Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-24 / 119. szám

1993. május 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 BEFEJEZŐDÖTT A DRÁVA-KONFERENCIA Erőmű a nemzeti park közepén? Eredmény: a párbeszéd végre megkezdődött (Folytatás az 1. oldalról) Arra a kérdésre azonban, hogy láttak-e már olyan nem­zeti parkot, ahol vízi erőmű dübörög, Branko Bergman egykori jugoszláv vízügyi mi­niszter úgy vélekedett, hogy az erőműnek akár pozitív ha­tásai is lehetnek a természeti környezetre. Pedig a konferencia alatt alaposan tájékozódhattak az ellenkezőjéről, a vízlépcső várható környezetromboló ha­tásairól. Még Branimir Prpic professzor, a zágrábi egyetem tanszékvezetője is elmondta, hogy a Dráván eddig meg­épült vízi erőművek igenis nagy károkat okoztak a kör­nyezetben, és ez alól az új sem lenne kivétel. A konferencia vízügyi szek­ciója is hasonlóan foglalt ál­lást: az erőművek jelentősen megváltoztatják a folyó hidro­lógiai és geomorfológiai tulaj­donságait, ezért kedvezőtlen változások következnek be a halfauna életében, veszélybe kerülnek az őshonos halfajok. A természetvédelmi szekció szerint pedig mindenképpen létre kell hozni a nemzeti par­kot, amely megvédi ezt az Eu­rópában páratlanul értékes érintetlen területet. Ezt támo­gatta Martin Schneider, az Eu­rópa Természeti Öröksége Alapítvány Kelet-európai igazgatója is, hozzátéve azt, hogy jó lenne egy nemzetközi bizottságot létrehozni, amely a Duna-Dráva folyamrendszer védelem alá helyezését vizs­gálná meg. A nézetkülönbségek és vi­ták — melyek még a sajtótájé­koztatón is folytak — ellenére Winkler Ferenc, a házigazda Somogy Természetvédelmi Szervezet alelnöke úgy nyilat­kozott: a konferencia eredmé­nyes volt. Nem csak azért, mert a szekciók mindegyike valami módon a nemzeti park létesítése mellett foglalt állást, hanem azért is, mert annak el­lenére, hogy társadalmi szer­vezetek hívták össze a ta­nácskozást, azon részt vettek felelős politikai személyiségek is, akik a végső döntések meghozásában is közremű­ködnek. Ily módon végre megkezdődött egy párbeszéd, s arról is megállapodás szüle­tett, hogy a magyar és horvát fél szakmai és kormányszin­ten is megkezdi a tárgyaláso­kat Dráva-ügyben. Varga Ottó NYUGDÍJAS KLUBOK BUZSÁKON Az áhítatot pincesori pihenő követte Pontosan 11 óra volt, amikor megcsendült a falu 130 éves templomának harangja, hogy szentmisére szólítsa, a szikrázóan tiszta és meleg szombati napon az első ízben Buzsákon megrendezett, Somogy Megyei Nyugdíjas Klu­bok találkozójának résztvevőit. Mielőtt azon­ban a tavasznak, nyárnak öltözött, „tábori” szé­kekkel, napernyőkkel, fényképezőgépekkel felszerelkezett vendégsereg színes hada elin­dult volna a templomba, már kellemes élmény érte őket: a köszöntő szava. Gergő Sándorné szép és örömteli szavai, aki a nyugdíjas klubok megyei vezetősége nevében szólt a híres bu- zsáki tájház udvarán várakozó vendégekhez, s Knézics István polgármester rövid, de szívé­lyes beszéde bizsergette meg a szíveket. Nemcsak a Somogy megyei nyugdíjasokét, de a Zalából érkezettekét is, hiszen Hon/áth László klubvezetővel szép számmal eljöttek erre a találkozóra Nagykanizsáról, Letenyéről és Zalalövőről is. A lélek táplálását követte a testé, a tájház kertvendéglővé átalakult udva­rán finom falatokhoz juthattak a vendégek, csupán türelem kérdése volt az egész. A me­legben el is pilledtek jónéhányan, de lényege­sen több volt azoknak a száma, akik vették a fáradtságot, és elsétáltak a híres János-hegyi pincesorra, ahol jóféle borokkal olthatták szom- jukat és egymás dalait hallgathatták, jó múlat­ván az időt az esti órákig. (kun) ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ KAPOLYON Verseny a tűzben A hét végén több helyen is tartottak önkéntes és vállalati tüzoltóversenyeket. Szombaton Balatonbogláron és Babó- csán, vasárnap pedig Kaposváron vetélkedtek egymással a csapatok. A bogiári verseny az ádándiak jelentős sikerével zárult, három kategóriában is győzni tudtak, Babócsán az önkéntesek versenyét Csokonyavisonta nyerte, ugyanitt a vállalatiak közül a Masterfil csapata került ki győztesen. Kaposváron a kaposfőiek taroltak, az önkéntesek férfi ka­tegóriáját ugyan Somogyaszaló nyerte, de a többi első hely a kaposfőieké lett. Képünkön a kaposfői leánycsapat két tagja látható Fotó: Kovács Tibor Tizenegy koszorú úszott a Dráván Az Amnesty International békeüzenete Barcsról Majális mundérban és civilben A Honvédelem Napja alkalmából, majálissal egybekötött or­szágos rendezvény színhelye volt szombaton a kapolyi helyőr­ség. 40 helyőrségből jött el az a több száz hivatásos katona, nyugdíjas, polgári alkalmazott és családtagja Kapolyra, akik a szervezők jóvoltából kellemes időben szórakozással, kikap­csolódással, ismerkedéssel tölthették május 22-ét. A programot Márkus Gyula, őrnagy az alakulat parancs­noka nyitotta meg, a honvéde­lem napjának szelleméről, je­lentőségéről szólva. Ez után különféle versenyek kezdőd­tek: a kispályás labdarúgótor­nát például a helyi alakulat tűzoltói nyerték. Az utolsó cseppig elfogyott az a gulyás, amelyet a főzőversenybe be­nevezett 6 csapat szakácsai remekeltek. Elsősorban fiata­lok vettek' részt a lövészver­senyen, valamint a tréfás és ügyességi vetélkedőn. Nem talált legyőzőre Mihalecz At­tila, tabi mesterjelölt azon a sakk-szimultánon, amelybe felnőttek és gyerekek is be­kapcsolódtak. Délelőtt került sor a Hodosz-vezetők és a szakszervezeti bizottság tag­jai, valamint a nyugdíjba vo­nult és a jelenlegi katonai ve­zetők találkozójára, és volt lak­tanyalátogatás is. A délutáni ünnepi naggyű- lés szónokai a honvédelem fontosságát hangsúlyozva be­széltek a katonák, és a dolgo­zók életkörülményeiről, javítá­sának lehetőségeiről is. A Honvéd művészegyüttes, va­lamint a Defekt-duó műsora után bállal fejezték be Kapo- lyon. K. J. (Folytatás az 1. oldalról) A transzparensek ugyan angolul szóltak, de mindenki számára érthetően: Békét Ju­goszláviában! A békemisszió ír részlegének vezetője nyi­totta meg az ünnepet. Az amerikai szekció vezetője be­szédében kitért a brutális gyil­kosságokra, felidézte azt esz­telen háború néhány mozza­natát. Pierre Sané, az Am­nesty International főtitkára pedig azt hangsúlyozta, hogy az emberi jogok nem ismerik a határokat. Halász Miklós, a város al­polgármestere is köszöntötte a megjelenteket, s emlékezte­tett a másfél évvel ezelőtti barcsi bombázásra is. A meg­emlékezésen felolvasták Göncz Áprád köztársasági el­nök levelét is, amelyet az em­berjogi szervezetnek küldött. Az ünnepség megható pil­lanata volt: tizenegy koszorút helyeztek vízre a barcsi cser­készek. Papírcsónakokat is készítettek, amelyet az előre megcímzett levelekkel, szeg­fűkkel együtt szintén vízre tet­tek: a békeüzenet szándéká­val. A Dráván megjelent egy horvát tolóhajó; a koszorúzás pillanatában kürtjelzéssel kö­szönt... (Gamos) Adándról az éterben A Püspökladányi Népzenei Együttes énekel (Fotó: Kovács Tibor) Szombat délután 13 óra. a Kossuth rádió szignálja után kellemes férfihang szólal meg: „Kedves hallgatóink, önök a Magyar Rádió évadzáró ■ hangversenyét hallják Ádánd- ról...” Csapó Károly műsorve­zető szavaira elcsöndesült a frissen fölújított ádándi műve­lődési ház közönsége. A lega­próbbak is visszafojtott léleg­zettel várták, hogy fölcsendül­jön az első népdal, amelyet a márciusban arany minősítés­sel kitüntetett ádándi népdal­kor adott elő. Ennek és egy tavalyi püspökladányi szerep­lésnek köszönhető, hogy a Házi Ferencné óvónő vezette 35 tagú kórus és az ország másik 5 legsikeresebb együttese a szombati nyilvá­nos, rádiós adás szereplői le­hettek. Kicsit furcsa tán, hogy a kábelek és az „ezernyi” mik­rofon közelében csendültek föl a dalok, de a Püspökladányi Népzenei Együttes, a Hévíz- györki Asszonykórus, a Csesztregi Férfikórus , a Cserszegtomaji felnőtt és gyermek csoport, valamint a Csatári Népdalkor dalosai mindenről megfeledkezve tolmácsolták szülőföldjük népdalainak legékesebbjeit. Az utánpótlás pedig már ott szorongott, pirosra melegedő arccal a széksorok mellett. 25 ádándi aprónép hordozza zsi­geriben a szüléjétől örökölt népdalszeretetet. A „kutasie- szetrek”, hajukban réti pipitér- fonattal a tavasz és az ifjúság szépségét lopták az művelő­dési ház előadótermébe. — Nekünk és a szereplők­nek is egy nagy feszültséget jelent az élő adás, mégis sze­rencsésebbnek tartom ezt a megoldást — mondta Dévai János műsorszerkesztő. — Jobban koncentrálnak a résztvevők is és más a hangu­lata annak, amikor már tudják a, hogy hangfelvételre kerül sor. Folytatni szeretnénk; jö­vőre is megszólaltatjuk azt a hat népdalkórust, amely a leg­jobb eredményt érte el a rá­diós felvételeken. A szerkesztő úr úgy látja: a régi formák, amelyek össze­tartották a kórusokat szétes­tek ugyan, de az alapítványok segítségével újjáéled a moz­galom, sőt örvendetesen gya­rapszik a tagok száma. Várnai Ágnes y 3) .C Ifjú fúvósok térzenéje Szép hagyományt újított föl Gelencsér Ferenc a kapos­vári Vaszary kávéház veze­tője. Az üzlet előtti térre invi­tálta vasárnap délelőttre a Kaposvár városi ifjúsági fú­vószenekart. A Bogáthy Jó­zsef karvezető irányításával muzsikáló fiatalok pillanatok alatt megállásra késztették az arra járókat. A pattogó in­dulót lágy dallamok, opera­részletek követték és egy új darab: Rudi Seifert dél-ame­rikai dalföldolgozása is segí­tett jókedvre deríteni az arra járó polgárokat. A kávéház vezetője a rögtönzött térze­nét követően finom falatokkal vendégelte meg a kis muzsi­kusokat. Ha az idő engedi, a jövőben is gyakran hallgat­hatjuk e kiváló együttes dél­előtti produkcióját. Érem Lidicéből A 20. lidicei nemzetközi gyermekrajz-kiállításon Csu- torás Norbert a szentbalázsi általános iskola tanulója em­lékplakettet kapott. A magyar gyerekek közül egyedül ő ré­szesült érmes díjazásban. A versenyre Bodorné, Hodosi Ibolya készítette föl a szent­balázsi fiatalembert. Gyermek­színjátszók Kaposváron A Somogy Megyei Műve­lődési Központ szervezésé­ben tartották meg szombaton a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó találkozó regionális döntőjét a kapos­vári szakszervezeti művelő­dési házban. Somogy, Bara­nya, Fejér és Tolna megye egy-egy csapata összesen tizenhárom produkcióval in­dult a versenyen. A június 11-13-áig Pakson megren­dezésre kerülő országos döntőbe a Kaposvári Bárczy Gusztáv Általános Iskola ta­nulóinak a Babaház; a látrá- nyi színjátszóknak a Dzsun­gel Könyve; a székesfehér­vári Csicseri csoportnak a Répamese című produkciója került be. Göllei arany- és ezüstlakodalmak Arany és ezüstlakodalmu­kat ünneplő házaspárokat köszöntött szombaton Gölle község önkormányzata. A jubilálok közül a két „aranyos”, Kocsis István és felesége, illetve Csornai Sándor és neje erősítette meg a fél évszázada tett fo­gadalmat. Az esüstlakodal- masok, a Deres, Lőczi, Oláh és Puska házaspárok hu­szonöt éve is és most is Ál­mos László anyakönyvve­zető előtt mondta ki az „igent”. A képviselő-testület nevében Kovács Ernő pol­gármester virágkosárral és tortával köszöntötte a jubiláló házaspárokat. Gyermekhét a Honvéd utcai iskolában Gyermekhetet szervezett a kaposvári Honvéd Utcai Álta­lános Iskola és a Speciális Szakiskola vezetése, vala­mint a diákönkormányzat. Az ötnapos rendezvénysoroza­ton játék kavalkád, kirándu­lás madarak és fák napi túra, a gyermekmunkákból össze­állított kiállítás valamint a német napok eseményei szó­rakoztatják a diákokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom