Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-22 / 44. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1993. február 22., hétfő Fájó vereség Aero Odolena Voda Praha-Kaposvári Somogy SC 3-2 (-12, 14, 5, -8, -10) Marginean leütésénél ezúttal elkésett a prágaiak sánca (Gyertyás László felvétele) Navratilova legyőzte Szelest A párizsi nemzetközi tenisztorna döntőjében (375 ezer dolláros összdíjazás) a veterán amerikai Martina Navratilova 6:3, 4:6, 7:6 arányban legyőzte a 19 éves Szeles Mónikát. A jugoszláviai magyar teniszezőnő 34 találkozón keresztül tartó veretlenségi sorozata szakadt meg a vasárnapi vereséggel. Szeles utoljára tavaly, az amerikai nyílt bajnokságon kapott ki. Meglehetősen nagy szenzáció, hogy alulmaradt 36 esztendős riválisával szemben. A döntő harmadik szettben Navratilova a tie-break-ben jobban összpontosított, a rövidítést 7:3-ra nyerte meg. Lengyel labdarúgósztrájk A labdarúgók sztrájkja miatt elmaradt szombaton a krakkói Wisla és a wislokai Debica csapatának barátságos mérkőzése. Az első osztályú krakkói csapat játékosai és szakvezetői között a 90 perc előtt az öltözőben heves vita robbant ki, amelynek eredményeként a játékosok nem voltak hajlandók pályára lépni. Az ügy háttere, hogy a csapat nemrégiben tért vissza egy thaiföldi tornáról. Ott győzelemre és a hatvanezer márkás első díjra számítottak játékosai. Mivel a lengyeleknek csak a harmadik hely jutott, a csapat tagjai közölték: ha azonnal nem fizetnek nekik „bánatpénzt”, nem játszanak. Mivel a kifizetésre csak kedden kerülhetett volna sor, nem voltak hajlandók pályára lépni. Kaposvár, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Rádi, Hóbor. Oldalbírók: Ortner, Sza- lay. Aero Odolena Voda Praha: Zajicek, Hroch, Palinek, Ne- kola, Pakosta, Köp. Csere: Bláha, Bednar. Edző: Petr Köp. Kaposvári Somogy SC: Karmos, Luksys, Marginean, Kántor, Pásztor, Mészáros. Csere: Rácz, Stefik, Vörös, Zarka. Edző: Demeter György. A játszmák alakulása (a Somogy SC szemszögéből): 1. játszma: 6-0, 6-2, 8-3, 10-3, 10-8, 13-8, 14-10, 15- 12 — 25 perc. 2. játszma: 1-0, 2-3, 5-3, 5-5, 7-7, 9-7, 9-10, 12-11, 12-14, 14-14, 14-16 — 39 perc. 3. játszma: 0-3, 2-4, 3-9, 3- 13, 5-13, 5-15— 15 perc. 4. játszma: 0-4, 1-5, 10-5, 10-7, 11 -8, 15-8 — 20 perc. 5. játszma: 0-1, 1-2, 2-5, 4- 5, 4-8, 6-9, 8-11, 9-12, 10-13, 10-15— 11 perc. Nagy volt a tétje a tegnapi találkozónak: szombaton este ugyanis a Szegedi Papíron SC köze két órás mérkőzésen, hatalmas csatában négy játszmában legyőzte a Szuper Ligában második helyen álló cseh Aero Odolena Voda Praha csapatát, s ezzel alaposan feladták a leckét a Somogy SC-nek. Demeter György edző csapatának ugyanis vasárnap mindenképpen győznie kellett (volna) ahhoz, hogy versenyben maradjon nagy riválisával. Ráadásul az is a Somogy SC mellett szólt, hogy a prágaiak csak valamikor hajnali két óra felé érkeztek meg Kaposvárra, azaz pihenésre és regenerálódásra nemigen volt idejük... Nagyon jól kezdett a Somogy SC; Kántor felugrásos, védhetetlen ászszerváit követően már 6-0 arányú hazai vezetést mutatott az eredményjelző tábla. Igaz, a következő két pontot a vendégek gyűjtötték be, de egy jó Pásztor-, majd Marginean-sánc következett, s máris ismét zúgott a lelátón a vastap. Úgy tűnt, hogy nem lehet semmi baj, hiszen a Somogy SC már 10- 3-ra vezetett: ekkor azonban érthetetlenül megtorpant és visszaesett a kaposvári csapat. A cseh együttes zsinórban öt pontot „csinált” (10-8), s Demeter edzőnek időt kellett kérnie, hogy rendezze a sorokat. Közben a nem éppen csúcsformában játszó Karmos helyére Rácz állt be, s bár a vendégek még két pontnyira fel tudtak zárkózni (14-12), az első játszma a Somogyé lett. Rendkívül szoros, kiélezett küzdelmet hozott a második játszma. Az elején még az Odolena Voda vezetett, de Marginean remek megmozdulásaival sikerült átvenni a vezetést (4-3). A Somogy SC sokáig tudta is őrizni előnyét, de a két csapat között a különbség soha nem volt nagyobb egy-két pontnál. Aztán ismét csak a prágaiak pillanatai következtek: 14-12-ről ugyan még sikerült egyenlíteni, de a következő két pont már a vendégeké volt. Hihetetlen gyengén kedett a Somogy a harmadik szettben, s a prágaiak pillanatok alatt elhúztak 3-0-ra. Az időkérést követően sem talált magára a kaposvári együttes: sok nyitást rontottak, komoly gondok voltak a nyitásfogadásokkal is, s egyszerűen nem találták a vendégek játékának az ellenszerét. A Somogy SC csak önmaga árnyéka volt: szinte valamennyi támadásuk „meghalt” a prágai sáncban. Nem is lehetett más a dolog vége, mint magabiztos, fölényes prágai játszmagyőzelem. A negyedik szett elején is folytatódott a Somogy SC „mélyrepülése”: 4-0-ra, majd 5-1-re vezetett az Odolena Voda, amikor — mintegy varázsütésre — egycsapásra megváltozott a játék képe. A feljavult Kántor szinte egymaga egyenlített. Pillanatok alatt tüzbe jött a közönség, és ekkor már nem volt megállás. A Somogy SC a közönség zúgó vastapsa közepette jó játékkal biztosan nyerte a negyedik szettet. Sajnos, a mindent eldöntő rövidített ötödik játszmában elmaradt a reménykedve várt hasonló folytatás... Végig a vendégek irányították a játékot, mindig náluk volt az előny. 8—4-es prágai vezetésnél cserélt térfelet a két csapat, s amint az várható volt, a Somogy már nem tudta ledolgozni ezt a tetemes hátrányát. így óriási küzdelemben, 120 perces nagy csatában nyerte az ötjátszmás mérkőzést az Odolena Voda. Lehet, hogy a nagy tét hatott bénítólag a kaposvári játékosokra, de tény: nagyon gyengén és rosszul játszottak ezen a mérkőzésen, különösen a harmadik szettben. Őszintén el kell ismerni: a vendég Aero Odolena Voda megérdemelten nyert. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a vereséggel nemcsak csatát, hanem háborút is vesztett a Somogy SC — már ami a Szuper Ligában a szegediek és a kaposváriak versenyfutását illeti. Ha csak az utolsó zá- rófordulóan nem történik valamilyen csoda, akkor a Szegedi Papíron SC előrébb végez a Szuper Ligában, ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar bajnokságba ők jönnek vissza az első helyen. S — bár távol áll tőlünk, hogy borúlátóak legyünk — ennek a későbbiek során még meg- ihatja a levét a Somogy SC... Fenyő Gábor XXX Szombaton játszották: Szegedi Papíron SC-Aero Odolena Voda Praha 3-1 (10, 10, -13, 8) RÖPLABDA NB I Még mindig veretlen a Tungsram! Kaposvári Tungsram-Miskolci VSC-Bonus ECO 3-0 (12,12, 5) Zalavári ütését egyszerre hárman próbálják blokkolni (Fotó: Csobod Péter) Asztalitenisz NB I Újabb kudarc Ceglédi VSE- Kapos-Zselic AC 12-6 A párosok találkozói után már 2-0-ra vezettek a ceglédiek, majd a folytatásban belelendülő kaposváriak az első és a második körben 6-4-re alakították az eredményt. Ezután Frank és Révfy nyert állásból veszített és nem sikerült kiegyenlítenie a somogyi együttesnek. Ezzel lényegében már el is dőlt a mérkőzés sorsa, s bár a befejező fordulóban 2-2-re alakult az eredmény, ez csak csökkenteni tudta a kaposváriak hátrányát. Csak Révfy és Frank nyújtott jó teljesítményt, bár nem lehet panasz a fiatal Berdárra és Balira sem. Győz: Kaiser (4), Zoltán (3), Berta (2), Iván (1), valamint a Kaiser-Zoltán és a Berta-lván párosok, illetve Révfy (3), Frank (2), Berdár (1). V. J. TOTÓ 1. Diósgyőr-BVSC 0-1 2 2. Dortmund-Bochum 1-0 1 3. Bayern München-Uerdingen 2-0 1 4. VfB Stuttgart-Hamburg 1-1 X 5. Ascoli-Bologna 5-0 1 6. Andria-Cremonese 0-0 x 7. Cesena-Pisa 0-1 2 8.Lucchese-Verona 1-0 1 9. Padova-Monza 2-1 1 10. Piacenza-Venezia 3-1 1 11. Reggiana-Lecce 0-0 x 12. Spal-Modena 2-1 1 13. Taranto-Bari 0-0 x Pluszmérkőzés: 14. Ternana-Cosenza 0-1 2 Kaposvár, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Semler, Babati. Kaposvári Tungsram: Sán- tosiné, 'Herczeg, Zalavári, Csepregi, Ónodi, Varga K. Csere: Grúsz. Edző: Simonná Kutas Zita. Miskolci VSC-Bonus ECO: Boldizsár, Kovács É., Sztye- panok, Tóth Cs., Urvancova, Sike. Csere: Pallos, Kiss B. Edző: Kőhalmi Richárd. A játszmák alakulása: 1. játszma: 3-0, 3-2, 7-2, 7-4, 9-5, 9-8, 11-9, 12-11, 13-12, 15-12 — 20 perc. 2. játszma: 0-3, 4-3, 5-7, 5-10, 11-10, 14-11,15-12 — 20 perc. 3. játszma: 3-0, 3-1, 4-2, 11-2, 11-4, 14-4, 15-5—16 perc. A mérkőzés tétje az volt, hogy amennyiben (ismét) nyer a kaposvári csapat, akkor „vége a dalnak”, azaz a Tungsram megnyerte 3-0-ra a párharcot és várhatja ^’’-csoportos ellenfeleit. No és persze az sem volt utolsó szempont, hogy Simonné Kutas Zita edző játékosai továbbra is megőrizzék veretlenségüket... Kiegyenlített játékot hozott az első játszma. A Tungsram már 3-0-ra, majd 7-2-re is vezetett, de a vendég miskolciak nem adták meg magukat, és sikerült egyetlen pontnyira felzárkózniuk. Az utolsó pontok azonban szerencsére a kaposváriaké voltak, s így ők fordulhattak előnnyel. A következő, második szettben is szoros volt a küzdelem. A miskolciak kezdtek jobban, és elhúztak 10-5-re. Ekkor végre megemberelte magát a hazai gárda, és — elsősorban Varga Kati és Csepregi jó játékával — sorozatban hat pontot szerezve átvette a vezetést, amelyet már egészen a játszma közepéig meg is őrzött. Az utolsó játékrészben aztán nyomasztó fölénybe került Simonné Kutas Zita edző csapata. Ekkor már szinte tetszés szerint érték el pontjaikat a kaposvári játékosok az elfáradt és teljesen összeroppant vendégek ellen. A miskolci csapat edzője minden mindegy alapon két cserejátékosát is a pályára küldte, de így is csak az lehetett egyedül kétséges, hogy a „Tungi” mekkora különbséggel nyeri a harmadik játszmát. Az első két szettben jól tartotta magát a vendég miskolci együttes, a hazaiak ekkor csak nehezen tudták megszerezni a játszmagyőzelmet. A harmadik, utolsó szettben aztán már érvényesült a Tungsram nagyobb tudása, s végül nem egészen egy óra alatt nyerte a találkozót. Ezzel a kaposváriak 3-0-ra nyerték a Miskolci VSC-Bonus ECO elleni „párviadalt”, ami azt jelenti, hogy a Szegedi DRE-vel együtt a továbbiakban az „Alcsoport utolsó négy helyezettjével játszhatnak majd oda-visszavágó alapon a feljutásért. S a végére egy érdekesség: eddig 19 bajnoki mérkőzést tudhat a háta mögött a Tungsram, s valamennyit megnyerte! Bízunk benne, hogy a rájátszásban is tovább tart majd a csapat lendületete. A miskolciak elleni mérkőzésen Varga K., Csepregi és Sántosiné volt a Tungsram legjobbja. A vendégeknél egyedül csak az orosz „idegenlégiós” Urvancova teljesítménye dicsérhető. — Fenyő — Következik a Vasas Miután a visszavágón a Vasas SC 3-1 arányban legyőzte a Csepelt, így eldőlt, hogy a Magyar Kupa döntőjébe jutásért a Vasassal játszik a Kaposvári Somogy SC. Teke NB I Gáz volt (a jobb) Pécsi Gázmü- K. Közút Strabag 7:1 (4179:3880) Berta 753-Ládonyi 650 Koncsecskó 711-Varga J. 681 Kovács 679-Hábián 617 Szabó 676-Lapat 657 Balog 660-Fajtai 642 Tubák 700-Mettner (Gyűrűsi) 633 Nem sok eséllyel kelt útra az újonc kaposvári együttes a papírforma szerint is egy, esetleg két egyéni pont megszerzésére kínálkozott lehetősége. Éppen ezért most azok a tekézők jutottak játéklehetőséghez, akik korábban tartalékok voltak. Közülük a 16 éves Lapat Krisztián szerepelt a legjobban, aki első NB l-es mérkőzésén nagyon jól gurított. Szép eredményre volt kilátása a sérüléséből felépült Mettnernek is, sajnos, dobás közben ismét sérülést szenvedett és így cserére kényszerült. Ifjúsági mérkőzésen: Pécsi Gázmű-K. Közút Strabag 4:0 (1353:1213) A Közútból Németh Zs. 612, Varga Zs. 601 fát gurított. Schleining Endre