Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-28 / 148. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN , 1993. június 28., hétfő n 93 Rigába és Dombóvárra került az arany és hozzá a pénzdíj Szombaton rendezték meg a Kaposvár melletti De- seda-tónál a hagyományos nemzetközi Deseda-triatlon pénzdíjas versenyt (a szponzorok jóvoltából több mint 110 ezer forintot osztottak szét a rendezők a legjobbak között). Ez a verseny volt egyben a hatfordulós Somogy körver­seny második állomása. Lehet, hogy a hűvösre fordult idő­járás, lehet, hogy a Deseda nagyon rossz híre volt az oka, de tény: a vártnál lényegesen kevesebben jöttek el a De­seda-triatlon ’93-ra. A délelőtti rajtnál még kel­lemes, napsütéses idő fo­gadta a több mint 300 indulót és a szépszámú érdeklődőt. Délutánra aztán feltámadt a szél, s megérkezett az égi ál­dás is; igaz, ekkor már a sze­rencsések — no és persze a legjobbak — a célban pihen­tek. Elsőként — amolyan elő- versenyként — a legkisebbek, a Planta gyermekverseny résztvevői rajtoltak el. Őket követte a Profilmax sprinttávú viadal mezőnye, majd negye­dórával később elrajtolt a pon­tosan 200 indulót számláló Benz-Oil olimpiai távú ver­seny. Itt jónéhány „öregfiúval” is lehetett találkozni: persze, ez érthető, hiszen ez a viadal volt egyben a seniorok orszá­gos bajnoksága, s az itt elért eredmények alapján dőlt el, hogy kik képviselhetik a ma­gyar válogatott színeit a júli­usban Szombathelyen rende­zendő senior Európa-bajnok- ságon. Ott volt az indulók kö­zött Maracskó Tibor, a Magyar Triatlon-szövetség elnöke is, míg Czencz Péferfőtitkár ezút­tal megelégedett annyival, hogy csak „kívülállóként” szurkoljon társának. A meglehetősen hús vízből (a miskolci Kuttor Csaba ' mászhatott ki elsőként a partra; őt Slett Tamás, illetve a KSI kitűnősége, Horváth Ist­ván követte. Bók Tamás és a későbbi győztes rigai Ojava Ülő ekkor még tisztes távol­ságból követte a vezető hár­mast. Bók aztán a 40 kilomé­teres kerékpározás során fé­lelmetes iramot diktált, s így ő kezdhette meg elsőként a harmadik, befejező számot, a futást. A rigai versenyző — aki egyébként kiváló maratoni futó hírében áll — csak ötödik volt a kerékpározást köve­tően. A várakozásnak megfe­lelően hatalmas lendülettel kezdte legerősebb számát, a futást; egymás után előzte meg az előtte haladókat, és féltávnál már ő volt az első. Az előnyét már végig meg is tar­totta, míg mögötte Bók, majd némi meglepetésre Orosz László érkezett a célba. A hölgyeknél meglepetésre a dombóvári Borsi Katalin sze­rezte meg az első helyet úgy, hogy több mint másfél percet vert a nála jóval esélyesebb fővárosi Eszesné Vas Évára; a harmadik helyen a budaörsi Edöcsény Dóra érkezett a célba. így Ojava Ülő és Borsi Katalin vehette át az ünnepé­lyes eredményhirdetéskor az abszolút győztesnek járó 20- 20 ezer forintot. A Deseda-triatlon '93 vég­eredménye. Profilmax sprinttávú or­szágos nyílt verseny (0,75 km úszás — 20 km kerékpá­rozás — 5 km futás). Abszolút sorrend, nők (36): 1. Borsi Ágnes (Dombó­vári Sl, Dombóvár) 1,14:03, 2. Úszás után és kerékpározás előtt a legkisebbek mezőnye Piros Gabriella (Fűzfő-triatlon, Balatonalmádi) 1,14:50, 3. Vértesy Zsuzsa (egyesületen kívüli, Baja) 1,16:31, 4. Med- veczky Edit(Fergeteg, Abony) 1,16:54, 5. Varga Patrícia (Vi­tái TSC, Kaposvár) 1,17:31,6. Pető Zsuzsanna (Füzfő-triat- lon, Balatonfüzfő) 1,17:40, 7. Takács Katalin (KASI, Kapos­vár) 