Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR FERENC csurgói (volt nagykorpáéi) lakos, 64 éves korában, 1993. március 23-án hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 2-án 14.00 órakor lesz a csurgói központi temetőben, a református egyház szertartása szerint. , A gyászoló család t Mély megrendüléssel tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel és mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy IFJ. CZENE JÓZSEF tanító életének 52. évében elhunyt. Temetése március 31-én, szerdán 15 órakor lesz a balatonkiliti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, ÖZV. KORDÉLY LAJOSNÉ Báli Erzsébet volt mosdósi lakos, életének 62. évében elhunyt. Temetés március 31 -én 11 órakor lesz a mosdósi temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KALOCSAJÁNOSNÉ Kaposvár, Berzsenyi u. 1/a alatti lakos, 73 éves korában, hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése április 1 -jén 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolja bánatos férje, gyermekei és unokái Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, apósom, HORVÁTH GYÖRGY nyugalmazott tűzoltó életének 67. évében, betegségben elhunyt. Temetése március 31-én de. 11 órakor lesz a marcali temetőben. Gyászolja fia, leánya, veje és 4 unokája t Fájdalomtól porig sújtva, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, SAMU ISTVÁNNÉ Horváth Mária Kaposvár, Tisza u. 21. sz. alatti lakos, érző szíve 40 évesen örökre megszűnt dobogni. Drága halottunktól márc. 30-án, kedden (ma) 13.00 órakor veszünk végső búcsút a somogyjádi Keleti temetőben. Gyászolják: gyermekei, Mariann és Krisztián t Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. CSOBOD JÓZSEFNÉ Kossuth L. u. (volt Kanizsai utcai lakos) rövid szenvedés után, életének 83. évében elhunyt. Temetése április 1 -jén 1/24 órakor lesz a Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyeit. A gyászoló Balogh család t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, HORVÁTH KÁROLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönjük mindazoknak, akik CSIKVÁRI ISTVÁN temetésén részt vettek, gyászunkban részvétükkel osztoztak. A gyászoló család INGATLAN HÁROMSZOBÁS, kertes családi ház eladó Kaposfüreden a Kaposfüredi u. 24. alatt. Érdeklődni: Kaposfüredi u. 101. (2770) KISBAJOM, Kossuth L. 155. sz. alatti gazdálkodásra alkalmas épület szántóval eladó. Érd.: Kosa Zoltán, Pécs, Ti- borp köz 6. T.: 72/18-853. (538485) ÁRON alul, megosztva is eladó Ba- latongyörök-Becehegyen 2384 m2-es, panorámás telek présházzal, szőlővel. Érdeklődni lehet egész nap a 06-34/ 40-704, 06-34/41-036 telefonon. (25751) BALATONFÖLDVÁRTÓL 8 km-re. Pusztaszemesen 1200 n-ölön 2 szoba, nappali, fürdőszoba, WC, konyha, étkező, kamra, központi fűtéses ház + gazdasági épületek, két boltíves pince, külön álló üzlethelyiséggel vagy anélkül eladó Fizetési könnyítés lehetséges. Érdeklődni: Pusztaszemes, Kossuth u. 34. (155674) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Balatonmárián üzemelő vendéglőbe szakácsot, felszolgálót felveszek. Tel.: 85/76-166. (205116) Daru- és földmunkagép-kezelői vizsgával rendelkező, gépkocsivezetőt keresek felvételre. Kaposvári lakosok jelentkezését várom. Jelentkezni lehet a következő címen: Középület- kivitelező és Kereskedelmi Kft., Kaposvár, Tallián Gyula u. 20—32., személyesen vagy a 19-018-as telefonon, Vida Józsefnél. (2562) TÖRÖCSKEI szőlőhegyen 1030 m2 zártkerti ingatlan felszántva, földpincével eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Hunyadi u. 70. Telefon: 82-13-525. (1929) BALATONFENYVESEN, főútvonalon lakásnak is alkalmas, 80 m2-es nyaraló eladó. Érdeklődni este, tel: 73- 10-432. (2157) DESEDAI szőlőhegyen szőlő eladó. Érdeklődni: Kaposfüred, Kaposfüredi u. 13. sz. alatt. (2233) KAPOSVÁRON impozáns építési telek igényesnek eladó. (1475 m2, csendes, tiszta levegőjű, gyönyörű kilátás, víz, villany, gáz, kész 40 m2-es pincerész). Kaposvár, Tokaj köz 2. Tel.: 82/ 20-570. (2276) BALATONLELLE-Kishegyen panorámás hétvégi telkek eladók 400 n-öl. Perspektíva 8681 Visz, Dobák. T.: 06- 85-5Q-577. (2380) PENTEKHELYI ültetvényben barackos eladó. Érd.: a 85/50-684-es telefonon lehet. (2381) KAPOSVÁRON 360 n-öles, panorámás, zöldövezeti telken gázos, félkész családi ház eladó. Minden megoldás érdekel. Tel.: 82/11-818, 17 óra után. (2423) KÉTSZOBÁS kaposvári lakás kedvező áron eladó. Érdeklődni: Béke u. 97. IX/3. vagy Juta, Árpád u. 4. (2429) LÁTRANYBAN régi parasztház 470 n-öl telek áron alul eladó a falu központjában. Víz, villany van. Látrány. Rákóczi u. 128. (2514) JÁRMŰ 6 éves VW Passat inj. kát. kevés km- rel, újszerű állapotban, áron alul eladó. Tel.: 82-52-131. (2354) AR010.3 benzines, sürgősen eladó. Tel.: 82/74-003. (155682) WARTBURG szgk. eladó. Érd.: Balatonboglár Szegfű u. 16. (2360) ELADÓ Polski 126 TP-s 15 E Ft, 77- es VW Passat 1600 cm3 85 E Ft. Balaton- őszöd,_ Szabadság u. 136. (2513) REÁLIS áron eladó 1200-as hétéves Lada, megkímélt állapotban és egy tízéves, platós ZSUK és pótmotor. Böhö- nye, Szőlőhegy 46. (2521) EGYÉB ROBI 50 kapálógép. Simson motorból készült kistraktor, utánfutóval, körfűrésszel, kézi fűnyíró, 220 V-os kukoricadaráló, 380 V-os gyorsdaraboló, 200 és 60 literes szőlőprés eladó. Kaposfüred, Kaposfüredi u. 101. (2767) VESZÉLYES magas fák kivágását vállalom biztonsággal. T/7233-016. (538482) f Fájdalommal tudatjuk, hogy DOBAI JÓZSEFNÉ sz. Bata Gizella Kaposvár, Pázmány P. u. 101. sz. alatti lakos, életének 71. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése március 31 -én 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben.-Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család ' Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, SÁMÓCZI ISTVÁN életének 62. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése március 30-án, kedden (ma) délután 13 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÁNOS kőfaragó mester balatonlellei (volt kaposvári) lakos, március 25-én, hosszú szenvedés után, 80 éves korában elhunyt. Temetése április 1 -jén 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei és a kiterjedt rokonsága Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottam, SPEIZER GYULÁNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Szerető férje: Gyula BIZTOS siker: Probios takarmánykiegészítő sertés- és baromfifélék részére a Pioneertől (USA). Egy csomag kollekció 1000 Ft. Adagolás 500 kg abrakhoz keverve. Megrendelés piros postai feladóvevényen befizetve vagy utánvéttel. Marosi Zoltán, 8623 Balatonföldvár, Csokonai u. 5. (155677) 15 m2-es szétszedhető faház üzlet eladó. Érdeklődni: Marcali, Kossuth u. 38.,(155669) ÚJ kutak ásását, régi kutak felújítását, emésztőgödör és dögkutak készítését vállalom. Kaposvár, Szigligeti u, 9. 82/ 17- 620. (203725) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel.: 82-11-172. (1498) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel.: 82/10-618.(2102) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel.: 82/19-910. (2152) Falfestékek a legkedvezőbb termelői áron. Kapos- vár-Toponár, Kócsag u. 54. Tel.: 82/ 18- 012. (2183) KÁRPÓTLÁSI jegyért elmegyek! Tel.: 82/18-720. (2189) KAPOSVÁR forgalmas területén eredményesen működő élelmiszerüzletünk bérleti joga, berendezése, árukészlete eladó vagy lakásra, nyaralóra, gépjárműre cserélhető értékegyeztetéssel. Ajánlatokat 2231. számra a kiadóba kérünk. (2231) ELADÓ új 2 db 5 m gerenda, 150 m léc, 3 x 5-ös, 130 db kefni és stukatúr deszka. Kaposvár, Kaposfüredi u. 128. (fodrászüzlet). (2271) 6 programos villany táskavarrógép eladó. Érd.: Balatonboglár, Móricz Zs. u. 9. (2362) VERMONA erősítő 60 W-os hangfallal eladó. Tefler, B.-szárszó, Arany J. 12. (2372) ÉLÓSÖVÉNY létesítését, parkosítást vállal saját anyagból. 8681 Visz, Rákóczi u. 21. Tel.: 06-85-50-577. (2378) B 18-as 5 személyes vitorlás fizetési könnyítéssel, sürgősen eladó, l.-ár: 550 000 Ft. (2383) Bojlerszerviz Vízkőtelenítés! Kaposvár, Szondi u. 20. Tel.: 13-213. (2408) PERMETEZŐK, fűnyírók, kerti szerszámok javítása. Kaposvár, Szondi u. 20. Tel.: 13-213. (2409) TISZTÁZÁST vállalunk! Varroda. Kaposvár, Szondi u. 20. Tel.: 13-213. (2410) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RUZSICS GYÖRGY 60 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése március 31-én 16.00 órakor lesz a taranyi temetőben. Előtte 15.00 órakor gyászmise. Gyászoló család Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy ÖZV. DECSI LAJOSNÉ Berta Margit Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 62. sz. (volt somogyaszalói) lakos, március 29-én, életének 86. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunktól március 31-éndu. 14 órakor búcsúzunk a somogyaszalói református temetőben. Gyászolják: leánya és veje t Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik drága halottunk, MÓDJÁNOS volt csurgói lakost utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a kaposvári kórház intenzív osztály vezető főorvosának és a II . III. belosztály vezetőinek, összes ápolójának, hogy drága kislányunk megmentéséért mindent megtettek. Örökké gyászoljuk ZIPPERER ILIKÉT, kislányunkat. Szülei és két testvére, Zipperer Ferenc, Rozika és Évike GARÁZS eladó Kaposváron az Arany közben. Irányár: 250 000 Ft. Tel.: 82/ 11-063,17 óra után. (2412) MOST induló játék csoportos résztvevője lehet. Rövid futamidő, minden szinten nyeremény. Érdeklődni: 82/12-002. (2426) ALFA fejőgép eladó. Nagy László, Somogybükkösd, Fő u, 89. (2516) Gyönyörű menyasszonyi, koszorúslány-, elsőál- dozói ruhát kölcsönözhet a b.-bogiári ÁGI szalonból. Március 15-e tér 3. Tel.: 85/52-243. (2657) ÁLLÁS OPELSZERVIZ felvételre keres legalább középfokú végzettséggel rendelkező, jó beszédkézségű. intelligens megjelenésű, agilis, katonaviselt, fiatal férfi munkatársat, németnyelv-tudással sales menedment (értékesítési) beosztásba. Jelentkezés, részletes önéletrajzzal, személyesen: Opel Molnár Kft., Kaposvár, Füredi u. 153. OPÉLSZERVIZ felvételre keres katonaviselt, budapesti helyismerettel rendelkező anyagbeszerzőt, németnyelvtudással, saját gépkocsival. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal, Opel Molnár Kft., Kaposvár, Füredi u. 153. Siófok, Ezüstpart Szálló Bowling sörözője jó megjelenésű fiatal hölgyeket keres középszintű németnyelv-tudással pultos, felszolgáló munkakörbe, valamint szakácsot. Jelentkezni személyesen: Siófok—B.-széplak felső, Liszt Ferenc sétány. (155676) A Surján Rt. gálosfai Kastély- szállójába keres képesített szállodai portást, képesített felszolgálót és éttermi pultost. Nyelvismeret szükséges. Jelentkezni lehet személyesen Gálosfán, a Kastélyszállóban a szálloda vezetőjénél. (2560) ÁLLAT HÚSVÉTI csirke reklámáron: élő 95 Ft/kg, frissen vágott 140 Ft/kg. amíg a készlet tart. Előjegyzés: llyésné, B.-lelle, Arany J. u. 98. (2369) FÉHÉR húscsirke eladása április 1 .) r .t ; ; c MAI MŰSOR Csiky G. Színház 19.30 órakor: WOYZECK. Stúdió-előadás. 19 óra: ÉJJELI MENEDÉKHELY, Dunaújváros. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: AZ UTOLSÓ MOHIKÁN (am). Barcs 7: TINIKRIMI (mb, am). Marcali 7: EGY BECSÜLETBELI ÜGY (mb, am) Nagyatád 7: MINT A TŰZ (am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.35—12.05: Napközi. 9.00: Pokoli paradicsom. 10.00: Friderikusz-show. 11.20: Játék. 12.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Sztravinszkij: Menyegző. Balettfilm. 16.45: Játék. 17.00: Macedónia. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Napközi. 18.40: Esti mese. 19.05: Szerencsekerék. 19.35: Katolikus krónika. 20.00: Híradó. 20.40: AKTuális. 21.05: OSCAR-díj átadás. 22.45: Sportvarázs. 0.25: Híradó. 0.30: BBC-híradó. Budapest 2 10.00: Parlamenti napló. 16.10: Korforduló. 17.00: Híradó. 17.05: Civil kurázsi. 17.30: Szombathelyi virtuózok. 17.39: Gyerekeknek. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.30: Zöldpont. 19.05: A zöld brigád. 20.05: Stúdió '93. 21.00: Szoko- lay Sándor szerzői estje a Mátyás-templomban. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: A Független Színpad. Duna Tv 16.05: Városbújócska. 17.45: A boldog család. 18.35: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Magyar filmtörténet. Egy bolond százat csinál. 20.40: Dialógus Krysztol Zamussival a lengyel filmhét keretében. 20.50: A nyugodt nap éve. Szív Tv 19.00: Müsorajánlat. 19.10: Babamama torna. 19.35: Gyermekek képernyője. 20.00: Különjárat. 20.40: Úrilány szobát keres. 22.10: Egészségmagazin. 22.35: Mindennapi jóga. Kapos Tv 18.00: Hétfő este, hirek (isrh). 19.00: Szív Tv 1. Osztrák Tv 1 9.05: Hooperman felügyelő. 9.30: Idősek klubja. 10.15: Zenedoboz. 10.30: Cambell királysága. 12.05: Sportaréna. 13.00: Híradó. 13.10: Mi — vitálisok. 13.35: Sinha Moca. 14.00: Big Valley. 14.50: A holnap mesterei. 15.05: Adás az egérrel. 15.30: An-tan-ténusz. 15.50: Savanyúkáposzta. 16.15: Környezetde- tektívek. 16.30: Játékshow. 17.00: Híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Mi — piac. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hegyek országa. 21.07: Oldalpillantások. 21.20: A Rio Verde pilótája. 22.50: A joker. Osztrák Tv 2 16.20: Ezer mestermű. 16.30: Ma- gyarnyelv-tanfolyam. 16.45: A vízgőztől a jégverésig. 17.00: Csupa hétköznap. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Hooperman felügyelő. 18.30: Izé. Kvíz. 19.00: Tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Veni, vidi, vegas! 21.07: Külföldi jelentés. 22.00: Híradó. 22.30: Oscar-díj '93. Díjkiosztó ünnepség. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.30: Szegények. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Kossuth-klub. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Parancs János. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 0.10—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykeresö. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.05: Napóra. 12.00: Nóta-só. 13.05: Iránytű. 13.30: Örökzöld filmmelódiák. 14.00: „Mindenki másképp csinálja..." 15.30: Gratulálunk. 16.00: Csúcsforgalom. 17.05: Napóra. 17.55: Gordiusz plusz. 18.00: A magyar rock archívumában. 18.30: Helykereső. 19.05: Kamaszpanasz. 19.35: Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból. 20.40: Hangpárbaj. 21.05: Blues-plusz. 21.35: Mit üzen a Rádió? 22.00: Rockpanoráma. 22.30: John McLaughlin triója játszik. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. 0.10—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Búvárharang. 10.20: Zenekari muzsika. 11.10: Gena Dimitrova operaáriákat énekel. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.05: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét. 13.15: Brahms német népdalaiból. 13.35: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 14.05: A látogató. 14.55: Muzsikáról versben, prózában. 15.25: Zenekari operarészletek. 16.05: Az erdő zenéje. 16.35: Paul O'Dette Kapsberger-müve- ket játszik lanton. 17.00: Kilátó. 17.50: EPTA -r- Hungary '93. 18.05: Puccini: Bohémélet. 20.05: Teleobjektív. 20.20: A Jeunesses Musicales Világzenekarának hangversenye. 21.50: József Attila minden verse. 22.05: Három szólamban. 23.00: Rádiószínház. 23.44: A Liszt Ferenc Kamarakórus énekel. 0.05— 2.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. PÉCSI RÁDIÓ 5.55—9.00: Hajnaltól reggelig. 9.00: Műsorzárás. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00— 16.00: „Dél-dunántúli hírmagazin" a Pécsi rádió közszolgálati műsora. 16.00—18.00: A „Pannónia rádió” szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nemzetiségi műsor. 19.30: In der Mutterschprache. 20.00: Na materinjém jeziku. 20.30: Na matern- jem jeziku. JUVENTUS RÁDIÓ 8.00: Hírek, sport. 10.00: Őskor a hőskor. 11.00: Juventus délelőtt. 12.00: Csevegő szaxi. 13.00: Délidőben. 13.30: New Age: Új korszak, mai zene. 14.00: Nap vendége. 15.00: Csevegő szaxi. 16.00: Mozi nózi. 17.00: Tea kettesben. 18.00: Szamárfül. 19.00: Hírek, sport. 3-án, 4-én 8—18 óráig. Porrogszentkirá- lyon a futballpálya mögött, 85 Ft/kg-os áron. (2517) ROTTWEILERKÖLYKÖK 10 hetesek eladók. Puskás László, Csurgó, Nagyváthy u. 19. (2520) ALBÉRLET BELVÁROSI földszintes, 2 szobás, telefonos lakás irodának vagy lakásnak kiadó. Tel.: 82/21-243. (2416) Építőipari szervezet keres 4 fő ács szakmunkást Bérezés megegyezés szerint Cím: PIRAMIS KFT., Kaposvár, Szántó u. 19. ___________________l?576) ! Liberó- \ ! akció ! I a Toldi ABC-ben április 1-jétől | Liberó pelenkanadrág | 530 Ft helyett 469 Ft | ■ Liberó pelenka 399 Ft helyett 349 Ft j | Éljen a lehetőséggel, I amíg a készlet tart! I (2385) I Nagyatádon a Nefelejcs! Nyugati bálás áruk vására Helye: művelődési ház Ideje: március 31., szerda 9—16 óráig 53 (226 Figyelem! Rendkívüli húsakció! Értesítem a tisztelt vásárlókat, hogy akciós áron kapható sertéstőkehús-részek, illetve húsvéti füstölt sonkák, lapockák és darabolt áruk. Akció ideje: március 30—április 10. Helye: Kaposvár, Füredi pavilonsor 19. (leányotthon mellett) Tel.: 82/20-558 (2456) Cipőbörze! Hölgyeim és uraim! Szép tavaszi lábbelik! Féláron! Több ezer párás árukészlet! Mosószerek, öblítők diszkontáron! Március 31-én 10—17 óráig Lengyeltóti, mű v. ház Balatonboglár, műv. ház Április 1-jén 10—18 óráig Marcali, műv. központ Fonyód, műv. ház Április 2-án 10—17 óráig Kéthely, műv. ház Balatonszentgyörgy, műv. ház Balatonkeresztúr, sportcsarnok (226533;