Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-17 / 113. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. május 17., hétfő Konrád György a nacionalizmusról Konrád György, a nemzetközi PEN Club elnöke szombaton előadást tartott a grazi egyetemen a stájer főváros európai kulturális hetének keretében kezdődött szimpóziumon. A tanácskozás címe: Disszonanciák Európában, témája a kontinens új nacionalizmusa. Kifejtette: Magyarországon a nacionalizmus már sokkal kevésbé vonzó, erre hivatkozva nemigen lehet híveket toborozni. Üdvözlő táviratok Oslóba A Norvég Királyság nemzeti ünnepe alkalmából Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke V. Harald királynak, Antall József miniszterelnök Gro Harlem Bruntland miniszterelnök asszonynak, Szabad György, az Országgyűlés elnöke Jo Benkownak, a Norvég Parlament elnökének táviratban fejezte ki jókívánságait. Nemet mondtak a diákok Nemet mondtak a kormány közoktatási törvényjavaslatára a diákönkormányzatokat képviselő, a Velencén tegnap befejeződött második országos diákkongresszus résztvevői. A törvényjavaslat alapján ugyanis nem látják biztosítottnak a diákjogok érvényesítését, véleményük szerint nincs meg a garanciája a végrehajtás finanszírozásának. A börtöntársaság közgyűlése Első közgyűlését tartotta a hét végén Budapesten a Magyar Börtöntársaság. A Roszik Gábor evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő elnökletével tavaly megalakult szervezet célja, hogy a bebör- tönzötteket, a börtönviselteket és azok családtagjait, valamint a bűnözés áldozatait az irgalmasság jegyében támogassa és segélyezze. Pártolás nélkül nincs művészet A Magyarok Világszövetsége Képzőművészeti és Iparművészeti Társasága alakuló közgyűlése a második napon előadásokkal folyató- dott. Marschall Miklós főpolgármester-helyettes üdvözölte a társaság megalakulását. A mai Magyarországon még válságos helyzetben van a művészet — figyelmeztetett —, mert még nem épült fel a művészet támogatásának új rendje, pedig a művészet nem létezhet művészetpártolás nélkül. Világjáró Ikarus A magyar Ikarus autóbusz második éve tartó világkörüli útja utolsó szakaszába ért, az expedíció június végén hazaérkezik. A három vállalkozó kedvű magyar 1991 őszén indult a különlegesen felszerelt busszal a világkörüli útra. közben a két fő szponzor, az Ikarus és a Mogürt helyzete megrendült: a busz Kaliforniában várta, hogy utasai kifizessék a hétezer dolláros fuvardíjat Ausztráliából. Ciklon Pápua Új-Guineában Az elmúlt három napban nagy erejű trópusi ciklon pusztított a hét végén Pápua Új-Guinea északkeleti partvidékén. A vihar következtében 800 ház és 20 iskola összedőlt. Egy ember meghalt. Antall József a kül- és belpolitikáról Működőképes gazdaság létrehozása a cél Várakozó állásponton a Biztonsági Tanács Párizs katonai lépést sürget Szerbia ellen (Folytatás az 1. oldalról) Sokban hasonló javaslatokat tesz a francia kormány emlékirata, javasolva: a béke- fenntartó erőknek adjanak lehetőséget, hogy támadás, illetve a segélyszállítmányok akadályozása esetén katonai erővel is felléphessenek, oltalmazhassák a védett övezeteket, lefoglalhassák a nehéz- fegyvereket — és egészítsék ki az alakulatokat amerikai és orosz egységekkel. A franciák lehetőségektől függően fogalmazták meg a katonai terveket: a legjobb esetben egy hadosztály (15- 20 ezer katona) jutna Szarajevó és körzete védelmére, míg a többi kijelölt övezetet 5- 5 ezer ENSZ-katona védené. Emellett 3 ezer fős könnyű ezredet állítanának fel gyors katonai beavatkozásra, és megfelelő légitámogatást biztosítanának az csapatoknak. Miután a nagyhatalmak jelezték, hogy további lépéseikkel megvárják a boszniai népszavazás kimenetelét, illetve azt, érvényesül-e a Slobodan Milosevic szerb elnök által ígért utánpótlási tilalom, a fenti elgondolások legkorábban ma kerülnek napirendre a Biztonsági Tanácsban. Az a korábbi orosz javaslat — amelyet Bili Clinton amerikai elnök is támogatott sajtóértekezletén —, hogy küldjenek több száz ENSZ-katonát a szerb-bos- nyák határra az utánpótlás leállításának ellenőrzésére, a BT-ben szóba sem került. A magyar-ukrán alapszerződés ratifikálása által kiváltott belpolitikai nézetkülönbségekről, a gazdaság helyzetéről — hangsúlyozottan a privatizációról, a piacgazdasági áttérés szociális vonzatairól —, valamint az egy év múlva esedékes választások és a kormányzati politika összefüggéseiről beszélt Antall József miniszterelnök abban az interjúban, amelyet a Kossuth rádió közvetített a hét végén. Az ukrán-magyar alapszerződés kapcsán hangsúlyozta: ez nem precedens, nem is lehet az, hiszen Ukrajna és Magyarország között trianoni békeszerződés nem jött létre, mert akkor Ukrajna nem volt önáfló állam. Antall József határozottan kiállt az általa alapvető gazdasági, politikai célkitűzésnek minősített privatizáció folytatása mellett. Sikerén — mint mondta — nemcsak egyszerűen az ország bevételei múlnak, hanem a gazdasági, társadalmi szerkezet átalakítása. Sikerült elérni, hogy a magánszektor az össznemzeti termék előállításából már 40-45 százalékban részesedik; az arány természetesen eltérő a különböző gazdasági ágazatokban. Szorosan összefügg a privatizációval a külföldi tőkebefektetés, amelynek értéke ebben az időszakban meghaladta az 5 milliárd dollárt. Ugyanezen időben Csehországban csak 2 milliárd, Lengyelországban 1,4 milliárd volt. A kormány feladata egy olyan működőképes gazdaságot teremteni, amely képes eltartani a szociális intézményrendszert — mondta —, így teremthető jóléti állam. Végül reményét fejezte ki, hogy egy év múlva, rendes parlamenti ciklusban kerül sor a választásokra, s hogy ezeken a Magyar Demokrata Fórum jó eredményeket érhet el. Ennek feltétele azonban, hogy az MDF rövid időn belül véglegesen rendezze belső egységét, csakis így állhat megbízható politikai pártként a választók elé. Tízezrek — a gyűlölet ellen A Tégy a gyűlölet ellen! mozgalom hétvégi sétáján több ezren gyűltek össze Budapesten. A Tabánban közismert művészek adtak koncertet. Fellépett — többek között — Bródy János, Presser Gábor és Halász Judit. Göncz Árpád köztársasági elnök, a fűben ülve hallgatta a koncertet. A résztvevők ezután sétára indultak, és a Lánchídról virágokat dobtak a Dunába, üzenetképpen a háború sújtotta balkáni térség gyermekeinek. A tömeg ezután a Kossuth téren gyűlt össze, s folytatódott a koncertprogram. A Tégy a gyűlölet ellen! pártsemleges mozgalom mindenfajta gyűlölet és kirekesztés ellen kíván fellépni. Eddig több mint 150 ezren csatlakoztak felhívásukhoz. Népszavazás Boszniában Boszniában népszavazást tartottak a szerbek ellenőrizte területeken. A polgárok a Vance-Owen-tervvel kapcsolatban, illetve az úgy nevezet boszniai Szerb Köztársaság önállóságára és a Szerbiához való csatlakozási jogára adhatják le voksaikat. Á boszniai szerb népszavazás ötletét Belgrádban elhibázott lépésnek tartják; a szerbiai vezetés a Vance- Owen-terv elfogadását kéri már az athéni találkozó óta, rhivel ott kézzelfogható kiegészítő garanciákat kapott. A boszniai szerb parlament azonban megerősítette a referendum kiírását. Belgrádban rámutattak, hogy háborús körülmények között lehetetlenség tisztességes szavazást tartani; egy ilyen referendumon nem szavazhatnak azok a szerbek, akik menekültként Szerbiában élnek, és azok sem, akik a muzulmán és horvát ellenőrzés alatt levő területeken laknak. Az*eredmény semmiképp sem a népakarat kifejezése. Kommandósok hozták ki az óvodásokat Túszszabadítás Neuillyben Charles Pasqua belügyminiszter Párizsban a túszdráma részleteit ismertető szombati sajtóértekezletén közölte: a rendőrség kommandócsoportja Neuilly városának egyik óvodájában reggel behatolt abba a terembe, ahol egy fegyveres már 46 órája tartott túszként fogva óvodás kisgyermekeket. Hat kisgyermek, valamint óvónőjük, Laurence Dreyfus és a tűzoltóság önként vállalkozó gyermekorvosa, Evelyne Lambert volt a fogságában. A követelt százmillió frankos váltságdíj nagy részét már péntek este rendelkezésére bocsátották a túszszedőnek; más követeléseit is hajlandóak lettek volna teljesíteni, de nem engedett. A kommandósok akkor hatoltak be, amikor a fegyveres elszunnyadt. Az egyik csoport matracokkal védte a kisgyerekeket, a másik a túsztartóra ügyelt. A férfi azonnal felébredt, s mivel félő volt, hogy felrobbantja a testére kötözött és az osztályterem különböző pontjain elhelyezett dinamitrudakat, a kommandósok habozás nélkül tüzeltek. A merénylőről nem derült ki, hogy mi volt a célja a túszejtéssel... A miniszter a legmelegebben szólt a dráma két hősnőjéről, s közölte: az óvónőt és a tűzoltók orvosnőjét máris Becsületrenddel tüntették ki. Szintén méltatta miniszter- társa, egyben Neuilly polgár- mestere, Nicolas Sarkozy bátorságát: a polgármester végig a helyszínen volt, és ő vezette a fegyveressel a tárgyalást. ÚJJÁÉLED AZ OLASZ TERRORIZMUS? Robbantásos merénylet Rómában Robbantásos merénylet történt szombatra virradóan Róma előkelő Parioli negyedében. A robbanóanyagot egy parkoló gépkocsiban helyezték el. A hatalmas robbanás megrongálta a közeli épületeket, s tüzet okozott. A sérültek száma 21 — valamennyit kórházban ápolják. Egyelőre ismeretlen, milyen céllal történt a merénylet. A rendőrség feltételezi, hogy maffiás akcióról lehet szó, amely egy ismert televíziós személyiséget vett célba: Ma- urizio Costanzo, a népszerű műsorvezető néhány másodperccel a robbanás előtt haladt át az úton hazafelé a színházból, ahol politikai beszélgetőműsorát veszik fel rendszeresen. A közeljövőben a maffiával kíván foglalkozni. — Néhány pillanaton múlt csak a merénylet „sikere” — mondta egy rendőrtisztviselő. Vincenzo Párisi országos rendőrfőkapitány nem zárta ki, hogy a terrorizmus újjáéledése következhet be a bizonytalan belpolitikai helyzetben. A római rendőrkapitányság megerősítette az ellenőrzést a középületeknél, képviseleteknél és a repülőtéren. NÉHÁNY UTUNK, AMIRE SZÍVESEN LATJUK Hangtalan orosz csoda- fegyverek Egy moszkvai tervezőmérnök a közelmúltban szinte tökéletesen hangtalan fegyvereket — egy pisztolyt, egy mesterlövészek által használt puskát, valamint egy gránátvetőt — fejlesztett ki. A különleges fegyverekhez nincs szükség hangtompítóra. E titkos fegyverek ugyanolyan könnyűek és pontosak, mint hagyományos társaik. A hang- talanság titka egyebek közt a rendkívül nehéz lövedékekben és a különleges tervezésű tárban van. A 7,62 milliméteres kaliberű pisztoly 20 méterről átüt egy acélsisakot vagy egy golyóálló mellényt. A pisztoly egyedüli hangja a kakas kattanása, de az is csak közvetlen közelről hallható. Megújult környezetben továbbra is várjuk tisztelt ügyfeleinket V J Carbon IRODATECHNIKA KELLÉKSZAKÜZLET KAPOSVÁR, DAMJANICH u. 1. Telifax: 82/316-828 (7356) Üdülés Tunéziában Ham ma met és Monastir közelében június 19. és szeptember 11. között. 7 éjszaka szállodában, félpanzióval, személyenként 24.470 Ft-tól. Utazás charter repülőgéppel. A repülőjegy ára a részvételi díjon felül, oda-vissza útra személyenként 18.760 Ft. Nyaralás Kréta szigetén Kokkini, Hani üdülőfaluban júniustól szeptemberig. Egy hét apartmanban, személyenként már 10.150 Ft-tól, szállodában személyenként 22.360 Ft-tól. Utazás charter repülőgéppel. A repülőjegy ára a részvételi díjon felül, oda-vissza útra személyenként 22.000 Ft. Üdülés Jaltán a Hotel Jaltában, kétágyas, pótá- gyazható szobákban júniustól szeptemberig. Ellátás 14 teljes panzió. Utazás autóbusszal és repülővel. Részvételi díj 34.730 Ft/fő. Felvilágositás és jelentkezés irodáinkban és minden, IBUSZ utakat árusító utazási irodában HUNGARIAN TRAVEL COMPANY +y\ JÖJJÖN VISSZA EGY MOSOLLYAL