tovább kölcsönzőkben vagy a piacon. A lefoglalt kazetták sorsa — ha a szakértők is hamisítványnak minősítik — a megsemmisítés. Hamis kazetták a rendőrségen A rendőrség „titkos” büntetési tarifái Korábban a rendőrbíró jóakaratára kellett hagyatkozniuk a közlekedési szabályok megsértőinek, s persze ki-ki megpróbálta „bedobni” a lebeszélőképességét is: temetésre, kórházba sietett, éppen szülni készült az asszony, elromlott a kocsi sebességmérője, és így tovább. Mostantól kezdve azonban gyökeresen megváltozik a helyzet. Mint megtudtuk, elkészült és az illetékes bírságolok kezében van már az a központi tarifatáblázat, amelynek alapján országszerte a közlekedési szabályok megsértőivel szemben eljár majd a hatóság. E táblázat szerint a 40 kilométeres óránkénti sebességkorlátozás túllépői az első bírságot 44 kilométeres tempó után fizetik: 500 forint a tarifa. E fölött óránként 51 kilométeres „száguldásig” minden kilométer 100 forintba kerül. Ha valaki ezen a szakaszon 52 kilométerrel halad, már 200 forinttal fizet többet, vagyis a büntetés tarifája 1400 forint. 61 kilométeren felül már a jogosítványt is bevonhatják 2 hónapra. A 200 forintos kilométerenkénti taksa egészen a 77 km/órás szabálytalanságig jár, ami 7200 forintba és 9 havi jogosítvány megvonásba kerül. 78 és 84 kilométeres tempónál minden egyes kilométer túllépés 400 forint. A 84 kilométerért 10 ezer forintot kell fizetni és egy évre búcsút lehet mondani a vezetői engedélynek. Városban, azaz a lakott területen engedélyezett 50 kilométeres sebesség túllépői 55 km/óra után fizetik az első 500 forintot, s a hatóság 100 forint/km-es jóindulatú bírsága 58 kilométeres óránkénti sebességig terjed. 76 kilométeres tempónál két hónapra veszélybe kerül már a jogosítvány is, 59 és 91 km között 200 forintonként emelkedik a büntetés. Akit viszont 92 és 95 kilométeres tempóval mérnek be ezeken a szakaszokon, azok minden kilométerért 400 forintot lesznek kénytelenek fizetni. 94 kilométerért jár a 10 ezer forintos bírság, és az éves jogosítványbevonás. 60 km/órás sebességhatár túllépőinek büntetése 66 kilométeres tempónál kezdődik. A 100 forint/ km-es tarifa 69 kilométeres sebességig tart, 70 és 110 között 200 forintonként „ugrik” a büntetés. 85 kilométeres sebességgel kell annak haladnia, aki a 4800 forintos büntetés mellett két hónapra már a jogosítványát is le „akarja” adni. A 70 kilométeres sebességkorlátozás túllépése felett 77 kilométeres tempóig hunynak szemet, azután 84 km-ig 100 forintonként emelkedik a büntetés. 85 és 104 km között minden kilométer 200 forintba kerül, 105 kilométeres tempó után a pénz- büntetés már legalább 2 hónapos jogosítványvesztéssel is együtt jár. 117 kilométeres száguldás felett minden kilométer 400 forint. A maximális bírságot — 10 ezer forintot és az egyéves engedély bevonást 120 km felett róják ki. Ferenczy Europress DRÁGA RENDŐR Sámson őrsöt akar Országosan kedvező visszhangra talált dr. Boross Péter belügyminiszter nyilatkozata, miszerint szeretnének mind több helyen rendőrőrsöt létrehozni. Legutóbb — a böhönyei és a nagybajomi őrs avatásakor — éppen Somogybán erősítette meg a BM ebbeli törekvéseit a miniszter. A koncepción felbuzdulva szeretne rendőrőrsöt Somogysámson és környéke is. Somogyi Magyar József polgármester a — térség országgyűlési képviselőjének támogatásával — indított akciót a terv megvalósításáért. Nemrég a térség 13 polgármesterének nagyszakácsi találkozóján terjesztették elő elképzeléseiket. Az ülésre meghívták dr. Ferenczi László megyei rendőrfőkapitányt is. A polgármesterek rámutattak: térségükben is romlott a közbiztonság, nagy szükség lenne az őrsre. Kifejezték: hajlandóak lennének bizonyos áldozatvállalásra is. A főkapitány a kérésre válaszolva elmondta: a rendőrség is azt szeretné, ha minél több helyen létesülne őrs. Ennek azonban határt szab a pénz- és a létszámhiány. Egy rendőr évente 1 millió 200 ezer forintba kerül az államnak. Mivel őrsöt csak tízen felüli létszámmal érdemes létesíteni, a lehetőségeket meghaladó kiadásokkal kellene számolni. A főkapitány azt ajánlotta a polgármestereknek, vizsgálják meg mivel tudnak hozzájárulni a rendőrőrs alapításához, majd ennek ismeretében térjenek vissza a kérdésre. Reálisabb célnak tartaná azonban, ha a körzeti megbízottak számát növelnék. A polgármesterek elfogadva a főkapitány érveit, hajlottak arra, hogy a körzeti megbízottak számának növeléséhez járuljanak hozzá. A végleges választ azonban csak egy alapos anyagi erőfelmérés után adják meg. (Szegedi) Hatvannégy vádpont a gonosz szülök ellen Kínzás minden mennyiségben Ketrecbe zárták, megrugdosták a kislányokat David és Sharon Schoo a karácsonyi ünnepeket a napfényes Acapulcóban töltötték, távol otthonuktól, a decemberben mindig zord és hideg Chicagótól. Ottani lakásukban viszont magányosan fagyos- kodott két leányuk, a kilenc esztendős Nicole és a négyéves Diana. A két magára hagyott gyermekre csak akkor figyeltek fel, amikor Schooék otthonában riasztott a füstérzékelő, s a lányok az egyik szomszédhoz menekültek, aki persze azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozás a szülők szörnyű tetteinek egész sorára derített fényt. Az elmúlt másfél évben több alkalommal is magukra hagyták a gyermekeket. Az egyiket egy alkalommal olyan szűk ketrecbe zárták be hét órára, ahol még felállni sem tudott. Kiderült az is, hogy a lányokat rendszeresen szíjjal verték, bordáikba rugdostak, és — a nyomok szerint — hasukat és mellüket durván összekarmolták. A vádirat hatvannégy pontban marasztalja el a szülőket, a súlyos testi sértéstől kezdve a gondatlanságból elkövetett veszélyeztetettségen át egészen az illegális kábítószer-használatig. A házkutatás során ugyanis 53 gramm Marihunanát is találtak Schooéknél. De ez a legkisebb bűnük... Ferenczy Europress