Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-02 / 27. szám
1993. február 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Tanfolyam kanadai segítséggel Vállalkozás az egészségügyben címmel indította útjára a Nemzetközi Menedzserközpont Alapítvány azt a tanfolyamsorozatot, amelynek első előadását a hét végén a kaposvári egészségügyi főiskolán tartották meg a szakemberek. Somogybán csaknem 50, az alapellátásban tevékenykedő háziorvos kapott szakszerű tájékoztatást arról, hogy milyen formában és feltételek között dolgozhat magánvállalkozóként. A 30 ezer forint fejenkénti tanfolyamköltség felét a központ, valamint a kanadai kormány fedezte. Az önkormányzat nem tud munkát adni Ötven munkanélküli van jelenleg Somogysárdon, jórészt kaposvári vállalatoktól kerültek az utcára. Az önkormányzat közhasznú munkára eddig mindössze négy munkanélkülit alkalmazhatott. A téesz sem tud számukra munkát adni, legtöbbjüknek az egyetlen megélhetési forrás a háztáji maradt. Önrendelkezés és életvitel Az Erdélyi Baráti Kör meghívására Kaposváron a Somogy Megyei TIT-nél tartott előadást Beke György (Erdélyi Világszövetség). Nagy sikerű előadásában az önrendelkezés és kisebbségi életvitel kérdéseiről beszélt. Segély a rászorulóknak Zselickislak képviselő-testü- lete igyekszik támogatni a községben élő rászorulókat. Nemrégiben a nyugdíjasoknak és munkanélkülieknek 2200 forint segélyt adott, s a gyerekeknek — bölcsödéstől 18 évesig — 1300 forint támogatást szavaztak meg. Ösz- szesen 400 ezer forintot osztottak szét, s emellett minden munkanélkülit továbbra is alkalmazni tudnak közhasznú munkára. Hangverseny a Toldiban A kaposvári Toldi Utcai Általános Iskolában és Gimnáziumban a hét végén rendezték meg a hagyományos és rendre nagy sikert arató Toldi-estet. A műsorban ezúttal a legnagyobb tapsot a Toldi gimnázium Dorogi István vezette énekkara és az iskola pedagógusaival „megerősített” vegyes kar kapta. Faszerkezet a felüljárón Egyedi tervezésű tető- szerkezetet használt fel a BR. Others Bt a Petőfi téri Szerpentin üzletház építésén. Az ún. ragasztott fatartós szerkezet nagy előnye, hogy rövid időn belül elkészíthető és használatával nem kellett nagyobb területet lezárni a forgalom elöl. (Fotó: Kovács Tibor) Eötvös-napok Csurgón (Tudósítónktól) Az 1989-es névadás óta negyedszer kondult meg az Eötvös József szorgalmazására alapított egykori tanítóképző csinos kis toronyban elhelyezett harangja. A tor- nyocska felirata az egykori és jelen oktatási intézmény örökérvényű feladatára emlékeztet: Sokáig kell húzni a harangot, / Míg végre megszólamlik / De ha egyszer kongani kezd, / Nem szűnik meg oly hamar. A csurgói Eötvös József Általános Iskolában február 2-án a nagy író-politikus halálának évfordulóján minden évben megrendezik az Eötvös-na- pot. Az ünnepi műsor reggel kezdődött. Móka János rendezésében megjelenítették a névadó életének főbb állomásait. Tóka Ferenc igazgató köszöntése után a tanulmányi versenyek helyezettjeit jutalmazta. Szép hagyomány már, hogy minden osztály képviselője egy szál virágot helyezett el Eötvös József arcképe elé. Ezután a diákok birtokba vették az iskola minden szegletét: sport- és társasjátékok váltották-egészítették ki egymást. Papírhajtogatás, játék- készítés, asztalitenisz, foci, sakk szerepelt a programban. Érdeklődéssel hallgatták Győri Mihályné somogyud- varhelyi mesemondó elbeszélését, nagy sikere volt a kaposvári Flamingó Táncegyüttes bemutatójának. Négyen ezt már nem láthatták. Délután vonatra ültek, Ercsibe utaztak, ahol az Eötvös József élete és kora című vetélkedőn bizonyítják: méltók a nagy előd emlékéhez. Csurgón is folytatódik az ünneplés. Az iskola speciális tagozata Eötvös József vers- és prózamondó versenyt rendez a dunántúli iskolák számára. Drága az olaj az iskoláknak Sí-szünet a szénszünet mintájára Ajándék Taszárra — Jégnapok Siófokon — Kényszerszünet az influenza miatt (Folytatás az 1. oldalról) A taszári általános iskolában például február elsejétől miniszteri engedéllyel két hét úgynevezett síszünetet kaptak a diákok. Nem titkolják, hogy a téli szünidő megduplázásának egyik fő oka a fűtés (olajjal fű- tenek) nagy költsége. Emellett persze szerepet játszott, hogy sok volt a megbetegedés, fél osztályok hiányoztak az elmúlt napokban. A kéthetes különpihenő egyébként a tavaszi és a nyári vakáció rovására megy: csökken a húsvéti szünet, s év végén is várhatóan tovább tart a tanítás. Nagy Endre igazgató elmondta, a kéthetes szünettel megtakarított pénzt az iskola fejlesztésére fordítják, kézi- labdapálya, konditerem épül belőle, számítógépet vásárolnak stb. A pihenő alatt végig üzemel az iskola egyik épülete, ahol napközit és étkezést biztosítanak. A napközit mindössze 10 gyerek veszi igénybe a háromszázból. Megtudtuk, a kényszerű szünet hírére a Benz-Oil Kft 8 ezer liter olajat ajándékozott a taszári iskolának, több mint 420 ezer forint értékben. Az így megtakarított pénzen iskolabútort vásárolnak majd. Persze nem csak a pénztelenség miatt rendelhetnek el szünetet egy iskolában. A siófoki 4. számú iskolában például tegnap kezdődtek a hagyományos úgynevezett jégnapok. Kresz László igazgató- helyettes elmondta: a jogszabály lehetőséget ad az iskoláknak arra, hogy a tanévben tíz napról szabadon rendelkezzenek. Ezt azonban csak pedagógiai célra használhatják. A siófoki iskola diákjai három napon át sportversenyeken, vetélkedőkön vehetnek részt. Pingpong-, foci-, kosárlabdameccseket szerveznek nekik, s ha a Balaton jege megfelelő, korcsolyapartira is sor kerül. A rendezvények és az állandó felügyelet miatt fűteni kell, úgyhogy nem sokat spórolnak meg ezalatt a három nap alatt. Kaposvár iskolái közül a Kisfaludy utcaiban a tömeges influenzás megbetegedések miatt rendeltek el háromnapos pihenőt. Nagy László Kaposvár és környéke a legsíkosabb Az utóbbi napok időjárása leginkább a megyeszékhelyen és környékén közlekedőket viselte meg. A gép- járművezetők szerint talán ez a terület a megyében a legsíkosabb. Komolyabb fennakadás azonban itt sem történt. A távolsági buszok is viszonylag szerencsésen vészelték át az utóbbi napokat, persze késés, buszkimaradás előfordult. Szombaton hét távolsági járat késett, a legtöbb csak 10 percet, de előfordult félórás késés is. Fél órát késett — immár menetredszerűen — az ecsenyi busz is a síkos út miatt. Vasárnap délután az útviszonyok miatt háromnegyed órát késett a bőszénfai buszjárat, és levegőelfagyás miatt egy járat ki is maradt. Hétfőn reggel fél órát késett az Alsóbogádról érkező buszjárat. Több mint félórás késéssel ért be a hajnali barcsi busz is. Olyan azonban nem fordult elő, hogy valamelyik községbe ne tudtak volna a buszok bejutni. A MÁV ügyeletesétől megtudtuk, ez a hideg és hóesés még kevés ahhoz, hogy a vasúti közlekedés megérezze. Sem a sínekben, sem a mozdonyokban nem okozott kárt az időjárás. Havonta szedik már a pénzt A díjbeszedő nappal csenget A díjbeszedők sokunk ajtaján napközben hiába kopogtatnak, mert hogy „többen” dolgozunk. Marad a cédula, a fizetési meghagyás arról, hogy és mikor és hol rendezhetjük számlánkat, rendszerint munkaidő alatt. — Miért nem az esti órákban járnak a díjbeszedők? Tóth Sándor a Dédász üzemvezetője: — Amíg kéthavonta fizettek a fogyasztók áramdíjat a legtöbb helyen a Dédász alkalmazottja tudta, mikor vannak otthon. Kialakult egy jó kapcsolat a díjbeszedők és a körzetében élő családok között. Szeptember 1-jé- től a havi fizetés miatt ketté kellett osztani a körzeteket: így most kétszer annyi embert alkalmazunk erre a munkára. Tóth Sándor elmondta; azt várják, hogy idővel az új dolgozók is ki fogják alakítani a fogyasztókkal a mindkét félnek megfelelő fizetési szokásokat, de ehhez kis türelmet kérnek. Dobosy Gyula, a Kögáz főkönyvelője nagyon szeretné ha mindenki így utalná át a gázdíjat. Elmondta, hogy egy-egy díjbeszedőnek, 1100-1500 mérővel rendelkező fogyasztója van, ezt képtelenség este és hétvégeken végigjárni. Megemlítette még, hogy este 6 után a díjbeszedés — főleg a külső kerületekben — nem is biztonságos. A gázosoknál január 1-jétől kellett kétszerannyi dolgozót alkalmazni erre a munkára a havonkénti fizetés miatt. Mind a két cég vezető munkatársa megemlítette: különbözőek a fogyasztók fizetési igényei. Van, aki nappal szeret fizetni és nem veszi jó néven ha az esti órákban zavarják. Van, akit nem lehet hét végén zavarni és olyan is, aki szombaton várja a számlást. Vannak kísérletek arra, hogy mindenki számára megközelítően jó megoldást találjanak. Ilyen például kiírják egyes emeletes házakba, hogy mikor jönnek a gázdíjért. Ehhez hasonló jó megoldásokra szükség lenne, addig amíg egyszer minden állampolgár a folyószámláról való fizetést választja. Kirsch Vera Petíció a parlamentnek a kamionokról Túlzsúfolt a 7-es út, tiltakozók a déli-parton Csak 500 forint a büntetés — Megoldás az új autópálya lehet Gáz — közös beruházással 82 millió forintért vezetik be a gázt hat somogyi községbe. Szentgáloskér, Somodor, Somogygeszti, Mernye, Alsóbogát és Edde közös beruházással jut gázvezetékhez. Al- sóbogáton már tart az építkezés, hamarosan Mernyére is odaérnek. A gáz kiépítéséhez 30 milliót nyertek pályázaton. Hulladéklerakó Mernyén Égető problémája Mernyé- nek a szennyvíztisztító és a hulladéklerakó megépítése. Az előbbi kazettás berendezése 3 miilió, a hulladéklerakó megépítése egymillió forintba kerül. A csatornázást már csak állami segítséggel képesek megoldani. (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap Balatonföldváron találkoztak az állampolgári aláírásgyűjtési akció kezdeményezői és az érintett települések képviselői, hogy petíciót fogalmazzanak meg a közlekedési, illetve környezetvédelmi minisztérium, valamint az Országgyűlés címére. Temesi Tamás bogiári lakos — mint mondta — ezer család megbízásából adta elő panaszát. Nem járt eredménnyel a tavalyi akció, amikor szombat éjféltől vasárnap éjfélig kitiltották a kamionokat a 7-esről. A legfeljebb 500 forintos büntetést mellényzsebből fizetik a sofőrök. Dr. Gaál Antal országgyűlési képviselő sem volt képes átütő sikert aratni parlamenti interpellációjával. Temesi Tamás szerint a szakminiszter általánosságoktól hemzsegő válaszát a harmadszori kísérletre összehívott honatyák elfogadták. Videofilm tanúsította a tegnapi földvári tanácskozásra összegyűltek igazát. Az' amúgy is zsúfolt úton óriási masinák dübörögnek, s hiába a tiltó táblák, tele kamionokkal az összes település; még a mellékutcák és a parkolók is. Pedig a tilalmakat közlő átjelzésekre tavaly 20 millió forintot költöttek a déli parton. Szó esett arról: a közbiztonságot is veszélyezteti a jelenlegi állapot. Szirják László, a Balatoni Dél-nyugati Kisrégió elnöke azt írta egy helyütt: „az M7-es meg nem építése teljes mértékben kizárná a területet a világkiállításhoz való csatlakozásból”. Ezzel a résztvevők egyetértettek. Ausztriában hétvégeken és éjszaka is, Dániában pedig éjszakánként minden útra elrendelik a kamionok közlekedésének tilalmát. Nálunk miért nem lehet érvényt szerezni a lakosság akaratának? Miért engednek veszélyes anyagokat szállítani a hetes úton, amely mellett tízezrek laknak, s közvetlen közel esik a Balaton is? — Amikor elment a századik kamion is a házunk előtt éjszaka, felhívtam a marcali és a siófoki kapitányságot, hogy tegyenek végre valamit — emlékezett Temesi Tamás a tavalyi tilalomra. — A rendőrök azt mondták: nincs törvény a kezükben, hogy intézkedni tudjanak. A gyűlés résztvevői végül petíciót fogalmaztak meg: az 5 tonnás és nagyobb tehergépjárművek számára el kell rendelni a közelekedési tilalmat országos érvénnyel éjszaka 22 órától reggel 6 óráig, hétvégén péntek 22 órától hétfő reggel 6 óráig, ileltve ünnepnapokon a hétvégi rend szerint. A nyári üdülési szezonban a teljes tranzitforgalom számára a 7-es főúton. Megoldásként az M7-es út megépítését, és az áru vasúti szállítását javasolták elsősorban, illetve, hogy a forgalom kerülje el a lakott és idegenforgalmi helyeket. Az M7-es legkorábban 1997-re épülhet meg, az 500 forintos büntetéssel pedig nem lehet 200 kilométernyi kerülő út megtételére kényszeríteni a kamionosokat. Czene Attila