Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-02 / 126. szám

1993. június 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLITIKA 7 Tragédiák egy elnyomott csikkben Segítség nélkül nem megy — Egy házaspár sírva pa­naszolta: havonta 5000 forin­tot költenek cigarettára és bár tudják, hogy a három gyerek szája elől veszik el a falatot, mégsem tudnak leszokni a szenvedélyükről — meséli ta­pasztalatinak egyikét dr. Gál Éva kaposvári természetgyó­gyász. Egy hete jelent meg az új­ságban felhívása: az Európai Dohányzásellenes Orvosi Társaság tagjaként, akupunk- túrás kezeléssel, ingyen vál­lalja az önként jelentkező do­hányosok káros szenvedélyről való leszoktatását. Az ajánlás nem várt sikert hozott; a meg­jelenést követő estére az üze­netrögzítő nem bírta a terhe­lést. Hosszú sor állt a rendelő ajtaja előtt, és a doktornő megállás nélkül dolgozott. Szinte csak aludni járt haza. Lefogyott és elfáradt. — Nem panaszkodom hi­szen én vállaltam és sok örö­met is hoz a siker, de most a pünkösdöt a gyerekeim kéré­sére szabaddá tettem — mondja. Vékonydongájú, középkorú úr vár a kezelésre. 20 éve égette a nikotinrudacskát. Többször megpróbált magától leszokni róla, de — mint mondja — mindig megakadt a hármasoknál. Három napig, három hétig, hónapig bírta ki füstölés nélkül. A negyvenedik évét hagyta maga után, és érzi: terheléskor nehéz a lég­vétel, no meg a cigaretta ára sem 8 forint már. — Az első alkalommal kicsit féltem, mert azt hittem, tűvel csinálják, de a lézerakupunk­túra teljesen fájdalommentes — mondja. — Volt-e hatása az első ke­zelésnek? — Amit még sohasem ta­pasztaltam: iszonyatos hány­ingerem volt, amikor meg­próbáltam rágyújtani. Még egyszer nekiveselkedtem, de nem esett jól. Befejeztem. Többet nem gyújtok rá. — Az ötödik kezelés után mit érez? — Rettenetes, hogy még mindig kívánom a cigarettát; de már egy szálat sem szívok. A doktornő 85-100 leszokni vágyó embert fogadott az öt nap alatt. Türelmesen elbe­szélgetett velük, felvette az anamnézist, s a lélek doktora­ként is kezelte őket. — Egy szociológust kellet volna idehívni — mondja —, hogy tanulmányozza, milyen súlyos emberi tragédiáknak vagyok szemtanúja. És ez nemcsak az anyagiakkal függ össze. Nemrégiben egy kis­lány ült a váróban. Azt hittem, beteg. Kiderült: 14 éves és már 1 éve dohányzik. Könyör- gött, hogy segítsek rajta, majd hozta a barátnőjét is... A vizs­gái közepén levő egyetemista fiú ugyancsak győzött hálál­kodni, mert még sohasem volt olyan nyugodt, mint a kezelés alatt. Beteg — érszűkületes — emberek keresnek föl, cigaret­tával a szájukban. Nem tud­nak leszokni róla. Gál doktornő minden ener­giáját latba vetve vállalta a nehéz munkát. Most azon töri a fejét, hogy június közepéig meghosszabbítja a kezelése­ket. Várnai Ágnes Húsz évig égette a nikotinrudacskákat... (Fotó: Lang Róbert) A kánikula rosszullétet okoz ŐSZINTE TÉNYFELTÁRÁS, HATÉKONY TERÁPIA Orvosság az időérzékenység ellen Sűrűn váltják egymást a hi­deg- és melegfrontok. Dr. Ör­ményi Imre biometeorológus­tól arról érdeklődtünk, ho­gyan hat mindez az emberek szervezetére. — Nem pusztán a hőmérsék­let és a páratartalom, hanem például a látható fény, az ultra­ibolya és az infravörös sugárzás is befolyásolja szervezetünk működését. Hat az élővilágra a levegő kémiai összetétele, a légkör elektromos és mágneses változása is. Sajnos, ez utóbbi­akat nem lehet pontosan előre jelezni. Pedig földünk mágneses viharai megháromszorozzák az infarktus bekövetkezésének ve­szélyét. — Nem elég tehát csak a frontok érkezésére figyelni? — Nem bizony. Az is fontos, hogy honnan érkezik a front. A tenger felől érkező sarkvidéki és szubtrópusi levegő változtatja meg leginkább a légkör ionizá­cióját. A legveszélyesebb a ma­gasan beáramló szaharai hő­ség, amelyet a pozitív ionok uralnak; az általa okozott káni­kula idézi elő a legtöbb rosszul­létet. — Mi a hatása a meleg- és a mi a hidegfrontnak? — Az idős, kevésbé ellenálló szervezet — de a fiatal fizikum is — nehezen viseli el a frontát­vonulást. A melegfront ingerlé­kennyé, fáradékonnyá teszi az embert. Főként a szív- és pajzsmirigy betegségekben szenvedőknek továbbá a cukro­soknak okoznak panaszokat, mert a front serkentő hatása nyomán fölgyorsul az egyes szervek működése. A hideg­fronttal azok az elektromágne­ses sugárzások erősödnek föl, amelyek bizonyos gátlási folya­matokat befolyásolnak: tehát kábultságot, levertséget és emésztőszervi problémákat okoznak. — Lehet-e csökkenteni az időjárás iránti érzékenységet? — Csak próbálkozásokról be­szélhetünk. Akupunktúrával például ígéretes eredményeket sikerült elérni, s egyes külföldi gyógyszerek is mintegy mellék­hatásként. — Egy időben autósoknak ajánlották az ionizátorokat, de mostanában keveset hallani róluk. — Föltehetően azért, mert vi­gyázni kell velük. Döntően nega­tív töltésű ionokat állítanak elő, s ezek a melegfrontra érzéke­nyekre jó hatásúak. Sz. M. Speciális óvodai csoport Marcaliban Újszerű kísérletbe kezdett a marcali nevelési tanácsadó. Speciális óvodai csoportot indít azoknak a 2,5-6 év közötti gyerekeknek, akik a fejlődésben visszamaradtak, értelmi fogyatékosok, mozgáskorlátozottak vagy részképesség-ki­esésük van. A kicsik iskolára előkészíté­sének hatékonyságáról a ne­velési tanácsadó vezetőjével beszélgettünk. — Két éve már próbálkoz­tunk egy speciális bölcsődei csoporttal, amelynek tagjai nem voltak alkalmasak az egészséges közösséggel való együttélésre — mondta dr. Gergőné dr. Babina Jusztina. — Ezeknek a gyerekeknek, tapasztalataink szerint, az óvodáskort elérve további egyénre szabott, elkülönített nevelőmunkára van szüksé­gük, hiszen a hagyományos óvodai gyakorlatban nincs sem elegendő idő, sem elég szakember, hogy külön foglal­kozzon velük. Ezért is indokolt egy kis létszámú, gyógypeda­gógus irányította csoport lét­rehozása, ahová főként azok a gyerekek járnak majd, akik a nevelési tanácsadó fejlesztő foglalkozásait látogatják. Hogy miért egy központi óvo­dát választottunk? Nem akar­juk a fogyatékos gyerekek szüleit még azzal is terhelni, hogy távolabbra, egy város­széli intézménybe vigyék reg­gelente a mozgássérült vagy epilepsziás gyereket. Pszichológus, gyógypeda­gógus, gyermekorvos, óvó- és gondozónő vigyáz majd szep­temberétől a különböző fogya­tékossági fokozatú ovisok minden lépésére. A speciális foglalkozások legfőbb célja, hogy időben kiszűrje azokat a kiskorúakat, akik a majdani ki­segítő iskolákba vagy a speci­ális iskolák előkészítőjébe, esetleg a középsúlyosán ér­telmi fogyatékosok intézetébe kerülnek. — A gyerekről ebben a kor­ban egyértelműen még nem derül ki, hogy fogyatékos-e vagy csak rendkívül hátrányos helyzetű. Van olyan, aki hibá­san beszél vagy a korosztá­lyától elvárható szint alatt van például a rajzkészsége. Le­hetnek személyiségfejlődési problémái, esetleg pszichés tünetek. Ezek mögött rendkí­vül összetett lelki-idegrend­szeri, szervi bajok vagy elvál­tozások tapasztalhatók, ame­lyeknek időbeni felismerése a legfontosabb. Előfordul, hogy a gyermek nem képes megkü­lönböztetni a jobb oldalt a bal­tól, tájékozódási gondokkal küszködik, és lehetnek súlyos magatartásbeli zavarai, ame­lyek irritálhatják a környezetét. A szülők tudják a legjobban, hogy a pszichés konfliktusok hátterében — esetleg — csa­ládi problémák vannak. Ezért tartjuk szükségesnek a közös tényfeltáró beszélgetéseket, így, ha a szülő őszinte, több­nyire kideríthető a baj valódi oka. Ezekre épülhet aztán az a szakemberek összeállította komplex terápia, amely mindig az egyes fogyatékosságot korrigálja. Sok szülőnek talán az utolsó mentsvárat jelenti Marcaliban ez az óvodai cso­port. Az, hogy a felismert za­var esetenként megszüntet­hető. így megvalósulhat az a cél, hogy a korábban fogyaté­kos kisgyerek megtalálja he­lyét egészséges társai között. Csíky Kiss Erika Vérnyomást mértek a mentősök Az Országos Mentőszolgálat Somogy Megyei Szervezetének munkatársai ügyele­tet tartottak a Somogy Expo területén. Az elsősegélynyújtás mellett a vásár látogató­inak — kérésre — ingyen mérték meg a vérnyomását. Öt nap alatt 402 értéket rögzí­tettek. A legmagasabb vérnyomás 210/110, a legalacsonyabb 90/60 volt. A főként fia­tal és középkorú jelentkezők között mindössze 3 kifejezetten magas vérnyomásos beteget találtak. A legidősebb paciens 71 éves volt. (Fotó: Kovács Tibor) Röntgengép Böhönyének Központi céltámogatást igé­nyelt Böhönye az egészség- ügyi szolgáltatás javítása érde­kében. Az így kapott összegből egy 200 ezer forintos fogorvosi röntgengépet vásárolnának, és még az idén szeretnék mun­kába állítani, hogy a betegek­nek ne kelljen Marcaliba utaz­gatni a felvétel elkészítéséért. Gyógyszerek a rendelőben A kercseligeti önkormányzat félmillió forintért korszerű diag­nosztikai készülékeket vásárolt a helybeli orvosi rendelőbe. A településen élő 260 nyugdíjas ellátását segítik azzal is, hogy az orvos által összeállított lista alapján gyógyszerkészletet he­lyeztek el a rendelőben, így azokhoz utazgatás nélkül hoz­zájuthatnak a betegek. Gyermeknapi Sulisirató A Dyslexia Szövetség Védő­szárny Szervezete és a „Le­gyen a betű jó barát” Alapít­vány június 12-én, szombaton 10 órai kezdettel rendezi meg a hagyományos gyermeknapi Su­lisirató ünnepséget szociálisan és/vagy egészségügyileg rá-' szoruló gyermekek részére a budapesti Olimpiai Csarnok­ban. Minden meghívott vendé­güknek vidám, zenés műsorral, ajándékkal és uzsonnával ked­veskednek. Belépőt igényelni a „Legyen a betű jó barát” Alapít­vány postacímén írásban lehet: Budapest 1088 Vili. Baross utca 15. Telefon: 8-11 óráig: 1/339-368, este: 2/022-697. Be­lépés kizárólag meghívóval. Hipnózis­kongresszus Győrben A Magyar Hipnózis Egyesü­let V. kongresszusát a hét vé­gén rendezték meg Győrött. A konferencia célul tűzte ki, hogy minél szélesebb körben ismer­tesse meg a klinikusokkal a hipnózisban rejlő lehetősége­ket. Szó esett azokról az ered­ményekről is, amelyeket a" fo­gászat, a szájsebészet és a gyermekgyógyászat területén értek el a hipnózis alkalmazá­sával. A kongresszushoz kap­csolódóan tartották meg a ren­dező egyesület évi közgyűlé­sét. Erős dohányosok betegségei A fül ,-orr, -szájüreg- és gé­gerákban szenvedő betegek 90 százaléka erős dohányos, és 70 százalékuk — az Egész­ségügyi Világszervezet mércé­jével mérve — alkoholista. Ez férfiaknál naponta 60 gramm, nőknél 40 gramm alkohol elfo­gyasztását jelenti — mondta Uhve Sanzer düsseldorfi pro­fesszor. Az ilyen betegségek megelőzésében egyébként fon­tos szerepet játszhat a fogak gondos ápolása, a fogorvosok gyakoribb fölkeresése. SM-es emberek rehabilitációja Európa minden fejlett orszá­gában működik már SM-rehabi- litációs központ, de Magyaror­szágon még nincs ilyen. Az SM Alapítvány már 3 éve szeretne egy központot létrehozni, ám az építkezéshez szükséges pénznek csak a töredéke jött össze. A központ segítséget nyújthatna abban is, hogy az idegygógyászok, nővérek, pszichoterapeuták és gyógy­tornászok megfelelő oktatást kapjanak a sclerosis multiplex kezelésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom