Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-29 / 124. szám

Gyakorlati bemutató az újfajta csövek alkalmazásáról (Fotó: Kovács Tibor) Csőre „töltött” bemutató Krónika MÁJUS A nap 4.53 órakor kél, és 20.30 órakor nyugszik; a hold 13.23 órakor kél, és 4.09 órakor nyugszik. Élénk marad a szél Néha még erősen megnö- vekszik a gomolyfelhőzet, Szombat északon esetleg zápor, ziva­tar is lehet. A szél tovább Maarinlna erősödik. A legmagasabb íviagaoma hőmérséklet 21-26 fok kö­zött alakul. Május 31-e dohányzásmentes világnap Gyermekeink egészsége a tét Szakmai bemutatóval egy­bekötött továbbképzést szer­vezett a kaposvári Áruforgalmi Kft partnereinek. A Technika Házában megtartott összejö­vetelen számos ismert épület- gépészeti cikkeket előállító, il­letve forgalmazó cég jelent meg. Nagy sikert aratott a Csepel Fémmű gyakorlati Szemtanút keresnek' Január 17-én, vasárnap 2 óra 10 perckor Balatonszárszó-Balaton- szemes között a 7-es számú főút­vonalon egy olasz Mercedes sze­mélygépkocsi a jobb oldali árokba hajtott, majd onnan az úttestre vágódva a tetejére fordulva állt meg. A személygépkocsi utasa a helyszínen meghalt, vezetője pe­dig súlyos sérüléseket szenve­dett. A Somogy Megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedési osztálya kéri annak a hölgynek a jelentke­zését, aki a baleset helyszínén megkért egy férfit, hogy értesítse a mentőket a balesetről. Jelentkezni lehet a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság közle­kedési osztályán Kaposvár, Szent Imre u. 14/C IV. emelet 416-os szobában vagy a (82) 414-422-es telefonon. bemutatója. A rézből készült fűtési és hideg-melegvizes csövek és az ún. fittingek gyártója fontosnak tartja, hogy a szakemberek megismerked­jenek az egyre inkább elter­jedő anyagokkal, mert például Angliában 95 százalékos arányban használják a szere­lésekhez. Halált okozó ittas járműveze­tés miatt emelt vádat az ügyészség a 21 éves zamárdi Csatlós Ferenc ellen. Ügyében a napokban hozott ítéletet a Ka­posvári Bíróság dr. Simon Mar­git tanácsa. A fiatalember egy áprilisi éjszakán barátaival ko- csikázni indult Hrotko Csaba autóján. Előbb Siófokra hajtot­tak, majd visszamentek Zamár- diba a diszkóba. Onnan Tabra zargatták a Ladát. Miután meg­unták a tabi diszkót is, ismét útra keltek Zamárdiba. Ez a kissé „kerge futam” senkinek sem ártott volna, ha a gépkocsi vezetője: Csatlós betartja a tör­vényeket, mindenekelőtt azt, Ökumenikus egyházi naptár Szombat, köznap. Napi igék: Kát.: ApCsel 28,16-20.30-31. Zsolt 10. Jn 21,20-25. Ref.: Ap­Csel 1,15-26. 1Móz 24,50-67. Ev.: Ezs 41,17-20. ApCsel 5,34-42. Őrt.: ApCsel 20,7-12. Jn 14,10-21. Magdolna (Magda). Bibliai név, jel.: Magdala városából való nő. A kát. liturgikus naptárban Szent Pazzi Mária Magdolna (+1607) karmelita apáca. Vi­rága: tűzliliom. Az ortodox nap­tárban Szent Theodoszia vér­tanú szűz. Pünkösdvasárnap. Napi igék: Kát.: ApCsel 2,1-11. Zsolt 103. Jn 20,19-23. Ref.: ApCsel 2,1­13. Zsolt 143.EV.: Jn 14,23-27. Zsolt 118,1-14. Őrt.: ApCsel 20,16-18.28-36. Jn 17,1-13. A Szentlélek eljövetelének ünnepe. Janka (Johanna). A bib­liai eredetű latinosított Joannes (jel.: Isten kegyelme) női megfe­lelője. Védőszentje és híres vise­lője: Szent Johanna (Jeanne d’Arc), az „orleans-i szűz” (+1431). Virága: azalea. A ma­gyarországi kát. naptárban Szent István király épen maradt jobbjának megtalálása (1083). Az ortodox naptárban az I. egye­temes zsinat atyáinak vasár­napja. Szent Iszákiosz hitvalló. A profán naptárban: gyermeknap. Pünkösdhétfő. Napi igék: Kát.: Tób 2,1-9. Zsolt 111. Mk 12,1— 12. Ref.: ApCsel 2,14-21. 1Móz 25,1-18. Ev.: Mt 16,13-19. Zsolt 118,15-29. Őrt.: ApCsel 21,8­14. Jn 14,27-15,7. Angéla. A latin Angelus (jel.: angyal) nőnemű végződésű párja. Védőszent: Merici Szent Angéla (+1540), az Orsolyáról nevezett leánynevelő társulat alapítója. Virága: harangvirág. Az ortodox naptárban Szent Er- miász vértanú. Lottó A Szerencsejáték Rt tájé­koztatása szerint a 22. heti nyerőszámok a következők: 4,21,30,34,45 hogy nem fogyaszt szeszesitalt. Sajnos utasai sem figyelmeztet­ték erre. Amikor éjfél után haza­felé indultak, vérében 1,16 ezre­lék alkohol volt. Több mint 70 ki­lométeres sebességgel akarta bevenni az egyik kanyart Kere- kiben. Nem sikerült; a Lada ki­sodródott, hídnak vágódott és az árokba zuhant. Az egyik lány, Tóth Edit olyan súlyosan meg­sérült, hogy a siófoki kórházban még akkor éjszaka elhunyt. A többiek is megsérültek. A bíró­ság Csatlós Ferencet 2 évi és 6 hónapi börtönre ítélte. Három évre eltiltotta a járművezetéstől, és kötelezte a költségek megté­rítésére is. (Szegedi) Az Országos Egészségneve­lési Intézetnek a világnap al­kalmából kiadott felhívását ol­vasva a kaposvári Jene/ Ist­vánná asszisztens három isko­lát keresett meg — csatlakoz­nának-e a dohányzásmentes vi­lágnaphoz, a gyermekek köré­ben végzett egészségnevelés hasznosságát, a megelőzést tartva szem előtt. A gyakorlóis­kola, a Toldi iskola és gimná­zium valamint a Honvéd utcai iskola diákja kérdőívekre vála­szoltak és rajzokat készítettek. Ezekből kiállítás is nyílt mindhárom iskolában. A legkife­jezőbb rajzok készítőinek egy háromgyermekes nem do­hányzó apuka ajánlott fel fődí­jat, s a jutalmazáshoz egy Lapunk mai számából a ke­resztrejtvény anyagtorlódás mi­att kimaradt. A múlt heti rejtvé­nyünk helyes megfejtése: Sze­rintem a hiba a központi elektro­nika lézerirányító rendszerben gyógyszertár is csatlakozott. A felvilágosító munkát anyagilag az önkormányzat családvé­delmi bizottsága is támogatta. A kérdőívből is kitűnt: éppen azok a gyerekek nincsenek tisz­tában a dohányzás ártalmaival, akiknek a szülei cigarettáznak. 442 gyerekre 308 dohányzó szülő jutott. Ha Kaposvár 35 is­koláját vizsgáljuk, a tanulók szü­lei havonta 7 milliót füstölnek el. A megkérdezett 442 diák közül 49 vagy már kipróbálta a ciga­rettát, vagy rendszeresen do­hányzik. Gyermekeink egész­sége kincs. Nem árt elgondol­kodnunk, mielőtt rágyújtanánk: a dohányzásmentes világnap — május 31. —, éppen a gyer­meknapot követi. T. K. van. Könyvjutalomban része­sült: Bognár Ernőné, Berzence, Kiss Lajosné Balatonlelle, Laka- tosné Harmath Éva, Balaton- boglár, Oláh István, Marcali. A nyereményt postán küldjük el. Tarka sorok Ajándék — Mit veszel a szom­szédodnak nászaján­dékba? — kérdezi a skót a másikat. — Viszek neki néhány galambot a farmról. — Megőrültél? Ezek túl drága ajándékok! — Szó sincs róla! Ezek postagalambok... Vendéglőben — Nézze, pincér, ez a marhaszelet meglehető­sen kicsi. — Ó, kérem, bizonyára valami kisnövésű marhá­ból való... Fölösleges Valahol Amerikában, bemegy egy fegyverkeres­kedésben egy nő, aki azonban nem feldúlt, in­kább udvarias és kedves. — Kérem szépen, teg­nap vettem ezt a revolvert, ha volna olyan szíves visszavenni... — Miért? — kérdezi a kereskedő. — Az uramat közben el­gázolta egy autó. A gomba A vendég a bárpultra könyököl, és halkan maga elé mormolja: — Már kétszer voltam nős, de soha többé! — Ugyan miért? — kérdi a csapos. — Mindig balul végző­dik. Az első feleségem gombamérgezésben halt meg, a második koponya­törésben. — Mi történt szegény­nyel? — Nem akarta megenni a gombát. Vízparton A feleség azt kérdi a fér­jétől a tengerparton: — Láttad azt a férfit, aki kimentett a vízből, amikor elmerültem? — Igen, láttam. Odajött hozzám, hogy bocsánatot kérjen. Tréfa Kovács a felesége sírjá­nál áll és zokog: — Jaj, kedves felesé­gem, miért hagytál el oly korán. Jaj, ha egyszer, csak egyetlenegyszer vi­szontláthatnálak! Ebben a pillanatban a sírhalmon megmozdul egy göröngy. Kovács gyorsan ráteszi a lábát: — Még mindig nem ér­ted a tréfát, Bözsi? Piaci körkép Termékek Kaposvár Siófok Nagyatád Fonyód Marcali Burgonya 25 25-30 24 25 25 Káposzta 60 70-80 70 90 70 Paprika 10-35 20-40 18-34 23 20-30 Paradicsom 180 150-180 170 240 130 Uborka 70 80 60-70 120 100 Leveszöldség/új 50 60 40 25 25 Tojás 4,50 4 4-5 5 3 Sampion 200 200 190 200 200 Hagyma 30 30 40 35 30 Eper 100 150-200 130-180 180 200 Alma 40-60 40-50 25-60 50 30-50 Karalábé 15 20 20 20 25 Karfiol 90 100 100 110 120 Saláta 15 15 15 10 10 Kelkáposzta 80 80 80 100 110 Burgonya 60 80 80 90 110 Ponty 180 ... 160 — 160 A II. világháborús emlékműért Jótékonysági hangversenyt rendeznek Kaposváron Kaposvár méltó emléket kíván állítani a II. világháború ál­dozatainak. A terv után elkészült Fusz György kivitelezésre alkalmas munkája, amelyet a Lektorátus elfogadott. A kapos­vári lakosság pénzadományaira is számít az önkormányzat. Vasárnap este fél nyolckor jótékonysági hangversenyt ren­deznek Kaposváron a Szakszervezetek Művelődési Házá­ban. A kaposvári kamarazenekar Drahos Béla Liszt-díjas fu­volaművész vezényletével Cimarosa, Beethoven és Schu- bert-műveket szólaltat meg. Közreműködik Jandó Jenő zon­goraművész. Keresztrejtvényünk nyertesei — Divatos méteráruk érkeztek a Flamingó boltba. 3 db-os kis- hibás ágyneműgarnítura 620 Ft-os reklámáron kapható. Ka­posvár, Rákóczi tér 12. (a piac közelében). Nyitva: hétfőtől pén­tekig 8-16 óráig. (8378) KAPOSVÁR, MEZŐ U. 118. Tel.: 82/12-541 Tel./fax: 82/11-555 Nagy kedvezménnyel kínáljuk az EXPO ideje alatt!- 650/10 cement 710 Ft- 650/20 cement 660 Ft Várjuk Önt az építkezéshez szükséges minden anyaggal! PB-gáz csere 0-24 óráig! A Zalaegerszegi Italárugyár Kft. nagykereskedelmi lerakata Kaposváron elköltözött Új címünk: Kaposvár, Achim András u. 12-14. (Járműjavító Szövetkezet). ✓ Uj helyünkön, szélesebb áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat. (8659) A Somogy Megyei Temetkezési Vállalat felhívja a Tisztelt lakosság figyelmét, hogy Kaposváron, a Keleti és Nyugati temetőben június 1-én, délután 18 órától június 2-án, reggel 8 óráig a temetőket a varjak lőfegyveres riasztása miatt a Kérjük ebben az időpontban a temetőket ne látogassák Köszönjük megértésüket: Somogy Megyei Temetkezési Vállalat Kaposvár, Mező u. 2. VISZONTELADOK - KERESKEDŐK ! Nagykereskedelmi tevékenységünket megkezdtük az alábbi termékek forgalmazásával:- Schwarzkopf és Wella haj­festékek, hajápolószerek- Dauervizek, hajbalzsamok, literes hajlakk- Szőrtelenítőkrém, kg-os kozmetikai krém, gyanta- Axe, Denim, Baracura férfi kozmetikumok- Solitein kő-krém púder, arcpír- Impulse, Limara dezodor- Gallery dekor kozmetikumok- Körömlakkok, rúzsok Változó árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat. Illatszer, Fodrászcikk kis- és nagykereskedelem Kaposvár, Berzsenyi u. 12. Tel.: 82/317-385. ____________________ms. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Diszkóból a halálba

Next

/
Oldalképek
Tartalom