Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-06 / 104. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1993. május 6., csütörtök Diákszínjátszó fesztivál Országos diákszínjátszó fesztivált tartottak Gödöllőn a művelődési központban. Az Országgyűlés és a művelődési tárca támogatásával többéves hagyomány folytatásaként megrendezett találkozóra az ország kilenc településéről összesen tizenöt együttes nevezett be, s kétszázhetven általános és középiskolás diák adott elő színműveket, zenés játékokat. PDSZ-tiltakozás A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik az ellen, hogy a kormány mindössze három héttel a május 21. és május 28. között megtartandó közalkalmazotti tanácsi választások előtt, az eddigi tárgyalásokkal ellentétesen szabályozta a szavazatok összesítésének rendjét — mondta Pokorni Zoltán szóvivő a szervezet sajtótájékoztatóján. Közgyűjteményi dolgozók A Közgyűjteményi és Köz- művelődési Dolgozók Szak- szervezete (KKDSZ) a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány megsemmisítését kéri a fővárosi Főügyészségtől. Ezt Vadász János, a KKDSZ országos titkára közölte. Leszögezte, hogy indítványukban nem politikai okok vezérelték őket. Kizárólag azért fordultak a Fővárosi Főügyészséghez, mert az alapítvány munkavállalói érdekeket sért. Meggyőzédésük szerint az alapítvány bejegyzése a bíróságot megtévesztő információ alapján jött létre. A Győri Balett premierje A Győri Balett Egy, kettő, három... Négy című produkcióját mutatták be a Győri Nemzeti Színházban. Az együttes ezúttal négy egyfelvonásost vitt színre. A Játék a szerelemről című kompozíció koreográfiáját Libor Vaculik készítette vendégként. A művet komolyzenei összeállítás kíséri, csakúgy, mint a Párkák című koreográfiát — Bombicz Barbara alkotását —, amelynek ihletője Kovács Margit azonos nevet viselő kerámia szoborcsoportja volt. A Szno- birtók című egyfelvonásost Demcsák Ottó, az együttes szólótáncosa koreografálta, 1950-es évekbeli dzsesszmu- zsikára, míg a negyedik alkotást, a Spanyol címet viselő Entre Dos Aguas-t (magyarul két víz között) Paco de Lucia kortárs spanyol gitárművész muzsikája kíséri. Az utóbbi kompozíciót Robert North, amerikai származású koreográfus, a göteborgi opera balettigazgatója készítette. Külföldi színigazgatók Budapesten Az Északi Államok Színházigazgatóinak Szövetsége képviseletében negyven tagú küldöttség érkezett négynapos budapesti tanulmányútra. A Dániából, Norvégiából és Svédországból érekezett művészeti vezetők és gazdasági igazgatók többek között ellá-. togatnak a Színház- és Film- művészeti Főiskolára és szakmai megbeszéléseket folytatnak magyar kollégáikkal. Család, gyermek, énekszó Beszélgetés Dévai Nagy Kamillával, akit háromféle anyagból gyúrtak Vikingivadék a Metben — Huszonöt éve vagy a pályán. És mit sem változtál: ugyanolyan karcsú, tele életkedvvel, kirobbanó energiával... Mondd, hogyan csinálod? Nem fáradsz el, nem unod meg soha? — Hát igen, ezt már mások is kérdezték. Tudod, háromféle anyagból „gyúrtak” engem. Az egyik egy agyonver- hetetlen optimizmussal, humorral, mosollyal átitatott lény: ez a nagymamám. Az édesanyámtól meg a bűvészetek iránti fogékonyságomat, az önemésztést és a befelé fordulást örököltem. Igen mélyen van egy belső magom, ahova nagyon nehéz beférkőzni. Kifelé tényleg nyitott vagyok, de ez a belső énem három csonthéj mögött rejtőzik és sokat szenvedett... Á harmadik részemet pedig az édesapámtól örököltem: a kitartást, munkabírást, akaratot, sokszor makacsságot, az önmagámmal szembeni kérlelhetet- lenséget. Mindez együtt adja az életerőmet. Azért persze elfáradok, sokszor nehezen indulok útnak, főleg a vidéki fellépések fárasztanak. De mindig erőt ad az a sok szeretet, amit az emberektől kapok, akik várnak, hívnak, kíváncsiak rám... Persze most már jó lenne egy kicsit megpihenni, feltöltődni. De az a helyzet, hogy anyagilag a két válásommal nagyon rosszul jártam. Például mindkétszer otthagytam a lakást is. Úgyhogy ezért sem pihenhetek, nem ülhetek meg ennek a huszonöt évnek a babérkoszorúján, mert egyszerűen hétköznapi anyagi gondjaim vannak, mint annyi más embernek. Huszonöt év alatt gyakorlatilag semmit sem gyűjtöttem magamnak, még ékszereim sincsenek. És néha megriadok: mi lesz, ha holnap nincs előadás? — Az éneklés a legfontosabb az életedben? — Igen, de más vonatkozásban a család is ugyanolyan fontos. Két fiam van, a nagyobbik már színművészeti főiskolás. És mindhárom páromnak vannak gyerekei, akik szintén anyjuknak tekintettek, és én szeretettel neveltem őket. A harmadik páromat Erdélyben ismertem meg egy fellépésemen. Ő számítógépekkel foglalkozik, de érti és szereti a művészetet. — Meséltél róla, de kérted, hogy ne írjam meg, milyen nagy csalódás volt a második házasságod. — Igen. Nem kellett volna elválnom gyermekeim apjától, az első férjemtől. De nagyon beleszerettem valakibe, és én nem szeretem a zavaros helyzeteket, mellékutatakat. Amikor aztán egyedül maradtam a gyerekeimmel, arra gondoltam, hogy most már csak nekik élek, meg verseket írok, szobrokat csinálok, faragok... És akkor, erre a nehezen meglelt egyedüllét boldogságára jött a harmadik társammal való találkozás boldogsága. Dévai Nagy Kamilla Több mint két éve vagyunk együtt. — Sokfelé jártok szerte a világban, és azt hallottam, minden ország nyelvén énekelsz egy-egy dalt. — Huszonkilenc nyelven tudok dalokat... És azon igyekszem, hogy lehetőleg tökéletes kiejtéssel énekeljek, tehát megkeresek valakit, aki az illető ország szülötte, és az segít a helyes kiejtés elsajátításában. Tudod, amíg nem megyek a színpadra, embertelenül izgulok, de amikor elkezdek énekelni, mintha valami csoda történne, olyan boldogság tölt el... Ez így van, amióta csak énekelek. Eöry Éva Groteszk képek tárlata Barcson vendégeskedik a Groteszk kepzömúveszeti kiállítás. A meglepő festmények, grafikák és szobrok május közepéig tekinthetők meg a Dráva Múzeumban. Nemzetközi alkotótelep Nyíregyházán Megnyílt a Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. Az alkotótáborban hat héten át bolgár, kanadai, litván, magyar és • román művészek dolgoznak. A tíz résztvevő által készített érmeket és kisplasztikákat kiállításon láthatják majd az érdeklődők, június 11 -étől, a nyíregyházi Városi Galériában. A sóstógyógyfürdői alkotótelep tizenhét éve fogadja a hazai és külföldi művészeket. Hagyomány, hogy a résztvevők a táborban készült alkotásaik egy részét a nyírségi házigazdáknak ajándékozzák. A gyűjtemény ma már több mint ezerötszáz műből áll. Az érmek és kisplasztikák állandó kiállításon láthatók a városi galériában. A messzi Északról érkezett tenor február 20-án debütált a New York-i Metropolitan operában és ezzel elindult a világhírnévhez vezető úton. A most 40 esztendős Krist- jan Johannsson autószerelőként kezdte egy kis izlandi városban, a tizenhatezer lakosú Akureyriben. Igaz, már gyermekkorában is szívesen énekelt, például karácsonyi énekeket Santa Clausnak öltözve. Amikor aztán kiderült róla, hogy csodálatos érces tenor hangja bámulatba ejti az embereket, nem lehetett többé lebeszélni az énekesi káderről. Az orvosok valósággal a csodájára jártak, amikor meglátták, hogy hosszú és vastag hangszálaiból ítélve akár a legmélyebb fekvésű hangon is énekelhetne. Napjainkban, amikor a világ operaházainak igen nagy szükségük van drámai tenorra az olasz repertoárban, a szőke, sötét szemű, viking ősökkel rendelkező izlandi énekes előtt ugyancsak nagy jövő áll. Johannsson Verdi Trubadúrjának Manrico szerepével debütált a Metropolitanban és már azzal is feltűnést keltett, hogy egyetlen színpadi próba nélkül énekelte az igényes szerepet. Ha lehetséges, még ennél is nagyobb sikert aratott márciusban Mascagni Parasztbecsületének Turiddu alakításával. Az est második felében Leoncavallo Bajazzók című operáját adták, Placido Domingóval a főszerepben. Domingo óriási tapsot kapott, Johannsson éneklését őrjöngő tetszésnyilvánítás követte. A kritikusok szerint az ötvenes éveiben levő Domingo és Pavarotti, valamint a súlyos betegségéből való felépülése óta kevesebbet éneklő Carreras mellett Johannsson a legjobb úton van ahhoz, hogy ő legyen korunk új szupertenoristája. Az év hátralevő részében további nagy szerepek várnak az izlandira. Bécsben Rada- mes az Aidában, Chicagóban Cavaradossi a Toscában, júliusban pedig a veronai nyári fesztivál megnyitó hangversenye, Domingóval együtt. Johannsson apja ápoló egy elmegyógyintézetben, nagyapja aranyműves. Az apa maga is amatőr énekes — gyakran lép fel Akureyri színházának zenés daarabjaiban. Kristjan csodálatos hangjára először akkor figyeltek fel, amikor kedvtelésből egy helyi kórusban énekelt. Vincenzo Maria Demetz karnagy így vélekedett: „Csodálatos hangod van. Nagy szégyene lenne a világnak, ha nem tanulnál énekelni”. 24 éves korában Johannsson az olaszországi Piacen- zába költözött és három évvel később már debütált a Bohémélet Rodolfójaként Reyk- javikban. 1984-ben énekelt először amerikai színpadon (Columbus, Ohio) majd csaknem 10 éves világkörüli turné következett — a milánói Scala, London, valamint német és japán operaházak. A Covent Garden meghódítása azonban még hátravan. Johannsson felesége, Jona Sverrirsdottir színésznő. Két fiuk van, az ötéves Sverrir és a 3 éves Vikingur. A család ingázik két otthona, a Garda tó melletti villa és a Monte Carlo-i lakás között. Az asszony rendszeresen jelen van férje operai próbáin és oktatja őt színjátszásra. Jóllehet kedvencei az olasz operák, Kristjan Johannsson nem felejtette el az izlandi népzenét sem. Legújabb lemezfelvételén izlandi dalokat énekel egy londoni zenekar kíséretével. Odahaza óriási sikere volt — emlékszik rá alig leplezett büszkeséggel, s hozzáteszi, hogy minden negyedik izlandi család megvette a lemezt. Változások az érettségi vizsgákban A somogyi matúrák előkészületei Az idei érettségi vizsgák legfontosabb változásairól kérdeztük Ádámné Fábri Lilit, a megyei önkormányzati hivatal közoktatási tanácsosát és Tóth Lajost, a Kaposvár városi művelődési igazgatóság oktatási irodájának főelőadóját. A megyében 53 gimnáziumi, illetve szakközépiskolai osztály 1351, Kaposváron pedig 39 osztály 941 diákja készül tudásának első nagy megmérettetésére, az érettségi vizsgára. Az előző években matematikából, fizikából, kémiából és biológiából írtak a diákok közös érettségi-felvételit, most ez a kör kibővül a magyarral, illetve három idegen nyelvvel: angollal, némettel és franciával. A magyart május 17-én „helyben”, két példányban írják a továbbtanulni szándékozók, az egyik példány kerül abba a felsőoktatási intézménybe, ahova jelentkeztek. Ott az esszé részt fogadják el felvételiként, tehát az egyetemen, illetve a főiskolán már csak egy tesztet kell kitölteniük magyarból. A nyelvszakokra jelentkezők érettségi-felvételi vizsgájának — a matematikához, fizikához, kémiához és biológiához hasonlóan — a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium ad otthont május 24-25-26-án. A központi tételeket két példányban kell kitölteni, amelyből az egyiket az egyetem, illetve főiskola, a másikat pedig a középiskola kapja és bírálja el. Az idei érettségi előkészítésében nagyobb szerepet kap a megye, illetve a megyei jogú város önkormányzata. Az előző évek gyakorlata szerint az iskolák közvetlenül a minisztériumoktól rendelték a tételeket, most azonban minden megyei intézménynek a megyei önkormányzathoz, illetve a Kaposváron működő középiskoláknak a megyei jogú város önkormányzatához kellett beadnia az érettségi jelentkezési lapokat. Ezeket összesítették, ellenőrizték, majd feljuttatták a minisztériumba. Az érettségi elnökök felkérésével, illetve kinevezésével kapcsolatban már lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a közelmúltban pályázatot írt ki. Olyan pedagógusok jelentkezését várta, akik az érettségi elnöki teendők mellett a minisztérium által kiadott szempontsor alapján felmérést készítenek az érettségi vizsgák tartalmi és szervezési kérdéseiről. Ezeket a jelentéseket felhasználják majd az új oktatási törvény, illetve a nemzeti alaptanterv kidolgozásakor. (Tamási)