Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-02 / 51. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. március 2., kedd Az idegengyűlölet elfogadhatatlan Új indítványokat tűznek napirendre — Vita a statisztikai törvényről KÉRDŐJELEK Népi és európai? Miért előzte meg bizonyos ellenszenv és miért fogadta végül némi megkönnyebbülés a kisújszállási Számadás 91. című nyílt fórumot? Valószínűleg sokakat foglalkoztatott a gondo­lat, hogy a múltunkban gyökerező népi-nemzeti politizálás megfelel-e a mai idők követelményeinek. Lehet-e a nemzeti — modern, a népi — európai? E kérdésekre nem egy konferenciának, nem is az ott el­hangzott 8 előadásnak és mintegy 30 hozzászólásnak kell válaszolnia, hanem az 1943-as szárszói találkozó örökségét vállaló politikai gyakorlatnak. Mégis elmondhatjuk, hogy a hétvégi tanácskozás résztvevői igennel feleltek a fenti kér­désre. Megmenteni a nemzetet? Míg ötven évvel ezelőtt ez volt a cél, ma a nemzet felemelésének feladata álla felelős politiku­sok előtt. S ha ezt a népi-nemzeti politizálás hívei az alkotó- képesség kibontakoztatásával, a munka, a család és a hazai tulajdon nyújtotta létbiztonság megteremtésével akarják el­érni, akkor ez a felfogás találkozhat a társadalom egyetérté­sével. Feltétel nélkül? E politizálás csak tiszta, szélsőséges elfo­gultságoktól mentes formájában vezethet Európába. A magát népinek nevező radikalizmus — amely ugyancsak hangot kapott a konferencián — nemzeti érdekeink torz felfogása, amely a meddő befeléfordulás és a nemzetközi elszigetelő­dés veszélyével jár. Mi következik ezután? Jöhetnek további hasonló eszme­cserék, viták, de a népi-nemzeti politika csak akkor állja ki az idők próbáját, ha nem pusztán történelmi gondolat, hanem program a cselekvésre. Olyan program, amely európai mó­don magyar. P. T. Vizsgálat New York-ban A 36-ok frakcióülése A hétfői ülésen nem sikerült új frakcióvezetőt választani a 36-ok képviselőcsoportjának Szabó János újonnan kineve­zett földművelésügyi miniszter megüresedett helyére. A két fordulóban lezajlott választá­son Böröcz István jelenlegi frakcióvezető-helyettes kapta 17 vokssal a legtöbb szavaza­tot, míg Zsíros Gézát nyolcán támogatták. A testület sza­bályzata szerint a frakciótag­ság felének plusz egy főnek kell az új vezető személyére igennel voksolnia ahhoz, hogy a procedúra érvényes legyen. A grémiumból négyen üres, azaz érvénytelen szavazócé­dulákat adtak le. Veszteglő hajók a Dunán A Mahartnak már 5-6 hajója vesztegel a Dunán a Vas­kapu-zsilip alatti jugoszláv uszályzár miatt. Amennyiben a helyzet változatlan marad, az al-Dunán rendszeresen. Különösen nagy vesztesége­ket okoz a Mahartnak a múlt hét óta veszteglő Mohács nevű motoros kényszerleál­lása. A hajó vasárurakomá­nyára ugyanis egy 40 ezer tonnás tengeri hajó várakozik, aminek napi költsége megkö­zelítheti a 20 ezer dollárt. Az uszályzár feloldásának vár­ható időpontjáról pedig még nincs információ. Malária Kievben Malária ütötte fel a fejét Ki­evben — jelentették a hét vé­gén ukrán egészségügyi for­rások. Az adatok szerint eddig 26 — Afganisztánból és Pa­kisztánból érkezett — betele­pülőnél fedezték fel a beteg­séget. Az egészségügyi mi­nisztérium illetékese szerint szinte naponta bukkannak újabb és újabb esetekre. Becsléseik alapján 10-12 ezer, zömében ázsiai mene­kült tartózkodik az ukrán fővá­rosban, akik potenciális ter­jesztői a betegségnek. Az ille­tékes szorgalmazta, hogy ha­ladéktalanul szigorítsák meg a betelepülés feltételeit, más­ként tömegméretűvé válhat a malária Ukrajnában. Vallási tűzharc Texasban Hétfő reggelig öt halottja és 14 sebesültje van az amerikai rendőrség és egy vallási szekta tagjai közötti példátlan tűzharcnak. A színhely egy alig ismert vallási szekta háza a texasi Waco városka köze­lében. A hatóságok felszólítot­ták a ház lakóit, hogy adják át az engedély nélkül birtokuk­ban lévő lőfegyvereket és robbanóanyagokat. Miután azok a felhívásoknak nem tet­tek eleget, a rendőrség meg­rohamozta a házat — nyilván nem számítva arra, hogy fegyvertüzzel fogadják őket: négy rendőr, köztük egy nő életét vesztette és a tűzpár- bajnak a két oldalon összesen 14 sebesültje van. Tömeg­szerencsétlenség F ranciaországban Teherautó rohant hátulról egy — műszaki hiba miatt a leállópályán veszteglő — au­tóbuszba Franciaországban, Aix-en-Provence közelében. A 37 utas közül egy életét vesz­tette, harmincán sérültek meg, közülük többen súlyosan. A baleset oka egyelőre ismeret­len. Mivel a katasztrófa egy autópálya-fizetőhely közvetlen közelében történt, a mentés azonnal megkezdődött. (Folytatás az 1. oldalról) Az emberi jogi bizottság az alapkérdéseket illetően támo­gatásáról biztosította az or­szággyűlési nyilatkozat-terve­zetet, de több módosító indít­ványt is támogatott. A külügyi bizottság viszont elvetette a Mikó Imre kör által bejelentett javaslatokat. A napirend vitája késő este még tartott. A tegnapi ülés Latorcai Já­nos ipari és kereskedelmi mi­niszter hivatali eskütételével kezdődött, majd törvényjavas­latok és önálló indítványok na­pirendre tűzéséről döntöttek a képviselők. A T. Ház sürgős­Parlamenti képviselőkből alakult meg a Fiatal Demokra­ták Szövetségének bizton­ságpolitikai kabinetje, mely­nek feladata a választmány és a törvényhozók elé kerülő poli­tikai döntések, törvényjavasla­tok előkészítése — jelentette be Kövér László a párt tegnapi sajtótájékoztatóján. Itt ismer­tette Wachsler Tamás, a Hon­védelmi Bizottság tagja az Al­kotmánybírósághoz általa el­juttatott beadványt melyben a honvédelemmel kapcsolatos jogszabályok egész sorának (Folytatás az 1. oldalról) Kelet-Boszniában — kora­délutáni híradás szerint — még egyet sem találtak meg az amerikai repülőgépekről le­dobott segélycsomagokból. A Reuter brit hírügynökség érte­sülése szerint a valószínű cél­Tirana nyugtalan Tirana nyugtalanságának fő forrása az az aggodalom, hogy az etnikai tisztogatások a ko­szovói albánságra is átterjed­hetnek. Egy ilyen fejlemény balkáni háború kirobbanásával fenyegetne. Albánia ezért azt szorgalmazza, hogy küldjenek ENSZ-békefenntartó erőket Koszovóba. Erről Alfred Ser- reqi, az Albán Köztársaság kül­ügyminisztere beszélt a hivata­los magyarországi látogatásá­nak zárónapján. Albánia külpo­litikai törekvéseinek célja az eu­rópai integrálódás. Tirana sokat vár a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésétől. séggel napirendjére vette a kormány foglalkoztatáspolitikai koncepciójának benyújtási ha­táridejét módosító országgyű­lési határozati javaslatot, vala­mint a honvédelemről szóló kormányelőterjesztést és a hozzá kapcsolódó alkotmány­módosítási törvényjavaslatot. A honatyák megszavazták a rész­leges kárpótlásról szóló törvény módosítását javasló indítványt, valamint a költségvetés helyze­tének felméréséről szóló SZDSZ-es országgyűlési hatá­rozati javaslat napirendre tűzé­sét. Gaál Gyula (SZDSZ) indo­kolása szerint a költségvetési megsemmisítését, illetve al­kotmányellenességének ki­mondását kérte. A kifogásolt kérdések négy csoportja: az emberi jogokat indokolatlanul korlátozó egyes rendelkezé­sek megszüntetése, a jogbiz­tonság és a jogi garanciák hi­ánya miatt előállt alkotmányel­lenes helyzetek kiküszöbö­lése, a fegyveres erők béke­idejű rendőri feladatainak — a katonai rendészet egyes ha­tásköreinek — megszünte­tése, valamint az alaki alkot­mánysértések kiküszöbölése. pontként megjelölt Cerska vá­rosból és Gorazde környékéről is nemleges válasz érkezett. Nem voltak eredményesek az eddigi kutatások más ke­let-boszniai vidékeken sem. A segélyküldemények egy része előrenyomuló szerb erők ke­Három Súlyos, három ember halá­lát okozó közlekedési baleset történt vasárnap este Nyíregy­háza és Kálmánháza között. Egy Lada típusú gépkocsi ke­rékpárt toló gyalogosokat gá­zolt, majd frontálisan ütközött a vele szemben érkező másik személyautóval. A rendőrség eddigi vizsgálata szerint a Lada vezetője, ifjú Verdes Já­nos, 37 éves, Nyíregy- háza-rozsréti lakos későn vette észre a vele azonos irányban közlekedő, az út jobb szélén kivilágítatlan és fény­mérleg negyedéves adatainak közzétételén kívül szükség van a gazdasági folyamatok alaku­lásának felmérésére is. Az Országgyűlés ugyancsak egyetértett a magánszemélyek jövedelemadójáról, az illetékről, valamint a helyi önkormányza­tok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvények módosítását javasló indítvá­nyok napirendre vételével. ' A statisztikai törvény vitájá­ban dr. Balsai István igazság­ügyminiszter szóbeli kiegészí­tője után a pártok vezérszóno­kai kaptak lehetőséget állás­pontjuk-kifejtésére. Emelkedik a bűnözés Belgrádban A köztörvényes bűnözés egyre nagyobb méreteket ölt Belgrádban, ahol kisszámú rendőrség próbálja visszaszorí­tani az erőszakot, a rablóban­dák tevékenységét és a fekete­piaci valutakereskedést. Össze­sen 86 embert gyilkoltak meg tavaly a városban. A mintegy kétmilliós lakosú Belgrádot a délszláv konfliktus kezdete óta elözönlötték a Boszniából és Horvátországból érkezett szerb menekültek. A fővárosban az ország többi ré­széhez hasonlóan érezhető a hiperinfláció és a gazdasági vál­ság, amelyet súlyosbítanak az ENSZ-büntetőintézkedések. zébe került, amelyek kettészel­ték az elszigetelt cerskai tér­séget, s menekülők újabb hul­lámát indították el — közölte hétfőn Lyndall Sachs, az ENSZ belgrádi tisztségvise­lője, aki egy srebrenicai rádió­amatőrjelentésére hivatkozott. áldozat visszaverő nélküli kerékpárt toló Balogh Istvánná, 38 éves, és Balogh Anikó, 12 éves, kálmánházi lakosokat. A 80 ki­lométeres sebességgel haladó autó fékezés nélkül gázolta el a gyalogosokat. A kislány az úttestre zuhanva, azonnal szörnyethalt. Édesanyját a ko­csi mintegy 100 métert tolta maga előtt, majd szemben, a másik sávban érkező sze­mélyautónak nyomta. Az ütkö­zés következtében ifjú Verdes János és Balogh Istvánná is a helyszínen életét vesztette. Annyi bizonyos, hogy po­kolgép okozta a robbanást a New York-i Világkereskedelmi Központban, de nem tudják: politikai terroristák, vagy bű­nözők akciójáról van-e szó — közölte vasárnap az FBI és a New York-i rendőrfőnök. Az utóbbi szerint igen ke­véssé valószínű, hogy a me­rénylet kapcsolatban állt volna a bosznia tárgyalásokkal, il­letve az amerikai légise­gély-akcióval. A robbantás — minden jel szerint — szakem­berek munkája, amelyet hu­zamos ideje elő kellett készí­teni, míg a legújabb boszniai fejleményekre csak az elmúlt napokban került sor. A hatóságok szerint egyéb­ként minden valószínűség szerint nem plasztikbomba, hanem nagy mennyiségű di­namit robbant a felhőkarcoló alatti garázsban. Mint minden héten, most is kedd. Megírja a Kishegyed.- Furcsa férfi házvezetőnőt keres- óvakodjanak tőle.- Mit csinált ön a szakítás másnapján- híres emberek válaszolnak.- A szépség nemcsak a gazdagok kiváltsága.- Isten éltesse Koncz Zsuzsát.- Kezdje egészségesen a napját.- És persze kozmetika, sztárok, pletykák, szerelem, divat, mindez mint minden kedden, megjelenik a Kiskegyedben. (21851) FIDESZ-BEADVÁNY Honvédelmi jogszabályok az Alkotmánybíróság előtt KUTATNAK A SEGÉLYCSOMAGOK UTÁN Boszniai légihíd Egyetemi tanárok kinevezése Schrammel Imre egyetemi tanárt, a műve­lődési és közoktatási miniszter előterjeszté­sére, a Magyar Köztársaság elnöke 1993. március 1-jétől 1996. február 28-ig a Magyar Iparművészeti Főiskola rektori teendőinek el­látásával bízta meg. A köztársasági elnök a népjóléti miniszter előterjesztésére, 1993. február 25. napjával a szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem tanárává nevezte ki dr. Balogh Ádám osztályvezető főorvost, dr. Kata Mihály egyetemi docenst, dr. Máté Imre tudományos tanácsadót, dr. Méray Judit egyetemi do­censt, dr. Resch Béla egyetemi docenst, va­lamint dr. Szabad János tudományos ta­nácsadót. A kinevezési okmányokat Göncz Árpád hétfőn a Parlamentben, Mádl Ferenc műve­lődési- és Surján László népjóléti miniszterek jelenlétében adta át. Súlyos közúti baleset

Next

/
Oldalképek
Tartalom