Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1993. június 17., csütörtök KORACS KUPA-RESZTVEVO A KAPOSVÁRI KC Nem kudarc, de nem is siker a hatodik hely Venclovas megy — Visszatérnek a kaposváriak? „Egyszer fenn, egyszer lenn” — tartja a mondás. Ez alól a Kaposvári KC idei bajnoki szereplése sem kivétel. A Szuper Ligában — főleg az elején — nemigen kápráztatták el hívei­ket a kosarasok, a magyar bajnokság végjátékában viszont már úgy ahogy megindult a „szekér”, s a KKC végül a ha­todik helyen kötött ki. Kudarcként, avagy sikerként lehet elkönyvelni a csapat mostani szereplését? — erről beszél­gettünk Kováts Imre egyesületi elnökkel és Stickel Péterrel, a csapat edzőjével. — Én két részre osztanám a csapat szereplését — kezdte Kováts Imre. — Az első része a Szuper Liga és az NB l-es rájátszás egészen az Alba- comp SC elleni (győztes) ta­lálkozóig. Ez az úgynevezett Simon Károly-féle időszak. A másik része pedig, amikor át­vette a csapat irányítását Stic­kel Péter, s sikerült felráznia az együttest. De kezdjük az elején! Az ismert körülmények miatt a Kaposvári KC elindulhatott a Szuper Ligában. Kínkeser­vesre sikerült a rajt, hiszen csak a hetedik mérkőzésen tudott nyerni. A Szuper Liga első szakaszában a 14 mér­kőzésből csak négyet sikerült megnyerni (hármat itthon, egyet pedig idegenben). A folytatás már szebben alakult, hiszen ekkor négyszer győzött és ugyannyi alkalommal vesz­tett a csapat. Végül is a 16 együttest számláló mezőny­ben a 10. helyet szerezte meg; mögöttünk végzett a ZTE-Heraklith, az osztrák UBM Winterthur és a szlovén Triglav Kranj (három cseh csapat visszalépett). Vélemé­nyem szerint ezt a 10. helyet nem szabad kudarcként fel­fogni, hiszen nálunk jobb csa­patok szerepeltek a Szuper Ligában. Én úgy érzem, hogy három olyan mérkőzés volt, ahol jogosan ért minket kritika: a hazai Helios-Domzale, il­letve az idegenbeli BVC Brno és a Triglav Kranj elleni talál­kozón. — Ekkor még mint kívülálló, én úgy vettem észre, hogy több játékosnak is idegen volt a Szuper Liga légköre, képte­len volt alkalmazkodni —vette át a szót Stickel Péter.— Sőt, többen voltak olyanok, akik már nem is igen foglalkoztak a Szuper Ligával, azzal az in­dokkal, hogy majd az NB l-ben megmutatjuk. Ezután következett a nyolc mérkőzésből álló rájátszás, ahol megismételte tavalyi pro­dukcióját a csapat. Hét mér­kőzést „elbukott”, s csak egyet sikerült hoznia. A hetedik, az Albacomp elleni mérkőzés után (ez volt az a bizonyos győztes találkozó) vette át a csapat irányítását Stickel Pé­ter, aki — mondhatni — ki­sebbfajta csodát tett. Egy rom­jaiban fekvő csapatot sikerült feltámasztania, s megindulni felfelé. Mindössze két edzé­sen vett részt előtte, amikor már a kispadon ült a Csepel SC elleni bajnokin. Aztán jött a Tungsram-Hon- véd elleni három találkozó a legjobb négy közé jutásért, ahol a második, kaposvári mérkőzésen olyan dolog tör­tént, amire nagyon régen volt példa kosármeccsen. Bár ve­reséget szenvedett a KKC, a találkozó végén mégis zúgott a vastaps a lelátón. Újból meg­jött a játékosok önbizalma, si­keréhes lett a társaság. Az Albacomp SC elleni két találkozó már sima ügy volt, pedig a fehérvári együttes mindig is nagy mumusa volt a kaposváriaknak: hosszú évek óta nem sikerült az otthonuk­ban nyerni. Ekkor úgy látszott, hogy akár még az ötödik hely is meglehet, hiszen a Csepelt