Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám

1993. május 5., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Hercules legyőzetése A polgármesteri hivatal a vá­rosi labdarúgó-szövetséggel közösen kispályás tornát ren­dezett Nagyatádon. A beneve­zett nyolc együttes két cso­portban csatázott, majd a két győztes vívta a döntőt. Ennek során a Corvin köz csapata le­győzte a Herculest, s az ün­nepi torna győztese lett. Sótonyi szerepe Már hírt adtunk arról, hogy a Fotex Veszprém férfi kézilab­dacsapata milyen kontinensz- szerte figyelmet felkeltő sikert ért el a KEK-ben. Eredményü­ket szakberkekben legalább akkora meglepetésnek taksál­ják, mintha labdarúgásban a Milánt győzte volna le egy magyar csapat. Örömmel számolunk be arról is, hogy e remek fegyvertény egyik fő „részvényese” a csurgói szüle­tésű és ott nevelkedett Sóto­nyi László volt. A válogatott kézilabdázó nagyszerű játékát edzője külön is kiemelte. Számunkra véget ért az UEFA-torna A Törökországban zajló 16 éven aluliak UEFA-tornája be­fejeződött a magyar csapat számára. Együttesünk — amely csoportelsőként jutott tovább — a legjobb négy közé kerülésért a franciákkal ját­szott és három sérült kulcsjá­tékosát nélkülözve 3-0-ra ki­kapott. Csapatunk ezzel kie­sett és tegnap este már haza is érkezett Isztambulból. Veress Róbert győzött A kaposvári Móricz Zsig- mond Művelődési Ház sakkvil- lámverseny-sorozatának ötö­dik viadalát Veress Róbert nyerte. Sikerével megerősí­tette vezető helyét az össze­tett versenyben Horváth Ta­más előtt, aki ezúttal harmadik lett. A végeredmény: 1. Ve> ress Róbert 6 pont, 2. Kele János 6, 3. Horváth Tamás 5,5, 4. Heinrich Ferenc 5, 5. Ferencz Miklós 4, 6. László Gábor 4. Az összetett verseny élcsoportja: 1. Veress 39 pont, 2. Horváth T. 28, 3-5. Dóczi, Heinrich, Kele 10-10, 6. Fe­rencz 9. Búcsú a válogatottól Hétfőn katonai tisztelet- adással vettek örök búcsút az április 28-án repülőgép-sze­rencsétlenség áldozatául esett zambiai labdarúgó-válo­gatott tizennyolc játékosától és öt vezetőjétől. A lusakai stadionban tartott gyásszertar- táson százezer ember volt je­len, köztük Frederick Chiluba köztársasági elnök is. Emlé­kükre egyhetes gyászt rendel­tek el országszerte. Siófoki baseball- remények Az idén már 14 csapattal kezdődött el a magyar base- ballbajnokság. A sportág ma­gyarországi szövetségének -gyik alapító tagja, a Siófoki Denewares SC is tagja a me­zőnynek. A siófokiak eddig két mérkőzést játszottak le a ta­vaszi idényben, s mindkettőt megnyerték: 15-12 arányban győztek Budapesten a HOT 'hots ellen, az Ajka Blackb- ilds együttesét pedig 34­3-ra verték hazai pályán. A ■enevares SC hazai találko­zóit a Siófok Újhelyi ÁG-pá- yán játssza, bajnoki célkitű­zésük pedig a 4-5. hely meg­szerzése. KOSÁRLABDA NB I BIRKÓZÁS Nehéz helyzetben a Honvéd Miskolci EAFC-K. Honvéd 108-89 (48-32) Miskolc, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Missura, Simó. MEAFC: Ádám (17), Kakas (4), Szőke (15), Ciocan (30), Deák (5). Csere: Németh H. (4), Botár (10), Kovács (19), Soltész (4), Szabó (-). Edző: Drahos László, Kovács Péter. K. Honvéd: Takács (6/6), Gu­lyás (12), Jakabfy (19), Horváth (24/12), Kertész (8/6). Csere: Séra (3), Doma (2), Balogh (4), Németh (6/6), Russai (5). Edző: Ékes Tamás. A kiesés szempontjából döntő fontosságú mérkőzésen a vendég Honvéd kezdett job­ban, s a hetedik percben 14- 10-re vezetett. Ezután erősített a hazai csapat, és elsősorban két „idegenlégiósa”, a román Ciocan és a horvát Kovács ré­vén elhúzott ellenfelétől. Ebben az időszakban a Honvéd képte­len volt lepattanót szedni, a le- csorgó labdákat mind a hazaiak értékesítették. A második félidőben a mis­kolciak ott folytatták, ahol az el­sőben abbahagyták, s a 28. percben már 28 ponttal vezet­tek. Gulyás kipontozódása után egész pályás letámadásra tért át a Honvéd, s hat perc alatt 12 pontra megközelítette ellenfelét (82-70). Kertész, majd Balogh kipontozódása után a MEAFC okos játékkal tartotta, majd nö­velte a különbséget, s végül ki­tűnő, korrekt játékvezetés mel­lett magabiztosan győzött. A Kaposvári Honvéd csapa­tában ezen a találkozón nem akadt vezéregyéniség; súlyos taktikai fegyelmezetlenségek, védekezési hibák miatt vesz­tett. így már 2-0-ra vezet a miskolci együttes a három győ­zelemig tartó párharcban. A következő mérkőzés szomba­ton 17 órakor lesz Kaposváron a városi sportcsarnokban. Jók: Ciocan, Kovács, Ádám, illetve Kertész, Gulyás, Hor­váth. Ékes Tamás ASZTALITENISZ Bronzérem párosban A hét végén Budapesten, a BSE csarnokában rendezték meg a Budapesti Tavasz I. osztályú országos asztalite­nisz-ranglistaversenyt; ez volt egyben az idény utolsó ilyen viadala. A versenyen a szoká­sosnál „gyérebb” mezőny in­dult, ugyanis a göteborgi vi­lágbajnokságra készülődő já­tékosok (Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina, Éllő Vivien és Braun Éva) kihagyták ezt a viadalt. A budapesti ranglistaversenyen a Kaposplast színeit hárman Siófokon a Tungsram- Honvéd Nagyszabású kosárshow lesz ma kora délutántól Siófokon a Foki-hegyi iskola tornacsarno­kában. A kosaras gála apropóját az a Magyar Kupa-mérkőzés adja, amelyet a legjobb nyolc közé jutásért vív majd a Siófoki Azulev Kerámia KE és a bajnok Tungsram-Honvéd (Budapesti Sólymok). A 18 órakor kezdődő találkozót színes programok előzik meg. Már délután három órától lesz látnivaló; ekkor ugyanis a város kadett csapatai mérkőznek meg egymással. Ezt óvodások bemutatója követi, majd fél öttől Szikora Róbert és az R-GO szórakoztatja a publi­kumot. A Magyar Kupa-mérkő­zés előtt adja át a Magyar Ko­sárlabdázók Országos Szövet­ségének képviselője Siófok vá­rosának a „Kosárlabdázás vá­rosa” címet, Molnár Árpád pol­gármesternek pedig a „Kosár­labdázás polgármestere” titu­lust. — Fónai — — Gazsi Ildikó, Limbek Anett és Rák Szilvia — képviselte. Az egyéni küzdelmek során a 64 fős mezőnyben Limbek és Rák is két-két győzelmet szerzett, s így feljutottak a fő­táblára. Ott azonban mindjárt az első körben vereséget szenvedtek, és elbúcsúztak a további küzdelmektől. Gazsi a főtábláról indulva egymás után kétszer is nyert. A dobo­gós helyért való küzdelemben már 2:0-ra vezetett a Statisz- tika-Metalloglobus verseny­zője, Pintér ellen, a fővárosi versenyző azonban óriási küzdelemben fordítani tudott. A párosok küzdelmében vi­szont már sikerült érmet sze­reznie Gazsi Ildikónak, ahol az osztrák Desselbrun csapatá­ban profiskodó Karáéival együtt indult. Három győzel­met szereztek, majd a dön­tőbe jutásért 2:1-re kikaptak a későbbi ezüstérmes Pidl-Pin- tér (Statisztika-Metalloglobus) duótól, s így a harmadik helyet szerezték meg. KÉZILABDA NB I! A Csurgó súlyos veresége Női mérkőzésen: Tengelic-Balatonszárszó 21-19 (9-7) Balatonszárszó: Molnár — Kiss (3), Túri (6), Kalmár (2), Tolinger (6), Parties (1), Hu­szár (1). Csere: Barta, Né­meth, Dobos, Balatoni. Edző: Túri Lajos. A szárszóiak gyenge véde­kezéssel, eladott labdákkal és pontatlan kapuralövésekkel segítették hozzá a vendége­ket a győzelemhez. Jók: Tolinger, Túri. Férfi mérkőzések: Segesd-PEAC 28-23 (15-9) Segesd: Pánovics (1) — Czuczi (6), Török (10), Hor­váth (3), Kocsis, Boros (1), Jeszencsák I. Csere: Kóbor, Mercz (5), Tallián (2), Tóth, Jeszencsák II. Edző: Jeszen­csák József. A segesdi csapat jó játék­kal, végig vezetve magabiztos győzelmet aratott a jó erőkből álló pécsi egyetemisták ellen. Jók: Pánovics (a mezőny legjobbja), Török, Horváth. Mecseknádasd-Csurgói KK 31-20 (17-15) Csurgói KK: Búzás — Or­bán (2), Nagyvizeli J. (5), Bencze (6), Garai, Kunecz (2), Fekete. Csere: Nagyvizeli N., Németh (3), Weisinger, Telkes (2), Szolár. Edző: Vörös Ká­roly. Az első félidőben végig szo­ros volt a küzdelem, fej fej mellett haladt a két csapat. A második játékrészben a könnyelműsködő vendég csurgóiak egymás után hagy­ták ki a nagyobbnál nagyobb gólhelyzeteket, s a hazaiak ezt jól kihasználva fölényesen — több mint tíz góllal — nyer­tek. Gordon Péter magyar bajnok! Május elsején Szegeden rendezték meg az ifjúsági szabadfogású magyar birkó­zóbajnokságot. Ezen nagy si­kert ért el Gordon Péter, a Ka­posvári Húsos SC verseny­zője. Az 58 kg-os súlycsoport­ban három ellenfelét is le­győzve bejutott a döntőbe. Ott az a Simon László (Csepel SC) várta, aki tavaly a nem­zetközi porondon is letette a névjegyét, a felnőtt OB-n pe­dig negyedik lett. (egyedül csak a sokszoros magyar baj­nok Nagy Béla tudta őt le­győzni). Nos, Nagy Béla után Gordon Péter is felülkereke­dett a fővárosi sportolón: 4­1 -re verte a döntőben. Ami te­hát nem sikerült kötöttfogás­ban — ott „csak” ezüstérmes lett —, az most összejött sza­badfogásban. Ezzel a szép si­kerrel Gordon előtt ismét megnyílt az út a nemzetközi szereplésre. Ahhoz azonban, hogy nagy világversenyen is képviselhesse a magyar szí­neket, még meg kell nyernie a válogatóversenyt. Gordon mellett még más kaposvári versenyzők is ott voltak a versenyen. A 63 kg-osok között Takács László a hetedik, a nehézsúlyú Sar­tos István pedig a nyolcadik helyen végzett. Kilenc arany maradt Somogybán Vasárnap a Somogy Me­gyei Birkózószövetség diák „Á” kategóriájú területi kötött­fogású birkózóversenyt ren­dezett Kaposváron az Ipari Szakközépiskola tornacsar­nokában. A versenyen nyolc egyesület 74 birkózója lépett szőnyegre — az e területhez tartozó egyesületek közül a fonyódiak és a zalaegersze­giek nem jöttek el Kaposvárra —, s a megnyerhető 12 aranyérem közül kilenc ma­radt Somogybán (öt jutott a KASI birkózóinak, négy pedig Marcaliba került). A somogyi birkózók do­bogós eredményei. 26 kg: ... 2. Illés Előd (KASI), 3. Kutas Zsolt (KASI). 28 kg: 1. Sipos Tamás (KASI), 2. Papp Sándor (Marcali VSE), 3. Kámán Krisztián (Marcali VSE). 30 kg: 1. Móricz Miklós (KASI), ... 3. Pfeiffer Milán A 28 kg-os súlycsoport győztese, a kaposvári Sípos Tamás (felül) tussal verte a marcali Vörös Zoltánt (Fotó: Csobod Péter) (KASI). 32 kg: 1. Bódis Balázs (KASI), 2. Búzási Árpáa (KASI). 35 kg: 1. Döbör (Mar­cali VSE), 2. Heczer Klaudiusz (KASI), 3. Bosztonics Bertolo (KASI). 38 kg: 1. Szován Gá­bor (Marcali VSE), ... 3. Átó Szabolcs (KASI). 41 kg: 1. Pin­tér Lajos (Marcali VSE), ... 3. Vizes Levente (Marcali VSE). 45 kg: 1. Vajda János (KASI), ... 3. Szentgyörgyi Gábor (Marcali VSE). 50 kg: ... 3. Bartos Balázs (KASI). 55 kg: 1. Kiss Balázs (Marcali VSE), 2. Kovács Dávid (KASI). Plusz 66 kg: 1. Takács István (KASI). A csapatversenyben: 1. KASI 42 pont, 2. Marcali VSE 26 pont, 3. Pécs 16 pont. Különleges TOTÓ-kombinációk A 19. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertet­jük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlo­pos kombinációját. 1. 1 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. 2 xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 2 x2211 2121x 1x122 2x211 5. 2 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 2 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 1 1211 x X2112 2x121 112x2 8. X 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 1 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112x1 xx112 21x1x 21x1x 12. 1 x2112 x2112 2121x 11x22 13. 1 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Hét arany Veszprémből, nyolc Székesfehérvárról Jól szerepeltek a somogyi ötpróbázók a Veszprémben megrendezett atlétikai verse­nyen, a megrendezett tizen­négy számból ugyanis hétben ők állhatták a dobogó legtete­jére. Győri Krisztina, Beke Ju­dit, Márkus Árpád és Bogdán József aranyjelvényes szintet teljesített. A legjobbak közül is kiemelkedett a homokszent- györgyi Benke Judit nagyon jó összetett eredménye. Eredmények: Lányok, 13 éves „A” kategória: 1. Csapó Bernadett (Favorit) 2679, 2. Takács Katalin (Favorit) 2379. 14 éves „A”: 2. Győri Krisztina (Favorit) 3237. 14 éves „C”: 1. Benke Judit (Homokszent- györgy) 3247. Fiúk, 13 éves „A" kategória: 1. Márkus Árpád (K. Építők), 2. Bóta László (K. Építők) 1460. 13 éves „B”: 1. Cziráki László (Homokszentgyörgy). 14 éves „A”: 1. Horváth Zsolt (Favorit) 1808, 2. Török Gábor (K. Építők) 1540. 14 éves „B”: 1. Vönöczky Áron (Favorit) 1639. 14 éves „C”: 1. Bogdán József (Homokszentgyörgy) 2032. A Székesfehérváron meg­rendezett atlétikaviadalon Fa­vorit AC sportolói képviselték megyénket. Az erős ellenszél jelentősen rontotta a futók és az ugrók eredményeit. A do­bókat azonban ez sem za­varta; Borjus Erzsébet és An- talics Gábor kitűnő eredményt ért el súlylökésben. A gátfu­tásban Kilvinger Attila a szél ellenére is aranyjelvényes szintet teljesített. Eredmények. Férfiak: Fel­nőtt 100 m: 2. Kilvinger A. 11,3. 400 m: 2. Kertész P. 53,2, 3. Kilvinger A. 53,8. 110 m gát: 1. Kilvinger A. 14,9, 2. Czibula Z. 16,6. Serdülő „B” súly: 1. Antalics G. 15,89. Diszkosz: 1. Antalics G. 39,42. Felnőtt nők, 400 m: 2. Ju­hász I. 63,9. Távol: 1. Patkó K. 497. Hármas: 1. Patkó K. 10,24. Súly: 1. Borjus E. 12,07. Gerely: 1. Borjus E. 37,52. Diszkosz: 1. Borjus E. 35,26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom