Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1993. május 19., szerda Egy erdő A vadállatok anyja Kincskereső sorsa Nem volt nagy erdő, csak olyan közepeske, mert falvak és városok vették körül mindenütt, s az utak még őt is behálózták, mint az embert az erei. Csakhogy ezek az erek nem életet adó vért szállítottak, hanem az autókat vezették céljaik felé. Azok viszont „cserébe” mérgező gázokat okádtak magukból. Nem a betoncsíkoknak ártottak, hanem az erdőnek. És az erdő félt a gázoktól, mert nem tudott ellene tenni. A tölgyfák az utódaikat rejtő makkokat próbálták védeni — de mindhiába. A bük- kök az ég felé próbáltak nyújtózni, de elkéstek, mert a füstös méreg betöltötte a légkört. A fák tudták, amit az emberek csak műszereikkel vesznek észre, a műszereikkel, melyek villogással, éles csipogással figyelmeztetnek: Vigyázzatok! Figyeljetek a levegőre, mert nemcsak a fák, a bokrok és az állatok pusztulhatnak el, hanem ti magatok is! Az emberek ráeszméltek, hogy mekkora hibát követtek el, és hogy már csak egy cseppnyi esélyük van a túlélésre. És most megpróbálnak egészségesebben élni, hogy megmentsék az erdőt, az állatokat, saját magukat, a bolygót, ahol isten akaratából élniük kell. Kilvinger László tanuló Tippi Hadren nevét Magyar- országon nem ismerik olyan jól, mint Amerikában. Pedig jó néhány nagy filmben szerepelt. Most azonban nem ilyen minőségben került az érdeklődés homlokterébe. Ő a vadállatok patrónusa. Kaliforniában létrehozta a vadállatok menhelyét, elsősorban a „nagy macskák” megmentésére, illetve védelmére. A men- hely nevét sem véletlenül választotta „Shambala"-nak, ez ugyanis szanszkritül azt jelenti: „A harmónia helye”. Tippi Hadren a kedvtelésből tartott és megunt, valamint a Szólásmagyarázat Tudod-e, kinek főzik a kapcáját? Főzni, bizonyos nyelv- használat szerint nem kizárólag ételkészítést jelent: a főz ige másik jelentése az, hogy rábeszél valakit valamire. A kapcafőzés viszont egy régi varázsló eljárás. A hó- kusz-pókusszal gyógyítók a 16. században a lábfájós aszonyoknak azt tanácsolták, hogy párjuk viseltes kapcáját (a zokni helyett akkoriban lábra tekert háromszögletű rongyot használtak) forró vízben főzzék meg, és ezzel a kapcalével mossák meg a fájdalmas helyet. Újabb néprajzi feljegyzések szerint a babonás emberek viszont annak a kapcáját főzték meg, akit arra akartak kényszeríteni, hogy csapot-papot otthagyva hozzájuk siessen. Kit szedtek ráncba? Mai értelemben egy rossz gyereket-kell ráncba szedni, megfegyelmezni, pedig egykoron szó sem volt gyerekről — gatyát szedtek ráncba. Régen ugyanis a cseléd- és pásztorféle ember télen, nyáron gatyában járt. Ez az igen bő ruhadarab kemény vászonból készült, s hogy ne álljon úgy viselőjént, mint tehénen a gatya, alapos hozzáértéssel és ügyességgel ráncokba kellett szedni a több méter hosszú anyagból készült ruhadarabot. Ezt az eljárást nem is tudta minden asszony megtanulni. A ga tyába ugyanis nem vasalták bele a ráncokat, hanem kézi erővel úgy rögzítették a hajtásokat, hogy azok vasalás nélkül is benne maradtak a fehérneműben. Az eljáráshoz egy széles, lapos tűszerű eszközt, a gatyaszedő fát használták. A gatya két szárát egyenletes ráncokba hajtogatták, és a mikor a műveletet befejezték, a karvastagságúra összefogott ruhadarabot erősen összecsavar ták. Ha eközben a' gatyát ráncba szedő asszonyságot zavarta, feltartotta rakoncátlan gyereke, a gatyaszedö fával csapott a fenekére. A macska kedveli az egyedüllétet „Az Isten megteremtette a macskát, hogy az embereknek legyen egy tigrisük, amit megsimogathatnak” — Victor Hugo e szavakkal nyílvánította ki a macskák iránti szerétét. Azzal az általános véleménnyel szemben, hogy a macskák szívesebben élnek vidéki környezetben és az egérvadászat az egyetlen, őket érdeklő tevékenység, bebizonyosodott, hogy kedvelik a városi környezetet, ideális városlakók. Az egyszobás, apró garzonokban épp olyan jól érzik magukat, mint a hatalmas, többszobás villákban. Bár a macska önálló személyiség, a jó viszony érdekében képes az életmódját, a szokásait az ő „emberéhez” igazítani. Szinte csodaszámba menő időérzékkel pontosan tudja, mikor van itt az étkezések ideje, mikor érkezik gazdája haza. A macskák az emberekhez való viszonyukban türelmesek, sőt elnézőek. Számukra az a nagy jelentőségű, hogy a táplálkozás mindig azonos időben történjen, igényük van a rendszeres gyengédségre, babusgatásra — ám ezeken az időszakokon túl jobb békén hagyni őket. A macska alapvetően magánykedvelő állat, szívesen van egyedül, így kitünően elviseli az egyedüllétet a lakásban. Biztosak lehetünk abban, hogy a cica pontosan jelzi, ha már megelégelte a közös játékot, a simogatást. Ilyenkor hagyjuk őt visszavonulni magányába. (ABC Europress) cirkuszokból kiszuperált tigriseket, pumákat, párducokat és oroszlánokat fogadta be. A több mint hetven „nagy macskán” kívül még két elefánt és néhány kígyó is otthont talált eddig Shambalában. Szirmay Endre Vonatos Zaka-tuka-taka-tom fut, robog a vonatom kereke sincs, szinte száll szárny nélküli vasmadár. Föl a hegyre, völgybe le egész világ fut vele, de itt vár egy állomás innen tovább nincs futás. Kiszállnak az utasok a csomagjuk csuda-sok, fényes emlék, poros gond, fáradt léptük csak úgy kong. Zaka-tuka-taka-tom, nem fut már a vonatom, bóbiskolva álldogál, újabb utasokra vár. májusban Gazdag, sok olvasmányt, ismeretet, szórakoztatást nyújtó tartalommal jelent meg a tizenévesek irodalmi folyóiratának, a Kincskeresőnek a májusi száma. Májushoz fűződik a természet, a tavasz kiteljesedése, egyik legbensőségesebb ünnepünk, az anyák napja — így hát a folyóirat tartalmában az ezekkel öszefüggő gondolatok kapnak helyet. Nemcsak a sok helyen már megtalálható Erdő fohászát olvashatjuk újra, hanem többek között azt is, hogy miként dobog a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő mozgalom „szíve”, mit tettek és tesznek a pomázi gyerekek az élővilág megőrzéséért. Hírt ad a lap arról, hogy milyen jelentős esemény színhelye lesz július első napjaiban Kecskemét: itt rendezik meg a II. Európa jövője nemzetközi gyermektalálkozót. Ezen ott lesznek majd a Kincskereső-klubok képviselői. Harminc országból mintegy másfél ezer fiatalt várnak. Igazi gyermekünnep készülődik Bács-Kiskunban. Somogy is jelentkezik ebben a májusi számban. A lap Földvári Nellinek, a kaposvári Petőfi iskola 7. osztályos tanulójának versét közli, akinek a neve már nem ismeretlen a megyehatárokon belül. Földvári Nelli a Petőfi iskola írók az irodalomért — gyermekeknek pályázatán második díjat nyert. Most azt a versét idézzük, amely a Kincskeresőben is megjelent. Barna Borongó Függönyi szétszórt abtaka-táján Elvisz ad<ivi-Hova, el el igen. Átmegy az úton Barna-Borongó Átmegy a tájon, zöld ligeten. Szép-puha lábán csattan a kő, ő. Elmegy a Kivi-Hova messze jövendő. Nem visz a Kivi-Hova el sohasem. Neki-nekifutva a szélnek Bár kikelet nem jő soha-sohasem Átmegy az úton Barna-Borongó Kincsei láttán szívem feledem. Elmegy az útra, elmegy Kivi-Hova, Látni az árnyat nem feledem. Kellemes-éber álmomat zúzni Elvisz a Kivi-Hova, el szívesen. A vízszintes sorokba írjátok be a megfejtéseket. Ha helyesen oldottátok meg a feladatot, az első függőleges oszlopba kerülő betűkből egy magyar költő neve olvasható. Ki ez a költő? 1. Erősen piros. 2. A Toldi költője. 3. Gyalogjáró. 4. Énekel. 5. Nyílászáró. A kis vízcsepp nagy utazása A kis vízcsepp számtalan testvérkéjével együtt egy forrásban látta meg a napvilágot. Tovább vándorolt innen és egy kis patakba érkezett. A patakban azonban nagyon unatkozott, mert az úszkáló halacskák nem feleltek neki, akármilyen vidám történetet mesélt is, némák maradtak. így egyhangúan teltek a napok, mígnem eljött a tél és jégpáncéllal borította be a patakot. Ha a kis vízcsepp jókedvében ugrándozni akart, mindig beütötte fejecskéjét a jégfalba. Egy napon azután világosodni kezdett a jégfedél alatt. Kisütött a nap, leolvasztotta a jeget és a kis vízcsepp kitágult szemmel csodálkozott,- mert nem képzelte ilyen szépnek a világot. Ráfeküdt a víz felszínére, és gyönyörködve nézte a kék eget, a ragyogó napot. Szeretett volna többet látni, valami vidámat átélni a világból, de hát ez nem volt lehetséges. Szomorú lett és nagyokat sóhajtott! Észrevette ezt egy kis napsugár, megsajnálta a kis vízcseppet, megfogta és magával vitte a magasba. A magasságtól a vízcsepp szédülni kezdett, kérte a napsugarat: pihenjenek egy kicsit. A napsugár egy nagy, vastag felhőre tette le, hogy pihenjen, játszadozzon a többi vízcseppel. De jaj! Egyszercsak megcsúszott, kipottyant a felhőből, zuhant lefelé és éppen egy kisfiú orrára esett. A kisfiú kiabálni kezdett: esik! esik! — és rohant hazafelé. A vízcsep: pecske erre gyorsan leugrott a kisfiú orráról az utcára, és itt egészen piszkos lett. Nagyon szégyellte magát, és mélyen bebújt a földbe. Ott ráfeküdt egy gyökérre és elaludt. Amikor reggel felébredt, gyönyörködve vette észre, hogy egy szép virág szirmán ragyogó harmatcsepp lett belőle. Odaszaladt hozzá a napsugár, megkérdezte, nem akarja-e magát a tükörben megnézni, hogy milyen szép lett. A hiú vízcseppecske azonnal ment a napsugárral a legközelebbi patakig. Amint meg akarta nézni magát a víz tükrében, a napsugár leejtette és a többi vízcsepp gyorsan behúzta őt a patakba. Most, amikor ismét testvérkéi között volt, büszkén kezdte mesélni élményeit. A többi vízcsepp azonban félbeszakította, mondván: ezeket az élményeket már ők is átélték. A kis vízcsepp testvérkéivel együtt vidám hangulatban vándorolt tovább sok patakon, folyón, folyamon át, míg végül megérkeztek a tengerbe. Azóta a kis vízcsepp ott várja a napsugarat, amely megint kalandos utazásra viszi. Szarka Zoltán
