Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-04 / 29. szám

Szomorúan tudatjuk, hogy ÁDÁM GÁBORNE Zsidi Mária január 20-án 92 éves korában fáradt szíve megszűnt dobogni. Búcsúztatá­sa február 9-én fél 3 órakor lesz a ka­posvári Keleti temető ravatalozójá­ban. Irántunk tanúsított szeretetét és jóságát soha nem felejtjük. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Bognár család Hálás szívvel mondok köszönetét a volt szerzetestársaknak, jó szom­szédainknak és igaz barátainknak, az őt szerető ismerősöknek, akik drága nővérem, ROMVÁRI MARGIT Lucia nővér temetésén és érte mondott szentmi­sén részt vettek, imájukkal, virágaik­kal, részvétnyilvánításukkal, távira­taikkal kifejezték együttérzésüket csa­ládunk gyászában. Köszönöm a jó szomszédok és a mentőszolgálato­sok gyors segítségét, az orvosok, és ápolók lelkiismeretes munkáját, akik enyhítették nővérem szenvedését. Romvári Márta és a gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapám és test­vérem, SCHMIDT JÓZSEF életének 32. évében tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése február 6-án du. 2 órakor lesz a fonyódi temetőben. Gyászmise előtte 1 órakor a fonyódi katoli­kus templomban. Gyászolják felesége, kislánya, testvére és a kiterjedt rokonság Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik felejthe­tetlen feleségem, édesanyánk, VISNYEIJÓZSEFNÉ Sasvári Erzsébet temetésén részt vettek, fájdal­munkban együttérzésükkel osz­toztak. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, isme­rősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk, SEER IMRE temetésén részt vettek, mély fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély megrendüléssel búcsú­zunk szeretett kollégánktól, SCHMIDT JÓZSEFTŐL aki tragikus baleset következté­ben elhunyt. Emlékét örökké megőrizzük. A DRV fonyódi üzem munkatársai Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy MIOKOVICS LAJOS életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése február 5-én 14 órakor lesz a nagyatád-bodvi- cai temetőben. A gyászoló család INGATLAN TAPSONYBAN háromszobás csalá­di ház, terménydaráló, villanymotor el­adó. Tapsony, Kossuth u. 23. (154765) BALATONNÁL eladó ház érdekel. Telefon: 85/51 -947. (154764) HÁZ eladó. Kétszobás, fürdőszobás, nagy telekkel, melléképülettel. Érdek­lődni egész nap a helyszínen, Makker József, Lipótfa 12. (754) KAPOSVÁRON Erdősor u. 79. sz„ nagyméretű családi ház eladó. (755) BÉRBE ADÓ Kaposvár (48-as ifjúság útja sarok), Tallián Gy. u. 87. sz épület. Érdeklődni: Bem u. 13. (785) NAGYATÁDON, Árpád u. 25. sz. há­romszintes lakás eladó Érdeklődni a fenti címen, telefon: 06/82/51-629. (154775) TOPÓNÁR, Veres P. u. 50/Asz. alatti négyszobás, gázos családi ház, vala­mint slesedai telek félkész épülettel el­adó. Érdeklődni a fenti címen lehet.(771) ZALAKAROSON, hegyen szőlő új pincével, teljes felszereléssel, szántóte­rülettel, 125-ös ETZ motorkerékpár el­adó. Érdeklődni hétvégeken: Novák, Za- lakomár, Tavasz u. 22/3. (154770) ELADÓ vagy elcserélhető Balatonki- litiben hatszobás, garázsos, tehermen­tes családi ház. Lakást beszámítok. Csere esetén olyan vidéki házra, amely­hez 80—100 nr-es műhely tartozik (ér­tékegyeztetéssel). Érdeklődni: Balaton- kiliti, Jázmin u. 2/a, Csapóéknál. (154836) BALATONENDRÉDEN az Öreg-he­gyen kordonos szőlő pincével, présház­zal eladó. Személyautót beszámítok. Érdeklődni: Balatonendréd, Rákóczi u. 21.(154840) SIÓFOKÓN háromszobás, össz­komfortos, gázfűtéses családi ház 216 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni a 84/ 11 -100/14-es telefonon, munkanap 8-tól 15 óráig. (154845) SIÓFOK-KILITIN a Jegenye soron 320 n-öles, összközműves építési telek eladó. Tel.: 84/11-009. (154844) ELADÓ Siófokfürdőn az új tanyaköz­pontban 5000 m2-es földingatlan, meg­osztva is. Érdeklődni: Móroczné, Bala- tonszabadi, Kossuth L. u. 51. 8651. (154842) HÁROMSZOBÁS, kertes, gázfűté­ses családi ház eladó. Marcali, Kossuth u. 24. Tel.: 85/11-492. (154850) 1 +2 félszobás lakás eladó. Kaposvár, Zaranyi-ltp. 19/b I/2. Tel.: 82/21-610. (206930) LÁPAFŐI ház nagy melléképülettel, 3 hold földdel eladó, irányár 700 ezer Ft. Telefon: 06/1/1776-032. (206923) JÁRMŰ 1200-as Zsiguli alkatrészként eladó. Tapsony, Május 1. u. 1. (154776) 250—280 000 Ft-ért személygépko­csit vennék. Telefon: 82/18-942. (766) NYOLCÉVES Fiat Fiorino D eladó. Kaposvár, Bocskai u. 37/A. Telefon: 82/ 15-764. (758) 1200-as Lada, 81 -es és Skoda 120 L, 79-es megkímélt állapotban reális áron eladó. Ugyanott házi készítésű traktor eladó. Érdeklődni Kaposmérő, Vörös­marty u. 14. (5267) ELADÓ Opel Corsa, karambolos (bal eleje sérült). Érdeklődni Kaposvár, Sző­lőhegyi u. 7. (Évjárat: 88-as, benzines). (756) FORD Taunus kombi 1980-as 1,6-os, benzines, 95-ig érvényes műszakival, zöld kártyával 200 ezer Ft-ért eladó. Érdeklődni napközben a 82/72-088-as telefonon, Csontos Ferenc, Mernye, Arany J. u. 30. (759) UÉ 28-as traktor pótkocsival együtt eladó. Csököly, Dózsa u. 84. (154776) PS 1500-as Zsiguli olcsón eladó. Buzsák, Május 1. u. 65. (154777) ÉRVÉNYES műszakival üzemképes Trabant eladó. Igái, Táncsics-telep 53. (779) . ELADÓ Lada Niva 6 éves, friss mű­szakival. Érdeklődni Kaposvár, Kisfaludi u. 26., Hopp-shop, este telefonon 21-983, Kaposfüred, Kisközi u. 8. (778) FÉKES utánfutó eladó. Kaposvár, Nyár u. 37. (770) ÖTSZÁZ kg teherbírású utánfutó (fékes) eladó. Érdeklődni Nagyatád, Kolozsvári u. 14. (154774) JÓ állapotú 1200-as Zsiguli májusig érvényes műszakival eladó. Varga Já­nos, Ósurgó, Jókai u. 5. Telefon: 105. (154769) SIMSON nagyon jó állapotban, négy- sebességes 3000 km-rel eladó. Érdek­lődni: Vízvár, Szabadság u. 69. (154849) KÉK színű, másfél éves perzsa kan­dúr eladó. Ugyanitt Suzuki Ran típusú (metallzöld) robogó eladó. Érdeklődni a 85/14-414-es telefonon. (154853) ROBUR LD 3001 típusú, jó állapot­ban lévő 20 + 1 személyes busz eladó. Érdeklődni a 85/77-631-es telefonon, il­letve a balatonszentgyörgyi téglagyár igazgatójánál lehet. (201283) VOLVO 1987 cm3-es ötéves, injekto­ros, turbós motor komplett, ugyanitt Ápri­lis vázra épített 125 cm3-es MZ cross- motor eladó. 8739 Nagyszakácsi, Vö­rösmarty 60. (154852) VOLGA gépkocsit vennék 5 évesig. 79/26-045 üzenetrögzítős telefon. (159072) ÁRON alul eladó BMW 320 megkí- mélt^állapotban, gyári metallkék szín­ben, extrákkal. Ar: 235 000 Ft. Tel.: 84/ 13-614.(154837) HOSSZÚ PLATÓS IFA ponyvával, pótkocsival, friss műszakival eladó. Ér­deklődni: Siófok, Vajda János u. 19., hétvégén és este. (154841) 1200-as Ladámat eladnám vagy Tra- bantra cserélném. Műszaki, zöld kártya van. Pusztai Árpád, Balatonendréd, Rákóczi u. 21. (154839) VW PASSAT dízel kombi 81 -es, ötse- bességes, friss műszakival, kitűnő álla­potban eladó 280 000 Ft-ért. T elefon: 84/ 40-289, 9-től 20 óráig. (154846) 123/300-as dízel Mercedes eladó. Olcsóbb csere érdekel. Telefon: 82/ 17-495. (206929) DÍZEL Audi 80. felújított motorral 1982-es, olcsón eladó. Tab, Kossuth u. 105., 84/20-601. (206926) ÁLLÁS FANTASZTIKUS lehetőség! „Super Play Extra". Három hónap alatt közel 2,5 millió Ft-ot kereshet. Érdeklődni a 82/ 20-885 telefonon 8—11 óráig. (773) AKAR ön 25 éves gyakorlattal rendel­kező, megbízható esztergályossal dol­goztatni? Ha igen, megtalált! Minden megoldás érdekel, famunka is. Cserve- nák Mihály, Mernye, Jókai u. 25. (769) SZAKKÉPZETT pultos éves állást keres Balaton déli partján. Telefon: 06/ 74/65-713. (767) Exkluzív éjszakai bárba ze­nészeket felveszek. Érdeklőd­ni telefonon 82/20-227 vagy 60/ 67-060 (rádiótelefon). (5289) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, a gyöngyöspusztai szociális otthon dolgozóinak, fiam munkatársainak, akik sze­retett halottunk, LÉCFALVI JÁNOS temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, részvétük­kel, részvétnyilvánításukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknak, barátoknak, munkatár­saknak. a Kapos Volán Darabáru és Szállítmányozási Kft. dolgo­zóinak, ismerősöknek, szom­szédoknak, akik RÓZSA JÁNOS felejthetetlen férjem, édesapánk, testvérem .fiunk temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család ,,Megfordulok, de merre menjek? Hiszen Te nem vagy már sehol! Soha sehol már meg nem lellek, s mindig itt leszel valahol." Mély fájdalommal, porig lesújtva tudatjuk, hogy felejthetetlen drága jó gyermekünk és bátyám, SÖRÖS ATTILA somogyszobi lakos 29 éves korában, drága jó szíve január 30-án örökre megszűnt dobogni. Temetése a somogyszobi temetőben február 6-án, szombaton 13 órakor lesz. Bánatos szülei és húga Gyors- és gépírni tudó mun­katársat keresünk titkárnői ál­lás betöltésére. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezni lehet Dédász Rt. üzemigazga­tósága, Kaposvár, Kontrássy u. 5/b. (776/a) Villamosmű-kezelöi vizsgá­val rendelkező erősáramú üzemmérnököt vagy techni­kust keresünk üzemirányítói munkakörbe. Jelentkezni le­het Dédász Rt. üzemigazgató­sága, Kaposvár, Kontrássy u. 5/b. (776) OTTHONÁBAN dolgozhat a CPS Termelési Rendszer tagjaként. Gépet, alapanyagot és 50 000 forint kamatmen­tes kölcsönt kaphat. Tájékoztató anyag 350 Ft. Levélcím: Ügynöki Iroda, Szen­tes, Nagynyomás 16. (201307) KAPOSVÁRON és környékén keres­kedelmi szervezet kiépítéséhez munka­társakat kersünk. Kapcsolatteremtő készség szükséges. Jelentkezés ese­tén szamélyesen felkeressük. Jelent­kezni levélben a 745. számra a kiadóba. (745) VENDÉGLÁTÓ-IPARI és idegenfor­galmi kft. idegenforgalomban jártas, németül tárgyalóképes, lehetőleg szak- képesítéssel rendelkező munkatársat keres. Kvalifikált szakácsot és felszolgá­lót felveszünk. Telefon: 84/40-936. (153843) Kazánfűtő tanfolyam A MEGAMOS Kft. a pécsi Körzeti Ka­zánfelügyelet közreműködésével „kis­teljesítményű kazánfűtő" tanfolyamot rendez Kaposváron és Fonyódon. Tájé­koztató és jelentkezési lap kérhető: Ka­posváron: Kuzma Erzsébet, Tüzelés- technikai Kft., 7400 Kaposvár, Nagygát u. 9. Tel.: (82) 21 -517. Fonyódon: Molnár József, GISZ Kft., Fonyód, Béke u. 4. Tel.: (85) 60-033. (5275) VIRÁGBOLTBA elhelyezkednék kö­tészeti gyakorlattal. Fiatal 22 éves férfi, műszakicikk-eladói munkát keres. Aján­latokat a 206925. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (206925) EGYÉB VÁLLALKOZÓK, befektetők, figye­lem 165 m2-es, jól felszerelt és bevezetett vendéglátóüzlet teljes berendezéssel vagy anélkül eladó, esetleg megfelelő garanciák biztosításával hosszabb távra bérbe adó. Ajánlatokat a 110 000 Ft/m2 jeligére kérjük. (5284/a) BELVÁROSI, frekventált helyen lévő 34 m2-es üzlethelyiség eladó. Ajánlato­kat a 5284-es számra kérjük a kiadóba. (5284) ELÁDÓ RS—09-es kéthengeres vegyszerező és permetező felszerelés­sel együtt. Érdeklődni Böhönye, Bem u. 2. mindennap 8-17 óráig. (154767) OLASZ 10 tégelyes fagylalt­tároló kanálmosóval, tége­lyekkel és tejszínhab-adagoló gép eladó. Érdeklődni a 93- 11 -857-es telefonon. (154711) Festés, mázolás, tapétázás. Négy évtizede jól működő kis­iparos cég vállal mindennemű belső és külső falfestési és má­zolási munkákat 10 fő jól képzett szakembergárdával. Lakossági munkák, hivatalok, iskolák, szál­lodák stb. festését vállaljuk, ki­váló minőségben. Minőség, ga­rancia, megbízhatóság. Strényi, Nagykanizsa, Ady E. u. 38. Tele­fon: 93-12-380,12-173. (154772) 40x40-es szürke pala olcsón eladó. Telefon: 82-19-611.(764) Hotechnikai üzletem elköltözött az Irányi D. utcából. Új cím: Kaposvár, Honvéd u. 16/B a Kappa áru­ház mellett. Feltöltött árukészlettel vá­rom kedves vevőimet. Kurucz Miklós Kaposvár, Honvéd u. 16/B. (5268) VÁLLALKOZÁSOMHOZ 200 000 Ft kölcsönre lenne szükségem az év vé­géig. Ajánlatokat a 782. számra a kiadó­ba kérek. (782) KERESEM süketnéma lányomat, aki november 25-én eltűnt Öreglakról. 31 éves, barna, göndör hajú, kövér, 160 cm magas. Aki tud róla Horváth Zoltánné- nak, Baráti-hegy 28. sz. alatt vagy a rendőrségen jelezze. (783) 350 q szárított szemes takarmányku­korica és 10 q akácméz eladó. Érdeklőd­ni egész nap Toponár, Mikes K. u. 25. (801) KEZDŐ német tanfolyam indul Nagy­atádon február 27-től felnőtteknek. Órák péntekenként 17—20 óráig 10 héten át. Érdeklődni a 82-51-572 telefonon. 17— 20 óráig. (154773) FENYÓGALLYAT nagy mennyiség­ben vásárolok. Érdeklődni a 82-16-239 telefonon. (780/a) MŰHOLDVEVŐ 32 pr. 18900 Ft. Tab, Pavilonsor 1 .T.: 84/20-335. (154220) VÁSÁROLOK napi áron nagy meny- nyiségben éger-, nyár-, hárs-, kőris-, erdei cseresznyefa-rönköt, vagy erdő­ket. Telefon: 82/15-277. (206922) OTP-részletre is vásárolhat nálunk, olcsó és jó állapotban levő használt bútort. Kárpitos munkákat vállalunk rövid ha­táridőre. Használt bútorát ná­lunk értékesítse. Harmónia Gmk. Kaposvár, Berzsenyi u. 27. Telefon: 82/71-073. (206924) ÁLLAT BETEGSÉG miatt eladó 2 nehéz ló, egyik 10 hónapos vemhes. Szőlőskis­lak, Bogiári u. 21. (145691) 5 x HPJ FKGY RCAC CAC kantól és 2 x K szukától dobermankölykek eladók. Kaposvár, Mező u. 29. (Mezős discont) 8-tól 16 óráig csak hétköznap. (5228) BERNÁTHEGYI tenyészszukák el­adók. Sicu és fehér törpe uszkár kan ku­tyákkal fedeztetést vállalok. Érdeklődni a 82-17-702 telefonon. (762) NYOLCHETES Dalmata kan kisku­tya eladó. Balatonkeresztúr, Sport u. 4. Tel.: 85/76-784. (154854) PARTNER TARTÓS kapcsolat céljából szeret­nék megismerkedni olyan 30 év körüli nővel, aki az átlagnál jobb külsővel ren­delkezik, csinos, kedves, intelligens, monogám, házias és vidám alaptermé­szetű. Egy gyermek nem akadály. Csak jó és rendezett körülmények között élő levelét várja 168/42 fiatalos, őszinte, jó­képűnek mondott, abszolút absztinens elvált szakmunkás. Levelet „Hol vagy 760" jeligére a kiadóba. (760) HAZASSÁGKÖZVETlTÉS — társke­resés — szabadidőpartner: Kaposvár, Búzavirág u. 4. mfszt. 5. Tel.: 82/21 -886. (16977) 52 éves elvált asszony keres élettár­sat. Leveleket: „Rózsa" jeligére a mar­cali könyvesboltba. (154851) ALBÉRLET KIADÓ egyszobás, hallos, egyedi gázfűtéses lakás, bútorozatlanul. Ér­deklődni Kaposvár, Fő u. 86.1/11.17 óra után. (751) KÉT főiskolás diáklány részére albér­let kiadó Kaposváron. Telefon: 82- 19-712. (5251 MARCALIBAN a Széchenyi u. 14. számú másfél szobás üres lakás kiadó. Cim a marcali könyvesboltban. (154827) DIÁKLÁNYOK részére szoba kiadó. Kaposvár, Pázmány P. u. 14. Telefon: 21-916. (5273) MÁSFÉL szobás bútorozott, esetleg telefonos lakást bérelnék Kaposváron a Búzavirág utca környékén. Érdeklődni a 12-418-as telefonon. (5276) TELEFONOS lakás kiadó. Tel.: 82/ 17-425. (206928) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik PANDUR JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy HELMAN FERENCNE Szabados Mária kaposszerdahelyi lakos életének 77. évében elhunyt. Temetése február 5-én pénteken, a 12 órai gyászmise után, 13 órakor lesz a kaposszerdahelyi temetőben. A gyászoló család MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: ÉJJELI MENEDÉKHELY, Táncsics- bérlet. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: ŐRJÍTŐ VÁGY (am„ 16) Nagyatád 7: SZŰNJ MEG, FRED! (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.35—12.05: Napközi. 16.00: Délutá­ni egyenleg. 16.10: Telesport. 17.00: Megveszem ezt a nőt. 17.30: Menedzser magazin. 18.10: Pénzvilág. 18.20; Nap­közi. 18.40: Esti mese. 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Mozivilág. 20.00: Híradó. 20.40: Szomszédok. 21.10: Fri- derikusz-show. 22.30: AKTuális. 23.00: Tetthely. 0.30: Híradó. 0.35: BBC-hír- adó. Budapest 2 15.45: TIR. Olasz—magyar filmsoro­zat. 16.45: Ötöd-ölő. Telefonos játék. 17.05: Prizma. 17.45: Gyerekeknek. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Regio­nális magazin. 18.55: Műsorajánlat. 19.05: Két férfi, egy eset. 20.10: (H)arcképek. 50 perc képzőművészet­ről. 21 .00: Össztűz. 21.50: Ajánlat aTV 2 hétvégi műsorából. 22.00: Esti egyen­leg. 22.25: Erdőn túl. Duna Tv 16.00: Hírek. 16.10: Szegény gazda­gok. 17.45: Örökségünk. 17.55: Fejeze­tek a magyarországi zsidók életéből. 18.25: Sziklavirágok. 18.35: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Megáll az idő — ma­gyar film. 20.55: Kesztölci krónika II. 21.40: A varázsló kertje: Gulácsy Lajos. Kapos Tv 19.00: Kapos Tv magazin. Pécsi Tv 18.20: TV2, a Hétközben című maga­zinműsor tartalmából: — Válságban a mezőgazdaság. Érdemes-e vállalkozni? Az újpetrei szövetkezet kérdései. — Za­lai kísérlet a szakorvosok teljesítmény­arányos bérezésére. A járóbeteg-ellá- tásrol. — Mi lesz veled őcsényi repülő­tér? — Szekszárd: az oktatásügy virág­zó éve 1992. Sió Tv 20.30: Helyi információk. — Játék (hívható telefonszám: 84/12-704) — kb. 21.00: Zűrzavar a szexis özvegy körül. Amerikai erotikus vígjáték. '96. Osztrák Tv 1 9.05: Család minden mennyiségben. 9.30: Föld és emberek. 10.00: Francia- nyelv-lecke. 10.30: Hosszú idő után. 12.00: Az állatok paradicsoma. 12.15: Teleszkóp. 13.00: Híradó. 13.10: Az évszázad közepének világa. 13.40: Sin- ha Moca. 14.05: Négyöklű trió. 14.50: Tévéállatkert. 15.05: Á dzsungel köny­ve. 15.30: An-tan-ténusz. 15.50: Alfred J. Kwak. 16.15: Artefix. Gyermekek klub­ja. 16.30: Az igazi szellemirtók. 17.00: Wurlitzer. 18.05: Család minden meny- nyiségben. 18.30: A hegyi doktor. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A Duna hercegnője. 21.10: Oldalpillantá­sok. 21.20: Starflight One. Amerikai ka- tasztröfafilm. 23.10: Piranhák. (horror). 0.40: L. A. Law. Osztrák Tv 2 15.20. A torpedó visszalő. 16.45: Kolostorok Felső-Pfalzban. 17.30: Alpe­si Sí-világbajnokság. 18.30: Játék- show. 19.00: Tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Belföldi jelentés. 21.00: Tippek filmbará­toknak. 21.30: Vigyázat, kultúra! 22.00: Híradó. 22.30: Sporthírek. 22.40: Az utolsó titok. 23.25: Beszélgetések. 0.25: Halló, Ausztria — halló, Bécsi KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.30: Hang­szemle. 9.05—10.59: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Házimurik. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 13.05: Ki nyer ma? 13.30: Ta­núim lesztek. 14.05: Klasszikusok min­denkinek. 15.05: Riportműsor. 16.00: Délutáni krónika. 16.30: Zenefó­rum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30, Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.35: Ki hozza át a szerelmet? 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub. 22.00: Késő esti krónika. 2230: Fórum. 23.00: Hírek. 0.10—4.50: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakedvelők­nek. 13.05: A Szabó család. 13.30: Idősebbek hullámhosszán. 14.00— 17.00: Kabarécsütörtök. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.05: Észkerék. Telefonos játék. 19.35: Népdalok. 20.00: Kattogó kabaré. 21.05: Daráló. 21.35: Heavy metal-híradó. 22.00: Infrahang. 22.30: Jazzlista. 23.00: Hírek. 0.10—4.50: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Hidegebb, mint Szibéria. 11.14: Klasszikus operákból. 12.05: Hangver­seny délidőben. 14.05: Őseink kertje: Erdély. 14.49: Zyelenski: Symphonia Sacrae. 15.30: Fúvós kamarazene. 16.05: Éneklő Ifjúság. 16.17: Zenekari muzsika. 17.00: Gordiusz. Magazin. 18.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 19.05: Ver­sek. 19.20: Magyar képek. 20.05: Ba­rokk muzsika. 20.54: Új kompaktleme­zeinkből. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Kari Ridderbusch operaáriákat énekel. 23.00: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55 Hajnaltól reggelig. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi mű­sor. 15.00: Délutáni hírmagazin. 16.00: Pannónia Rádió műsora. 18.00: Regio­nális német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.30: In der Mutterschprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matern- jem jeziku. JUVENTUS RÁDIÓ 8.00: Hírek, rendőrségi hírek, sport. 10.00: Film, színház, musical. 11.00: Juventus délelőtt. 12.00: Régi csibé­szek. 13.00: Pénz , piac, család. 14.00: Lovasmagazin. 15.00: Újdonságok. 16.00: Délutáni krónika. 17.00: Country, folk, blues. 18.00: Egészségről minden­kinek. 19.00: Hírek, sport. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.45: Megszállottság. 6.30: Vicki. 6.55: Rajzfilmek. 8.50: Halttól Hartig. 9.40: „Colt” a biztonság kedvéért. 10.30: Perry Mason. 12.10: San Francisco ut­cáin. 13.05: Bili Cosby-show. 13.40: Vegas. 14.30: Nyíl a porban. 15.45: Had­tól Hadig. 16.40: Rajzfilmek. 18.30: Bili Cosby-show. 19.00: San Francisco ut­cáin. 20.00: Híradó. 20.15: Montezuma termei. 22.30: T. J. Hooker. 23.30: Vám­pír motod vettem. 1.15: Minden lében két kanál. 2.15: Braxton. 3.35: Vegas. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.45: Kaliforniai nap alatt. 9.35: Fiatal és nyug­talan. 10.20: Ajándékgyerek. 11.55: Her­mann. 12.25: Szerencsekerék. 13.05: Kérlek, jelentkezz! 13.55: Fiatal és nyug­talan. 14.40: Szomszédok. 15.05: Kali­forniai nap alatt. 15.55: A négyöklű trió. 16.55:5x5.17.25: Mindent vagy semmit. 18.30: Spod. 19.00: Pont, porti, pont. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Cluedo. 21.15: Slágerparádé. 22.15: Steiner. 0.10: Békák. 1.40: A négyöklű trió. RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa—jó reggelt, Németország! 9.00: Dr. Marcus Welby. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Maga- zin. 12.30: Springfield-sztori. 13.15: Kalifor­nia klán. 14.05: Baleseti osztály. 15.00: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Beszélge­tés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasz­tó kedves család. 18.00: Fiatalok maga­zinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanéko­ny. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Szemtanú a videó. 21.15: SOS-hívás. 22.15: Tessék? 23.15: Gottschalk- show. 24.00: L. A. Law. 1.10: Borzasztó kedves család. 1.45: Ki itt a főnök? 2.15: Beszélgetés. 3.15: Robbanékony. 3.40: Gyilkosság a hobbija. 4.35: Jó idők, rossz idők. 5.10: Fiatalok magazinja. PRO BÁNYA Szervező és Szolgáltató Kft. 7451 Kaposvár, Rezeda u. 41. MB RT 399-98916-54052 Adószám: 10455896-2-14 feliratú bélyegző ELVESZETT, használata február 1-jétől ERVENYTELEN. (5278) HIRDETMÉNY! „Ladi János" Mg. Szövetkezet Mesztegnyő részarány­földtulajdonosainak figyelmébe! Értesítem a tisztelt érintetteket, hogy a Mesztegnyő székhelyű „Ladi Já­nos" Mg. Szövetkezet gazdálkodási területén a szövetkezet által használt részaránytulajdonnal rendelkezők közgyűlését a földkiadó bizottság megválasztásacéljából az 1993. évi II. törvény 3. §. (1) bekezdése alapján 1993. február 9-én (kedden) 9 órára összehívom. A közgyűlés helye: Művelődési ház, Mesztegnyő, Szabadság tér 7. Kérem az érdekelteket, hogy a közgyűlésen szíveskedjenek megjelenni. (201311) Polgármesteri hivatal jegyzője

Next

/
Oldalképek
Tartalom