Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-11 / 35. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. február 11., csütörtök Mubarak a palesztinokért A kitoloncolt palesztinok ügyének mielőbbi rendezésére szólította fel Izraelt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Hafez Asszaddal Da- maszkuszban folytatott megbeszélései után vendéglátójával együtt tartott sajtóértekezletet. Azt szorgalmazta, hogy az arab-izraeli béketárgyalások újrakezdése előtt, a békefolyamat érdekében oldják meg. II. János Pál Szudánban II. János Pál pápa tegnap afrikai kőrútjának utolsó állomására, Szudánba érkezett. A jobbára fekete bőrű keresztény hívők ezrei köszöntötték a repülőtérről a városközpontba vezető úton. II. János Pál látogatásának nem titkolt célja, hogy támogatásáról biztosítsa az afrikai ország keresztényeit. Elutasították Mobutut A zaire-i átmeneti parlament elutasította Mobutu Sese Seko elnök utasítását, hogy nevezzen ki új miniszterelnököt. A törvényhozók arra hivatkoztak, hogy nincs jogukban leváltani Mobutu fő ellenfelét, Etienne Tshisekedit. A parlament döntésével ismét feszültebbé vált a helyzet az afrikai országban, ahol a január végén kitört összecsapásokban több száz ember vesztette életét. Elhunyt Okita Szaburo Kedden 78 éves korában szívroham következtében elhunyt Okita Szaburo volt japán külügyminiszter, aki az ország második világháború utáni gazdasági fejlődésében játszott igen fontos szerepet. A politikus 1979-1980 között töltötte be a külügyminiszteri tisztséget. Mitterrand-javaslat Clintonnak Francois Mitterrand francia köztársasági elnök Hanoiban felszólította Bili Clinton amerikai elnököt, hogy vonja vissza a Hanoira még 1964-ben kivetett washingtoni embargót. Anakronizmusnak minősítette a kereskedelmi tilalmat, amelyet Washington 1975-ben terjesztett ki az országra, miután Észak-Vietnam katonai verséget mért az amerikai támogatást élvező saigoni kormányerőkre. Orosz megegyezés Borisz Jelcin indítványa után megegyezés született arról, hogy ma a Kremlben tárgyalóasztalhoz ül az orosz államfő, a parlamenti elnök és az Alkotmánybíróság vezetője, hogy a népszavazásról, illetve a végrehajtó és a törvényhozó hatalom közötti újabb feszültségről tárgyaljon. Lengyel titkos ügynökök A kormány keddi ülésén elfogadta a belügyminisztérium kezdeményezte törvénymódosítási javaslatokat, amelyek a korábbi rendszert is messze meghaladó jogkört biztosítanak az Államvédelmi Hivatalnak, a rendőrségnek és a határőrségnek. Az államvédelem, a rendőrség alkalmazhatna fizetett titkos ügynököket és élhetne a provokáció módszerével. A FORDULAT ÉVE KÉRDŐJELEK 92 millió dolláros a külgazdasági aktívumunk Változatlan a külföldi tőke érdeklődése Magyarország iránt — Kádár Béla szakminiszter tájékoztatója (Folytatás az 1. oldalról) A miniszter a továbbiakban elmondta, hogy az áruszerkezetben lényeges változások nem történtek, de a fogyasztási cikkek kivitelének aránya 30 százalékkal nőtt, a mező- gazdasági export pedig 2 százalékkal volt nagyobb az egy évvel ezelőttinél. — Mindenféle híreszteléssel ellentétben nem szűnt meg a magyar mezőgazdasági kivitel, sőt, értéke négyszerese a behozatalnak — fogalmazott Kádár Béla, hozzátéve: sajnos ezekkel az adatokkal egyes mezőgazdasági érdekképviseleti vezetők nincsenek tisztában és ezért valótlanságokat állítanak nem egy esetben az ágazat külkereskedelmi szerepéről. Részletesen foglalkozott a tárca vezetője a magyarországi tőkebeáramlással is. Jóllehet nagyságrendben tavaly ugyanannyi tőke, vagyis 1,6- 1,7 milliárd dollár jött be, a működőtöké állománya így is meghaladta a 4,8 milliárd dollárt. Ez jóval nagyobb, mint bármely más közép-kelet-eu- rópai országban. A múlt évben 4100 új vegyes vállalat alakult és számuk ma már eléri a 15 ezret. E vállalatok 60 százaléka termelőágazatban tevékenykedik, ezáltal új exportalapokat állít elő, s enyhít a munkanélküliségen is. A külgazdaságra a vitathatatlan pozitív tényezők ellenére kedvezőtlenül hatott egy sor világgazdasági és belgazdasági tényező — folytatta a miniszter. — A világgazdaságban egy sor ország fizető- képességének hiánya, a háborúk miatt elrendelt ENSZ-ti- lalmak, a belgazdaságban pedig a beruházások csökkenésének harminc százalékos aránya, a műszaki kutatásra, fejlesztésre fordítható összeg szintén harminc százalékos visszafogása, a vállalati és vállalkozói hitelállomány tetemes zsugorodása tartozik az okok közé. Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a múlt év utolsó hónapjaiban exportcsökkenési folyamat indult meg. Ennek megállításához módosítani kell a gazdasági környezetet, nem lehet az átalakulás terheit csak a külgazdaságra hárítani — jelentette ki sajtótájékoztatóján Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere. Polesz György BOSZNIAI „CSIKI-CSUKI” Új összefogás, az óceánon át? Hans-Dietrich Genscher nyugalomba vonulása után is szüntelenül töpreng a világ jövőjéről. Most például az foglalkoztatja, milyen legyen a hatékony európai-amerikai együttműködés a megváltozott világban? A válasza gondolkodóba ejtheti mindazokat, akik járható utakat, a biztonságot erősítő szövetségeket és hasznos gazdasági partnereket keresnek a világban. Mi lehet a kapcsolatépítés fő iránya az európaiak számára? Az Európai Közösség, a NATO, az Egyesült Államok? A német politikus elképzelése: régi gondolat új tartalommal és új formában. A lényeg, hogy „az Atlanti-óceán nem válhat szélesebbé”. Ami politikai nyelven annyit tesz, hogy az új világhelyzet, benne az európai együttműködés előrehaladása még szorosabb partneri viszonyt követel kontinensünk és Amerika között, olyat, amelyet a NATO önmagában nem képes létrehozni. Ezért — miközben nem csökken a nagy múltú katonai szövetség jelentősége, s a lehető legtöbbet kell kihozni a létező európai szervezetekből, így természetesen az ENSZ-ből is — Genscher szerint kínálkozik egy logikus megoldás Európa és az Egyesült Államok számra egyaránt. „A NATO-t is magában foglaló, az Atlanti-óceánon átnyúló szövetséget kell létrehozni — így Genscher —, amely épp úgy felelősséget tud viselni a globális problémákért — egyebek között a világméretű fejlődésért, az éhség és nyomorúság megszüntetéséért, az élet természetes alapjainak védelméért —, mint a „kelet-nyugati gazdasági aránytalanságok felszámolásáért”. Mindehhez megvan a gazdasági ereje, politikai súlya és elszántsága. Lehet, hogy ez a megoldás arra a gondunkra, miként teremtsünk a magunk számára nagyobb biztonságot, az EK és a NATO támaszát keresve? Kocsis Tamás Amerikai lépéseket fontolgatnak Magyar rendőrök Kambodzsában Warren Christopher külügyminiszter valószínűleg ma jelenti be, milyen lépéseket kíván tenni az amerikai kormány a boszniai válság megoldására. A CNN hírtévé azt a nagyon óvatosan megfogalmazott értesülését közölte, hogy Washington mérlegeli szárazföldi csapatok kiküldését a jövendő békefenntartó erők soraiban. Döntésről még nincsen szó. E két feltétel és a jelenlegi helyzet tükrében kevéssé valószínű, hogy egyhamar amerikai békefenntartók jelennének meg Boszniában, ahova egyébként mintegy 25 ezer ENSZ-katona kiküldését mérlegelik. A New York-i tárgyalások holtpontra jutottak, miután a Bosznia kantonokra való felosztásáról kidolgozott genfi tervet a szerbek és a bosnyákok New Yorkban is elutasították. Washington a várakozások szerint bejelenti majd, hogy a Szerbia elleni embargó sokkal szorosabb ellenőrzésével, a háborús bűnöket vizsgáló bíróság felállításával és a boszniai légtér lezárásával kíván nagyobb nyomást gyakorolni a válság leküzdése érdekében. A legkiválóbbak között említik az ENSZ kambodzsai akciójában részt vevő magyar rendőröket. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság személyügyi főosztályvezető-helyettese jelentette ki tegnap tartott sajtótájékoztatón. Zsinka András alezredes előzőleg egy hetet töltött Kambodzsában és látogatásának tapasztalatait összegezte így, hozzátéve, hogy valamennyi magyar rendőr egészséges. A távol-keleti országban szerzett tapasztalatok alapján »elképzelhető, hogy az ORFK-nál létrehoznak egy ENSZ-békefenntartó feladatokra bevethető csoportot. A Corvin Alapítvány ünnepe S zentkirály szabadj án TOKIÓ SOKÁIG VONAKODOTT Jelcint meghívják a csúcstalálkozóra Japán arra készül, hogy újból „Hetek plusz egy” rendszerű csúcstalálkozót rendezzen Tokióban, vagyis meghívja Borisz Jelcin orosz államfőt is a hét vezető ipari ország vezetőinek tárgyalásaira — írja a Jomiuri Simbun című lap. Japán kivételével valamennyi vezető ipari ország kifejezte szándékát Jelcin meghívására. Tokió a japán-orosz területi vita megoldatlansága A vajdasági parlament keddi ülésén megalakult a tartományi kormány, amelynek miniszterelnöke Bosko Pero- sevic lett. Megőrizte tisztségét Ljubomir Lukic tájékoztatási miniszter, aki a nemzetiségi sajtó elleni intézkedések idején tette ismertté nevét. A tartományi kormány kisebbségügyi minisztere Sza- vovics Margit lett, s ez nagy felháborodást váltott ki a parlament magyar képviselőinek körében. Az egyik felszólaló, Kotorman Lajos rámutatott, hogy Szavovics Margit megbízatása a kisebbségek megcsúfolása és provokálása. Ujmiatt, bizalmatlan az orosz vezetővel szemben. A bizalmatlanságot az is erősíti, hogy Jelcin szeptemberben néhány nappal tervezett japán látogatása előtt mondta le utazását. A japán lap kormányforrásokra hivatkozva azt írja, hogy Vatanabe Micsio külügyminiszter, aki ma indul az Egyesült Államokba, arról tájékoztatja majd az amerikai vezetőket, hogy Tokió mégis vendégül látja Jelcint. vidéki források szerint Szavovics Margit magyar létére mindeddig erőteljesebben hadakozott a szerb érdekekért, mint maguk a szerbek. A parlament ülésén a VMDK képviselői sorra tiltakoztak Szavovics Margit miniszteri megbízatása ellen. Rámutattak: Szavovics „pá- pább a pápánál”. Gazda Andor kijelentette: épp az új kisebbségügyi miniszter veszélyezteti a legjobban a kisebbséget. Teleki Júlia pedig azt hangsúlyozta, hogy Szavovics Margit nem képviselheti a magyarokat, hiszen nem ők választották képviselőnek. (Folytatás az 1. oldalról) Az alapítvány elnökségében helyet foglalt Csurgay Miklós vezérőrnagy, légvédelmi parancsnok, Simon Sándor ezredes, a Bakony harcihelikopter-ezred parancsnoka, Gőgös Ottó ezredes, a kuratórium elnöke és Bajer Nándor, az alapítvány alelnöke. Gőgös Ottó ezredes elmondta: a repülős hagyományokat követve olyan kollektívák alakultak ki a légierőn beÚj szerb kabinet A szerb parlament szerda délután megválasztotta Nikola Sainovic kormányát és jó- váhgyta a kormányprogramot. Nyílt szavazással 162 képviselő adta szavazatát az új kabinetre, 12 képviselő ellene voksolt, öten tartózkodtak. A kormánynak 22 minisztere van, s öt elnökhelyettese. (Az ötödik miniszterelnök-helyettest később nevezik ki.) A Szocialista és Radikális Párt törvényhozói — amint az várható volt — támogatták az új kormányt és annak programját. Hangsúlyozták, hogy Sainovic abból indul ki, amit a jelenlegi nehéz helyzetben meg lehet valósítani, s ezért a termelés visszaesésének megállítását Ígéri csak. lül, ahol az egy mindenkiért, mindenki egyért elv érvényesül. Az utóbbi időben ezek a kollektívák bomlani kezdtek, az ott szolgálatot teljesítők gondjaival egyre kevesebbet foglalkoztak. A Corvin Alapítvány egyik feladata a gondokkal küzdő katonák és hozzátartozóik segítése. Ennek egyik formája ez a mai is, amiért ez az ülés kibővült, nyilvánosságot kapott, nevezetesen; a repülőgép-balesetekben hősi halált halt bajtárIgazolványba, útlevélbe színes és fekete-fehér fényképkészítés azonnal Fotó-Ajándék-Órás üzlet Kaposvár, Zárda u. 16. (977) A BSG-2 BT forgalmaz közlekedési gázolajat 44 Ft/I + áfa áron és fűtőolajat 43 Ft/I + áfa áron Díjtalan kiszállítás Megrendelhető: 7401 Kaposvár, Irányi D. u. 2. (I. em.) Tel.: 82/12-877 (722/b) sak hozzátartozóinak megsegítése. Ez alkalommal az elmúlt időszakban életüket vesztett hajózótisztek hátramaradottai részesültek egyszeri pénzjutalomban: Bazsika Tamás százados, akinek idős nagyszülei Fonyódon élnek; Széles Béla százados, Kádár Béla százados és Ácsai György százados hozzátartozói. A juttatás mértéke 50-80 ezer forint között mozgott. (Kovács) DOHÁNYÁRU AKCIÓ kereskedőknek □ sopiane .46,20 □ symphonia 42,— □ Gastro kávé 295,— Kaposvár, Szigetvári u. 99. Tel.: 82/10-483 Nyitva: hétfőtől péntekig 8—17 óráig, szombaton 8—12 óráig (206963) TÁMADJÁK A SZERBVÉDŐ SZAVOVICSOT Tartományi kormány a vajdaságban