1,19:35, 8. Fisli Edit (So- lárTC, Nagyatád) 1,19:51. Abszolút sorrend, férfiak (59): 1. Bálint Zoltán (Sprint-triatlon, Kecskemét) 1,05:16, 2. Papp Gábor (Fer­geteg, Győr) 1,05:25, 3. Pal- kovits Attila (MTSC, Moson­magyaróvár) 1,05:34, 4. Fá­bián Balázs (Tura-tours, Ka­posvár) 1,06:06, 5. Cseresz­nyés Balázs (Füzfő-triatlon, Füzfőgyártelep) 1,08:10, 6. Major József (Fergeteg, Abony) 1,08:49. Benz-Oil olimpiai távú or­szágos nyílt verseny (1,5 km úszás — 40 km kerékpározás —10 km futás). Abszolút sorrend, nők (13): 1. Borsi Katalin (Dombó­vári TC, Dombóvár) 2,17:54, 2. Eszesné Vas Éva (Mali SC, Budapest) 2,18:37, 3. Edö­csény Dóra (Miko-Pro, Buda­örs) 2,19:43, 4. Pécsi Nikolett (Flonvéd-Patai, Budaörs) 2,20:15, 5. Tóth Ágnes (egye­sületen kívüli, Budapest) 2,30:45, 6. Sikter Zsuzsa (Vízművek, Miskolc) 2,35:29. Abszolút sorrend, férfiak (187): 1. Ojava Ülő (Supralux, Riga) 1,55:39, 2. Bók Tamás (Honvéd-Patai, Budapest) 1,57:12, 3. Orosz László (Ru­bin NYT, Alsózsolca) 1,57:22, 4. Schumacher Ákos (Oxigén, Budapest) 1,58:18, 5. Kuttor Csaba (Vízművek, Miskolc) 1,58:27, 6. Horváth István (KSI, Budapest) 2,00:20. Senior országos bajnok­ság (egyben válogató a Szombathelyen rendezendő senior Európa-bajnokságra). Senior I., nők (1): 1. Gaz­dag Zsuzsa (Budai XI., Buda­pest) 2,47:36. Senior /., férfiak (19): 1. Bolváry Tibor (Dunapack, Augsburg) 2,12:28, 2. Kanyó Antal (Sprint-triatlon, Kecske­mét) 2,15:49, 3. Szendrei Béla (Vízművek, Miskolc) 2,16:00. Senior II., férfiak (12): 1. Lenhardt István (TFSE, Buda­pest) 2,19:10, 2. Tóth István (Egri TC, Eger) 2,28:43, 3. Csordás László (Oxigén, Deb­recen) 2,33:43,... 7. Maracskó Tibor (egyesületen kívüli, Bu­dapest) 2,44:07, ... 10. Sugár László (egyesületen kívüli, Kaposvár) 3,12:24. Senior Ili., férfiak (13): 1. Sárfalvi Béla (Honvéd-Patai, Budapest) 2,19:12, 2. dr. Póka László (egyesületen kívüli, Budapest) 2,24:37, 3. Takács Tibor (egyesületen kívüli, Bu­dapest) 2,27:57. Senior IV., nők (2): 1. Kor­sós Imréné (egyesületen kí­vüli, Szeged) 2,50:43, 2. Vér­tesy Lászlóné (egyesületen kívüli, Baja) 2,54:14. Senior IV., férfiak (3): 1. Szilágyi Imre (TFSE, Buda­pest) 2,40:49, 2. dr. Szilágyi Endre (egyesületen kívüli, Szombathely) 3,14:26, 3. dr. Vágfalvy Béla (TFSE, Buda­pest) 3,48:33. Senior V., férfiak (2): 1. Brinke Károly (Pécsi Tritex, Pécs) 3,10:30, 2. Fleining László (Pécsi Gáz, Pécs) 3,33:30. Fenyő Gábor Kifulladva, de boldogan a célszalag előtt (Fotók: Török Anett) Siófokon a Kiüti reptéren kezdődött, s ott is fejeződött be a Balaton Csillagtúra elne­vezésű verseny: a csaknem egy hétig tartó viadalon az ult­rakönnyű motorosrepülők mérték össze egymással a tu­dásukat. A Magyar Repülő- szövetség támogatásával 1991 óta rendszeresen meg­rendezendő bajnokságnak ez alkalommal — június 20-a és 27-e között — Somogy megye adott otthont. Az ezüstkoszo­rús jelvény, valamint a bronz-, ezüst- és aranykolibri minősí­tés megszerzéséhez a részt­vevőknek meghatározott rend szerinti repüléseket kellett tel­jesíteniük. A hirtelen rosszra forduló időjárás sem tett jót a mezőnynek; sok gép megsé­rült, s így az eredetileg Bala- tonlellére tervezett tegnapi díjkiosztással egybekötött eredményhirdetést is Siófokon tartották meg; A Ili. Balaton Csillagtúra sárkányrepülő-verseny végeredménye: 1. Thuróczy Endre (Dunaferr SE) 6543 FerjánczAttilát, az egyik leg­ismertebb és legeredménye­sebb magyar autóversenyzőt kérdeztük arról, hogyan véle­kedik a Hungaroringről, a Forma-1 és a magyar autó­sport kapcsolatáról. — A tisztán csak aszfalt fel­ületen nem rendeznek ralikat, de lehet, hogy a Hungaroring belső felén ki lehetne alakítani murvás utakat, s akkor el­menne gyorsasági szakasz­nak — mondta az ismert és népszerű ralipilóta. — A ralinak tehát nincs szüksége a leghíresebb hazai pályára? — Verseny céljára nincs. Ám korábban hetente volt egy nap, amikor a magyar autósok és motorosok rendelkezésére állt a Hungaroring. Lehetett tesztelni, és ez nagyon hasz­nos volt. Ez a lehetőség a rali­soknak is hiányzik. Jót tenne a hazai autó- és motorsporttal, aki elintézné, hogy ismét ki­járhassunk kipróbálni a kocsi­jainkat. — Nem gondolt mondjuk egy betétversenyre a Forma- 1 keretében? pont, 2. Martinecz Endre (Du­naferr SE) 5186 pont, 3. Hor­váth István (Dunaferr SE) 4015 pont, 4. Gera Lajos (Dé­lalföldi Aero Club) 3600 pont, 5. Bánhidi László (Egri Sár­kányrepülő Club) 3203 pont, 6. Stippinger Tamás (Szom­bathelyi Sárkányrepülő Club) 3150 pont. A csaknem egy hetes ver­senysorozaton két rekord szü­letett, s mindkettő dunaújvá­rosi versenyző nevéhez fűző­dik. A könnyűrepüléses se­bességi rekordot Martinecz Endre állította fel elsőként 86,80 km/órás sebességet (összrepülés) elérve.. Ez a re­kord azonban nem élt sokáig, ugyanis Martinecz klubtársa, a spanyolországi világbajnok­ságon hatodik helyet szerzett Thuróczy Endre 97,95 km/ órás sebességre módosította ezt. A Balaton Csillagtúrát egyébként kilenc versenyző teljesítette sikerrel, s ketten nyerték el az arany-, négyen pedig az ezüstkolibri jelvény viselésének a jogát. — Dehogynem! Jó lenne egyszer nagy közönség előtt, biztonságos körülmények kö­zött szerepelni. Ám nem ralis­ként. Valami más módon. S ha jómagam nem is indulnék, esetleg az egész magyar gyorsasági szakágnak jól jönne egy ilyen lehetőség. Számos külföldi Forma-1-es futam kiegészítő programja­ként bemutatkozhatnak más szakágak képviselői. Mona­cóban például Forma-3-as vi­adal van minden évben, és az itt megszerzett győzelem rendkívül értékes. Sokkal na­gyobb trófea, mint egy egy­szerű bajnoki futamé! — Egy esetleges nemzet­közi versenyre gondol? — Igen. Eljönne néhány él­versenyző a környező orszá­gokból is. Ám, hogy mekkora a realitása ennek, az kizárólag a Forma-1-es futam rendező­inek a hozzáállásától függ. Vannak bizonyos megkötések a világbajnoki futamokkal kapcsolatban, de nem kizárt egy-két érdekes betétverseny lehetősége. (Ferenczy Europress) Akik a magyar színeket képviselik Szombathelyen A Deseda-triatlon ’93 verseny után a Magyar Triatlon-szö- vetség elnöksége kijelölte azokat a versenyzőket, akik júli­usban Szombathelyen a senior Európa-bajnokságon a ma­gyar csapat színeiben rajthoz állnak. A férfiaknál Bolváry Ti­bor (Dunapack, Augsburg), Kanyó Antal (Sprint-triatlon, Kecskemét), Szendrei Béla (Vízművek, Miskolc), Lenhardt István (TFSE, Budapest), Sárfalvi Béla (Honvéd-Patai, Bu­dapest) és Ferencz Ferenc (Protect, Szeged) alkotja a hatfős csapatot, míg a hölgyeknél Korsós Imréné (egyesületen kí­vüli, Szeged) és Vértesy Lászlóné (egyesületen kívüli, Baja) helye biztos. A további résztvevőket később jelölik ki. FERJÁNCZ ATTILA A HUNGARORINGRŐL Nem alkalmas ralira a Forma-1 helyszíne A második helyezett Marti necz Endre (Fotó: Török Anett) Ultrakönnyű motorosok erőpróbája Siófokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom