Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

1993. február 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 A marcali tévé mai műsora 19 órától képújság. Körülbe­lül 19.10-től: Egyenes adás, telefonos fórum. A fórum ven­dége dr. Sütő László polgár- mester. A fórum hívható a 12-702-es telefonszámon 18 órától, az adás ideje alatt is. Kérdéseikre a város polgár- mestere válaszol. Szülői fórum a szakmunkás- képzőben Szülői fórumot tartottak Marcaliban a Szakmunkás- képző Intézetben. Csordás Ferenc a jobb megismertetés érdekében igazgatói tájékoz­tatót tartott, majd az érdeklő­dők a tantárgyi és tanműhelyi oktatásba pillanthattak be. A fórumot az is indokolta, hogy Marcaliból még mindig sok gyermeket iratnak be a me­gyeszékhely, illetve a megye más oktatási intézeteibe, hol­ott helyben is lenne lehetőség az iskola elvégzésére. A helyi szakmunkásképző intézet csupán egyetlen feltételt állít hallgatói elé; nem elégedhet­nek meg a kettes érdemjegy­gyei. A fórumon elhangzott, hogy fel kell nyitni a következő generáció szemét az új gaz­dasági rend befogadására. Tanulmány a nyúltenyésztésről Az Öreglaki Kalendárium januári számában Pongrácz József mezőgazdasági szak­tanár folytatja a nyúl tenyész­téséről és tartásáról szóló so­rozatát. A mezőgazdasági vál­lalkozások szakismerethiá­nyának ilyen formájú pótlása példa értékű egy önkormány­zati közéleti havilaptól. Olasz mezőgazdasági gépek Marcaliban Tizenegy olasz gépgyártó cég közvetlen képviselője ta­nácskozik holnap Marcaliban a Szakmunkásképző Intézet­ben. A Pannon Lignum Kft szervezésében, önkormány­zati támogatással négy me­gyére szóló kizárólagos ke­reskedelmi és szervizbázist építenek ki használt mező- gazdasági erő- és munkagé­pekre. Ez segítség a mező- gazdasági vállalkozásokhoz. Az intézet diákjai elsajátíthat­ják a korszerű gépek szervi­zének ismereteit, s nyári gya­korlatukat az olasz gyárakban töltenék. Üzemet építhet a Mustang Az idén megkezdődhet a Mustang Rt üzemének épí­tése Marcaliban. Ezt az tette lehetővé, hogy dr. Suchman Tamás országgyűlési képvi­selő hatékony közreműködé­sével az önkormányzat el­nyerte az NGKM ösztönzési alap pályázatát. Ez a pénz va­lamint a saját erő és a céltá­mogatások teszik lehetővé az üzem felépítéséhez szüksé­ges Gomba-Noszlopy utcai szennyvízcsatorna építését. Másfél év alatt vertek gyökeret Sikeresek a marcali gazdaasszonyok Két nyelven ha kell — Családmodell és értékes oklevél Marcaliban a Szakmunkás- képző Intézet szervezésében 1991 februárjában kezdte meg működését a megye első, eddig egyetlen gazda­asszonyképző intézetének tanfolyama. A város levéltárá­ban fellelhető dokumentumok szerint már 1901-ben szeret­tek volna hasonló képzést, de ez csak 90 év múlva valósult meg. Csordás Ferenc igazgató a másfél éves képzést értékelve elmondta, hogy a hallgatók új típusú, külső vizsgabizottság előtt adtak számot ismereteik­ről. Az eredményességre jel­lemző, hogy négyen azonnal szakirányú egyetemen folytat­ták tanulmányaikat, és a többi gazdaasszony is el tudott he­lyezkedni az itt szerzett okle­velével. — A visszajelzések arra utalnak, hogy az itt tanultak sajnos generációkon keresztül kimaradtak az ismeretek tárá­ból. Az effajta képzés ugyanis 1949-ben megszűnt — mojjdta az igazgató. Az iskola a tanmenet elkészítésekor visszanyúlt a hazai hagyomá­nyokhoz (Amizoni, Tereziá- num), de figyelemmel vannak a gráci asszonyképző oktatá­sára is. Sikerült olyan kerté­szetet kialakítani, amelyet a helyi háziasszonyok is példa értékűnek mondanak. A kisál­latistállóikban sertést, nyulat, baromfit tartanak. Az évközi vizsgaidőszakban csupán a vizsgára várakozók közül tud­tunk lencsevégre kapni, hi­szen elméleti és gyakorlati tu­dásukat kellett bizonyítani háztartás-ökonómiából, cse­csemőgondozásból, valamint jártasságukat firtatták a sza­bás-varrásban. A képzés so­rán idegenforgalmi felkészí­tésben is részesülnek, aztán elsajátítják a számítástech­nika alapjait. Orosz, német vagy angol nyelvből tehetnek alap-, illetve középfokú nyelv­vizsgát. Napi időbeosztásukat az élet határozza meg, hiszen ebben az iskolatípusban reg­gel 7-től este 10-ig tart a tan­anyag elsajátítása. — Iskolánk országos fogad­tatása nagyon jó. Legköze­lebb Szentlőrincen van ha­sonló képzés, de saját váro­sunkban még a nem éppen dicsőséges „cselédképzőként” emlegetik a gazdaasszony­képzőt. Szeretnénk lerombolni ezt a falat, legyenek mielőbb itt végzett marcali gazdaasz- szonyok is — így Csordás Fe­renc, aki már szervezi a gép­szerelő, karbantartó szakis­kola utolsó évfolyamában a gazdaképzést, és még az idén bevezetnék a felnőtt gazdaok­A gyakorlati vizsga előtti utolsó pillanatok tatást. Fliszen átalakult társa­dalmunkban és gazdasá­gunkban családmodellt, példa értékű gazdálkodási útmuta­tást kell adni. Mindezek mel­lett a Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskolán az idén induló „háztartásökonómia és életvitel + kül- vagy belker” szakon felvételi alapként fo­gadják el a gazdaasszony­képző oklevelét. Mészáros Tamás Korszerű alapanyagokból „Bio”­olajok, magok Új családi vállalkozás kelt érdeklődést Marcaliban, célja a táplálkozási szoká­sunk megváltoztatása. Vincze Bernadett, aki vege­táriánus, Németországban tanult, s egy olyan családnál lakott, ahol a háziasszony táplálkozási tanácsadó volt. Ebből született az ötlete, hogy diabetikus, vegetáriá­nus táplálkozással kapcso­latos üzletet nyit. A zsír hizlal, ezt mindenki tudja. Zsiradék nélkül viszont nem étkezhetünk. Az ember napi energiaszükségletét 30- 40 százalékban zsiradékkal fedezi. Legegészségesebbek a növényi eredetű zsiradékok. Különösen értékesek a szer­vezet számára a többszörö­sen telítetlen zsírsavakat tar­talmazó fajták, például a nap­raforgóolaj, a csalánolaj, ku- koricacsíra-olaj, tökmagolaj. Ezeket az úgynevezett „bio”-olajakat Vincze Csaba ál­lítja elő. Bioolaj, mert hidegsaj- tolással készül, és a magok termesztésénél nem használ­nak vegyszereket. A „bio” ne­vet csak három év után lehet használni, miután a termelő bizonyítani tudja, hogy semmi­lyen vegyszert nem alkalma­zott. Meglepetésként a vállal­kozó recepteket is ad a diabe­tikus élelmiszerek mellé, ezzel is segítve a reformételek elké­szítését. Szalai Erika Nem zárják be a horvátkúti óvodát É,3 ■; ■ AZ ARIADNE ELSŐ SOMOGYBÁN Visszatérés a társadalomba Ösztönzés a sorstársaknak — Ajándék üdítő és ropi A világban mindent el lehet érni, pusztán akarat kér­dése az egész — mondta mottóul Bertalan Gyula, a marcali Ariadne Alkoholértő Egyesület elnöke, miköz­ben a gyógyult alkoholistát életviteléről, céljairól kér­deztem. A körmére égő cigaretta füstjétől hunyorogva filozofál tovább: amíg az első lapát földet nem dobják rá, addig hinni kell minden emberben. Híre kelt, hogy bezárják a horvátkúti óvodát, és az oda­járó, mintegy harminc gyere­ket a marcali óvodákban he­lyezik el. Ezt a döntést látszott igazolni, hogy az óvodára szánt felújítási összeget mar­cali óvodákra fordítják. Az ügy tisztázása során Babina Ele­mérné horvátkúti képviselő elmondta, hogy bezáratásról szó sincs, az óvodára fordí­tandó költségvetési összeget az önkormányzat egyetlen egy ellenszavazat nélkül elfo­gadta. Mivel az óvoda 1945 óta nem volt felújítva, az önkor­mányzat 900 ezer forintot utalt ki a rendbetételére. A képvise­lőnő örül, hogy további anyagi támogatást is kaptak: sportcé­lokra 200 ezer, nyilvános tele­fon felállítására 100 ezer, járda kiépítésére 492 ezer, víz­elvezető árkok ásatására 430 ezer, valamint további 150 ezer forintot különböző szociális segélyek kifizeté­sére. Az önkormányzat hozzájá­rul a templom fűtéséhez is, va­lamint megoldották a Horvát- kúton élő csaknem nyugdíjas étkeztetését, valamint gondo­zását. (Szalai) A szervezetre ártalmas mennyiségű alkohol fogyasz­tásnak különböző stációit em­lítik meg a szakirodalmak, de a legegyszerűbb felsorolást orvos ismerősömtől hallottam. Kórház, disznóól, temető! Ber­talan Gyula négy alkalommal „élvezte” a kórházi elvonókúra borzalmait, mígnem rádöb­bent: nem folytatható ez az életvitel. Dr. Bollok Sándor tő- orvos és dr. Borsos Sándor segítségével, no meg saját akaratával negyedik hónapja él alkoholmentes életet. A tár­sadalmi számkivetettségre rádöbbenve alakított először klubot, majd egyesületet, hogy sorstársait maga mögé állítva, emelt fővel illeszkedhessenek vissza a hétköznapi életbe. — Az országban két irány­zat létezik. Egyik az AA klub, ez a névtelen alkoholisták tel­jesen zárt klubja. Miénk az Al­koholértők Klubja, illetve már egyesülete. Mi vállaljuk a segí­tést, a nyitást, hogy minden tagunk elsajátíthassa a szá­mára kedvező viselkedésfor­mát. Az önkitárulkozásra késztetés feloldja a szégyen gátjait — mondta az elnök. Korábbi alkoholizáló társá­val decemberben alapította a klubot, anyagi fedezet híján összekapart forintjaikhoz adott a városi római katolikus plébániahivatal kétezer forin­tot. Az önkormányzat fűtött, in­gyenes helyiség biztosításá­val bátorítja a mára már 20-ra duzzadt tagságot. A család- segítő központtól üdítőt, ropit kapnak foglalkozásaikra, a helybeli szódás ingyen adott ballont és szódavizet. Egy magánkereskedőtől mintegy 34 ezer forintnyi értékben kap­tak hitelbe szórakoztató esz­közöket, cikkeket. A marcali egyesület tagjai korábbi életvitelükkel elvesz­tették munkahelyeiket, többen már segélyre sem jogosultak. Az elnök rehabilitációs mun­kahely teremtésén fáradozik, mert mint mondta szívesen fogadnak minden támogatást, de csak ellenszolgáltatás fe­jében. Nekik ugyanis „ablakon kidobott” pénz nem kell. Bár Marcali térsége nem válság- övezet, de munkahelyteremtő beruházásokra alig telik. Kétkedve az Alkoholértő Egyesület munkahelyteremté­sén, Bertalan Gyula a beszél­getés kezdeti mottójára utal. — Mindent el lehet érni, pusztán akarat kérdése az egész— nyomta el már egyál­talán nem remegő kézzel a körmére égett sokadik cigaret­tát. Az erős hit és akarat em­bereket adott vissza család­juknak, a közösségnek Marca­liban. Nem akarnak számkive­tettként a következő stációra kerülni. (Mészáros) Lepkék és pókok Végh László Ágost amatőr entomológus rovargyűjtési szenvedélyét a 22 évvel ez­előtti kényszer szülte. Kislá­nya helyett „kellett” rovarokat gyűjtenie a biológiaórára. Az­óta kiállításait elsősorban gyermekek részére szánja. A kiállítási anyag 10-15 ezerre tehető, s a hatlábúak közül csaknem mindenfajta rovar megtalálható. A gyűjtemény 90 százaléka saját gyűjtés, tíz százaléka pedig cserékből, valmint preparálások díjából származik. Végh László Ágost büszke­sége egy ismeretlen rovar­fajta, amire természettudo­mányi múzeum sem tudott faj­tameghatározást adni. Érdek­lődésünkre megmutatta a Ma­gyarországon honos „legmér­gesebb” pókfajtát, a mérges dajkát, amely főleg kisgyer­mekekre életveszélyes. Elektro­kozmetika Új szolgáltatásnak örülhet­nek a marcaliak, különösen a hölgyek. Az Éva kozmetika vezetője, Koszorú Gáborné mester Kaposvárról költözött családjával Marcaliba, s egyedülálló szalont nyitott a városban. A kozmetikában kü­lönböző elektrokozmetikai gé­pek gondoskodnak a tökéletes és eredményes szépítkezés­ről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom