Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-04 / 102. szám

1993. május 4., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 a vágóhidat Zicsben Zicsben néhány nappal ez­előtt Theisz András vállalkozó megkezdte a használaton kívüli vágóhíd felújítását. Az önkor­mányzat csaknem egymillió fo­rintot szán a korszerűsítésre. Kicserélik a tetőszerkezetet, vakolják a falakat, burkolnak, il­letve egy orvosi szoba építésé­vel bővítik a vágóhíd és a hús­bolt épületét. A tervek szerint július közepére készülnek el a munkákkal. Osztály- kirándulások a Dunakanyarba Közeledik a tanév vége, így mind több általános és közép­iskolai osztály szervez tanul­mányi kirándulást. A diákok rendszerint az ország termé­szeti szépségeivel, valamint nevezetességeivel ismerked­nek. A tabi gimnázium második osztályos tanulói a múlt hét ele­jén háromnapos kirándulás ke­retében Budapest és a Dunakanyar nevezetességeit tekintették meg. Úszni járnak a koppányvölgyi gyerekek A szorosáéi polgármesteri hivatal szervezésében a kop­pányvölgyi térség (Kára, So- mogyacsa, Miklósi, Zics, Tö- rökkoppány és Szorosad) tele­pülésein élő óvodások és isko­lások részére úszásoktatás kezdődött. A több mint harminc gyereket a helyi szövetkezet autóbusza szombatonként (10 alkalommal) viszi a balatonfűz- fői uszodába. Az érintett ön- kormányzatok a költségek felét vállalták magukra. Szorosadon azt tervezik: az ősszel újabb csoportot indítanak azért, hogy a térségben élő gyerekek közül mind többen tanuljanak meg úszni. Söröző az ifjúsági klub helyén Törökkoppányban, a Kos­suth Lajos út 68. szám alatt, az önkormányzat által biztosított valamikori ifjúsági klubban Varga Tamás vállalkozó hangu­latos sörözőt nyitott. Főleg a középkorosztálynak szeretné megteremteni a kulturált szóra­kozás lehetőségét. A fiatalok­nak diszkót, az idősebbeknek pedig nosztalgiaesteket szer­veznek. Régi-új intézményvezetők Tab város önkormányzatá­nak képviselő-testülete pályá­zatot hirdetett a városi könyvtár és a művelődési központ in­tézményvezetői állásainak be­töltésére. A határidőig mindkét esetben egy-egy pályázat (a je­lenlegi vezetőké) érkezett be. A testület a humán bizottság elő­zetes véleményének figyelem- bevételével Bolevácz Józsefet és Czaba Józsefnét nevezte ki a könyvtár, illetve a művelődési központ élére 1993. július 1-jé- től 1998. június 30-ig. A hónap végén költözik a gazda Orvoslakást építettek Kerekiben Alig több mint egy éve ke­rült Kaposvárról Kerekibe körorvosnak dr. Zsákai Zsolt, aki három település (Bálványos, Pusztaszemes és Kereki) betegeit kezeli. A felnőtt lakosság lélekszáma összesen csaknem 14oo. Ök valamennyien a fiatal or­vosnak adták le biztosítási kártyájukat. — Elégedett-e a kisközsé­gekkel, az itteni helyzettel ?- kérdeztem a városi orvost. — Igen. Mindhárom telepü­lés más és más, így megvan­nak az előnyei és a hátrányai. A központi fekvés szempont­jából Kerekít tartottuk a leg­jobbnak arra, hogy rendelő és orvoslakás is épüljön. Nagyon örülök annak, hogy sikerült el­fogadtatni a polgármesterek­kel és a képviselő-testülettel: ha orvost akarnak a faluba, úgy megfelelő színvonalú la­kást kell biztosítaniuk... Már Ide költözik a körorvos (Sebők Dezső felvétele) teljesen kész az új lakás, amely modern és korszerű. A falu egyik legszebb háza lett. Elégedett vagyok vele. Úgy lá­tom és érzem: a lakosság is arra törekedett, hogy megtart­sanak és évtizedeken keresz­tül szolgálhassam az itt élő embereket. Mielőtt eljöttem Kaposvárról, alaposan körül­néztem, mert a városban na­gyon jó állásom volt. Azt hi­szem nem választottam rosz- szul. Ha jól tudom, 16 pályázó közül nyertem el a körorvosi állást. Sikerült jó kapcsolatot kiépítenem a helyi vezetéssel és a lakossággal is. Azt ta­pasztalom, hogy bizonyos fokú elismerésként építtették ezt a szép lakást az orvos számára. A település központ­jában a csaknem kilencmilliós költséggel épült, padlásteres beépítésű lakásba a tervek szerint a hónap végén költözik a "gazda". Most az önkor­mányzat 100 ezer forintért a telefont is bevezetteti. Már csak hetek kérdése és az is megszólalhat! (Krutek) Csúszik a vízrendszer átadása Fogy a türelem Sérsekszőlősön A Videoton helyett a Philips ad munkát KÁRPÓTLÁSI JEGYÉRT FÖLD A gépszerelő jövőt lát a gazdálkodásban Tabrol Babonymegyer fele haladva, az út bal oldalán, a tábla végén fiatalember áll a traktor mellett. Ugaly szélén a Pölös dűlőben négyhektárnyi földterületet művel. Szabó László főállásban a da- ránypusztai Chemix Kft-nél dol­gozik mint gépszerelő. „Másod­állásban” pedig magángazda. — Kukorica vetése alá készí­tem a magágyat — mondja a fia­talember szerelés közben. — Ezt a területet a szüleim kapták vissza a tsz-től tagi földtulaj­don-részarányban. Óthektárnyi földet is vásároltunk kárpótlási jeggyel a bábonymegyeri Tás- kány dűlőben. Ott két hektár ta­vaszi árpát, egy hektár cukor­borsót, illetve két hektár napra­forgót vetettünk. Most igénylünk vissza héthek­tárnyi részarány-tulajdoni föld­részt a bábonymegyeri Kisbődér dűlőben. Ott már elvetettünk öt hektár búzát, egy hektárba pe­dig őszi árpa került, a maradék területre pedig kukoricát szá­nunk. Van még 600 négyszögöl szőlőnk és ugyanekkora terüle­ten gyümölcsös is. Egyszóval van mit tenni... — Mi lesz a terményekkel? Tudják hasznosítani? — Igen. Elsősorban saját célra, hiszen gazdálkodunk: négy anyadisznónk, 25 hízónk és 30 malacunk van. Nyulakkal is foglalkozunk. Most az a ter­vünk, hogy szarvasmarhákat és lovakat is vásárolunk. A kisebb földterületek megmunkálása igen nehéz gépekkel. Én jövőt látok a magángazdálkodásban és remélem, hogy egy-két év múlva már minden simábban megy. A szüleimmel közösen dolgozunk, hiszen az összefo­gás sok problémát megold. — Milyen eszközeik, gépeik vannak? — A gazdálkodásba csak ak­kor szabad belekezdeni, ha a megfelelő eszközállomány megvan. Nekünk van egy MTZ- 50 típusú erőgépünk. Ehhez mindenfajta eszközt (tárcsa, Javítás közben (Fotó: Sebők Dezső) eke, kombinátor, vetőgép, mű­trágyaszóró, vegyszerező) megvásároltunk. A közelmúlt­ban pedig vettünk egy nyugat­német gyártmányú kombájnt. Tervezzük még egy fűkasza megvételét is. Eddig hitel nélkül, saját tőkéből csaknem kétmillió forintot költöttünk a munkaesz­közökre. A további befekteté­sekhez sem szándékozom hitelt fölvenni, mert én úgy látom: aki a mezőgazdaságban hitellel in­dul, az talán soha sem tudja visszafizetni... Szabó László elmondta még: nagyon örülnek annak, hogy az állam a talajelő­készítéshez és a vetéshez is segítséget nyújtott, hektáron­ként 1500 forint összegben. A támogatást az őszi vetésű ga­bonákhoz és a tavaszi munkák­hoz kapták. Ezen felül az Apeh az üzemanyag-fogyasztás után hét százaléknyi pénzt is vissza­térít. Krutek József Tátongó vízakna díszeleg a sérsekszőlősi polgármesteri hivatal előtt. Sajnos, nemcsak ott... Még 1991 -ben kezdődött. Céltámogatásra benyújtott pá­lyázat igénybevételével fogott Torvaj és Sérsekszőlős az egészséges ivóvízrendszer megépítésébe. Ehhez a lullai önkormányzat (Kisecseny ví­zellátásáért) a múlt évben csatlakozott. A kutat 1992 ta­vaszán fúrták meg Torvajon, a víztározó pedig az ecsenyi te­tőn készült el. A három telepü­lés önkormányzata közös be­ruházásként építteti a közkifo- lyós vízrendszert. Kivitelezé­sét — pályázat alapján — a dombóvári Épker Kft nyerte el. A több mint 12 millió forintos beruházás költségeiből Lulla 1,2, Sérsekszőlős 2, míg Tor­vaj 3,2 millió forinttal veszi ki a részét. A gond az — s emiatt a településeken élő polgárok zúgolódnak —, hogy jócskán csúszik az átadás. Első „neki­futásra” a múlt év nyarán kel­lett volna üzembe helyezni a rendszert, ám csaknem egy év elteltével sincs esély arra, hogy a legutóbb elfogadott ha­táridőre, azaz május végére elkészüljön. A kivitelezés ugyanis hónapok óta áll... Fábri Gézáné sérsekszőlősi polgármester nem reményke­dik már abban, hogy a közel­jövőben egészséges ivóvíz fo­lyik a közkutakból. Egyrészt a közkutakat még nem helyez­ték ki, másrészt a temetőtől a faluba vezető gerincvezeték áthelyezése, illetve a busz­megállónál a vízelzáró akna megépítése is hátravan... A türelmetlenség érthető. A vízprogram megvalósítására csaknem 600-an várnak. (K. J.) Tabon, az egykori szocia­lista nagyvállalat, a Video­ton helyi gyáregysége 1991. december 11-én végleg be­zárta kapuit: az utolsó 300 ember is az utcára került. A múlt év őszén egy malajziai vállalat (Sandaplastic) vásárolta meg az ingatlant és az épülete­ket, majd megalakult két Philips érdekeltségű társaság (a HTR és az Ecoplast Kft). A gazda­sági egységeknek a technoló­giát, a termékeket és a piacot is a Philips biztosítja. A gyártó- csarnokok átépítése — az új technológiai föltételek biztosí­tása —, illetve a személyi állo­mány kiválasztása az év végén megkezdődött. Jelenleg több mint 50 személy segíti a beru­házást, valamint készül a terme­lés indítására, miközben az épületeken lázas munka folyik. A Tabép Kft fővállalkozásában — több osztrák cég kivitelezé­sében — felújítják az elektro­mos hálózatot, új fűtő- és lég- technikai rendszert építenek. Az év elején Bécsben és Alt- hofenben megkezdődött a ter­melésirányítók betanítása is, miközben Tabon szigorú teszt­vizsgán és beszélgetésen estek át azok a pályázók, akik a Phi­lips tabi munkatársai lesznek. Mit tudhatunk pillanatnyilag a két cégről? íme: a HTR Kft — ő a terület gazdája — gondosko­dik a munkaföltételekről, de fog­lalkoztatja majd azokat a dolgo­zókat is, akik az Audio-ICC- Austria termékeit (CD-lemezját- szók, sztereó berendezések stb.) bérmunkában gyártják au­gusztustól két műszakban. Ek­korra ugyanis — a tervek sze­rint — a létszám már eléri a 140-et, majd az év végéig a 200-at. Ennyi munkást igényel a napi 1300 CD komplett lemez­játszó, a 270 mini hifitorony, il­letve egy olasz cég részére bérmunkában a 100 garnitúra kártya szerelése és összeállí­tása. Az Ecoplast Kft pedig a Phi­lips híradástechnikai termékek műanyag alkatrészeit gyártja. Ehhez Ausztriából és Németor­szágból műanyag fröccsöntő­gépek, lakkozó berendezések, feliratozok érkeztek és érkez­nek. A modern és a biztonsá­gos munkavégzés követelmé­nyeinek megfelelő gépek július­tól már várhatóan 60, decem­berben pedig csaknem 100 dol­gozónak adnak munkát. így a Philips érdekeltségű kft-k az év végétől már mintegy 300 mun­kást — zömében betanított nőt — foglalkoztatnak. Ma még el­sősorban 30-35 éves nők felvé­telére van lehetőség, akik vállal­ják a többműszakos munkaren­det. Krutek József Csigagyüjtők az árokpartokon A koppányvölgyi falvakat járva reggelente egyre gyak­rabban látok az út szélén ha­gyott kerékpárt, autót, kéziko­csit, kezükben vödörrel, ko­sárral, reklámszatyorral, kis fa­ládával sétáló felnőtteket és gyerekeket, akik az utak menti árokparton éti csigát gyűjte­nek. Manapság — amikor a tabi térségben katasztrofális méreteket öltött a munkanél­küliség — sok esetben az egész család rója a vízparto­kat, a vasutak mentét, az erdő széli sövényeket, hogy kere­setpótló jövedelemhez jusson. A felvásárló áfész- és ma­gántelepeken ugyanis — álta­lában — jól fizetnek a puha­testűekért. Persze nem a nagy hazai kereslet miatt — hiszen nálunk kevés fogy belőle —, hanem azért, mert exportálják őket. A csigagyűjtők közül némelyek több száz kilóval, mások kevesebbel járulnak hozzá az ország csigaexport­jához. Számukra azonban az alkalmi jövedelem, a gyere­keknek pedig a zsebpénz a fontos.-krutek­Hirdethet Tabon is! Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 1993. május 3-tól Tabon, az ÁFÉSZ központjában (Kossuth L. út 1.) adhatnak fel hirdetést a SOMOGYI HÍRLAP-ba (xy)

Next

/
Oldalképek
Tartalom