Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám

1993. március 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁRI TAVASZI FESZTIVÁL 9 „Kiölték belőlem azt az ambíciót, hogy remegjek egy kötet megjelenéséért” Az s misztériuma Egy rossz csengésű név Zentárói: Viczey Károly Viczey Károly: „Van néhány kötetre való írásom, több mű­fajban”... (Fotó: Lang Róbert) „Viczey Károly, Zenta, irá­nyítószám huszonnégye- zer-négyszáz, a Zentát Pen­tánnak írják a szlávok, és hogy a posta ne szabotálja el a kézbesítést, ezért ezt ajánla­tos így is írni. Diplomám sze­rint irodalomtanár vagyok, de nagyon-nagyon kevés ideig irodalomtanárkodtam, mivel egy év után kiemeltek, és egyenesen a börtönben kötöt­tem ki". E verbális névjegyet a tava­szi fesztivál egyik kulturális programján, az irodalmi társa­ságok találkozóján „nyújtotta át” Viczey Károly. E délutánon a tavasznak minden sokéves átlagot meghazudtolóan „nyí­lott ki a csipája”, a nap hé­tágra, az emberben megder­medt természetet jótékonyan melengetőn, babusgatón sü­tött. A világraszóló bűn, ami Vic­zey Károlyt rács mögé juttatta, egy kísérleti irodalmi színpad elindítása volt 1975-ben, Zen- tán (az s-et hadd hagyom el, írok inkább z-t, bízvást nem ér el idáig a büntető kéz). A dik­tatúra, persze, folyvást dühöd- ten reagál az efféle gondol­kodó, és ha létezik ilyesmi, s már hogyne létezne: nemzeti érzést „szitó” szerveződésre. A diktatúra ilyenkor dühöng, és egyet-kettőt rángatódzik, remegő arcizmai megfeszül­nek, és nyáltól fröcsögőn hir­deti ki balga ítéletét. A hata­lom oly ostoba, hogy hisz a szellem megbéklyózhatósá- gában. Zentán — mondja Viczey Károly — mindig erős volt a diákszínjátszás, évről évre ki­tűnő teljesítményeket értek el a középiskolás tartományi megmérettetéseken. Ez a színpad tiszavirágéletünek bi­zonyult, és két „bűnös”, köztük az ő lefogásával fejezte be működését, egy harmadik tár­suk pedig „visszamenekült az anyaméhbe”: Magyarorszáqra költözött. A kétéves raboskodás, amely egyfajta belső számű­zetés volt, elhúzódott egészen a közelmúltig, a kommuniz­mus világméretű összeomlá­sáig. Az irodalom tanára üzemi alkalmazottként „gon­dolta hasznossá tenni magát”: egy konzerv-, majd egy le­pusztult kendergyárban lett számfejtő. Hogy a karrierek — grafikonosítva az élet értel­metlenségét — ilyesféle függ­vénye mennyire volt jellemző akkortájt, azt nem tudja meg­mondani, ám abban biztos: sok áldozattal járt egy agya- ment rendszer „dőre dőzsö­lése, feszt kocsmábajárása vagy éppen igénytelen kurvál- kodása. ” Mint értelmiségi, nyilván nem tudott megszűnni, gon­dolkodom előtte hangosan, és valóban, ez tűnik az állapot­nak, a legpontosabb megfo­galmazásának, tartja erről ő maga is. „Mindig is írófejjel gondolkoztam, de a gyéren alkotó, ritkán megszólaló írók remekül tudnak magyaráz­kodni, mentséget találni a hallgatásukra, a tunyasá­gukra. Nem szeretnék egy lenni az ilyen érvelők között. Tény az, hogy nem állnak mö­göttem kötetek, de a nevetsé­gesség nélkül merem állítani, hogy majd eztán születnek meg. Van néhány kötetre való írásom, több műfajban, de rossz csengésű nevem volt egészen á közelmúlttig; egyet­len könyvet sem adtak ki tő­lem. Antológiákban, folyóira­tokban előfordultam, otthon is, Magyarországon is, odahaza sok-sok éven át csak álné­ven. " Viczey Károly előtt néhány éve már szabad az út, nyu­godtan leadhatná a kéziratait a kiadónak, s ha az olyan — véli —, akkor biztosan meg is jelenne. „Csakhogy kiölték be­lőlem azt az ambíciót, hogy remegjek egy kötet megjele­néséért. Nincs bennem már akkora becsvágy.” Aztán pár szavas „nógatásomra” elmo­solyodik: „Talán ez lesz az az év, hogy összeszedem ma­gam... Balassa Tamás FODOR ANDRÁS Élőbeszéd Erkel Ferenc Bánk bán operájához, Kaposváron Jutalomnak, szimbólumnak is szép, hogy az idősebb testvér, a Pécsi Nemzeti Színház együttese március 15-én itt, a Csiky Gergely Színházban Erkel Ferenc és Katona József Bánk bán-ját adja elő. A jeles dráma s a belőle írt zenedráma idején növendék városunk még nem ad­hatott magáról méltó jelet, de Nikláról Berzsenyi már a reformkor előérzetével üzenhetett a „Pesti Tudós Társaságihoz. És volt Noszlopy és Roboz István, és 1850-ben Somssich Pál, Lipcséből, könyvet jelentethetett meg az önkényura­lom ellen. S a Megyeháza KÖZJÓNAK fölirata mintha jövendölné már azokat a reformkori eszméktől inspirált személyi­ségeket, akik Tallián Gyulától Németh Istvánig és Vétek Görgyig, Gyenes Izsó­tól Soltész Emilig, Gönczi Ferenctől Gön­dör Ferencig, Merényi Oszkártól Biczó Ferencig oly sokat tettek itteni környeze­tük társadalmi és szellemi előhaladásá- ért. Régi igazság, hogy epikus történeti művek művészi érvényét csak a megélt tanulságok tükréből szemlélhetjük. Ennek alapján elmondható, hogy az elmúlt évti­zedek történelmi tapasztalata, a nálunk fiatalabbak tudatába is átöröklődött fe­szültségek, viszályok, robbanásra kész indulatok, az eszmények megőrzéséért való nehéz küzdelem közelebb vitt ben­nünket a Bánk bán világához. Hisz való igaz, Erkel műve az abszolu­tizmusból ocsúdó magyarság egyik első éltjele. S maga az 1861-es bemutató, a solferinói osztrák vereség után újraéledt nemzeti szellem győzedelme. Ahogy a korábbi Hunyadi László opera Meghalt a cselszövő kezdetű kórusrészletét a válto­zásra szomjas közvélemény nyomban forradalmi tömegénekké avatja, ezúttal is jogosak az egykori krónikás szavai: a ze­nés színpadon újjászületett Bánk bán „pótolta az elnémult politikai szónoklato­kat”. Méghozzá nem az olcsó, könnyen avuló zenei retorika szintjén. Egy Michael G. Brand nevű zeneszerző — ki 1856-tól Mosonyi Mihályként írja a nevét, s válik mindeközben Liszt és Erkel mellett múlt századi zenénk harmadik legkiválóbb alakjává, jósló elszánással tesz bizony­ságot Erkel művének korszakos jelentő­ségéről: „Ezen dalmű sikerülése által új diadalt aratott nemzeti zenénk s a neme­sebb művészeti ízlés.” Mosonyinak igaza lett, Erkel Bánk bánja máig dacol az idővel. A korszak Eu- rópa-szerte divatos olasz operai keretébe — kivált a visegrádi és a Tisza-parti jele­netben — sikerült a hiteles hazai légkört s a daljáték eredeti invencióban gazdag művészi feszültségét megteremteni. Alig is találhatnánk március idusához méltóbb műalkotást, mint amilyen ez a színpadi játék, melyben Katona József nemzeti gondolkodásunkat kitágító, mert az értelmezésnek új lehetőséget adó, mégis öntörvényű drámájából szökken­het feledhetetlen zenei ódává a Hazám, hazám, te mindenem forró hitvallása. A bemutató utáni napon a világhírű, köpcsényi születésű hegedűművész, Jo­achim József tiszteletére gyűlik össze, Erkel, Volkmann, Mosonyi, Reményi Ede. A társalgás nyelve természetesen német, mert egyik művész se magyar eredetű. Szolgálják mégis, akár majd az öröksé­gükön nevelődő Bartók és Kodály, lelkes odaadással „a magyar nemzet és a ma­gyar haza javát.” Mert akkoriban nem volt szégyen hazafivá nevelődni... A főhajtásnak, az elődök tiszteletének ebben az önkéntelen percében hadd vall- jam meg az új magyar zene messze zengő hatalmát, varázsát, amelyről ké­sőbb elkötelezett amatőrként könyvekben is szólni mertem, itt, az egykori Városi Színházban, a fiúgimnázium fél évszá­zaddal ezelőtti hagyományos tavaszi hangversenyein, a „szoprán I.” buzgó tag­jaként szereztem életre szóló élményt. A kórusban mögöttem fújta szólamát Sza- bady József, Olsvai (Vavrinecz) Imre, Kétszery Zsolt, Antalffy Albert, Gyulai Gaál János, és ezen a színpadon ját­szotta Liszt VII. rapszódiáját a Bartók-ku- tatás későbbi világhírűvé lett kiválósága, a tavalyi Széchenyi-díjas Lendvai Ernő — kivel (vajon becsülte-e eléggé?!) a szülő­város már nem szembesülhet. S ha már a gyerekkor meghatározó emlékeinél tartok, hadd áruljam el, hogy életem első színházi élményében is ezen a nézőtéren részesültem. A MÁV intézet­ben gyujtózsinórként sistergett köztünk az idevonulás hírének szenzációja. — És mit fogunk látni? — kérdezte a fe­kete-egyenruhás tízéves fiú, aki akkor voltam. — Rajta van a plakáton... — mondták a társak. Iskolába menet, nya­kamat nyújtogatva kémleltem a túlsó so­ron domborodó hirdetőoszlopot. Ez állt rajta hosszított, szoros nyomatú betűkkel: BÁNKBAN... Nem tudtam hová lenni a megrökönyödéstől: ugyan mi köze lehet a színháznak egy bankhoz? Ma, öt évtized múltán már ékezetek nélkül se lepne meg ennyire ez a színházi cím. Bocsássanak meg e profán kitérőért s fogadják jóvátevő vezeklésemül, hogy utánajártam az egykori tényeknek. 1939 októberében Thuróczy Gyula Fehérvá- ron-Kaposváron-Pécsen játszó kon­cessziós társulata vitte színre itt a Bánk bánt. Bárha arcát, alakját megőrizni nem tudtam, adassák tisztelet a főszereplő Be- leznay Unger Istvánnak. Befejezésül: közismert, hogy a hama­rosan fölcsendülő zenének, a száz éve halott Erkel áriáinak Katona József mel­lett Egressy Béni adta a máig eleven köl­tői impulzust. Az énekes, színész, szín­műíró, kórustag és dalszerző Egressy Béni írta a Hunyadi László szövegkönyvét is. Amikor a pataki diákok nemrég, jeles dalnok és szövegköltő diák ősüknek, a Szózat szólítójának szobrot állítottak a Kollégium parkjában, makacs kérésüket, hogy én az ország másik sarkában isko­lázott írjak avató költeményt erre az alka­lomra — kizárólag azért fogadtam el, mert eleven maradt bennem a megrendü­lés, ahogy Gelléri tanár úr itt, a kaposvári színházban vezényelte a Szózatot. Igen, itt és most kell elmondanom, hogy világló pálcája utolsó mozdulata után — noha nem illik — mindig kirobbant a taps. A művészet átszellemítő hatalma se­gítsen bennünket is ezen az élményekkel szentelt helyen, ezen az estén, százöt­ven évnyire az először bemutatott drámá­tól, hogy a zene igézete által kitöltethes­sék közöttünk egy nagy korszak lelke, hogy körénk jelenülhessenek csodálatos alakjai: Vörösmarty, Petőfi, a nemzetőr­nek is jelentkezett Arany és Erkel s a Ka­tona Bánk bánját korunkig szóló költői üzenetté avató Égressy Béni, hiszen... Ő is a semmire feszült, de szárnyal egyre fent, mert szavakat talált dalainkhoz, s szavunkra dallamot emelt. Hány fergetegbe száműzött kereste, hol a haza? Sejtette-é, hogy általa is élt vezérlő csillaga? S én, kinek, Debrecen, Patak Somogytól messze estenek, sejthettem-e, hogy e táj fia volt, kiben a legszebb üzenet zengő imádsággá hevült s mindmáig fölkavar: Hazádnak rendületlenül Légy híve, ó magyar... Oly tisztán hajlogatva szólít, nem hívhat így soha más, A nagy világon e kívül... Akár a harangkondulás. Fodor András Kaposvár anno... Állandó várostörténeti kiállítás a megyei múzeumban Kaposvár történetébe pillant­hat be a megyei múzeumba lá­togató, a történelmi város az idén ünnepli rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 120. évfordulóját. A természeti örök­ség erre rácáfol, hiszen három- százmillió évről vallanak a 2500 méter mélyről felhozott fúrás­magvak, kőzetek. A Zselicet a mai Duna folyóhoz mérhető ha­Az egykori Fő utca talmas folyam szelte keresz­tül, a későbbi korokban vul­káni jelenségek is előfordultak a vidéken. Lehettek itt 250 mil­lió éve akár 2000 méter ma­gas hegyek is, a Himalájától a francia Alpokig 60-100 millió éve óceán borította a tájat. Er­ről megkövesedett kagylók, csigák kövületei vallanak. Mi­lyen őshüllők élhettek e tájon? Érről nemcsak fantáziadús festmények vallanak, hanem olyan ősleletek is, amelyek bi­zonyító erejűek: őstulok, ma­mut csontjai kerültek elő a föl­dből. A Kaposvár anno... című ki­állítás a földtörténeti korok bemutatása mellett részlete­sebben szól a somogyi me­gyeszékhely múltjáról. A város nevét említendő először a Co- pus folyóval találkozunk, Szent István 1009-i oklevelé­ben. A régészeti leletek tanúl- sága szerint a mai Kaposvár területén a X-XII. században nem volt városias jellegű tele­pülés. A centrum a zselic- szentjakabi bencés apátság volt. Az új városcímert 1897-ben készítették el, első Ferenc József 1905-ben adta rá ál­dását. Polgári szoba (Fotó: Király J. Béla) A várostörténeti kiállítás számos dokumentuma közül hadd idézzük a XIX. századi polgármester „kötelmeit.” Képviselni köteles a (koráb­ban) község érdekeit, ügyel a település tisztaságára és egészségügyére, gondosko­dik a szegényekről. Kaposvár várostörténete nemcsak régészeti múltjában fedezhető föl, még csak histo­rikus dokumentumaiból sem tárul elénk a somogyi megye- székhely évszázados törté­nelme: beszédes „életképek”, enteriőrök hangulatából te­remthetjük meg mi nézők a Kaposvár anno...-képünket. (Horányi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom