Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-10 / 107. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. május 10., hétfő Szabó Tamás Kínába utazott Egyhetes látogatásra a Kínai Népköztársaságba utazott Szabó Tamás tárca nélküli miniszter. A privatizációért felelős tárca nélküli miniszter a kínai kormány meghívásának tesz eleget. A konferenciának, amelyen tizenöt nemzetközi tekintélyű gazdasági szakember vesz részt, az a célja, hogy a kínai szakemberek tájékozódhassanak a piacgazdaság és a magángazdaság területén összegyűlt külföldi tapasztalatokról. Alkotmánybírósági delegáció Párizsban Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnökének vezetésével öttagú delegáció utazott tegnap Párizsba, ahol az Európai Alkotmánybíróságok IX. Konferenciáját rendezik május 10-13. között. A magyar testület a rendező alkotmánybíróságok között szerepel, miután másfél éves működését követően 1991-ben soron kívül felvették a konferencia tagjai közép. Közgyűlés előtt az Akadémia Ma kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia rendes, tisztújító közgyűlése az MTA Dísztermében. A közgyűlésen az elnöki és főtitkári beszámolók mellett sor kerül az Akadémiai Kutatóhelyek Bizottságainak beszámolójára, az Akadémiai Díjak átadására, a Magyar Tudományos Akadémia új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjainak megválasztására. Csütörtökön, május 13-án az Akadémia vezető tisztségviselőiről dönt a tagság. Győzelem napja Moszkvában Az orosz fővárosban rendbontás nélkül zajlott le a baloldali szervezetek győzelem napi felvonulása, amely ünnepi megemlékezésnek indult, röviddel később azonban elnök- és kormányellenes tüntetéssé vált. Borisz Jelcin orosz elnök Viktor Cserrnomirgyin kormányfő kíséretében tegnap délelőtt megkoszorúzta az Ismeretlen Katona Emlékművét. Parlamenti küldöttség Strasbourgban Bratinka József országgyűlési képviselő vezetésével parlamenti küldöttség utazott tegnap Strasbourgba. Az Országgyűlés sajtóirodájának információja szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés soros ülésszakán vesz részt. Az ülésszak témái között szerepel a migráció és menekültügy kérdése, valamint a közép- és kelet-európai országok felvételi kérelme, Szlovénia és Észtország felvétele. Hazatértek a csigagyüjtők Tegnap délelőtt a szerb határőrizeti szervek átadták a magyar határőröknek Bíró Sándort és Pataki Lászlót, akiket több mint egy hétig tartottak fogva. A két férfi a Baranya megyei lllocska községből indult csigagyűjtő útra április 29-én. A szerb határőrizeti szervek azután tartóztatták le őket, hogy a gazdagabb csigafogás reményében átlépték a határt. Srebrenica a szerb oldalról HARCIAS MUZULMÁNOK A szerb erők több mint egy éve körülzárva tartották a boszniai muzulmán lakosságú Srebrenicát. A kis város lakossága a menekültekkel együtt a többszörösére duzzadt fel. Az Egyesült Nemzetek kéksapkásai demilitarizálták a város területét és konvojokkal és légi úton látták el táplálékkal a lakosságot. A boszniai szerb erők továbbra is körülzárva tartják a várost. (FEB Fotó) Elutasították a boszniai védelmi övezetek tervét A boszniai muzulmán vezetés szombaton elutasította a demilitarizált övezetek kialakítására irányuló elképzelést. Alija Izetbegovic elnök kormánya nyilvánvalóan egy erőteljesebb amerikai politikában bízik. Alija Izetbegovic elnök emellett nem értett egyet azzal sem, hogy az említett körzetekben lefegyverezzék a köztársasági haderőt, mert egy ilyen lépés teljesen kiszolgáltatná a szerb erőknek a polgári lakosságot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szarajevó, Zepa, Go- razde, Bihac és Srebrenica körül szeretne védelmi övezetet létrehozni. Erre a célra azonban nem terveznek nagyobb ENSZ-erőt, csupán ötven fővel növelnék az ENSZ-megfigyelők számát. Cedric Thornberry, az ENSZ-erők polgári vezetője pénteken viszont úgy nyilatkozott, hogy az ENSZ-öveze- tek védelméhez több ezer kéksisakosra lenne szükség. A boszniai köztársasági vezetés a védett övezetek javaslatát azért utasítja el, mert az szerinte nem jelentene átfogó megoldást. Megmentené ugyan az embereket az adott városokban, de Bosznia egésze szempontjából csak tartósítaná a válságot. A muzulmán vezetők a szerb állások elleni szelektív légitámadásokat, a muzulmánok elleni fegyverembargó feloldását, a Szerbia elleni szankciók szigorítását, valamint a Vance-Owen terv módosítását és a háborús bűnösök megbüntetését szorgalmazzák.' Göncz Árpád a hídszerepről AZ 51. A „PROFESSZOROK KABINETJE” RÓMÁBAN Ki kicsoda az új olasz kormányban „Magyarország történelme során mindig is a híd szerepét töltötte be kelet és nyugat között. Egy hídon át lehet járni, fel lehet robbantani és le lehet arról esni. Mi azt szeretnénk, ha a jövőben csak végigjárnánk rajta” — mondta Göncz Árpád a De- loitte Touche Tohmatsu európai regionális értekezletének megnyitóján szombaton a parlamentben. A köztársasági elnök a több mint háromszáz európai, távol-keleti, amerikai üzletember előtt tartott előadásában utalt arra, hogy Magyarország a nehéz átmenet időszakát éli meg, s tíz esztendő áll rendelkezésünkre — más közép-európai országokkal együtt —, hogy integrálódjunk Európába. A „professzorok kormánya” az 51. az Olasz Köztársaság történetében, s az első olyan, amelyet nem hivatásos választott politikus vezet, hanem „szakember”, az olasz jegybank kormányzója. Carlo Ciampi 14 éven át töltötte be ezt a felelős tisztét, s övé az első olyan kormány, amelyik nem számíthat előre kialakított többségre az olasz parlamentben, hanem azt ott kell megszereznie. Az igazi nagy újdonság azonban a volt kommunista (most baloldali demokrata) pártkörökhöz tartozó értelmisé: giek, egyetemi tanárok belépése ebbe a kormányba. Az új pénzügyminiszter az 51 éves Vincenzo Visco, a BDP „árnyék- kormányának” minisztere, a pisai egyetem tanára és az adóügyek egyik legjobb szakértője. A költségvetési tárca élén pedig az 59 éves Luigi Spaventa áll: az olasz baloldal egyik vezető közgazdásza, a római egyetem nagy tekintélyű tanára. A baloldali demokraták harmadik képviselője a 61 éves Luigi Berlinguer, a sienai egyetem rektora, az egyetemi rektorok tanácsának titkára — Enrico Berlinguer, volt pártfőtitkár unokatestvére —, akire a tudományos kutatás és az egyetemek ügyét bízták. Neves közgazdász a külügyi tárca új birtokosa, Nino Andre- atta professzor is, aki kényszerből vette át ezt a tisztséget, mert Amato, a volt kormányfő nem vállalta el. S közgazdász és bankszakember az iparügyi tárca új tulajdonosa, Paolo Savona is, ahogyan a kincstárügyi miniszter, az Amato-kormány- ban már szerepet vállalt Piero Barucci. A bankok világából érkezett az új külkereskedelmi miniszter, Paolo Baratta is. A közmunkaügyi miniszter pedig ismert vállalkozó, az Ariston ház- tartásigép-gyártó cég tulajdonosa, Francesco Merloni. Két neves jogász, az alkotmánybíróság két volt elnöke kapott tárcát a Ciampi-kormány- ban: Leopoldo Elia az intézményi reformok gazdája, Giovanni Conso pedig igazságügyi miniszter lett. Jogászprofesszor, egyetemi tanár Sabino Cassese is, akire a közigazgatás ügyeit bízta az új kormányfő. S szintén egyetemi tanár, a munkajog legnagyobb olasz szakértője Gino Giugni, az új munkaügyi miniszter. A szociális oldalt nők tartják kézben (soha ennyien nem kaptak még tárcát a másik nemből). Az egészségügyi miniszter a 46 éves milánói tanárnő és újságíró Maria Pia Ga- ravaglia, a szociális ügyek minisztere Fernanda Contri, a közoktatási tárca pedig a kereszténydemokrata pártelnökasszony, Rosa Jervolino kezében maradt. A kormány legfiatalabb embere a zöldek képviselője: a 39 éves Francesco Rutelli kismotoron érkezett a Quirinale palotába eskütételre.- A legidősebb — 73 évével — maga a kormányfő. Hivatásos politikus kevés maradt az új kormányban. S feladata nem kevesebb, mint az, hogy „átevezzen az ország hajójával az új partokra”. Bíróság előtt „az arcnélküli embe illlliliililiilll A hallgatag szuperkém Évtizedeken át ő volt az arcnélküli ember. Markus Johannes Wolf 1953 és 1986 között volt az akkori NDK szuperkéme, az Állambiztonsági Minisztérium külföldi felderítéssel foglalkozó részlegének vezetője. Hiába vadásztak rá a nyugati titkosz- szolgálatok, meg kellett elégedniük egy 1959-ben készült elmosódott fényképpel. Legközelebb 1978-ban sikerült lencsevégre kapni Stockholmban, ahol Doktor Werner álnéven, borús időben is napszemüveget viselve, töltött néhány napot felesége társaságában. Azután 1982-ben, Konrád fivérének temetésén álcázás nélkül jelent meg s a vezérőrnagy attól kezdve arccal, sőt saját arccal rendelkezett. Misát, — ahogyan barátai nevezték, hiszen orvos-irodalmár apja a nácik elől a Szovjetunióba emigrált s fia Moszkvában illetve Alma Atá-ban végezte tanulmányait — a nyolcvanas évek derekán, megérintette a peresztrojka szele, s miután otthagyta a „céget”, a reformokkal rokonszenvezők közé sorolták. Természetesen nem a fal lebontását, az NDK megszűnését kívánta, hanem az elöregedett, merev honeckeri vezetés más gárdával történő felváltása mellett foglalt állást, meglehetősen óvatosan. Tette ezt úgyis, mint az NDK egyik legjobban tájékozott embere. A német egység megvalósulása után körözést adtak ki ellene, sokáig nem volt életjel felőle, vagy azt mondták, hogy nincs ilyen, később maga jelentkezett s rövid időt vizsgálati fogságban töltött. Nem kap tábornoki nyugdíjat, hanem havi 802 márkát kézbesítenek számára, a minimum-járandóságot, ami csak átszámítva sok, a német árak mellet igen kevés. De két könyvének honoráriuma, valamint két értékes ingatlana biztosítja megélhetését. Most ismét a címoldalakon szerepel: megkezdődött a hazaárulás és vesztegetés vádjával folyó per a szuperkém ellen, a düsseldorfi törvényszék lehallgatásbiztos A 01-es termében. A tárgyalást az NSZK sztárbírója, Klaus Wagner vezeti s nyolcvannyolc tanút idéztek be. Köztük a Brandt közvetlen környezetébe beépített s a kancellár bukását okozó ügynököt, Günter Guillaume-t (1975-ben e teremben ítélték el tizenhárom évi börtönre) s a hajdani NDK több akkor nyugatnémet területén dolgozó felderítőjét. A szakértők különben úgy vélik, hogy Wolf Normannenstrasse-n levő irodájába öt-hatezer ügynök jelentései futottak be külföldről. „Nem tapadt vér a kezemhez” —jelentette ki a vádlott s valóban nem vádolják gyilkosságok szervezésével. Ugyanakkor jogértelmezési párharc bontakozott ki: egyesek szerint alkotmányellenes csak a keleti kémek felett ítélkezni, mások úgy vélik, hogy nem lehet összehasonlítani „egy szabad ország önvédelmét a diktatúra szolgálatával.” Akik a közelmúlt titkosszolgálati kulisszatitkait szeretnék megismerni a per során, valószínűleg csalódni fognak. Misa Wolf eddig sem volt beszédes és aligha válik majd azzá az A 01-es teremben... Ferenczy Europress 1 Mindszenthy emlékmise Ünnepi szentmisét tartottak szombaton Mindszenthy Józ9ef hercegprímás halálának 18. és hamvai hazahozatalának második évfordulója alkalmából az esztergomi bazilikában. A szentmisét Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek celebrálta. Az emigrációban 1975-ben elhunyt Mindszenthy József emlékére a hívek engesztelő országos zarándoklatot kezdeményeztek. Szakszervezeti konferencia Szegeden Fórummal ért véget szombaton Szegeden az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete által rendezett kétnapos nemzetközi konferencia, amelyen a környező országok szakszervezeteinek regionális együttműködéséről tanácskoztak a hazai és a külföldi meghívottak. Nagy Sándor, a MSZOSZ elnöke elmondta: nem volt felesleges a konferencia; a négy ország meghívott szakszervezeti képviselői olyan együttműködést határoztak el, amelyből megfogható gazdasági eredmények születhetnek a régióban. Szuper akció a taszári ABC-ben! Mountain bike kerékpárok reklámáron, 19 900 Ft-ért. Nem csak készpénzért, OTP-hltelre is vásárolhatók (előleg befizetése nélkül). Érdeklődni a helyszínen, yvagy telefonon: 82/75-393^ HOMELITE TEXTRON MADE IN USA Tavaszi ajánlat 52 cm-es vágókéssel fogy.ár: 22 910 Ft AP-125 benzinmotoros vízszivattyú- szívómélység 6 m- nyomócső hossz. 34 m- száll, menny. 120 l/perc- súlya 4 kg fogy.ár: 21 800 Ft Kaphatók továbbá: kerti kapák, motoros láncfűrészek, fűszegélynyírók, beton- és fémdarabolók, vezetőlemezek, láncok és egyéb kisgép alkatrészek. Szervizelés ugyanitt. Kft. Böhönye, Ady E. u. 12.