Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09 / 7. szám
1993. január 9., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Dzsehutimesz sírja Thébában Magyar expedíció sikere Egyiptomban Magyar ásatások folynak 1983 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyiptológiai tanszékének Irányításával az egyik nevezetes lelőhelyen, a thébal nyugati parton, Luxorral szemben, a nemesek temetőjében. Az ásatásokat dr. Kákosy László tanszékvezető egyetemi tanár vezeti, és 5-6 tanítványa is részt vesz az expedícióban, „Hírek” a túlvilágról — Mit találtak a thóbai ásatások során?— kérdeztük dr. Kákosy Lászlótól. — Hatalmas sziklasírt tártunk fel második Ramszesz korából. Ez a sír Dzsehutimesz királyi írnok számára épült, aki Ámon isten magtárainak felügyelője volt, és Eszma város kormányzójának címét is elnyerte. Amikor a sírt megtaláltuk, vastag törmelékréteg borította, először a belső termeket kellett megtisztítanunk ahhoz, hogy a leletet tanulmányozni tudjuk. E sír egyike a thébai temető fontos objektumainak, mivel tulajdonosa igen sok feliratot, képeket vésetett a falakra. A színes, főként vallási témájú ábrázolások a halott túlvilági sorsáról hoznak hírt. Amikor a halott megérkezik a túlvilág kapujához, félelmetes állatfejű őrök állják útját. Ismernie kellett mind az őröknek, mind a kapuknak a nevét a halottnak ahhoz, hogy bejuthasson. Látható a túlvilági ítélet jelenete is ezeken az ábrázolásokon, amint megjelennek a halottak Ozirisz bírósága előtt, és lemérik szívüket, ebből ítélve meg, mennyi bűnük volt ezen a világon. Termek egész sorát sikerült feltárnunk. A tekervényes folyosók spirál alakban mennek be a hegy belsejébe, majd önmaguk alá tekeredve körben végződnek egy aknában. Itt volt Dzsehutimesznek és feleségének a sírkamrája, aki Ámon templomában volt énekesnő. A sírban irodalomtör- ténetileg érdekes szövegek is voltak, a hárfás dal, a Nyugat istennőhöz írt himnusz, ez az istennő volt az egyiptomiak hite szerint a túlvilág megszemélyesítője. Az idén: jubileum — Mikor kezdődtek el ezek az ásatások? — Az idei év jubileumi esztendő lesz, akkor lép tizedik évébe az ásatás, mely több szakaszból áll. Az első szakasz volt a sziklasír feltárása, majd a sír bejárata előtti udvaroké. Az ásatás során kiderült, hogy a sír tulajdonosa megengedhette magának sírtemplom építését is. A feltárás során a sír történetére is fény derült. A pompás sírt 100 évvel a temetés után kirabolták. A fáraókorban mások is használták temetkezési helyül, és ebből az időből is sok lelet került felszínre. A legújabb felfedezés a pto- lemaioszi korból, a görög uralom korából származó katakomba, ahova egy boltozatos téglafolyosón lehet lemenni. Ide a görög korban is temetkezett egy vagy több család. — Milyen körülmények között dolgoznak Egyiptomban? — Harmonikusan jó az együttműködésünk a kintiekkel, megbecsülik a munkánkat, és engedélyt kaptunk további sírok feltárására is. — Meglehetősen nagy a visszhangja eredményeiknek... — Valóban nagy hazai és nemzetközi elismertségnek örvendhetünk, de ennek ellenére az ásatások további anyagi fedezete teljesen bizonytalan. Az emelkedő helyi költségek és a tudományos publikációval kapcsolatos kiadások fedezése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Ez azért is baj, mert az eddigi munka eredményei a nemzetközi egyiptológia szemében erkölcsi kötelezettséget jelentenek számunkra, hogy a feltáró tevékenységet állandósítsuk. Munkánk további sorsa döntő mértékben függ tehát anyagi lehetőségeinktől. A szakmai, főhatósági támogatás mellett a munkát mindezi- deig jelentős mértékben a szponzorok támogatása tette lehetővé, közülük is kiemelkedő segítséget adott a Külkereskedelmi Bank. A szilárd anyagi háttér megteremtése érdekében a magyar egyiptológusok létrehozták az ízisz Alapítványt. Annak az istennőnek nevét választottuk, akinek hatalmas szombathelyi temploma a római korból szemléletesen jelképezi Magyarország földje és a régi, egyiptomi kultúra mély kapcsolatát. Lesz folytatás — Ezek után a folytatás? — Reméljük, hogy lesz. Szándékaink szerint januárban indulunk újra Egyiptomba, folytatni az ásatásokat. Eddig már két alkalommal volt leletmegosztás az egyiptomiak és a magyarok között, vagyis ez azt jelenti, hogy a talált leleteknek 10 százalékát hazahozhatjuk. Ha a katakomba feltárását befejezzük, más sírok ásatásával folytatjuk ezt az izgalmas munkát. — „Az Egyetlen, aki a Minden” — így tartják ízisz istennőről az egyiptomiak. Ismerve gondjaikat, ezek után talán a legjobb, ha az Ő kegyeibe ajánljuk a magyar expedíciót. Leopold Györgyi Sok mindenre képes lapok Emberes feladattal birkóztak meg a kaposvári Kö- zép-kelet-európai Képeslap elnevezésű fotó-, festmény-, és videoinstalláció kiállításra pályázó profi és amatőr képJandó Péter installációja zőművészek és „gondolkodók”. A Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület kiírása sok-sok magyar és más nemzetiségű művész fantáziáját ragadta meg, s ragadtak (Fotó: Kovács Tibor) Köszönöm, jól vagyunk! — olvasható a Gulyás Bene- dek-féle expressz-nagykiflin aztán tollat, hogy néhány szóban ecseteljék: milyen is az ő közérzetük ez idő tájt, e helyütt, Közép-Kelet vagy inkább Kelet-Közép-Európában. Mindez szerves része volt annak a nagyszabású művészeti rendezvénysorozatnak, amelynek nemrégiben lehettek részesei a Kaposvári Galériában és a Somogy Megyei Művelődési Központ Kapos ART Galériájában az érdeklődők. Persze, értelme a konkrét művekről való elmélkedésnek is lenne bőven, ám a tárlat egészében véve izgalmas igazán. Meg aztán a felsorolások amúgy is gyakran esetlenek és felszínesek. (Egyébként sem szabad kihagyni a személyes látogatást az imént említett helyeken, amely látogatások aztán úgy is meghozzák a kellő hatást, aminek érzékeltetésével e sorok nem igazán tudnák felvenni a versenyt. Célunk, persze nem is ez, ami minden bizonnyal kiderült már e cikkben eddig elvetett betűk termésének Maratásakor. (Amely művelettel éppen itt, e zárójeles mondatnál tartanak.) Hogy a kettős tárlat létrejöhetett, az egy nagyszerű dolog. Kezdve attól, hogy a Kapos ART egyesület felhívása értő kezekre talált, folytatva azzal, hogy a gonosz mostoha körülmények ellenére az anyag falon, posztamensen és földön van, és zárva a sort a ténnyel: ha a dunsztosüveg- ben lüktető szívverés nem is ezt tanúsítja, azért egy megcímzett, irányítószámmal és egyéb postázási tudnivalókkal ellátott nagykifli a bizonyság arra, hogy valahol, valamitől és valamiért, valakik köszönik, jól vannak! így például, szerintem, már mindjárt jobban érezzük egymást. Ugye-ugye.-b-tRÓZSA ENDRE Hajdani mozizások Mintha éppen most eífosz- lott harangkötelek zuhognának, sűrű, rojtos, nagy pelyhekben hullott a havaseső. Zsuzsa önkéntelenül megállt munkája végzésében: most eredt el ez a locspocs időt hozó, kásás csapadék. A negyedik emeleti ablakból láthatta, hogy az egybegyűlt hó az ágak tövéről darabokra szakadozva esik le a földre. Mivel késő délutánra járt már, föl akarta kapcsolni a szobájuk csillárját, de az elektromos művek megelőzték ebben: egyszerre nagy fény világított kívülről, elmosva a dolgok valóságos létezésének körvonalait. Égtek az ostorlámpák, szinte fölszívták az árnyakat, idebent a szobában fantasztikus kalig- rammokat terítettek a falra. Zsuzsa mintegy álomban nézte a színjátékot, ahogy a kisebb árnyfolt a nagyobbakat kerülve potyogott a mélybe. Negyvenedik éve felé járt. Felkattintotta a villanyt. Hirtelen meglepte egy emlék — körülbelül harminc éve történhetett. Az idő tájt még Kispesten laktak, a Petőfi téren. Micsoda évek voltak is azok! Játék, és megint csak játék, játék a végkimerülésig. De valahogy ez a „végkimerülés” sehogy nem jött össze számukra. Két öccsével — az egyikük csak egy évvel volt idősebb, mint a másik — rengeteget mókáztak, futkostak, verekedtek egész nap, de este mégsem jött álom a szemükre. Nyolc óra tájban takarodót rendeltek számukra szüleik. Anya még — miután ellátták a gyerekeket — külön is mesélt, így búcsúzott: „Itt az ideje csicsikázni, no szevasztok, pihenjetek jól.” Egyöntetű „Csókolom!” volt a válaszuk, de ahogy anya kitette a lábát, elkezdődtek a suttogások-buttogások, Imrus és Öcsi időnként párnacsatát vívott egymással. A nagy hajcihőre aztán persze hogy bejött apa, és zord hangon, erélyesen mondta: „Irgum-burgum, vaskalap, hát az alvás hol marad!” Ilyenkor aztán egy kicsit megszeppenve, de tovább pusmogtak. Zsuzsának az volt az érzése, ki kell találni valamit, hogy végre nyughassanak már a kicsik. S zerencsére akkoriban állították át a téren a világítást: a kis kalapos, gyér fényű lámpák helyére jóval nagyobb fényerejű neonégők kerültek kecses, magas oszlopokra. Egyszerre tágasabb lett az élet. Mint röntgensugár hatolt át a fény a betonkockás házakon. Akkor kezdtek el azzal játszani — persze esténként, kötelező lefekvés után —, hogy ki mit lát a falon vetítődő képekből. Buszállomás is volt arra, s fura, elképesztő mozzanatokat sor- jáztatott a szoba nézőinek, amint lassan közeledett, megállt, majd elhúzott méltóságteljesen a busz. Találgatták, mi mire hasonlít. És Zsuzsa volt a fő-fő döntnök, ő bírálta el, ki mikor mond jobb hasonlatot. Zsuzsa megpróbált visszaemlékezni ezekre az oly törékeny síkidomokra: tankot, kőcsipkés várat, elhagyott kastélyt formázott ki a gép, néha a buszban bóbiskoló ördögembert, és vasorrú bábát adtak „képernyőjükön.” Ezt a játékot meg nem unták: a csendben lehalkítva kiáltoztak: „Nézd! A napközi otthonunk!" „Nézd csak: ez a nagyfejü — én vagyok!" Feledhetetlen volt az a játék, és mint ahogy ő nem feledte el, hirtelen kiváncsi lett volna, vajon Öcsi és Imrus hogyan állnak a Petőfi féri élményekkel? Csendesen a fejét ingatta. Hiszen Imrusnak négy gyereke van, a legidősebb lány éppen mostanában megy férjhez. Öcsi negyedszer nősült, egy vak lányt vett feleségül. Tiszta szívéből kívánta, hogy jól jöjjenek ki egymással... A ztán a „mozizást” ők is abbahagyták — karácsonyra anyu meg apu egy diavetítővel lepték meg őket. Mint ahogy most, karácsonykor a tizenöt éves fiúkat egy videóval ajándékozták meg. Kint már mindent ellepett a hó. Apró pelyhekben, egyenletesen esett. És millió harangkötélen, valahol a közelben, néma harang- kongás hallatszott. PAP GÁBOR: Látogat a múlt Mostanában nap-nap felbukkannak a gyermekkori ízek, nevetések, a mozgó élet állóképei... Előbújnak az első szerelmek homályos tükrei, pirult, zsenge arcok, bút világító gyertyafényei... Félelmeim hegyes agyarait sorra kitépő, szilánkokra törő, ráncot simító szülők kezei... A háború csattogó félelme, a múltba nézők, tegnap még mozgók, elszíneződött, párás szemei... És ilyenkor tántorogva járok, a múlt súlyától részegen dülöngök... Pupillám kitágul, új képek jönnek s körültáncolnak emberi örömök.
