Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-01 / 26. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 1993. február 1., hétfő Hepburn emléke A filmvilág a szokásosnál őszintébben, szomorúbban fogadta Audrey Hepburn halálhírét. A sors különös iróniája, hogy a művésznő már a halálos ágyon kapta az értesítést, miszerint „a csillagok éjszakáján” átveheti az emberbaráti segítség Oscar-díját. Liz Taylor, a másik díjazott, megindultan így kommentálta Audrey Hepburn halálát: „Isten újabb gyönyörű angyalt kapott, aki az égben is megtalálja a maga dolgát.” Drogcsempész galambok A postagalambokat is felhasználhatják a drogok továbbítására: elegendő 300 galamb ahhoz, hogy a fehér porból egy kilónyit eljuttassanak — állítja az olaszt tv. Ennek a fuvarnak az értéke mintegy 3 millió forintnak megfelelő líra: minden galamb képes a testsúlyának 10 százalékát, tehát 20-30 grammot elszállítani, akár 8004 kilométerre is repülve, egyetlen nap alatt. A galambtenyésztők és a madárvédők illetékesei közölték: postagalambok sokasága repül „rendszám”, azaz gyűrű nélkül. Ez, továbbá a legyengült galambok tömege nyilván az alvilág fekete légifuvarára utal. Operettvállalkozás Kovács József operaénekest vállalkozóként, az Intero- perett Kft vezetőjeként is számon tartják. Az újévi operettgála, amelyet a kft szervezésében és rendezésében tizenhárom neves európai tv állomás közvetített a Budapesti Vigadóból — osztatlan sikert aratott. Miből „futja” és mire számítanak 1993-ban? Az Ibusz Bank nagyvonalú támogatása nélkül bajban lennénk — mondta. — Egyetlen, de annál gálánsabb szponzorunk az idén is mellettünk áll: nemcsak segít bennünket, hanem kezeli is a pénzünket, amelyet egy most szerveződő, Dél-Amerikába vezető túránk bevételei is szaporítani fognak. Más célra azonban még nincs pénzünk, nem tudunk egyéb befektetésekre gondolni. Talán jövőre, amikor majd az Opera ad otthont az újévi koncertünknek már nyereségünk is lesz, de amit mi igazán annak tartunk, az valójában a magyar operett és muzsika újabb hódítása — itthon és határainkon túl. Cardin és az Akadémia Pierre Cardin az első divat- tervező, aki a legnagyobb megtiszteltetésben részesült, tagjává választotta a Francia Képzőművészeti Akadémia. Aranygyűszű és aranykard adományozásával jelképezték azt az utat, melyet a divatvilág e kiemelkedő nagysága megtett. Cardin háromszor nyerte el az „arany gyűszű” díjat, a francia divattervezők legnagyobb szakmai elismerését. 1974-ben becsületrenddel tüntették ki. Felsorolni sem lehet, hogy mi mindent tervezett a ruhák mellett: gyerekkocsit, varrógépet, bútort, borospalackot, ágyneműt, étkészletet, bútoranyagot, lemezjátszót, tapétát, sítalpat és számos egyéb dolgot. Szabadalmai száma közel nyolc és fél száz, 125 országban van jelen. A hetvenéves mester karrierjére a koronát az akadémia tette fel. Statisztikai önarckép Előrejelzés 2025-ig: több mint 8 milliárdan leszünk — Európa és Észak-Amerika felsőbb (kor)osztályba lép A világ legtöbb országában nő a lakosság várható élettartama — köszönhetően az életmód kedvező változásának, az érzékelhetően javuló egészségvédelemnek és a korszerű gyógyításnak. Hasonlóan általános tendencia ugyanakkor a fiatalok arányának csökkenése vagy — jó esetben — a jelenlegi arány megmaradása. E két folyamat következményeként egyértelműen megállapítható: világ- jelenség a népesség gyorsuló öregedése. Az ENSZ e témával foglalkozó szakembereinek 2025-ig szóló demográfiai előrejelzése szerint a jövő évszázad első negyedének végén a 80-as évek 4,4 milliárdjával szemben 8,2 milliárd lakója lesz Földünknek, s a csaknem kétszeresére gyarapodó népesség 83 százaléka a napjainkban fejlődő országokként számon tartott területeken él majd. (Arányuk 1980-ban nem érte el a világ népességének háromnegyedét sem.) A szakértők azt jelzik, hogy a halálozási arány bolygónk legszegényebb régióiban, Afrikában és Ázsia egyes részein javul majd legjelentősebben. Ennek ellenére az öregek arányát illetően nagyok maradnak a különbségek a különböző fejlettségű kontinenesek között. Európában és Észak-Amerikában 2025-ben az összlakosság mintegy negyede 60 éves és annál idősebb lesz (mai arányuk e két földrészen 18, illetve 16 százalék körül mozog), viszont Afrikában ez a korosztály csupán 6 százalékot fog képviselni. A világszerte várható gyors elöregedés nyomán elsősorban a 60-69 évesek tábora növekszik majd. A hetedik X-en túliak „társasága” jóval lassabban gyarapszik majd, mert közülük sokan ifjú éveikben alacsony életszínvonalon éltek, hiányosan táplálkoztak és nem jutottak hozzá megfelelő orvosi ellátáshoz. Az öregek többségét a prognózisok szerint továbbra is a nők alkotják. Ebben több tényező játszik szerepet: eltérő terhelésük, életmódjuk, életvitelük. Nem utolsósorban az, hogy nyugdíjba menetelük után a nők többsége a férfiaknál jobban alkalmazkodik megváltozott helyzetéhez: talál munkát, elfoglaltságot a családban, a háztartásban, szinte ideje sem jut arra, hogy a fölöslegesség érzésével szembesüljön... A világszervezet szakértőinek prognózisa még nem számolhatott a Kelet-Európá- ban bekövetkezett változásokkal, amelyek természetesen kihatnak a demográfiai helyzet alakulására. A növekvő munkanélküliség elsősorban a pályakezdőket és a nyugdíjhoz közelállókat, illetve a „tovább szolgálókat” érinti, ami érthető, de az érintettek számára nehezen elfogadható. Márpedig erre a változásra fel kell készülnie a ma még nem öreg, de korosabb munkavállalóknak, ha az élettartamot illetően (is) lépést akarunk tartani az idősödő népességű fejlett országokkal. Ehhez nemcsak társadalmi tolerancia és megfelelő egészségügyi, szociális ellátás szükséges, hanem az is, hogy az egyén előre megtervezze nyugdíjas éveit és idejében fölkészüljön körülményei megváltoztatására.-Ny-éA Gondolkodó Pekingbe repül Első ízben hagyja el helyét Párizsban Rodin Gondolkodó című szobra. A Pekingben megnyíló 19. századi francia művészeti kiállítás egyik kiemelkedő tárgya lesz. A szobor 705 kilogram és 82 centi magas. A kiállítási palota bejáratnál fogják felállítani. 113 különböző Rodin-művet is bemutatnak. Pekingben március 14-ig lesz nyitva a kiállítás. Utána Shangháj, Hongkong Taipei az útja. REKLÁMJOG Amit lehet, s amit szabad? K.O.-val győz a rozskenyér Új élelmiszer-ponttáblázat — űrhajós módra Miközben hazánkban soha nem látott hirdetés- és reklámhadjárat folyik, az Európai Közösség szakértői mind szigorúbb tilalmakat sürgetnek. A recept nélkül kapható gyógyszerek reklámjának korlátozását, a dohányipari termékek népszerűsítésének csaknem teljes betiltását, a csomagküldő szolgálatok hirdetéseinek visszaszorítását javasolják. A külföldi kereskedők véleménye szerint: a reklám alapjog, része a szabad véleménynyilvánításnak és egyúttal a nyitott gazdálkodás egyik biztosítéka. Ha lehet, még ellentmondásosabb a hazai helyzet. Nagy Péter, a Magyar Reklámszövetség főtitkára a jogszabályok mielőbbi módosítását sürgeti: — A reklámszövetség elnöksége a Versenytanácsra és az Országos Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségre gondol. A két szervezetnek kellene egyértelműen értelmeznie — új rendelkezések híján — átmenetileg a régi jogszabályokat. A végleges megoldás az új törvény. Amíg ez elkészül, addig egy országos reklámtanács felállítását szorgalmazzuk. Már hozzáláttunk az új reklámetikai kódex kidolgozásához. — Napjainkban a dohány- és a szeszesital-reklámok váltják ki a legnagyobb vitát. — Nehéz határvonalat húzni. A cigaretta és az alkohol reklámozását tiltja az 1978-as törvény, azóta viszont számos gyár külföldi kézbe került, megszűnt az állami monopólium. A magyar nézők milliói nézik a műholdas adásokat, ahol bőven látnak szesz- és dohányreklámot. A külföldi sport- és egyéb események televíziós közvetítésekor is mindig látni ilyen témájú plakátokat. Mi a magunk részéről azt mondjuk, hogy az eladási helyeken — a trafikokban, a szállodákban, a vendéglőkben, az élelmiszer- boltok kirakatában — igenis be lehet mutatni az ott kapható termékeket. Hasonló a helyzet a szponzorálással is. Ha a Hungaroringen betiltanák a cigarettareklámot, egyetlen világhírű versenyző sem állhatna rajthoz, elmaradna a Forma-1. - szabó Sokáig lakat alatt őrizték a Nasa berkeiben az űrhajósok élelmezésének titkait, semmit nem lehetett tudni a kozmonautáknak készült „éteri étrendről”. A közelmúltban azonban nyilvánosságra került az amerikai orvosok által kidolgozott élelmiszer-ponttáblázat, amelyet irányadónak tekintettek az űrbéli receptek összeállításakor. Ebben nem a különféle élelmiszerek kalóriaértékét, hanem szénhidráttartalmát vették alapul, illetve pontozták. Megállapításuk szerint a kondíció, a testsúly megőrzéséhez elegendő napi 50 pont értékű élelem, ennél több már súlygyarar- podást, kevesebb pedig fogyást idéz elő. Néhány fontosabb tétel a Nasa-orvosok készítette listáról: 0-pontnak felel meg — egy csészényi adagot véve — a tyúk-, illetve a marhahúsból készült erőleves; a gomba- és a burgonyaleves 15-15, a paradicsom 17, a zöldborsóleves pedig 20 pontos. A natúr sült tengeri halak 0, a folyamiak 1 pontosak; panírozva-rántva egy-egy adag 12, illetve 13 pont. Szintén 0 pontot kapott a natúr borjúsült, a levesben főtt marhahús, viszont a zöldséges borjúbecsinált 15, a bécsi szelet és a rántott csirke 12 pontot ér. Tisztes mennyiségben fogyasztható, mert csak 1-1 pontos a pár virsli, 10 dkg párizsi, illetve füstölt vagy sült szalonna; ugyanennyi májpástétom 2 pont. A hüvelyesekkel óvatosan kell bánni: egy-egy normál adag lencse 20, borsó 21, bab pedig 22 pontot „visz el” az 50 pontértékű napi keretből. A zöldségfélék pontlis- tája: 25 deka zöldborsó 19, vöröskáposzta 9, párolt vagy margarinon pirított karfiol, tök, sárgarépa és kelkáposzta 8-8 pont. Érdekes, hogy egy közepes nagyságú alma ugyanúgy 18 pontos, mint 2,5 deci almaié, viszont például egy pohár paradicsomlé a Nasa-táblázat szerint 0-pontos. A pontértékeket illetően az élvonalat a kenyérfélék, a lisztes készítmények alkotják, a diétázóknak tehát elsősorban ezek fogyasztásától kell tartózkodniuk. A „pontversenyben” ugyanis minden élelmiszerféle között az első a rozskenyér: 1/4 kiló bekebelezésével 236 pontnyi szénhidráthoz, azaz csaknem 5 napra (!) ele- gednő energiaforráshoz jut szervezetünk. Hasonlóan hízásveszélyes a zsúrke- nyér és a szokványos fehér kenyér 220-220 ponttal. Nem ajánlott fogyókúrázóknak a zsemlemorzsa (12 és fél gramm = 65 pont), s főként a fehér lisztes tészta vagy egyéb készítmény, mert e lisztfélének minden negyeddekája 84 pont értékű szénhidráttal terheli szervezetünket. A tej-tejtermékek között a cukrozott kondenzált tej vezet (negyed liter = 70 pont); 1 csésze kakaó 26, negyed liter aludtej és joghurt 13-13 pont. Ferenczy Europress A tetoválás újra divat Újra divat a tetoválás! — mondják a Fiumei út elején működő tetováló szalonban: nap nap után nő a vendégek száma, közöttük mind több a vállalkozó szellemű hölgy. A képen indigóval másolják a mintát a kiválasztott börfelületre. (MTI Fotó: Mónos Gábor) Egy biztos kapcsolat Hajópadló (burkolásra is) 550 Ft +áfa/m-től, keskeny és széles lambéria 480 Ft+áfa/m-tői. Deszka 11800 Ft+áfa/m-től. Balkoneiemek 118Ft+áfa/db, kettes létrák 1700 Ft+áfa, „N" tetőléc 24 Ft+áfa/fm 8600 Siófok, Ipartelep (Tüzéppel szemben) Tel: 84/10-707 FOLYAMATOSAN AKCIÓS ÁRUKÉSZLET Ha Ön összegyűjt 50 db ilyen szelvényt, és beküldi a SOMOGYI HÍRLAP re 1993. április 20-ig 50 000 forintot nyerhet az április 25-i sorsoláson. Figyelem, ez a szelvény csak 25 alkalommal jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP ban! Jelige: Holz Fakereskedés (30) jenge: i 0