Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-13 / 110. szám

1993. május 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 „Fájdalmas úton haladok a belső béke felé” KAPOSVÁRON TANÁCSKOZNAK Férfibánat Hobóéknál Kivételes zenei élmény­ben volt részük azoknak, akik a közelmúltban a városi művelődési központban meghallgatták a Hobo Blues Band lemezbemutató kon­certjét. Hobótól, azaz Földes Lász­lótól, a dalok szövegének író­jától — a Férfibánat lemez­eimre utalva — azt kérdeztük, hogy miért nem fogalmazza meg a bánat mellett az örömet is. — Ebben a lemezben az öröm is benne van, a zenélés, a barátság és az összetarto­zás felhőtlen öröme. — Ezekben a dalokban mintha azt érezném, hogy pó­tolni kívánják a manapság hi­ánycikké váló emberközpon­túságot... — Ez jó, ugyanis nem a po­litika a fontos, hanem az em­beri értékek. — Úgy érzi, erre igény van? — Nem tudom, mi ezt csi­náljuk. — Mit jelent ma Hobónak lenni? — Egy belső, szabad álla­potot, amely magába foglalja az elszakadni vágyást épp­úgy, mint a menekülést. Ez koronként természetesen vál­tozik: másként „csinálja” egy tizenéves, másként egy csa­ládos ember, és megint más­ként, amikor valaki már „lefele megy”. De mindenképpen egy folyamatos mozgást jelent a hobóság. — Hol tart most ebben a mozgásban? — Nem tudom. Dolgozom, nem foglalkozom önmagám­mal. — Egyik nyilatkozatában egy kis bölcsességre vágyik. Olyan úton halad, amely ezt elérhetővé teszi? — Nagy áldozatok árán, fájdalmas úton haladok egy belső béke felé. Ha ezt neve­zik bölcsességnek, sínen va­gyok. — Kitűnő zenészekkel ját­szik. Hogyan egészítik ki egymást a zenében és ember­ileg? — A blueszene művelése eleve emberség kérdése. Az együtt zenélésben mélység, jó kapcsolatok, érzékenység és nyitottság „rejtőznek”. Ha ez hiányzik, lehet egy zenész bármilyen professzionista, ak­kor sem fog találkozni a blues-zal. — Mi a fontosabb: a zene vagy a szöveg? — Szándékom szerint a kettő együtt. — Milyen tervei vannak a közeljövőben? — Deák Bili Gyulát kísérem el turnéján. Nagyra értékelem őt, a barátomat... Kirsch Vera Bezzeg tavaly tavasszal volt fesztivál Amint pár éve, az első szabad választások után a fiatal demokratákat tekintette a koalíció „bezzeg-gyerekeknek”, úgy néztek sokan, a Ka­posvári Tavaszi Fesztivál — Somogyi Tavasz hívei a Bezzeg Alapítvány megteremtőire. Mert­hogy ez az alapítvány hívta életre a Bezzeg Fesztivált, amely tavaly a nagy tavaszi fesztivál­lal párhuzamosan kínálta kulturális „ínyencsé­geit” a publikumnak. Korántsem vetélytársként, mégis voltak súrlódások a két szerveződés tá­mogatói és elkötelezettjei között, noha érdekeik és lényegük szerint kiegészíthetnék és erősít­hetnék egymást, bízvást. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy idén nem je­lentett alternatívát a „bezzeg” egy fiatalabb kö­zönségnek. Ennek oka az alapítvány nem eléggé tömött pénztárcája, valamint az őszi programok hiánya — nem kell tehát beijedni, lesz idén is Fesztivál, Bezzeg, csak két évszakot csúszik: várhatóan szeptember 27-től október 9-ig tart majd. Az alapítvány képviselői jelenleg a szervezés kellős közepén tartanak, a részletes tervezet egyelőre képlékeny, ám annyi bizonyos: lesz egynapos alternatív rockzenei találkozó, és alternatív színházi bemutatókat is láthat a publi­kum. Ha az egyeztetés eredményes lesz, a fővá­rosi mozgásszínházi találkozó résztvevői közül is ellátogat néhány Kaposvárra. A könnyűzenei koncertek kapcsán Katona Klárira és Deák Bili Gyulára gondoltak a szervezők, fellép a Győri ütőegyüttes, és várhatóan Binder Károly várja majd a dzsesszkedvelőket. Szeretnék meg­nyerni Udvaros Dorottyát is, aki dalaival lépne a Vallai Péter a tavalyi Bezzeg Fesztiválon (Fotó: Gyertyás László) közönség elé, és Vallai Pétert, aki tavaly nagy sikert aratott a Petri-versek hiteles tolmácsolá­sával. A helye még nem, de az elképzelése már meg van az irodalmi kávézónak, amely neves színművészek estjeinek ad otthont. A gyerekek­ről sem feledkezett meg az alapítvány, ők a Hangár-dombon eriszthetik papírsárkányaikat. Egyelőre ennyit az idei Bezzeg Fesztivál prog­ramterveiről, amelyekhez várja és szívesen ve­szi az észrevételeket az alapítvány kuratóriuma. Amint a szponzorok jelentkezését sem veszik „tolakodásnak (b-t) A jelen ifjúságáról Szakmai tanácskozás meg­szervezésére szövetkezett a kaposvári Csokonai Vitéz Mi­hály Tanítóképző Főiskola tár­sadalomtudományi és közmű­velődési tanszéke, a Somogy Megyei Munkaügyi Központ és Kaposvár önkormányzata. A május 19-20-án Az ifjúság ma címmel zajló eszmecserének az a célja, hogy áttekintse a magyar gazdaság strukturális zavarainak hatását a fiatalok életesélyeire, nagyító alá tegye a munkanélküliség gazda­sági-társadalmi környezetét, az állami szerepvállalás színte­reit, az ifjúságpolitikai koncep­ciót, a különféle átképzési stra­tégiákat. Szó esik a nem kor­mányzati ifjúsági szervezetek segítő tevékenységéről és az ifjúsági vállalkozásokról, mint kitörési esélyről. Az MTA Világgazdasági Ku­tató Intézetének, a Művelődési és Közoktatási, valamint a Munkaügyi Minisztérium, a Bérezi Gusztáv Gyógypedagó­gia Tanárképző Főiskola fel­kért előadóin kívül többek közt Szita Károly , Kaposvár alpol- . gármestere, Rózsavölgyi Ist­ván, a megyei munkaügyi köz­pont igazgatója is tart előadást. A kétnapos tanácskozást ál­lásbörze kíséri, s az érdeklődő fiatalok a megyei munkaügyi központ Job Clubja által állást kereső stratégiákat, techniká­kat mutat be. L. S. Katona Klárival Kaposváron Március 6-án a Budapesti Nagycirkuszban mutatta be legújabb lemezét Katona Klári. A népszerű énekes április közepe óta turnézik Neked című nagylemezének anyagával. A dalok zenéjét és szövegét — kettő kivételével — ő írta. Május 21-én Kaposvár vendége lesz Katona Klári. A Szak- szervezetek Művelődési Házában este hét órakor mutatja be lemezét, amelyet ha valaki megvásárol, egynapi élelmet biztosít egy rászoruló gyermeknek. Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával Az április 29-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: Megy a Bárió. A szerencsés nyertes Orbán Viktor kaposvári olvasónk. Gratulálunk! Köszönjük az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt-nek azt az újabb tíz darab jó minőségű magnókazet­tát, amelyet oldalunk nyerteseinek ajándéko­zott. A betéti társaság (Ka­posvár, Pipacs u. 45., te­lefon: 82/17-344) a GP-elemek és az SKC audio- és videókazetták területi képviselete, il­letve forgalmazója. Ezen kívül Hunter 007 autóriasztók, Blaupunkt autórádiók és autóelekt­ronikai termékek kis- és nagykereskedelmi for­galmazásával, reprezen­tációs-termékek (öngyúj­tók, golyóstollak, ceru­zák, mappák) forgalma­zásával és feliratozásá­val, valamint nyomdai­pari késztermékek (mat­ricák, levélpapírok) elő­állításával foglalkozik. A hangszerek mágusa Mike Oldfield a rockműfaj olyan kiváló egyénisége, aki az elüzletiesedő popvilágban is képes megőrizni eredetisé­gét, zenéjének sajátos hangu­latát. Első albumával a revelá- ció erejével hatott a rock vi­lágában: a szerző — a tech­nika segítségével — egyedül játszotta hangszalagra a bo­nyolult zenei kompozíciót. Nem véletlenül kapta a multi- instrümentalista jelzőt, hiszen egy személyben gitáros, basszusgitáros, billentyűs, dobos, mandolinos, bendzsós és énekes. A 80-as években populáris hangvételű felvétele­ivel vált népszerű előadóvá szélesebb körben. Mike Oldfield május 15-én lesz 40 éves. A sikerekkel büszkélkedő rockzenész pá­lyáját ez alkalomból idézzük fel nyolc kérdésben. A bekül­dendő megfejtés Oldfield egyik albumának a címe, ame­lyet megadnak a helyes vála­szok betűi. 1. Szülővárosa a szigetor­szág hajdani rockfesztiváljai­ról ismert. Hol született Mike Oldfield? Pl Reading N/ Norvich E/ Bedford 2. Zenei pályafutását 14 éves korában kezdte, nővéré­vel folkduót alapított. Milyen néven léptek fel? AJ Olivia Orleans H/ Andrea True Connection U Sallyangie 3. Húsz évvel ezelőtt debü­tált önálló albummal, amely mérföldkövet jelentett a rock­történetben. Melyik film alá­festő zenéjének választották a Tubular Bells muzsikáját? ZJ Alphaville AJ Exorcist Y/ Heroes 4. Mi a címe harmadik le­mezének, amellyel szintén si­kert aratott 1975-ben? S/ Inner Feelings A/ Five Miles Out T/ Ommadawn 5. Egyik nagylemezére (QE2) felkerült az Arrival című Abba-sláger is, persze sajátos átfogalmazásban. A QE2 al­bum címében minek a rövidí­tése a két nagybetű? G/ Quadrille Endymion R/ Quartier Eustachio I/ Queen Elizabeth 6. Mi a címe legnagyobb közönségsikerének, amely az 1983-as Crisis albumáról vált világslágerré? E/ Crystal Gaving N/ Moonlight Shadow C/ Tricks of the Light 7. Melyik énekesnővel ké­szítette el Islands (Szigetek) című felvételét? AJ Sally Oldfield T/ Maggie Reilly U/ Bonnie Tyler 8. Mi a címe legutóbbi — hazánkban is kapható — ze­neanyagának, amellyel újból visszatért az élvonalba ? M/ Tubular Bells II. H/ Exposed II. LV Hergest Ridge Megoldásokat május 24-ig fogadunk el, eredményt pedig 27-én hirdetünk. Ifjú egészségörök vetélkedtek Kaposváron az Egészség- ügyi Főiskola adott otthont az ifjú vöröskeresztesek hagyo­mányos megyei versenyének. A területi vetélkedők győztes csapatai elméleti és gyakorlati ismereteikről adtak számot a többfordulós versenyen. Az ál­talános iskolák kategóriájában a szőlősgyöröki diákok vitték el a pálmát, második a kapos­vári Zrínyi Ilona, harmadik pe­dig a marcali Noszlopy általá­nos iskola lett. A középiskolá­sok versenyében a kaposvári Rippl-Rónai Közlekedési Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet állhatott a dobogó legfelső fokára, má­sodik helyen a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola gimnáziuma, harmadikon pe­dig a kaposvári Táncsics gim­názium csapata végzett. Az egészségügyi szakközép- és szakiskolák kategóriájában első a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola, második a Kaposvári Egész­ségügyi Szakiskola, harmadik pedig a Siófoki Egészségügyi Szakiskola lett. A kategóriák győztes csapatai képviselik majd megyénket júniusban a Zánkán rendezendő országos versenyen. Jagger, a szörnyeteg Mick Jagger, a Rolling Sto­nes tagja Tear Me Up című számából videóklipet készítet­tek. A komputer-technológia „jóvoltából” arca torzul, ferdül, össze-vissza húzódik míg csak szét nem szakad. A vé­lemények szerint szadista és elborzasztó látványt nyújt a nézőknek. Slágerlista Magyar: 1. Ákos (Karcolatok) 2. Whitney Houston (Bodyguard) 3. Zámbó Jimmy (Számíthatsz rám) 4. Válogatás (Filmslágerek magyarul III.) 5. Boney M. (Gold) 6. Neoton (Boney M. magyarul) 7. Edda (Elveszett illúziók) 8. Vangelis (1492) 9. Piramis (Szeress!) 10. Rapülők (Rapülők) Amerikai: 1. Silk (Freak Me) 2. Snow (Informer) 3. Dr. Dre (Nothin'But A, G’Thang) 4. Whitney Houston (I Have Nothing) 5. Vanessa Williams & Brian McKnight (Love Is) 6. Jade (Don’t Walk Away) 7. Swy (I'm So Into You) 8. Spin Doctors (Two Princes) 9. P.M. Down (Looking Through Patient Eyes) 10. Paperboy (Ditty) Poppletykák A faji nézeteltérések telje­sen összezavarnak. Mert nem tudom, hogy melyik álláspon­tot képviseljem. A fehéret vagy a feketét? — Mariah Ca­rey Utálom azokat az embere­ket, akik részegen tévéket do­bálnak ki a szállodájuk abla­kából, s azt hiszik magukról, hogy sztárok. Nem sztárok, inkább majmok. — Phil Collins Nem, mi soha nem találkoz­tunk Elvisszel. Csak egy bará­tunk. Neki viszont a lábára is lépett. — Dusty Hill (ZZ Top) Melanie naponta háromszor is ágyba akar bújni velem. Ha ez így megy tovább, akkor hamarosan tele lesz a ház gyerekekkel. — Don Johnson

Next

/
Oldalképek
Tartalom