Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-05 / 30. szám

1993. február 5., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Két tonna ruhasegély Barcsnak Holland küldöttség járt át­utazóban Barcson január vé­gén. A hollandok a határon túlra, Verőcére igyekeztek, ahova magánkezdeménye­zésre összegyűjtött ruha- és élelmiszersegélyt vittek. A nyolc tonnányi segélyszállít­mányból azonban két tonnát felajánlottak a barcsi rászorul­taknak. Színházlátogató szuloki nyugdíjasok A szuloki művelődési ház színházlátogatást szervezett a falu nyugdíjasainak. Az ön- kormányzat is hozzájárult eh­hez: ők fizetik az autóbusz­költséget. Az idős emberek a Pécsi Nemzeti Színházban a Marica grófnő előadását nézik meg. Ugyanerre a darabra kapnak jegyet azok a szu to­kiak is, akik a 10-én induló busszal mennek Pécsre. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel márciusban valószínűleg ismét megtelik egy színház­busz nyugdíjasokkal. ✓ Épül a tornaterem Bolhón Már állnak az új bolhói tor­naterem falai. A falu általános iskolája mellett tavaly elkez­dett építkezés jó ütemben ha­lad. Az önkormányzati pénz­ből, valamint céltámogatásból épülő sportcsarnok a tervek szerint a jövő tanévben már üzemel. Jótékonysági rendezvények Berzencén A berzencei óvoda nevelő­testülete és a szülői munka- közöség jótékonysági rendez­vénysorozatot szervez az óvodaépület felújításának tá­mogatására. Az első rendez­vényre szombaton kerül sor. A gyermekfarsangra, ahol az óvodai csoportok műsorral mutatkoznak be, mindenki annyi belépődíjat fizet, amennyit akar. A rendezvény- sorozaton lesz még felnőtt farsang, gyermekrajz-kiállítás, óvodatörténeti bemutató és népművészeti kiállítás. A tel­jes bevételt az óvoda felújítá­sára fordítják. Összekötő út épül Porrogszentpálnál Új összekötő út épül az idén Somogy és Zala megye kö­zött. Az új út Porrogszentpál és a zala megyei Liszó község között készül el. A térségi programok között erről is tár­gyalt a megyei közgyűlés, és támogatásra javasolta a ter­vet. Somogy megye egymillió forinttal járul hozzá az új me­gyeközti „átkelő” létesítésé­hez. Önállóan, de mégis közösségben Otthon az otthonházban KOMLÓSDl KÖRKÉP Emberek, sorsok, hangulatok A FALU ÉL ÉS ÉLNI AKAR Az otthon szót hallva nem kizárólag a lakás jut eszünkbe ahol élünk, ha­nem egy csomó más dolog is: biztonság, nyugalom, család. Ezért aztán nem könnyű dolog ezeket úgy­mond „központilag” nyúj­tani, különösen nem idős embereknek, akik a társa­ság mellett azért független­ségre is vágynak. Barcson ezt egy egészen új formá­ban próbálták meg, s úgy tetszik, sikerrel. A Dráva-parti város önkor­mányzata a magukra maradt idős emberek gondozására hozta létre ezt az otthonházat. Megépítéséhez a Népjóléti Minisztérium is segítséget nyújtott. Haga Ferencnét, az otthonházat működtető szoci­ális központ vezetőjét kérdez­tük arról, mit nyújt ez a forma az idős embereknek? — Az otthonház jelenleg négy, egymástól teljesen füg­getlen másfél szobás lakásból áll. A szociális központhoz kapcsolódnak szorosan, ahol étkezést, rendszeres orvosi és nővéri felügyeletet és gondo­zást biztosítunk. Az igénybe­vételnek két módja van. Egyik a hasznosítási szerződés. Ez azt jelenti, hogy az idős ember vagy házaspár a lakást élete végéig használhatja 500 ezer forint készpénz, vagy ugyan­ilyen értékű ingatlan átadása ellenében. Ez esetben a lakás rezsijét és az étkezési díjat fi­zetni kell, de egyik sem kerül igazán sokba. A másik mód a tartási szerződés. Ilyenkor az idős ember az önkormányzat­tal megköti a tartási szerző­dést, s 800 ezer forint kész­pénz, illetve ilyen értékű ingat­lan átadásáért élete végéig ingyenes lakáshasználatot és teljes gondozást biztosítunk. Ez napi ötszöri étkezést, or­vosi, nővéri felügyeletet, fizikai és pszichés gondozást jelent. Aki bármely módot választja és beköltözik, saját bútoraival rendezheti be lakását, hasz­nálhatja az épületben működő idősek klubját, ahol nemcsak a rádió, televízió, de a társa­ság is kikapcsolódást nyújt. Elmondva valóban nagy­szerű az ötlet, de vajon a la­kók is így gondolják? Marosi Györgyné, Éva néni egy esz­tendeje költözött be fiával. Barcsi lakásukat adták cse­rébe az otthonházi lakásért. — Nagyon örülök, hogy ak­kor így döntöttünk, mert most jó csak igazán, hogy van körü­löttem valaki, hogy rám nyitják az ajtót, hogy van kivel be­szélgetni. Kiderült, súlyosan beteg fia nemrég meghalt, s egy anyával ennél szörnyűbb nem történhet. A közösség, és a nyugatom azonban enyhíti a fájdalmat. — Teljesen a magaménak érzem a lakást, soha eszembe sem jut, hogy a máséban élek. Boldog vagyok, mert érzem, tisztelnek, és szeretnek. Csak ajánlani tudom: ha valaki ma­gányos, jöjjön ide. Erre most lesz lehetőség, mert épül már az épület új ré­sze, ahol további kilenc ilyen lakást adnak át. Hatnak már van gazdája. — Elsősorban barcsi jelent­kezőket várunk — mondta Haga Ferencné — de ha nem lesz, szívesen látjuk a megye más részéből érkezőket is. Itt biztos, hogy otthonra találnak. V. O. Komlósd, főutca, 11 óra felé jár az idő. Tele van a falu, siető és ráérő emberek vegyesen. Omladozó épületek, modern stílusban épült paloták, mesés régi szép házak. Az utóbbiak egyikében lakik a helyi polgár- mester, Kiss Pál. Munkaidőben persze nem találom otthon, mondják, egy óra fele próbál­kozzak. Addig is kérdezőskö­döm az utcán: munkanélküli­ségről, szegénységről. Látha­tóan errefele ez sűrűn téma, mert nincs aki nem tudna hoz­zászólni. Kitárulkoznak. Mond­ják, hogy jólesik beszélni arról, ami már éveken át nyugtala­nítja őket. — Két éve vagyok munka- nélküli — mondja egyikük, egy középkorú asszony —, azóta ráérek a tévénézésre meg az újságolvasásra. Elég nevetsé­gesnek tartom azt, ami ebben az országban manapság törté­nik. Higgye el, én nem voltam kommunista soha, de sokszor úgy érzem: jobb volt régen. Nem kerestem sokat, de mindig tudtam, hogy mire megyek be dolgozni. Persze azt is tudom, hogy mibe került ez nekünk, de mégis. A saját sorsát mindenki jobban figyeli. Odébb észreveszek egy 30 év körüli fiatalt, aki éppen a ka­puban ácsorog. Rágyújt a pi­pára, meg a szövegre is. — Tudja, nem az a legfőbb gond, hogy ki a televízió és a rádió elnöke. Az emberereknek lassan már nincs mit enniük, bár nekünk a falvakban azért még ez nem jelent gondot. Eddig tart az utcai csevegés, mert időközben „befordult a konyhába” a polgármester. Az­zal kezdi, hogy a falu élt és élni akar. — 1989-ben tataroztuk a re­formátus templomot a 150 éves évforduló alkalmából, ugyan­akkor volt a templomszentelés is. 1991-ben elkészült a falu­ház. Tavaly felújítottuk az öre­gek napközi otthonát. Járdafelújításra, építésre csaknem 800 ezer forintot köl­tött a helyi önkormányzat. A Péterhidával közös falugond­noki rendszer bevezetése 1,2 millió forintjába került a 230 lel­ket számláló kisközségnek. Ezekhez céltámogatást is igénybe vettek. — Komlósdon mindössze 15 munkanélkülit tartunk nyilván. A komiósdi téesznek mindig is jó hírneve volt a megyében. A sertéstelep még most is 38 dolgozónak ad munkát. A ter­vek között szerepel a gáz bevezetése, Péterhidával közösen rendőri lakás fel­építése. A falut ahogy hallottam, tönk- rették... De azért annyira nem, hogy panaszra lenne okuk, vagy hogy ne hinnének a jövő- jükben. Gamos Adrienn Magán autósiskola Barcson Üdvözlet a jogsi mellé Szentkirályon elég a pénz Takarékosság az iskoláért Egy jogosítvány megszer­zése nem olcsó mulatság. S minthogy pénzbe kerül, ter­mészetesen üzlet is. Miért épp e téren ne lennének magán- vállalkozók. Persze ez nem olyan egyszerű, mint butikot nyitni — gondolom én, aki so­sem voltam butikos —, alapos előképzettséget és szakértel­met kell felmutatni, hogy a ha­tóságok ezt megengedjék. Még ha minden adott, akkor sem könnyű. Legalábbis Dö­mötör László esete ezt pél­dázza, aki Barcson nyitott magán-autósiskolát. — Valóban nem volt köny- nyű, de szerencsére már el­múlt az az időszak, nem is szeretek beszólni róla. Inkább arról, mi lett a vállalkozásból. Segédmotoros kerékpár, va­lamint A és B kategóriájú ve­zetői engedély megszerzésé­hez szükséges ismeretek ok­tatására kaptam — hogy stíl­szerű legyek — jogosítványt. 1991 júniusában indult az első csoport, s azóta már sok. Mint „maszek”, Dömötör úr igyekezett valamivel többet, és valamivel olcsóbban adni, mint a régóta piacon lévő — immár — versenytársai. Jól felszerelt tantermet, teljes au­diovizuális eszköztárat, jó ál­lapotú Lada, Skoda és Ford típusú autókat sőt, még a tan­könyveket is. — Emellett jól felkészült ok­tatókat, mert bizony ez nem elhanyagolható. Egy főállású és öt mellékállású oktatóval dolgozom együtt, akik nagy gyakorlattal rendelkeznek. Jól reprezentálják ezt a vizsga- eredmények. A tanulók közül összesen 21 százalék kény­szerült pótvizsgára elméletből, gyakorlati vizsgán pedig sze­mélygépkocsi esetében ez 19 százalék. Ezt persze szeret­nénk javítani, de hát nem csak rajtunk múlik. A valóban jó arányt csak úgy tudták persze elérni, hogy a kötelező óra­számoknál jóval többet adnak. A B kategóriára jelentkezők 72 órás elméleti képzés után 25 órát vezetnek minimum, ám az oktatók annyi plusz órát előírnak, amennyi szerintük szükséges a sikeres vizsgá­hoz. Még mindig olcsóbb így, mint kétszer-háromszor pót- vizsgázni. És akinek sikerül, a jogsi mellé még írásos gratu­lációt és ajándékot is kap a Dömötör autósiskolától. Porrogszentkirályon szépen csendben elfogadták az 1993. évi költségvetést. Nem volt késhegyig menő vita, a képvi­selők nem néznek ferde szemmel egymásra. Igaz, alig több mint 18 millió forint sorsát kellett megbeszélni, de — majd látni fogják — még ma­radt is belőle. — Lett volna persze mire költeni — mondja Horváth Fe­renc polgármester — de mu­száj spórolni az iskolára. A mostani épület ugyanis az evangélikus gyülekezeté volt hajdan, s ők szeretnék vissza­kapni. Márpedig iskola kell, mégha csak alsó tagozat van is. Majd építünk egyet a kul- túrház mögötti telekre. Spóro­lunk, aztán remélem kapunk kártérítést is. Túl sok intézménye nincs a falunak, ami elvinné a költ­ségvetés zömét: egy orvosi rendelő, amely négy községet szolgál ki, aztán az iskola és a kultúrház. A közalkalmazotti törvény miatt most mégis nőt­tek a kiadások, hét és fél mil­liót költenek ezekre, s zömé­ben munkabérre megy el. De nem sajnálják erre a pénzt, hisz mindenkinek érdeke, hogy az a kevés ami van, le­galább jól működjön. Marad azért így is felújításra, fejlesz­tésre. — Túl sok persze nem, de ebből felújítjuk az orvosi ren­delőt, járdát építünk. Költünk segélyezésre, tettünk félre támogatásra is, amivel a la­kásvásárlókat és -felújítókat szeretnénk segíteni. Mert mint a többi hasonló kis faluban, itt is fogy a nép. Már alig 400 lel­ket számlál a falu, de közel a város, hátha jönnek fiatalok. A falu pedig valóban szép a ragyogó januári napsütésben. Látszik az eltelt két évben sem tétlenkedtek. Rendbe tették a temetőt: kerítést emeltek, fel­újították a ravatalozót, utakat csináltak. Megújult a kultúrott­hon is, épült buszmegálló, sportöltöző. — Igaz hogy nem vagyunk már sokan, de legalább mi él­jünk jó körülmények között. V. O. Elkapták a betörőket A Barcson és a város- környéken élők idegeit a közelmúltban sorozatos betörések borzolták. Az elkövetőknek — úgy tet­szik — voltak kedvenc helyeik, ugyanis több üz­letbe, házba rövid időn belül kétszer is „elláto­gattak”. Ilyen volt egye­bek mellett a barcs-drá­vaszentesi faluház, ugyanitt a vegyesbolt, a barcsi 1. számú ABC, de megfordultak a helyi 1. számú általános iskolá­ban, a Balaton Füszért lerakatában és a Dráva motelban is. Mindig „csak” azt vittek el, amire szükségük volt: a szállo­dai szappantól a videóig, Tolvaj gyerekek Barcson az élelmiszerektől a ci­garettáig. Összesen 100 ezer forint értékű árut toptak. A barcsi rendőrkapi­tányság bűnügyi osztá­lya befejezte a nyomo­zást és a két elkövető el­len 11 rendbeli betöré­ses lopás alapos gya­núja miatt vádemelést kezdeményezett. Janu­árban sorozatos iskola- és bölcsődebetörés kez­dődött Barcson. Január 31-én éjszaka Csalos József és Sáfrán Lajos törzsőrmester igazolta­tott két gyermekkorút, aki kerékpárját tolta. A bringákon levő zsá­kok tartalmáról hamar kiderült: bűncselek­ményből származnak. A gyerekeket bekísér­ték a kapitányságra, ahol elismerték: a szaj- ré az 1. számú általános iskola hétközis diákott­honából származik. A 80 ezer forint értékű zsák­mányban a videótól a WC-papírig minden volt. Harmadik társukkal együtt kilenc betörést ismertek el, mindent el­vittek, ami a kezük ügyébe került az írásve­títő lencsétől a szimat­szatyorig. A három elkövető 9, 11 és 13 éves(!)... (Tamási)

Next

/
Oldalképek
Tartalom