Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-16 / 39. szám

Nemrégiben készült el a kaposvári Rippl-Rónai József Köz­lekedési Szakközépiskola számítógépterme. A korszerű, IBM-gépekkel berendezett teremben nemcsak a tanórákon tartózkodhatnak a tanulók, hanem a délutáni szabad foglal­kozásokon is. A számítástechnika iránt érdeklődök pedig olyan programokat is írnak — pl. órarendkészítés — ame­lyekkel az iskola munkáját is segítik. (Kovács Tibor) Újabb Héra akció Újabb akciót indít márciusban a Héra Alapítvány, hogy azok az ónkormányzatok, illetve karitatív szervezetek is benyújthassák pályázatukat a rászorulóknak nyújtandó támogatásra, akik eddig nem tették meg. A pályá­zat beadása folyamatos, nem kell attól félni tehát, hogy bárki a késlekedés miatt nem jutna tá­mogatáshoz. Ez idáig 15 ön- kormányzat pályázott, ezek kö­zül nyolcat bírált el az alapítvány kuratóriuma. „Szemléltető oktatás” a vonaton A Gothenburgból Stock­holmba tartó gyorsvonaton egy fiatalember a nyílt pályán meghúzta a vészféket, majd röplapokat osztott szét az uta­soknak tiltakozásul a minden­napi élet túlzottan gyors tem­pója ellen. „A sebesség kultusza a vi­lágban terjedő rossz szokás. A megfelelő tempót harmóni­ával és nem sebességgel ta­lálhatjuk meg” — olvashatták a megdöbbent utasok a röpla­pokon. A vasútigazgatóság feljelentette a fiatalembert a rendőrségen a vészfékkel el­követett visszaélés miatt. Lengyeltóti árverés Az árverési hirdetmények­ben a Lengyeltóti községben a lengyeltóti Somogy Népe MFTSZ termőföld területére kitűzött árverés időpontja la­punkban tévesen jelent meg. Az árverést február 24-én dél­előtt fél 11-kor tartják. Tisztelt Szerkesztőség! Sára János, Kaposvár, Léva köz 4. sz. alatti lakos február 3-án megjelent panaszára az alábbi választ adom. Menetrend szerinti autóbuszjáratainkon az utazási feltételek betartásáért elsősorban az autóbusz veze­tője a felelős. Az utazási feltételek pedig tartalmukat tekintve mindkét félnek jogokat és kötelezettségeket, követendő vagy tiltott magatartást írnak elő. A tisztelt utazóközönség részéről autóbuszjárataink igénybevé­telének alapvető feltétele, hogy érvényes menetjeggyel vagy utazási igazolvánnyal rendelkezzenek. A panaszos által említett esetben a gépkocsivezető jogosan kérte a végállomáson az utazási igazolvá­nyok leszállás előtti felmutatását, és a továbbiakban intézkedés céljából ellenőri segítséget. Az eset kap­csán feltételezem, ha a panaszos menyasszonya ren­delkezett volna érvényes menetjeggyel vagy utazási igazolvánnyal, kevésbé okozott volna gondot annak felmutatása. Tisztelettel Torma Kálmán ügyvezető igazgató Krónika Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: Kát.: 1Móz 6,6-8.7, 1-5.10. Zsolt. 28. Mk 8,14-21. Ref.: Péld 16. Lk 12,13-21. Ev.: Mk 11,15-19. Lk 9,57-62. Őrt.: 1Jn 3,11-20. Mk 14,10-42. Julianna. A Julianus (jel.: a Julius nemzetséghez tar­tozó) latin férfinév nőnemű párja. Rokon név: Lilla. A néphit szerint: „Ha Dorottya locsog, Julianna kopog." Védőszent: Juliannakisázsiai ókeresztény vértanú szűz (+303). Híres viselője volt: Berde Mária Julianna (1880-1940) erdélyi magyar író. Az ortodox naptárban' Szent Pamfiliosz és Porfyri- osz vértanú .napja. Julianna virága: gerbera, frézia. FEBRUÁR Kedd Julianna, Lilla A nap 6.48 órakor kél, és 17.09 órakor nyugszik; a hold 3.36 órakor kél, és 12.17 órakor nyugszik. Szeszélyes február Az ország nagyrészén fel­szakadozik a felhőzet, ele­inte kisebb havazásra szá­míthatunk. A szél időnként megélénkül. Gyenge meleg­front közeleg. A nappali hő­mérséklet mínusz 1, plusz négy fok között alalkul. Kirándulás 99 Főkonzulátusi szünnapok A Németországi Szövetségi Köztársaság Pécsi Főkonzulá­tusa 1993. március 15-én, áp­rilis 9-én és április 12-én ün­nepnapok miatt a látogatók részére zárva marad. AUSTRIA Löntő A Lottó Unió Kft közlése szerint a 7. heti nyerőszámok a következők: 6, 12, 22, 28, 30, 33, pótszám 10. Jokerszám: 394 690 A 6 találatos szelvény (5 db) 10.714.798 schillinget; az ötta- lálatos (41 db) 199.330 schil­linget fizet. Mintha a Dzsoki közeledett volna felém a Daliásból, de le­het, hogy csak hasonlított a fickóra, aki metálzöld Merce- desen suhant felém. A ten­gerparti pálmafák alatt csinos lányok kínálták fillérekért a gyümölcsöket, fagyit, hűs italt. Kicsit később békésen sétál­gató embereket láttam egy tiszta főutcán. Aztán valami nagy-nagy hajót; maga volt a nyugalom szigete. De jó is ki­rándulni! Mintha megrebbent volna egy kicsit a szívem — oldalt fordultam picit. Jó, most jó így. Aztán bejártam New York rengetegét, majd átbúj­tam a párizsi Diadalív alatt, botorkáltam Velence sikátora­iban. Micsoda gazdagság! A kínai nagy fal alatt amerikai tu­risták, meg japánok szuper­fényképezőgépekkel. A millió­kat érő terepjáróból milyen könnyű eltalálni a szavannán kóborló királyt, a vad orosz­lánt. S milyen szép Isztambul; magas tornyok, olcsó bundák. De jó is kirándulni! Valaki nekiment a térdem­nek. Nyújtózkodtam egy jó ízűt a pályaudvar padján; épp egy korai részeg botorkált át rajtam. Szempillámat ki kel­lene támasztani néhány gyu­faszállal, de azért tisztán lá­tom. Odébb néhány fiatal to­pog a hidegben tornacipőjé­ben, egy kisebb csoport dol­gozni sietvén vár a vonatra a szeméttől túlcsorduló kuka mellett. Hazaérkeztem. Czene Továbbtanulási esélyek a nyolcadik után Lesz elég iskolai hely a to­vábbtanulni szándékozó nyol­cadikos diákoknak — mondta Szűcs Miklós, a művelődési mi­nisztérium főosztályvezetője. Minden diákot nem éppen abba az iskolába vesznek fel ahová jelentkezett, de az’ garantált, hogy azzal azonos iskolatípus­ban folytathatja tanulmányait. Biliárdcsata Szabadiban A pincérek löktek a legjobban Biliárdversenyt tartottak Ba- latonszabadiban. A nagy tó­hoz négy kilométerre levő falu­ban vagy negyven férfiú je­lentkezett a vetélkedőre. Hasznos tudni: a játékot hat lyukra játsszák — 16 golyóval. Több versenyzőt elkísért fele­sége is a versenyre; árgus szemekkel lesték a férj szen­vedélyének tárgyát, s drukkol­tak, hogy az élettárs beletalál­jon. Messzemenő következte­téseket levonni nem lehet a tényből, de mindenképp jelzés- értékű: mind Csősz György és Lénárt Ferenc, akik a pá­rost nyerték, mind Tóth Nor­bert egyéni győztes pincérek. A bajnokok egyhangúan azt nyilatkozták a fantasztikus csatát követően; (bár az ide­genforgalom még lanyha), nem munkaidejük terhére gyakorolnak. A 23 esztendős Csősz György felesége (tán elérzékenyült a magasztos pil­lanatban?) elárulta: egy alka­lommal tudta az asztalon (mármint a biliárdasztalon) el­verni urát. Dákóval. Mint meg­jegyezte: Gyuri el tudja viselni a vereséget. Erről magunk is meggyőződhettünk a drámai fordulatokban bővelkedő egyéni döntőt követően. A 16 éves Tóth György Sei­ko órát kapott ajándékba a rendező Fortuna kávézó veze­tőjétől, Csillik Zoltántól, míg a győztes páros tagjainak bo­rotvahab és penge jutott. A fe­leség nagy örömére. Mert a termékek férfiasán tökéle- tes(ebb)é tesznek... (Czene) Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 121,23 124,03 Ausztrál dollár 58,20 59,44 Belga frank (100) 251,71 256,37 Dán korona 13,52 13,78 Finn márka 14,49 14,89 Francia frank 15,32 15,60 Görög dra. (100) 38,64 39,48 Holland forint 46,03 46,89 ír font 126,41 129,01 Japán yen (100) 71,23 72,43 Kanadai dollár 68,57 69,97 Kuvaiti dinár 277,96 283,48 Német márka 51,83 52,79 Norvég korona 12,20 12,44 Olasz líra (1000) 55,52 56,80 Osztrák schilling (100) 737,00 750,60 Portugál esc. (100) 57,25 58,35 Spanyol pes. (100) 72,87 74,39 Svájci frank 55,60 56,68 Svéd korona 11,43 11,69 USA-dollár 86,10 87,66 ECU (Közös Piac). 100,76 102,72 Tarka sorok Erőszak A szürkületben össze­vert, dagadt szemű ember támolyog az utcán. Egy já­rókelő megszólítja: — Huligán? Az ember felsóhajt: — Feleség. Osztozás Az Öreg székely, Kál­mán bácsi, meg a felesége Kati néni állandó szócsa­tában élt egymással. A helyzet addig fajult, hogy az öreg székely Kati nénit egy szép napon kapun kí­vül tette, és útnak indította. — Mi történt, Kálmán? — kérdi a szomszédja. — Semmi különös! Kati­val megosztozánk, s neki a kapun kívül juta. Vasaló A bíróság előtt most az egyszer az asszony a vád­lott. Ráadásul tettleges- séggel, súlyos testi sértés­sel vádolják. — Mondja, Kovács Já- nosné — kérdezi a bíró —, miért vágta fejbe a férjét a vasalóval? Az asszony határozottan válaszol: — Az isten tudja, hány­szor bizonygattam már neki, hogy alkalmazkodó természet vagyok és se­hogyan se akarta elhinni. Családlátogatás Családot látogat a tanító néni. Kovácsékhoz éppen akkor ért, amikor komoly és hangos perpatvar zajlik. Ahogy az ajtót nyitja, hát éppen egy tányér repül ki­felé. Mégis belép és vi­szonylag csendesen a fér­fihoz fordul. — Elnézést uram, ön a családfő? — Jöjjön vissza néhány perc múlva, kisasszony. Láthatja, ezt a kérdést még nem döntöttük el. A tányér Megharagszik a székely a fiára, és feléje hajít egy tányért. A gyerek ügyesen elkerüli a repülő edényt, és így a tányér az éppen ak­kor a szobába lépő me­nyecske fején törik dara­bokra. Az asszonyka méltatlan­kodik: — Mit vétettem kiednek, hogy hozzám csapja a tá­nyért? — Nem téged célozta­lak, Rozáli, de ha már ott van, ott es jó helyt van. — Olasz padlóburkoló lapok! Nagy választékban érkeztek raktá­ráruházunkba 1230 Ft/m2 ártól. Ajánlunk: stukatúrgipszet 530 Ft/40 kg, fehércementet 1200 Ft/50 kg. Viszonteladóknak kedvezménnyel! Baumix Kft Kaposvár, Kanizsai u. 56. — Még tart a téli vásár 40 % en­gedménnyel a Kaposvár, Fő u. 31. sz. alatti méteráruboltban — Isztambul, február 21-25, ár 8800 Ft. Trieszt, március 14-15. ár 1850 Ft. Njivice - Krk-sziget autó busszal, június 11-20. 2 ágyas apartmanoknál 10 200 Ft/fö, 3-4 ágyas apartmanoknál 9600 Ft/fö. Follonica-Róma-Korzika márciustól szeptemberig folyamatosan autó­busszal 10.napos turnusokban. Ár: 14 999 Ft. Jelentkezés és felvilágo­sítás: Express Utazási Iroda, Ka­ntár, Ady E. u. 8. Tel.: 82/18-416. Karaván Kereskedelmi Kft Kaposvár, Mező u. 118. Tel.: 82/11-500,12-341 Fax: 82/11-555 Szén és tűzifa ajánlatunk: Pécsi iszap 420 Ft/q Haldex dió 830 Ft/q Tatai brikett 800 Ft/q Oroszlányi dió 560 Ft/q Dorogi dúsított R dara 700 Ft/q KRK kőszén 650 Ft/q F Gálái kocka DB 690 Ft/q Fűrészelt tűzifa 370 Ft/q Az árak az áfát-t is tartalmazzák! A szénutalványokat beváltjuk! (201447) ISKOLAI BEIRATKOZÁS A kaposvári Református Általános Iskola 1993 szeptemberében induló újabb 1. osztályába a beiratkozás 1993. február 18-án (csütörtökön) 13-18 óráig, február 19-én (pénteken) 8-12 óráig lesz a Református Gyülekezeti Ház (volt Mozimúzeum, Kossuth u. 37.) földszinti társalgójában. ___________________<3941 S OMOGYI HÍRLAP Az AXfel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HÉLIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom