Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-30 / 25. szám
1993. január 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 7 Verebes a várományos Nem akadt vetélytársa Verebes Istvánnak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatói posztjára kiírt pályázaton. A jelenleg szabadúszó színművész-rendező az egyedüli jelölt a tisztségre. Benyújtott pályamunkáját semleges helyszínen, Szolnokon véleményezte egy felkért szakmai értékelő bizottság. Az elismert szaktekintélyekből álló grémium állásfoglalása után a nyírségi társulatot fenntartó nyíregyházi és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzati közgyűlés humán-, illetve kulturális bizottsága dönti el, hogy előterjeszti-e Verebes kinevezési javaslatát az illetékes megyei képviselő-testületnek. Ez azonban aligha lehet kétséges, mivel Verebes Istvánt a színház működtetői kérték fel a pályázaton való részvételre. Vándorkiállítás az Expóra Az Építéstudományi Egyesület századforduló építészete szakosztálya a Világkiállítás idejére magyar század- fordulós építészeti emlékeket bemutató reprezentatív vándorkiállítás megszervezését kezdeményezte. A felhívással valamennyi megyei közgyűlés elnökét és a városok polgár- mestereit megkeresték, továbbá a közeljövőben közzéteszik az Önkormányzati Tájékoztatóban. A kiállítás szervezésével kapcsolatban az első megbeszélés Székesfehérváron a Technika Házában volt. A kiállítás tartalmi és technikai kialakításával kapcsolatban a megyei főépítészek adnak információt. A szakosztály tagjai évente több alkalommal egyeztetik a készülő anyagot, és szándékaik szerint már a Világkiállítást megelőző időszakban is bemutatják az addig elkészült tablókat. 100 tagú cigányzenekar A 100 tagú Budapest cigányzenekar kivételes együttes. Sehol a világon nem létezik hozzájuk hasonlítható művészeti alakulat. Örülhetünk ennek a fantasztikus értékű kultúrának, amelyet a magyar cigányság táncban, zenében, irodalomban és képzőművészetben hordoz, és amelynek részesei lehetünk — hangsúlyozta Fekete György, a művelődési tárca helyettes államtitkára az együttes hétéves tevékenységét reprezentáló tárlat megnyitóján. A szakképzés finanszírozása A Vas megyei Velemben tartotta évi közgyűlését a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesülete. Az egyesületbe tömörült kft-k, gt-k és alapítványok 32 szakmában összesen hatezer tanulót képeznek. Mint a közgyűlésen elhangzott: a privatizáció következményeként sok helyen megszűntek a tanműhelyek, nincs bázisa a szakmunkás- képzésnek. Bonyolítja a helyzetet, hogy míg az állami iskolai tanműhelyek 40 ezer forint szakképzési támogatást kapnak egy-egy diák után, a nem allami szervezetek ugyanezért nem részesülnek fejkvótában. Soos Jenó. a Vasep Szakmunkásképző Alapítvány kuratóriumának titkára, az országos egyesület alelnóke elmondta: egyseges szabályozásért szállnak síkra. Az éden nyomában Stamler Imre fényes és kényes évtizedei Az érettségi bizottságnak nem kis fejfájást okozott a kaposvári közgazdaságiban Stamler Imrének, az iskola egyik vezető diákegyéniségének, a magyardolgozata. Ugyanis Móricz Rokonokjának elemzése kapcsán, a mű időszerűségét boncolgatta, 1952-ben! A vizsgabizottság elnöke elítélte, a magyartanár: Bellyei László türelmes, okos szóval védte. Az elnök végülis József Attila Hazám című versének ismeretére tette fel a dolgot. A verset a maturandus nemcsak kívülről, hanem belülről is tudta. Ugyanazzal a fellobbanó küzdőszellemmel, kitartó hévvel, ahogy sportsikereit aratta. Az elnök végülis a négyes mellé adott egy jóslatot: lobbanékony, heves természete, makacs kitartása még sok konfliktust tartogat számára. (gy is lett. Stamler Imre út- ravalóul megtömte tarisznyáját Móricz, Veres Péter, Szabó Pál, Illyés Gyula szeretetével, no meg a somogyvári szülői házban kapott vitázó intelmekkel, amelyeket a kisgazdapárti szellemű apjától és a kommunista felfogású nagybátyjától „bepakolhatott”. Ez a vívódó, helyét és szerepét kereső népi és baloldali kötődés (amelyben egyébként több kortársával is osztozhatott) a színen lévő aktuálpolitika előtt nem volt feltétlenül „nyerő”. Fényes és kényes évtizedek vártak rá. Tizenkilenc évesen — miután a továbbtanulás kapui „valamilyen oknál fogva” bezárultak előtte — Felsőbo- gátra ment a gazdaságba könyvelőnek, havi ezerkettőért. Nem volt az akkor- kis pénz. Könyvelőként színjátszókört, sportkört szervezett, nem is akárhogyan, úgyhogy fele pénzért meghívták képesítés nélkül tanítani az ottani három tanerős iskolába. Örömmel állt rá, ma sem bánja. Az 1959-ig eltöltött hét évre úgy emlékszik, mint paradicsomi állapotra. Ugyanis a felsőbogáti, bertalani és lász- lómajori puszták népe, szabadulva a cselédsorból, nemcsak portái képét újította meg, hanem szívesen állt rá a fiatal tanító buzdítására. Megyei bajnokságba focizták, megyei művészeti szemlére „színját- szották” magukat. Kérdeztem is Stamler Imrétől, hogy a korabeli gazdasági vezetők hogy viszonyultak mindehhez. „0 akkor még nem voltak technokraták, bár hatalmukkal tisztában voltak, a gazdaság igazgatója mégis eljátszotta a Dandin Györgyöt, Moliére-től. ” Abban a darabban, amelyet természetesen Stamler Imre rendezett. Aki eközben elvégezte a dombóvári tanítóképzőt, munka mellett, jeles eredménnyel. A puszták kul- túréletében és sportéletében őt igazolták a sikerek, így a nagypolitika hullámverése közben a három település a béke szigete maradt. Maradhatott az első éden, amelyet akkor vesztett el a lelkes fiatalember, amikor megnősülve arra is gondolt, hogy a családnak laknia kell valahol, ott pedig nem volt szolgálati lakás. A megye Somogyjádra helyezte a hatvanas évek elején, ahol tíz év alatt már hat iskola- igazgató adta egymásnak a kilincset. Jád, a tehetős és tör- zsökös somogyi falu, rétegzettségében, belső eltéréseiben, Kaposvár-közeliségében kemény dió volt. Ám a régi eltökéltség, a heves meggyőzőkészség itt sem hagyta cserben. Végigkísérte, amíg megteremthették a ma már huszonhét tanerős iskolaközpontot. Végigkísérte abban is, amikor a hatvanas évek elején — mint ez közismert — Illyés Gyula az itteni irodalmi színpad számára — ám nemzeti okulásra — megírta Az éden elvesztését. S ezzel az országos „kultúrfigyelem” is Somogyjádra terelődött. Meg is lett a böjtje — helyben! Az akkori tsz-vezető szerette volna megmutatni az iskolaigazgatónak — aki közben magyar-történelem szakos diplomát is szerzett —, hogy ki az úr a házban, illetve a faluban! Miután „fönt” sem voltak olyan egyértelműek a dolgok, „lent” — azazhogy helyben — buzgón kimondatott, hogy az oratórium (ez lévén az lly- lyés-mű megnevezése) vallásos műfaj, így ezzel az „éden-paradicsommal” sincs minden rendben. Csakhogy Stamler Imre nem várt „deus ex machinára”, ahol kellett kieresztette a hangját — köztudottan: van neki —, foggal-körömmel védte a maga és kollégái igazát, jussát: az iskola szuverenitását. Fényes évtizede után így vészelte át kényes évtizedét is. A jádi iskola jól jegyzett a közoktatási mezőnyben, Az éden elvesztésével pedig lly- lyés Gyula kitörölhetetlenül beírta Somogyjád nevét is az irodalomtörténetbe. Olyany- nyira, hogy nemrégiben a bemutató jubileuma megint felrázta a falut, s valamelyest a kulturális közvéleményt is. Felrázta talán arra is — mint Stamler Imre hiszi —, hogy acsarkodás helyett együttgondolkodással, megértéssel mehetünk előre. Nem panaszkodik, nem is csalódott. Nyugdíjba készül. Kérdeztem tőle, hogy erőteljes egyéniség lévén (amely soha(Fotó: Kovács Tibor) sem hagyja langyosodni maga körül a vizet, mert ellenfeleket és híveket egyaránt teremt) kinevelődhetett-e mellette utód? Büszkén válaszolta: több is. Ezért megadatik, hogy több jelöltből válasszák majd a legjobbat Somogyjádon. A minap a magyar kultúra napján vette át — munkássága elismeréséül — a Németh László-díjat. Nem titkolja, igen örül neki. Kérdezhetné az olvasó: ez a tettvággyal teli ember, a nyugalomba vonulás éveiben ezután a rózsáinak vagy a szelíd házőrzőnek fog majd magyarázni? Van egy jeles ifjú ismerősöm Somogyjádon, egy bizonyos Fazekas Simon, (jelenleg ötödik osztályos), aki elárulta, hogy az igazgató bácsival „régészkedni” járnak olykor-olykor. A megyei levéltár és a megyei pedagógiai intézet jóvoltából a szülőföld dokumentumait közreadó, közhasznú sorozatban jelent meg Stamler Imre dolgozata 1989-ben — neves tudósok lektorálásával — Milyen lehetett az ősi Somogyország? címmel. Ha pontot tett is a végére, valójában kettőspont van ott. A java ezután következik. Stamler Imre jókora, gyepvasat, apró római kori törmeléket, térképet, régészeti vizsgálatot meg etimológiai magyarázatot mutat. Most, azt hiszem a tudomány következik nála teljes erőbedobással, mint valamikor a közgazdaságiban. Az igazgató úr az éden nyomában marad. Tröszt Tibor Arckép és kézírás László Gyula rajzos könyve A magyar tudomány nagy öregjeinek egyik legkiválóbbja különösen figyelemre méltó munkával örvendeztette meg az irodalmi és művészeti kuriózumok iránt érdeklődő olvasókat. László Gyula régészprofesszor, grafikusművész a veszprémi Uj Horizont Folyóirat- és Könyvkiadó Alapítvány első kötetében az általa készített rajzokkal „írta meg” emlékeit legkedvesebb barátairól: írókról, költőkről, képzőművészekről és zeneszerzőkről. így néztem az aranyakat. Bernáth Aurél (1975) A napokban megjelent szép küllemű könyv Jellemképek című előszavában olvashatjuk: „Minek a rajz, amikor ott van a fénykép, amely pórusokig hitelesen örökít meg egy arcot, hozzá képest az ember rajza bizony hogy kezdetleges. De mégsem így van. Igaz, a fénykép tökéletes hűséggel rögzít egy állapotot, de az állapot halott, merev, élettelen. Miért? Mert nincs benne a komolyság, a mosoly, ha vidám. A szomorúság, ha elgondolkodtató. Az incselkedő, ha merev” — írja László Gyula. Grafikákban rögzítette hát élményeit a régészprofesz- szor-alkotó, pontosabban az arcokról olvasott ki a lélek mélyéről feltóduló érzéseket. Ceruzát vett a kezébe és miközben barátaival beszélgetett, vagy azok diskurzusait hallgatta, rajzokat készített róluk, hogy így is halhatatlanná tegye őket. És hogy mi ragadta meg a Mestert a barátok arcvonásaiból? „Szabó Dezsőnél nem a Csodálatos élet, vagy az újságokban írt vitríolos taTakáts Gyula. Berzsenyi Dániel szelíd utóda (1954) nulmányai jártak eszemben, hanem kizárólag a fej tömbjére, a száj, és a szemek vonalára, tömegére figyeltem. Illyésnél sem a Puszták népe irányította megfigyeléseimet, hanem a remek koponya és az alatta meghúzódó bölcsesség játéka vonzott” — olvashatjuk az előszóban. László Gyula mintegy hatszáz rajzot készített barátairól. Ezekből ad igényes és színes válogatást az Új Horizont kiadó. Áprily Lajostól Weöres Sándorig a magyar literatúra, a szépművészetek és a zene világának legjelesebbjei sorakoznak föl a kötetben egy-egy vers, levél vagy zenemű kéziratával, illetőleg a László Gyulához szóló levelek eredetijével. A kettős honfoglalás elméletének megalkotója, ré- gész-múzeológusok százainak tanára, a Széchenyi-díj kitüntetettje élete legnagyobb élményének tartja, hogy jeles magyar emberek fogadták barátjukká, és hogy a találkozások meg a levelezések alkalmat adtak számára a legkiválóbbak kezeírását megőrizni. Az olvasó pedig az Új Horizont kiadónak lehet hálás, hogy a már nem ifjú professzort rábírta e különösen érdekes anyag összeállítására és megjelentetésére. A Kereskedelmi és Hitelbank által támogatott kiadvány Raffai István főszerkesztői munkáját is dicséri. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a könyv két hete tartott veszprémi premierjén nemcsak az alkotóval találkozhattak tisztelői, hanem a Mestermü Galéria rendezvényeként bepillantást kaphattak László Gyula több száz grafikájának legértékesebb darabjaiba is. Gulyás József A szivárványon innen Somogyi sikerek nemzetközi pályázaton A zánkai Gyermekalkotások Galériája gyermekek képző- és iparművészeti alkotásait gyűjti már évek óta. 1976 óta minden második évben meghirdeti képző- és iparművészeti pályázatát a világ minden gyermeke számára. Az 1992-ben meghirdetett Szivárvány nemzetközi képző- és ipar- művészeti pályázatnak nemrégiben fejeződött be a zsűrizése. A 46 országból beérkezett több mint 12 ezer pályamunka közül 785 érdemelt díjat, közülük több mint kétszáz magyar gyermek munkája. Somogyból a 14 éves Kerti Károly különdíjat, a szintén ennyi idős Kovács Judit korosztálydíjat, Karácsony Balázs pedig aranydiplomát kapott. Mindhárman alsóbélatelepiek. Ezüstdiplomát a négyéves siófoki Radasits Magdolna és a kilencéves kaposvári Horváth Vera érdemelt. Bronzdiplomát a 9 éves kaposvári Fehér Péter vehetett át. A díjazott munkák legjobbjait állandó kiállításon mutatják be a zánkai gyermeküdülő-centrumban. valamint több más varosban itthon es külföldön. N. L.