az első mérkőzésen idegen­ben sikerült legyőzni. Kaposváron aztán vissza­vágott a fővárosi együttes, s végül övék lett az ötödik hely. Siker-e, avagy kudarc a meg­szerzett hatodik helyezés? Va­lójában egyik sem! A csapat azt hozta, ami benne volt. Ezen a Szuper Liga-mérkőzésen nyert a Kaposvári KC: a te­levízió által is közvetített találkozón kerek 20 ponttal győz­ték le a szlovén Triglav Kranjt (Fotó: Csobod Péter) Kevés az olyan játékos, akit ne keresett volna meg más klub. Ennek ellenére szinte va­lamennyien maradnak. A csapat gerince — Kovács László, Hoffmann Zoltán, Bognár Tibor, Vojvoda György, Kiss Sándor, Nagy László, Nagy Imre és a horvát Gordan Filipovics — tehát adott. Az edzéseket továbbra is Stickel Péter irányítja. Arvydas Venclovas visszament Litvá­niába. Elképzelhető, hogy lesz még változás: szó van róla, hogy visszatérnek a kaposvá­riak. A legtehetségesebb ifjú­sági játékosokat is bevonják a munkába. Az idén a kaposvári csapat a nemzetközi porondon ismét megmérettetik, ugyanis indul a Koracs Kupában. Fenyő Gábor Szörfös csúcstalálkozó Balatonfüreden Mától vasárnapig Balatonfü­reden rendezik a hazai szörf­élet idei második legrangosabb eseményét, a HB Kupa nem­zetközi versenyt (szeptem­berben Európa-bajnokság is lesz). Erről tartott tegnap saj­tótájékoztatót a Lugas Étte­remben a Magyar Szörfszö­vetség elnöke, Bacsó Béla és a névadó szponzor, a HB ci­garettát forgalmazó cég, a Grey Budapest menedzsere, Halaska Margit. Az idén már harmadik éve, hogy a HB Ra­cing Team és a Magyar Szörf­szövetség közös vállalkozás­sal látja vendégül a hazai és külföldi széllovasokat. A ver­senyen két kategóriában lehet versenyezni, a nemzetközi ra- ceboard osztályban (férfi könnyű, férfi nehéz, női és if­júsági kategória) és a Formula 42 osztályban (férfi könnyű, férfi nehéz, női és ifjúsági ka­tegória). Az időjárás függvé­nyében hétfutamosra terve­zett HB Kupa egyben magyar bajnoki forduló is lesz. A ne­vezéseket csütörtökön 9 és 12 óra között várják a Magyar Vi­torlásszövetség balatonfüredi telepén. Kiegészítő program­ként szombaton hosszútávú nyílt versenyt rendeznek, amelyen rajthoz állhat bárki és bármilyen felszereléssel, s lesz hőlégballon bemutató, esti party. A szokásos HB re­gatta-sorozat második állo­mása lesz a balatonfüredi ve­télkedés, az öt kijelölt verseny után a legjobbak az isztambuli döntőben állhatnak szörfre a dobogósoknak járó 3, 2, illetve 1 ezer márkás pénzdíjért. A szerdai sajtótájékoztatón egyébként megjelent a HB Racing Team két versenyzője, a többszörös magyar bajnok dr. Keczéry László, ám az igazi „szám” ezúttal a sportág élő legendájának budapesti lá­togatása. Pete Cabrinha, a Hawaii-szigeten élő 32 éves világbajnoktól a sajtó képvise­lői megtudhatták, hogy 10 évi világkupa-szereplés után idén kicsit lazít, s inkább a HB Ra­cing Team szaktanácsadója­ként, szörfgyárak tesztembe­reként kamatoztatja páratlan tudását. Az egy hónapja nős fiatalember már negyedszer jár Magyarországon, ahol — mint mondta — számára egé­szen misztikus, az övétől kü­lönböző élettérrel ismerkedhe­tett meg. A futball vb és a jegyárak Kereken 300 000 belépőt hoztak a héten forgalomba a jövő évi amerikai labdarúgó-vi­lágbajnokság rendezői. Jegy­hez jutni nem könnyű — és nem olcsó. A belépőket ugyanis csak telefonon lehet rendelni és „bérletben”: a ki­lenc helyszínen rendezett ta­lálkozókra egy-egy stadion­ban egyszerre 5 jegyet kell venni, négyet az első, egyet a második forduló egy-egy mér­kőzésére. Az árak amerikai viszony­latban átlagosak, kelet-euró­pai mértékkel csillagászatiak. Az öt mérkőzésre szóló jegy­csomag 140-355 dollár, azaz 12 000-31 000 forint, az elő­döntők nézőinek jóval többet kell majd fizetniük, a döntőről nem is beszélve. A szervezők egyébként összesen 3,5 millió belépő felett rendelkeznek, kétharmada az Egyesült Álla­mokban kerül forgalomba, a többi külföldön. A labdarúgás első számú amerikai hívei, játékosok, edzők, bírók már idejekorán, az év elején hozzájuthattak a jegyekhez: a rendezőbizott­ság számukra a nyilvánosság kizárásával adott el 650 000 belépőt. EMERSON PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁGA A három Fittipaldi A három Fittipaldi valójában négy. A negyediknek köszön­hető, hogy újra felmerült egy valójában sohasem feledett név a Forma-1 forgatagában. Ha Wilsonnak nincs egy brilli- áns tehetségű fia, Christian, aki tavaly debütált az autó­sport legmagasabb osztályá­ban, akkor nem fordul a figye­lem erre a benzingőzös di­nasztiára. A papa nem tartozott a vi­lágklasszisok közé. Talán ezért nem is jutott neki egy igazi jó kocsi. Tíz évvel fia előtt állt először rajthoz, Brab- ham-Forddal Spanyolország­ban és 36 versenye során egy ötödik és egy hatodik helyet szerzett. Ha testvére, az első Fittpaldi Emerson, nem lett volna autóversenyző, senki sem emlékezne erre a névre. Pedig pestiesen még ma is azt mondják: „úgy vet, mint Fitti­paldi). Emerson ugyanis a nagy bajnokok közül való. Tizenegy szezont nyomott le a Forma­i-ben, 144 versenyen indult, ezek közül tizennégyet meg­nyert, 1972-ben és 1974-ben ő volt a világbajnok, kétszer második lett. A szuper-pilóta a nagy lesipuskások közül való, sok világbajnoki pontot szer­zett úgy, hogy kipotyogtak az előtte robogók. Ám amikor kel­lett, mindig a megfelelő helyen volt. 1984-ben például az amerikai IndyCar bajnokság­ban, s ezzel eltűnt a szemünk elől. Abban az időben nem­igen figyelt erre a versenyágra a magyar autósportrajongó. És ez a második Fittipaldi! Az aki képes volt egy merőben új szakágat megtanulni és ott is a legjobbak közé küzdeni magát. Az IndyCar-kocsik ugyan megtévesztésig hason­lítanak a Forma-1-esekhez, ám csak külsőre és csak a lai­kus számára. A versenyek pedig egészen másfélék! S emberson a nagy vízen túl is bevezette Brazíliát az autós nagyhatalmak közé. 1989-ben megnyerte az Indy 500-at és ő volt az első autóversenyző, aki 2 millió dollárnál többet ke­resett. Összesen 18 győzel­met szerzett és ma már jóval tízmillió fölött van nyeremé­nyeinek összege. Ebben már benne van az a summa is, amit az idei pün­kösd vasárnapi Indianapolis 400 megnyeréséért vehetett fel. A ma 47 éves száguldó brazil kétlaki életet él. Soha­sem hagyta el Sao Paulo kör­nyéki otthonát, ám a floridai Miamiben is van háztartása. Példás családapa és Teresa, a felesége öt gyermekkel ajándékozta meg, lányai, Juli­ana, Titiana és Joana aligha követik a versenypályákon, de a két fiú, Jayson és Luca biz­tosan megpróbálkozik vele. Emerson öt nyelven beszél, portugál anyanyelvén kívül angolul, franciául, spanyolul és olaszul. Maga irányítja egymillió hektáros narancsül­tetvénye dolgait, az exportját is. Mercedes dealer, hogy az autós brancsból se maradjon ki, de van érdekeltsége a bra­zíliai Hugo Boss divatcégben is. Ám főképp autóversenyző és példakép. Méltó példaképe a harmadik Fittipladinak, Christiannak. A huszonkét éves fiatalember mozgalmas és sikerdús autósportmúlt után jutott el a Forma-1-be. A nem túl sikeres Minardi-Lam- borghini csapatban debütált tavaly Dél-Afrikában, s idén még mindig a Minardinál, de már Ford motorral, megkezdte a vb-pontgyűjtést. Legutóbb Monacóban ötödik lett. Okos, higgadt versenyzéssel, kivá­rásra autózva, lesipuskásként várva a lehetőségre. Mint egy leendő világbajnok... Roóz Péter Négy-öt arany várható Széchy Tamás a sheffieldi esélyekről Másfél hónap múlva Eu- rópa-bajnoki érmekért úsznak az öreg kontinens legjobbjai. A sheffieldi Eb előtt pontosan öt héttel lesz a sportág ma­gyar kiválóságainak főpró­bája, az országos bajnokság, amely azonban a válogatott összetételét alapjaiban nem befolyásolja, hiszen a gerinc régóta adott. Vagyis összeállítási nehéz­ségekről nem kellett faggatni Széchy Tamást, akit a sheffi­eldi magyar esélyekről kérdez­tek. — Négy-öt aranyéremre számítok az idei Európa-baj- nokságon, s ha Rózsa Norbert is indulna, kettővel többet mondanék — hangzott elöljá­róban a mester medálter­mésre vonatkozó becslése. — A fő ász Darnyi Tamás, a nőknél pedig Egerszegi Krisz­tina, olimpiai bajnokainkat Sheffieldben sem fogják le­győzni. Darnyi a legutóbbi at­héni Európa-bajnokságon nem indult, most viszont rajt­kőre áll, mégpedig a tervek szerint a 200 és a 400 m ve­gyes mellett 200 m pillangón is. A Barcelonában a rövideb- bik vegyesúszó számban bronzérmet nyert másik tanít­ványom, a 19 éves és már 191 cm-esre nyúlt Czene At­tila gyakorlatilag bármelyik számban indítható, esetében a 200 és a 400 m vegyes mel­lett ugyanúgy szóba jöhet a 200 m pillangó, a 200 m hát, vagy akár a 200 m gyors is. Rózsa távollétében a szöuli olimpiai ezüstérmes Güttler Károly képviseli színeinket, jó eséllyel a 100 és a 200 m mel­len. Döntőt várok 100 m pil­langón a nemrég országos csúcsot javított Horváth Péter­től, Ágh Olivértől és Deutsch Tamástól pedig azt, hogy 200 m háton két percen belül ér­nek célba. A nőknél Egerszegi 100 és 200 m háton, valamint 400 m vegyesen a világ leg­jobbja. Sajnálom ugyanakkor, hogy Szabó Tünde, aki Egérke mögött 100 m háton Barcelonában másodikként végzett, hiányozni fog az ang­liai Eb-ről. Bízom benne, hogy nem hagy fel végleg az úszással, hanem visszatér és jövőre újra csatasorba áll. Gellei és Komjáti újabb két év Brünyi Béla, az MTK labda­rúgó-szakosztályának veze­tője tegnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Gellei Imre ve­zetőedző és Komjáti András edző szerződését újabb két évre meghosszabbították. így 1995. június 30-ig továbbra is ők irányítják az NB l-es csapa­tot. Temesvári kiesett Temesvári Andrea veresé­get szenvedett Eastbo- urne-ben a nemzetközi női te­niszverseny első fordulójában. 6:4, 6:3 arányban maradt alul a dél-afrikai Rosalyn Nideffer- rel szemben. Noszály búcsúzott Wimbledonban A hétfőn kezdődő wimble­doni nemzetközi teniszbaj­nokság előselejtezőinek első fordulójában búcsúra kény­szerült Noszály Sándor, mi­után 7:5, 6:4-re kikapott a svéd Apelltől. Polgár ötödik Véget ért az erős mezőnyt felvonultató madridi nemzet­közi sakkverseny, amelyen Polgár Judit a tíz fős mezőny­ben az ötödik helyen végzett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom