Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 1993. június 15., kedd TURISTAÚT EGYEDÜLÁLLÓNAK T árskeresőj árat az Expressznél ZÁLOGHITELT ÉKSZERRE Saját kárán tanult a műkereskedő Dörömböző Ferenc: Somogybán kevés az igényes műgyűjtő A kaposvári Berzsenyi utcában egy szegényes ház ablakában díszelgett néhány porcelánfigura: a régiségy- gyűjtő azt is tudtul adta, hogy felvásárlással is foglalkozik. A Dörömböző család azóta megépítette palotáját a Zrínyi utca 27 szám alatt, ahol egy műkincsbirodalmat hoztak létre. — 1986 januárjától foglalkozom műkereskedelemmel. Korábban a szüleim folytattak hasonló tevékenységet a kor színvonalán. A Berzsenyi utcai régiségkereskedést is a szüleim segítségével irányítottam. Többnyire használt cikkekkel foglalkoztunk, néha hozzájutottunk néhány régiséghez is. Ezt a keretet kinőttük, előtérbe került a műtárgy és a műtárgy jellegű régiség- kereskedés. Dörömböző Ferenc készségesen mutatta be pazar birodalmának legbecsesebb műtárgyait. — A márkás porcelánoktól, az ezer forint értékű tárgyaktól a XVII-XVIII. századból való, másfél millió forintot is érő bútoron át a régi ékszerekig sok minden megtalálható itt. A festmények közül Va- szary, Bihari, Visky, Kunffy alkotásai a figyelemre méltóak. — A bútorok közül? — A XVIII. századi, Mária Terézia korából való, dús intarziásak komoly értéket képviselnek. — Hogyan jut hozzá ezekhez az értékes műkincsekhez? — Hirdetéseinkre is fölfigyelnek. Nagyon sokan megkeresnek bennünket. Ennyi év után már megismerték a tevékenységünket. Tudják, hogy hol adhatják el készpénzért értékeiket. Több hagyatékhoz is sikerül hozzájutnunk, gyakori esetben a költözködés miatt válnak meg tárgyaiktól az emberek. — Honnan került elő az egyik, Ön által is említett XVIII. századi intarziás asztal, amelynek értéke egymillió forint? — Minden bútornak külön története van. Ez egy Eszter- házy-kastélyból származik. Onnan szállt ágról ágra. Nem minden esetben áruljuk el a vevőnek a műtárgytól megvált személy nevét, címét, de mi figyelemmel kísérjük a további sorsát. Ezek többnyire gyűjtőtől gyűjtőig vándorolnak. — Kik alkotják a vásárlói kört? — Az egyszerű emberektől a legfelsőbb rétegig mindenki megfordul nálunk. Előfordul, hogy bejön a néni és egy régi zsebórát vásárol, mert olyan volt a férjének, ilyet szeretne a fiának is. Nagyon sok orvos is megfordul az üzletben. A vevők elejtett szavaiból mérhetjük le, hogy ki kicsoda, a legtöbb a felső tízezerből való. Ők elsősorban értékbefektete- tés szándékával vásárolnak. — Mely műkincsek a legkelendőbbek? — Karácsonykor a festmények. A szezontól függőek a A kincsek egy része (Fotó: Kovács Tibor) vásárlási szokások. Megfigyeltük azt is, hogy a lakosok a szomszédra is adnak. Ha nálunk vásároltak valami szépséget, ők sem akarnak lemaradni. — Szakértőket alkalmaz-e? — Magam is szakképzett becsüs vagyok. Nagyon sokat tanultam a saját káromon. Alkalmazok egy ékszerbecsüst, aki a nemesfémmel és a drágakövekkel foglalkozik. — Külső szakértőkre gondoltam. — Bizonyos esetekben, ha fontosnak látom, a Magyar Nemzeti Galériához fordulok. Egy Rippl-Rónai, Vaszary-kép hitelességének megállapítására mindenkor kikérem a szakmai véleményüket. —A kuncsaftok közül kik vannak többen: a vevők vagy az eladók? — Többet vásárolunk föl. A nagyon jó dolgok azonban hamar elkelnek. Ha Pesten lenne ez az üzlet, hetente cserélődhetne az áru. Itt Somogybán nincs igazán igényes gyűjtőréteg. — Egy kft-t alapított: igaz, hogy zacinak? — Azzal a céllal, hogy záloghitelt nyújtok ékszerre, műtárgyra, régiségre. A megszorult emberek közül sokan vannak, akik csak időlegesen szenvednek pénzzavarban. Rajtuk kívánok segíteni. Nem mindenki adja el szívesen, de még kényszerből sem értékét. A jelzáloghiteire máris nagyon nagy igény van. Horányi Barna Eddig mint ifjúsági és diákutazási irodát ismerte a közvélemény az Expresst, de ha a tervük valóra válik, akkor — legalábbis Kaposváron — a társkeresők utazási irodája is lesz. Bocska Ágnes, a kaposvári iroda vezetője ugyanis ezen a nyáron három „társkereső járatot” is indítani kíván. A részletekről kicsittöbbet szerettünk volna megtudni. — Az ötlet úgy jött, hogy útjainkon többször tapasztaltuk: a magányos, egyedülálló emberek között egy-egy kirándulás ideje alatt hosszan tartó barátság, esetleg szerelem szövődhet. Miért ne lehetne ennek az esélyét megnövelni? Terveink szerint ezeken az utakon ilyen egyedülálló utasok vennének részt, férfiak és nők egyenlő számban. A program egyébként teljesen megegyező lesz, mint a „sima” turistautakon, csupán arra ügyelünk, hogy az úticélok közt néhány romantikus hely, vagy olyan város, amelyhez a szerelem szó kötődik szerepeljen. Bocska Ágnes hozzátette: ne gondoljon senki, valamiféle „extra” dologra, ez az ötlet csupán egy kis pikantériát adhat az utazásoknak, a résztvevőknek pedig jó programokat. Mert a szokványos turistalátványosságok mellé az iroda, pontosabban az idegenvezető, különféle játékokkal, vetélkedőkkel növeli az utazás egyhangúságát. Valamint olyan szálláshelyet választanak ki, ahol van a közelben egy zenés-táncos szórakozóhely, hogy az ismerkedés könyebben menjen. — Tapasztalatunk szerint jó programokkal a különféle korosztályok jól tudják érezni magukat egymás mellett. Akik pedig nem találnak párt maguknak, azoknak is — reméljük — az lesz a véleményük, hogy megérte ezt a típusú utazást választani. Olyan emberek találkoznak ezeken az utakon, akik valamelyest hasonlítanak egymásra, miért ne alakulhatnának ki jó barátságok? Már akkor megérte. A három tervezett út három árkategóriájú, hogy mindenki kipróbálhassa, milyen a „szerelemjárat”. A legolcsóbb a júliusi, szlovákiai vártúra lesz 3 napon át, augusztusban a fény városa, Párizs az úticél, a nyár végén pedig az Istria várja majd az utazni és ismerkedni vágyókat. V. O. Arany a nagyapai birtokon Románia leggazdagabb polgárává válhat Alexandru Casprovschi, a román televízió egyik mérnöke. Egykor anyai nagyapjának birtokában volt az a föld, amely hasznos ásványokat, köztük aranyat rejt. A román minisztérium által 1946 előtt kiállított dokumentumok szerint az örököst az aranybánya profitjának 50 százaléka illeti meg. ÖNVÉDELMI EGYESÜLET TOPONÁRON Nyárelő a hegyen Egy jótékony asszony adománya Kijev — európai diplomák szülőhelye Lomonoszov is tanult az intézetben — Idén már latint is oktatnak Oxford, az igen, mi is olyan magas szintre szeretnénk eljutni — mondta a minap az egyik újságnak adott interjúban a Kijev-Mogiljani Akadémia egyik rektorhelyettese. A 175 éves kényszerszünet után 1991-ben újra beindított, nagy hagyományú intézmény most valóban a britek nyomdokába akar lépni, de ehhez először is az ukrán oktatási tárcánál kellene még többet kilincselni. A diplomát ugyanis még nem ismerték el Európában, igaz, nyugati szakértők már megkezdték a tárgyalásokat ennek érdekében. Az akadémia története 1615-ig nyúlik vissza, Halska Gulevicsovna, egy gazdag ukrán nemesember felesége telket és pénzt adott arra, hogy építsenek Kijevben kolostort, mellé fogadót és iskolát. Petra Mogilja metropolita vezetésével meg is valósult a gazdag asszony kívánsága, ám a jótékony asszony nevét sokáig titokban tartották, így az iskolából kinőtt egyetemet később Mogilja metropolita emlékére nevezték el. Akkoriban ez volt Kelet-Európa első olyan felsőoktatási intézménye, ahol együtt oktatták a humán és a természet- tudományi tanokat, valamint a magasabb szintű egyházi ismereteket. Később híressé lett hetmanok is kikerültek falai közül. Itt tanult például Ivan Mazepa, Ivan Vihovszkij, Jurij Hmelnyickij és Pavel Őrlik is. Hosszabb-rövidebb ideig diák volt itt Mihail Lomonoszov, Borisz Sereme- tyev gróf és Csajkovszkij unokája... Sok megpróbáltatáson ment át az akadémia. Könyvtárai háromszor is súlyosan megsérültek, egy részük teljesen leégett. 1817-ben a cár bezáratta az intézményt. Attól tartott ugyanis, hogy túlságosan önálló, független gondolatokra sarkallhatja az ukrán értelmiséget. Sokkal jobb szemmel nézték akkoriban, ha Moszkva vagy Szentpétervár egyetemein tanult a birodalom provinciáján élő értelmiség. Jelenleg három fakultás működik az egyetemen, a humán, a társadalomtudományi és az úgynevezett környezeti. Mind a 350 diák tanul vallási és etikai tantárgyakat, szociológiát és történelmet, továbbá legalább egy nyugati nyelvet. Az idén indult tankörök pedig latint is tanulhatnak, a mostani másodévesek ugyanis tavaly — tanerő híján — kimaradtak ebből a lehetőségből. Mester Nándor Mondhatná bárki: Toponá- ron nincs is hegy! Igaz! De merészen hullámzó szőlősdombok vannak, körülölelik a közkedvelt, lustán-hosszan elnyúló Desedát. Az ősi szőlőhegy szüntelen megújulását éli. Az öreg pincék szomszédságában csinos, modern hétvégi házak, huszadik századi pincék épülnek. A görcsös, vén szőlőtőkéket, a mézgásodó barackfákat büszke-kordonos szőlősorok, szemet gyönyörködtető ültetvények váltják fel. A hétvégeken különösen nagy itt az élet. Fűnyírógép berreg, sarabol- nak, kapálnak a kiskertekben, fürdőruhás lányok szedik a ropogós cseresznyét, az egyszer már elfáradt szomszédok a dió- fa hűvösében pihenésképpen megisznak egy pohár bort. Valamikor itt mindenki ismert mindenkit, minden völgyhajlatnak és tetőnek volt „önálló” neve. Mára sok minden megváltozott, új tulajdonosok jelentek meg, az idősek meg mene- getnek sorra el...Persze azért még vannak szép számmal, és nyáridőben, tavasztól őszig szinte itt élnek kinn a hegyen. Ahol girbe-gurba földutak érhálózata szalad egymásba és a ritkán idejáró könnyen eltévedhet. Jól emlékszem, nyolc-tíz éve lehetett, egy szőlősgazda azt mondta: olyan ez a hely, mint egy nagy családi otthon. Itt soha nem tűnik el semmi, mindenki vigyáz a másikéra... — Hát ez a helyzet az utóbbi években jócskán megváltozott — mondja Bognár György. — Hol itt szüretelik le hívatlan dézsmálok egy-egy gyümölcsfa termését, hol ott törnek fel pincét. És az esetek szaporodnak. — Nyár végén mi, szőlősgazdák beszélgettünk: tenni kellene valamit a mind gyakoribb szomorú esetek megelőzéséért — fűzi hozzá Matesz János. Bognár György rokkant nyugdíjas. Valamikor tűzoltó volt, aktív munkáséletének egy baleset vetett véget. így aztán tavasztól őszig kinn él a jó levegőn, a hegyen. A töprengő beszélgetésekből mindinkább formát öltött a gondolat. — Mi tagadás, kaptunk biztatást több helyről, a megyei rendőrkapitányságról is — mondja Bognár György —, hogy szervezzük meg önmagunk védelmét. így történt, hogy a múlt év október 2-án harminc aláírással megalakult a Deseda-Toponár hegyaljai bűnmegelőzési és önvédelmi egyesület. Egy kicsit bonyolult, hosszú a nevünk — teszi hozzá derűsen —, de hát ez fejezi ki leginkább amire törekszünk. A cégbíróság azóta bejegyezte az egyesületet. — Számunk fokozatosan gyarapszik. Ma már több mint ötvenen vagyunk, és sorra csatlakoznak újak, mert nyílt szervezet a mienk. Az egyesület feladata a megelőzés! Rendszeres járőrözést vállaltunk, elsősorban éjszaka. A sötétség a tolvajok társa. — Sok idős, nyugdíjas parasztember él itt, ezért mindössze ötven forint a havi tagdíj. Erre viszont nagy szükség van, mert a halogén lámpákba drága az elem, szükség van némi felszerelésre. — Kimondtuk azt is, hogy adományokat is elfogadunk. Vannak itt olyan tulajdonosok, akik nem itt, nem is Kaposváron, hanem például Tatabányán élnek, az egyesületi életbe aktívan nem tudnak bekapcsolódni, de a közösség védő-őrző munkájára igényt tartanak. — Hogy járőröznek? — Mindig három tagunk megy együtt. Hogy milyen rendszerességgel és mikor, arról nem beszélek, hiszen ez támpont lehetne a rosszinda- latú embereknek. Van kapcsolatunk a lovas rendőrökkel, a mezőőrrel, csakhogy neki nagy a körzete, több község határa tartozik hozzá. Szüksége van a segíségre. — Manapság már nemcsak az az érték, ami a hordókban, a fákon van — teszi hozzá Matesz János —, mind több az értékes kisgép, a permetező, a fűnyíró. Sok tízezres kára lehet annak, akitől ilyet „elemeinek”... — Arról nem beszélve — folytatja a gondolatsort Bárány György, az egyesület elnöke —, hogy ezek az eszközök fokozottan balesetveszélyesek is. Egy közelmúltbeli történetet idéznek. Az egyik idős szőlősgazda a lejtős pince tetejét javítgatva lecsúszott, leesett. Külső-belső bokája eltört, mozdulni sem tudott és a környéken nem volt senki. Hosz- szas segítségkérő kiáltozása után akadtak rá, újabb tortúra volt értesíteni a mentőket, és még egy újabb, míg a mentő megtalálta a helyszínt. — Valójában ez a legnagyobb gondunk most! — mondja Bognár György. — Telefon nincs a hegyen, nagyon kellene egy CB-rádió! De az sok pénz, nekünk annyi nincs! Úgy beszéltük a vezetőséggel, hogy „nyakamba veszem a világot”. A megyei önkormányzat már ígért segítséget, de mindenképpen felkeresem a biztosítótársaságokat is. Hiszen nekik is érdekük, hogy minél kevesebb kár keletkezzen, az eszközökben is, az emberi egészségben is. Valami utat feltétlenül kell keresnünk a gyors kapcsolatteremtéshez. — Fél év óta „él” az egyesület. Történt-e azóta valami „esemény”? — Hála isten, nem! Illetve karácsony táján egy ezüstfenyőt mentettünk meg. Igaz, a tolvaj elinalt, de a szép kis fa megmaradt. Nem nagy dolog — de figyelünk egymásra, segítünk egymáson. A verőfényben a ribizlibokrok termése pirosodik, a gondosan ápolt szőlők az idén különösen szép termést ígérnek. Nappal minden gyönyörű, békés, ígéretes. Lehet, hogy ma éjszaka, lehet hogy holnap három gazda elindul, hogy végigjárva a kanyargós dűlőuatakat, dombokat őrizve a békét, az értékeket. Vörös Márta
