Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1993. január 28., csütörtök Klubdélutánok programja Februárban is érdekes klubprogramot kínál tagjainak a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete. 11-én a klubdélután keretében dr. Gueth Gyula ortopéd főorvos Időskorú betegek mozgásszervi megbetegedései címmel tart diavetítéssel kísért előadást. 25-én irodalmi előadás lesz, amelyet ugyancsak diavetítéssel tesznek szemléletesebbé. A rendezvények helyszíne minden esetben a Szakszervezeti Székház I. emeleti, 62. számú terme, s a klubprogramokat délután 3 órakor tartják. A munkaszolgálat elismerése Az idén január 1 -jétől nyugdíjemelésben részesülnek azok, akik 1951 és 1956 között hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munka- szolgálatot teljesítettek. Az ilyen időt szolgálati, illetve munkaviszonyban töltött időként kell figyelembe venni — a hat hónapot meghaladó időtartam számítható be —; egy év alatti munkaszolgálatnál a nyugdíjemelés havi ötszáz, efölött évenként további havi 250 forint, minden megkezdett év teljes évnek számít. Ha az egykori munkaszolgálatos már elhunyt, akkor a felesége, esetenként az élettársa vagy más hozzátartozója jogosult a nyugdíjemelésre. Üdülési utalványok Megszűntek az üdülési beutalók, vannak viszont részvételi jegyek, melyek megvásárolhatók, s támogatási utalvánnyal kedvezményhez jut, aki ezeket birtokolja. A témával foglalkozó irodán a nyugdíjastól bármilyen hivatalos igazolást — tehát nemcsak nyugdíjszelvényt — elfogadnak a támogatási utalvány kiadásához, amely a nyugdíjazás tényét és a nyugdíj ösz- szegét tanúsítja. Az irodán nem adják a nyugdíjasnak ezt az utalványt, hanem ennek összegével csökkentik a nyugdíjas által igényelt üdülői részvételi jegy árát. Tiltakozik az intézőbizottság Tiltakozást tett közzé az Országos Sajtószolgálat útján még a múlt héten az MSZOSZ Országos Nyugdíjasválasztmányának Intézőbizottsága. Tiltakoznak „a kormányzati szervek olyan spekulatív számításai ellen, miszerint az 1992. évi, szeptemberi nyugdíjemelés áthúzódó hatását 1993-ra nyugdíjemelésként fogadtassák el. Követeljük, hogy március 1-jén visszamenőlegesen január 1-jétől emeljék 10 százalékkal a nyugdíjakat” — olvasható egyebek mellett — a közleményben. Gyűlnek a tb-kártyák A háziorvosi szolgálatok számát további háromszázhatvannal növeli az országban a Népjóléti Minisztérium. Eddig több mint kilencmillió betegbiztosítási igazolványt gyűjtöttek össze a háziorvosok. Szakemberek úgy vélik, legjobb, ha mintegy 1800 tb-kártya jut egy háziorvosi szolgálatra — ennél lényegesen kevesebb a gyermekorvosokra —, a tapasztalatok t azonban azt tanúsítják, hogy akadnak orvosok, akik 3600, de olyanok is, akik mindössze 70 biztosítási kártyát vettek át. Alacsony komfortfokozat, kis alapterület Sok a nyugdíjas „típuslakás” Különösen az idősebb generációk számára meghatározó a lakásviszonyok alakulása. Az aktív életszakaszon túljárok életformája ugyanis főként abban különbözik a fia- talabbakétól, hogy jóval ritkábban járnak el hazulról, s napjaik egyre nagyobb részét töltik otthonuk falai között. Helyhez — nem ritkán ágyhoz — kötve pedig nem csupán kényelmi, hanem létkérdés is a lakás komfortfokozata, közműellátottsága, a fűtés, a tisztálkodás, stb. lehetősége. A statisztikai fölmérések szerint a mintegy 2,7 millió nyugdíjas között vékony réteget képviselnek azok, akik aktív korukban bérlőként jutottak megfelelő otthonhoz vagy maguk építettek kis családi házat, s így aránylag jó körülmények között laknak. Nagy részük azonban megosztja otthonát gyermekével vagy unokájával. (A nemzedékek együttélése aligha átmeneti állapot; a lakáshoz jutás jelenlegi feltételei között valószínűleg addig tart, amíg a befogadó nyugdíjas él.) Napjainkban a saját tulajdonú lakások több mint kétharmadában élnek aktív keresők — jórészt nyugdíjasokkal együtt. A fennmaradó mintegy egy- harmadban, továbbá a főbérletek 30 százalékában pedig kizárólag nyugdíjasok élnek. Az arány önmagában kedvező, de rontja az összképet, hogy ezeknek az otthonoknak a többsége elhanyagolt, régi épületekben van, s maguk a lakások is alacsony komfort- fokozatúak. A lakásregiszterek szerint az országban jelenleg szá- montartott 30 négyzetméteres vagy ennél is kisebb otthonok 43 százaléka nyugdíjasoknak szolgál hajlékul. A 30-39 négyzetméter közötti lakásoknak már 45 százalékát idős, nyugdíjkoron túli emberek lakják. A magas korúak hátrányos helyzetét mutatja az is, hogy a komfort nélküli lakásoknak csaknem 50, a félkomfortosoknak pedig 40 százalékát nyugdíjasok „birtokolják”. Az arányok a főváros néhány kerületében és több nagyvárosban az öregek számára a fenti országos átlagnál még kedvezőtlenebbek. Nehézségeiket tetézi, hogy ezeknek az alig fűthető, mellékhelyiség nélküli szoba-konyhás lakásoknak a nagy hányada még a század elején emelt házakban van, amelyeket évtizedek óta nem újítottak fel, s a nyugdíjból nem telik a legszükségesebb korszerűsítésekre, állagmegőrzésre sem. Ny-é A JÖVEDELEMADÓRÓL Mikor fizet a nyugdíjas? Mint ismeretes, az 1992. évi személyi jövedelmekről az adóbevallás benyújtásának és az adótartozások megfizetésének végső határideje 1993. március 20. Az is köztudott, hogy a nyugdíjként kapott összeg után ezúttal sem kell személyi jövedelemadót fizetni, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény ugyanis kimondja: „Nem kell az adót megfizetni a nyugdíj — ideértve a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjat, az előnyugdíjat és az 1991. évi XII. törvény 2.paragrafusa (2.) és (3.) bekezdésének alapján folyósított pótlékot is —, a mezőgazda- sági szövetkezeti tagok öregségi és munkaképtelenségi járadéka, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tag özvegyének özvegyi járadéka, a szakszövetkezeti tag részére járó, növelt összegű.öregségi járadék... után.” Ha a nyugdíjasnak, illetve járadékosnak más jövedelme is volt 1992-ben, de ennek és a nyugdíjnak, járadéknak az együttes összege nem több 108 ezer forintnál, nem kell adóznia. Ha viszont több, akkor a nyugdíj, járadék fölötti rész adóköteles és a megfelelő adókulcs szerint adózik. A PSZICHOLÓGIA RECEPTKÖNYVÉBŐL Medicinák — magány ellen Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, így lettem, ami lettem, mindentől elhagyott... (Babits Mihály) A költő keserű sorai örök emberi fájdalmat fogalmaznak meg, mert a magány félelme ott lappang — az évek számától függetlenül — szinte mindenkiben. Ez az alattomosan ránk törő lelkiállapot leginkább az idősebb nemzedék tagjait fenyegeti. Azokat, akik mellől sorra elmaradoznak szeretteik, barátaik, hozzátartozóik, ismerőseik. Az évek múltával nem lehet nem észrevenni: egyre szűkül azoknak a köre, akikkel fennmaradnak, elevenek maradnak a kapcsolatok. Sajátos — és érthető — időskori tulajdonság az anyagi javak, használati tárgyak, eszközök, „tartalékok” gyűjtögetése. Szükség lehet rájuk — de talán méginkább gyűjteni, ápolni kell a baráti-emberi kapcsolatokat! Pergessük vissza gondolatban az idő fonalát: bizonyosan megesett már, hogy elhamarkodottan szakítottunk meg családi, rokoni kötelékeket, lényegtelen apróság miatt orroltunk meg régi ismerősökre, fordítottunk hátat évtizedes barátságnak. Soha nem késő vállalni az első gesztus megtételét, megkeresni a talán szintén a magány árnyaival viaskodó régi játszótársakat. A nyomasztó egyedüllétnek az esetek döntő többségében az okát is, ellenszerét is önmagunkban lelhetjük meg. A zsémbes, veszekedős, önző személyiség törvényszerűen vákuumot teremt maga körül, s aki ezekkel a hajlamaival megbékél, önmagát ítéli a „mindentől elhagyott” ember sorsára. Viszont szinte biztos medicina magány ellen a mások iránti — nem tolakodó — érdeklődés, a barátságos, jó szó, egy-egy apró figyelmesség vagy fölvállalt és teljesített szívesség. Tegyük hozzá: a kölcsönösség, a tapintat, a jó ízlés szilárd kötőanyaga a szomszédokhoz, a közeli és távoli ismerősökhöz fűződő jó viszonynak. Nem elég csupán tartani az elmagányosodástól — tenni is kell ellene! Senki sem várhatja otthon, a négy fal között, hogy hozzá zarándokol majd sógor, koma — a társas viszony kétirányú utca, kinek-kinek magának is keresnie kell az alkalmat a másokkal való találkozásokra. A vallásos embernek a templom, a hívők közössége nyújthat értékes segítséget a magány ellen. Mások a közéleti tevékenységben, a szociális munkában, az idősek klubjaiban rendezett összejöveteleken találhatnak magányt elűző kapcsolatokat. Ezek a kapcsolatok azért is értékesek, mert — ahogyan az orvosilag kimutatható — a lelki egyedüllétben kiszolgáltatottabb az ember a testi nyavalyáknak, mini valamilyen közösség tagjaként. Dr. Takács Ilona NYERSANYAGA A GYÜMÖLCSMAG s Ékszerek az otthonból Mecséri Sándornak nincs gondja, ha meg akar hódítani egy hölgyet. Egyszerűen elővesz a zsebéből egy láncot, egy karkötőt, s máris hevesebben ver a női szív... Az ékszerek nemcsak szépek, hanem egyediek is. A magvakból, termésekből készült ékszerek nem túl gyakoriak, mert csak kevesen vállalkoznak az ilyen idő- és munkaigényes, nagy türelmet és még nagyobb kézügyességet igénylő tárgyak készítésére. Mecséri Sándor manuális készsége legendás a környezetében. Évek óta szociális otthonban él s az olvasáson, a keresztrejtvényfejtésen kívül ez a kedvenc elfoglatsága. — Műbútorasztalos az eredeti szakmám, 19 éve azonban egy baleset miatt leszázalékoltak. Későn nősültem, imádtam zenélni, a harmonikámmal bejártam az országot. Míg anyám meg nem halt, nem volt szükségem asz- szonyra. 40 évesen házasodtam, s utolsó éveinket szociális otthonban töltöttük az asz- szonnyal. Miután meghalt, nem maradt más nekem, mint a régi, öreg harmonikám, s /léhány szerszám, mely új értelmet adott életemnek. A magam örömére kezdtem el kísérletezni a különféle anyagokkal: papírral, termésekkel, fával. Készítettem már citerát, díszhordót, dobozt és sok mindent, amire alkalmas volt a fa. A legnagyobb gond az anyaggal van, nem könnyű beszerezni. Legtöbbször magvakat, bogyókat kapok, ezért foglalkozom ezekkel a legtöbbet. Rengeteget készítettem, de mind elajándékoztam, mert mi mást kezdene egy férfiember az efféle női hívságokkal. Ahogy azonban elterjedt a híre, hogy mivel foglalkozom, egyre többen kezdtek érdeklődni a hobbim iránt. Volt, aki azt ajánlotta, tegyem pénzzé őket. Engem azonban csak addig érdekel egy darab, amíg megcsinálom, az árusítás már nem az én műfajom. Kijárhatnék a vásárba is — a Liget szociális otthontól, ahová nemrég költöztem, itt van egy karnyújtásnyira —, de ahelyett is inkább újabb darabokat készítek. Néhány ismerősöm nagy tételben viszi tőlem az ékszereket, hogy a munkahelyén árulja, s ebből nekem is juttat némi pénzt, de higgye el, nem ezért csinálom. A pénz engem már nem boldogít. 69 éves vagyok, az otthonban mindent megkapok, amire szükségem van. Ami pénzem a térítési díj kifizetése után marad, gyümölcsre, néha egy pohár borra költőm. Másra nincs nekem már szükségem — mondja Mecséri Sándor, aki márciusban tölti be a hetvenedik évét. Ez új lehetőségeket nyit meg előtte, hiszen ingyen utazhat a városban és azon kívül is... — Sokat csavargók majd mindenfelé! Kimozdulok egy kicsit, hogy változatosabban teljen az életem. Mert az ékszerkészítés szép munka ugyan, de vannak más dolgok is az életben... Széki Éva A 84 éves tenorista még énekel... Szabó Miklós: Mindent szabad, csak unatkozni nem! A régi idők operájának, dalestjeinek egyik legnépszerűbb alakja kétségtelenül Szabó Miklós volt. A fényes hangú, pompás technikájú tenorista — mellesleg Liszt-díjas, érdemes művész — hivatalosan csaknem negyedszázada elköszönt a világot jelentő deszkáktól. Valójában azonban máig sem vonult vissza: 84 évesen is rendszeres vendégművésze jótékonysági esteknek, nyugdíjas-összejöveteleknek — s hangjára figyelve sokan úgy vélik: mégiscsak nyomtalanul múlnak az évek... — Rengeteg a dolgom, öreg fejjel is alig van szabad időm — panaszkodik (vagy dicsekszik?) a veterán művész. — Tanítok, föllépésre készülök, komponálok, lazításként pedig verset írok vagy éppen dalszövegeket fordítok. — Amióta az eszemet tudomásokat és sokfélét dolgozom. Évtizedeken át énekeltem az operairodalom legszebb darabjait, de mindig találtam időt zeneszerzésre, szövegírásra, fordításra, egyszóval afféle alkotói kirándulásokra. Lehet, ha csak „egy műfajú” művészember lettem volna, most nem tudnék mihez kezdeni a nyugdíjas-életforma kínálta szabadidőtöbblettel; így azonban pillanatig sem fenyeget a fárasztó tétlenség veszélye. — Életritmusom, napi foglalatosságaim menetrendje évtizedek alatt alig változott. Szegény feleségem halála óta egyedül élek, s ez is rákény- szerít arra, hogy ne hagyatkozzam másokra. Nem vagyok — nem is voltam — korán kelő típus, viszont naponkénti munkaadagommal rendszerint a késő éjszakai órákban végzek. — Ami az étkezést illeti: nem tartozom az ínyencek közé. Előfizetéses koszton vagyok, mert főzni nem tudok. Ha az epém rendetlenkedik, akkor persze rákényszerülök az önellátásra: burgonyapüréporból tejjel, margarinnal és különféle ételízesítőkkel egész változatos egytálételeket kotyvasztok magamnak. Sosem voltam nagyétkű, jószerével ma is ugyanakkora adagokkal élek, mint megboldogult úrfikoromban. — A testi-szellemi frissesség konzerválására nincs külön bejáratú csodaszerem vagy receptem. Illetve — ahogy talán az előzőekből kiderült — mégis van: az értelmes, örömet adó munka. Mindenek előtt, majdnem azt mondanám: mindenek helyett ezt ajánlhatom mindazoknak, akik sok évtized terhével a vállukon is fiatal öregek akarnak lenni. Vannak, akik az öregedés árnyai ellen valamiféle szerzetesi életmóddal hadakoznak — s lehet, hogy igazuk van. Szerintem azonban a hajlott korúak első számú közellensége: az unalom. Ha ezt száműzni tudjuk, nem kell egyhamar megadnunk magunkat az éveknek. Aki nem hiszi, jöjjön el egy föllépésemre, győződjön meg róla: a 84 éves tenorista még mindig énekel... Szabó Margit
