Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-02 / 51. szám
1993. március 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Miklósi takarékosan gazdálkodik A miklósi önkormányzat az idei munkatervében elsődleges célként fogalmazta meg a takarékos gazdálkodást. Segítik a közoktatási feladatok eredményesebb ellátását, a szabadművelődési lehetőségek javítását, valamint a kezdő vállalkozások megerősödésének segítését, illetve a pályázati rendszer nyújtotta lehetőségek szélesebb körű kihasználását is. A képviselő-testület erre az évre tíz ülést tervezett. Tájékoztatást hallgatnak meg többek között az áthúzódó pályázati pénzeszközök felhasználásáról, a település közrendjéről és köz- biztonságáról, illetve a jövő évi költségvetési koncepcióról. A testület szeptemberi ülésén számoltatják be tevékenységéről a falu jegyzőjét. Eredményes véradónap Eredményes véradónapot szervezett a Vöröskereszt városi szervezete a helyi lakosság bevonásával Tabon. A művelődési központban 107 véradó jelent meg: közülük 105-en 42 liter vért adtak a megyei kórház vértranzfúziós állomása részére. Németsürüpuszta ivóvize Németsűrűpuszta Andocs- tól alig másfél kilométerre található. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a település ötven lakásában nem egészen 130 polgár él. Az andocsi önkormányzat pályázaton nyert céltámogatásból, illetve állami hozzájárulással 1991-ben 14 millió forintot fordított közkifolyós ivóvízrendszerre. Ezt a múlt évben adták át. Azóta már 9300 és 11 000 forint közötti összegért csaknem negyven családhoz vezették be az egészséges vizet. Buszváró épül Karódon A karádi önkormányzat az idén csaknem 48 millió forintból gazdálkodhat, ennek több mint ötven százalékát a normatív állami támogatás teszi ki. A képviselő-testület döntése alapján a beruházási kiadások közül első helyen szerepel a tornaterem építésének folytatása. Erre a céltámogatással együtt 4,2 millió forintot fordíthatnak. A vízmühálózat bővítésére egymilliót szánnak, ebből a céltámogatás 400 ezret tesz ki. A szennyvíz elvezetésére 800 ezer forintot költenek, míg a hiteltörlesztés 1,7 millióra rúg. A községben tervezik a Dózsa, az Aranyos utca építését, orvosi műszerek beszerzését, valamint buszváró kialakítását. ZALAI VÁLTOZÁSOK ORVOSI MŰSZEREKET VÁSÁROLNAK Suhannak az autók Kereki kiadásai Volkswagen Golf a rendőröknek Tab képviselő-testülete a közbiztonság javítása érdekében mintegy 14-15 millió forinttal támogatta a helyi rendőrőrs létrehozását. A siófoki kapitányság és a városi önkormányzat még december 17-én pályázatot nyújtott be a BM Rendészeti Hivatalának elnökéhez, hogy az őrs technikai eszközeit — szolgálati személy- gépkocsival — bővítsék. A Közrendészet Fejlesztéséért alapítvány Volkswagen Golf típusú személygépkocsival honorálta azt. A tabiak a közelmúltban vették át az új rendőrautót, s azóta már munkába is állították. Képünkön Müller István, a rendőrőrs megbízott parancsnoka járőrszolgálatra indul. (Fotó: Sebők Dezső) az új úton Bolt nyílt a volt tejcsarnokban — Sportpályát terveznek a kastélyparkba A csaknem hatszáz lakosú Kereki valamivel több mint 11 milliós költségvetésből gazdálkodhat az idén. Ezt az ösz- szeget fogadta el a képviselő-testület, amely az erőforrások takarékos felhasználásával számol 1993-ban is. — A rendelkezésünkre álló pénz kevesebb, mint a múlt évben volt — mondta Horváth János polgármester —, ezért okosan szeretnénk fölhasználni. Tavaly az összes bevételünk meghaladta a 18 millió forint. Igaz, csaknem 6,5 milliós pénzmaradványt hoztunk át 1991-ről. A polgármester számokat sorol: 6,2 millió forint normatív állami támogatást kap az ön- kormányzat. A bevételi forrást növeli a személyi jövedelemadó, a gépjárműadó, valamint a községek általános támogatását szolgáló kétmillió forint. Kiadásaik összege pedig megközelíti a 10 millió forint. Ebből a működési költségek 70 százalékot, az átadott pénzeszközök pedig 27 százalékot tesznek ki. Reményeik szerint 2 millió forintot fordíthatnak fejlesztésre, beruházásra. Ebből az összegből tervezik a második világháborús emlékmű felállítását, 400 méter járda, szilárd burkolatú út építését, valamint orvosi műszerek vásárlását. Községgazdálkodásra mintegy félmillió forint, segélyezésre 300 ezret, művelődésre hetvenezret fordíthatnak. A nyugdíjas polgármestertől Képviselik a gazdak érdekeit Borversenyt rendez a tabi hegyközség A múlt év tavaszán alakult s ma már csaknem száztagú tabi hegyközség közgyűlést tartott a városi művelődési központban. A gazdák elfogadták az 1992. évi munkáról szóló beszámolót, valamint az idei feladattervet. Az ülésen célul tűzték a hegyi utak karbantartását, felújítását, a vízelvezetést és a villanyhálózat bővítését. Megfogalmazódott az is, hogy a hegyközség az érdekképviseleti és érdekérvényesítő szerepét a korábbinál határozottabban kívánja megjeleníteni. Az eredményesebb és hatékonyabb munka érdekében a tagság megválasztotta kilenctagú ügyvivői képviselő-testületét. Feladata lesz többek között a tagok érdekeinek egyeztetése, a koordináció ellátása, a külső kapcsolatok megteremtése, és szorosabbá fűzése, például a Gazdakörök Országos Egyesületével, továbbá más hasonló célú egyesületekkel és a tevékenységükhöz kapcsolódó hivatalokkal. Terveikben szerepel szakmai tanfolyamok és »gazdaestek szervezése a szőlőművelésről, a gyümölcs- és szántóföldi növénytermesztésről, illetve a különféle vegyszerek használatáról. A hegyközségi tagok részére kedvezményes árubeszerzésről is gondoskodnak, de programjuk tartalmazza azt is, hogy március végén megrendezik a hagyományos borversenyt, az ősszel pedig a szüreti kulturális napot. A tabi hegyközség közgyűlésén kitűnt, hogy a tagság anyagi áldozat vállalására is hajlandó a célok elérése érdekében. (K. J.) T áncruha a pályázati pénzből Agyagozás, festés, szövés, táncolás Nágocson Nágocson 1975 óta működik a felső tagozatosok képzőművészeti, illetve táncszakköre. A programot Csutorás Csabáné, a szakkörök vezetője úgy állítja össze, hogy a gyerekek érdeklődési körének megfeleljen. A hetedik és nyolcadik osztályosoknak segítenek a továbbtanulás eldöntésében. A néprajzi hagyományokhoz kapcsolódva Az esztendő néprajza címmel rendszeresen készítenek az alkalomhoz illő dekorációt a zsibongóban elhelyezett faliújságra. Sokoldalúan, többfajta technikát kipróbálva (agyagozás, festés, grafikai megoldások, szövés stb.) készítik föl a gyerekeket a képzőművészet egy-egy ágára. A foglalkozásokon rendszerint 10—12 tanuló vesz részt. Ez a szakkör kimondottan az érdeklődő, tehetséges tanulókat karolja fel. Az elkészített alkotásokat az iskolán kívül a faluházban is bemutatják, igy a lakosság is megismerheti a kis „művészek” alkotásait. A csaknem húszéves táncszakkör feladata többek között, hogy egészséges életmódra neveljen. Pályázaton nyert pénzen tavaly táncruhákat, cipőket, magnót és lemezjátszót vettek. A foglalkozásokon a gyerekek néptáncot és szalontáncot tanulnak. Bemutatkozásra évente kétszer is lehetőségük van: a farsangi mulatságon és a szüreti bálon! (Krutek) Zala községben a legutóbbi népszámlálás adatai szerint mindössze 308-an élnek. A tabi dombok között meghúzódó kis település több mit két évtizedes közösködés után 1990-ben nyerte vissza önállóságát. — Mi sem tétlenkedtünk az elmúlt két évben — mondta Szarka László, a település polgármestere. — A lehetőségeinkhez képest igyekeztünk az itt élő embereknek a „maximumot” nyújtani. Képviselő-testületünk valamennyi tagja nagy felelősséget érez a községért és sokat tesz a föllendülésért. 1992-ben 8,8 millió forintos költségvetésből gazdálkodhattunk. Ebből a pénzből 2,1 milliót fordítottunk korszerűsítésre, fejlesztésre. Elkészült a kultúrház rekonstrukciója. Vakolták, festették és mázolták. Négyszázezer forintot költöttek a különféle rendezvényeknek helyet adó kultúrott- honra. Kétszázezer forintjába került a falunak a temetői ravatalozó felújítása, valamint a falábakon álló, 25 négyzetméteres fedett előtér kialakítása. — Az Ökobau Kft kivitelezésében — mutatja a helyszínen a polgármester — megépült az 500 méter hosszú aszfaltút is. így bármikor megközelíthető a temető. A másfél millió forintba kerülő út a közelmúltban készült el; igaz, az útpadka és a vízelvezető árok kialakítása még hátravan. A tavalyi feladatok között szerepelt a járdaépítés. Ezt a munkát a Zichy Mihály utcában mintegy 250 méteren megkezd— A mi településünkön sem rosszabb az alapellátás, mint a hozzánk hasonló nagyságú kisközségekben. Sőt! A nyáron megjelent a tabi áfész vegyesboltja mellett az első magánbolt. Önkormányzatunk a megszűnt tejcsarnokot adta bérbe Ürge Józsefné vállalkozónak. így, az ellátás javításán kívül a választék bővítésére is lehetőség nyílt. A közle dés megfelelő. Pillanatnyilag a legnagyobb gondunk, hogy az 1980-as évek közepén kialakított ivóvízhálózat közkifolyói nem megfelelően működnek. A nyomóvezeték pedig — a leomlott partoldal miatt — egy szakaszon kilátszik. Ezeket a hiányosságokat többször jeleztem a DRV tabi és siófoki illetékeseinek. Sajnos, nem intézkedtek. — Mik a terveik? — Mindenekelőtt folytatni kívánjuk a Zichy és a Kossuth utcán a járdaépítést mintegy másfél kilométeres szakaszon. Erre 600 ezer forintot szánunk. Csaknem ezer méteren — a közúti igazgatósággal közösen — felújítjuk a Kossuth utcát. Terveink között szerepel az orvosi rendelő felújítása, vizesblokk és szociális helyiségek kialakítása mintegy 700 ezer forintért. Hihetetlen, de a községA közelmúltban adták át az aszfaltutat, amely másfél millió forintba került (Fotó: Sebők Dezső) tűk. Mivel községünkben eddig nem volt lehetőség a PB-gázpa- lackok cseréjére, lakossági igény alapján — a polgármesteri hivatal épülete mögötti területen — hozzáláttunk egy lerakat kialakításához. — Milyen az ellátás, a közlekedés? ben nincs sportpálya. Ezért a Zichy-kastély parkjának végén — a megyei önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott területen —jövőre szeretnénk egy sportpályát is kialakítani. Most még úgy néz ki, mint a dzsungel. Krutek József Horváth János polgármester kapásból sorolta az adatokat (Fotó: Sebők Dezső) megtudtam még: sok egyéb tennivaló is van a községben, csak hát pénz nincs hozzá. Kerekiben is szeretnék bevezetni a gázt. Ezért tanulmány- tervet készíttettek. Gondot jelent a munkanélküliek számának emelkedése. A helybeli foglalkoztatás ugyanis — lévén csak egy munkahely — nincs megoldva. (Krutek)