Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-21 / 17. szám

1993. január 21., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁR 11 184 millió forint hitel a működéshez Kaposvár éjszaka kapta meg a pénztárcáját RONGÁLJA A CSERI PARKOT A második félévben megint költözik a kaposvári vásár Négy sávot terveznek a Berzsenyi utcában — Beszorult a piac, megtalálták az új helyét Négysávos út készül Kaposváron a Berzsenyi utcában, ezért az út keleti oldalán levő há­zakat 1994 közepére lebontják. Csak a volt Fiume kávéház marad meg. A bontási munkák már megkezdődtek (Fotó: Király J. Béla) (Folytatás az 1. oldalról) A polgármesteri előterjesz­tésben 180 millió forint szere­pelt. Ezt az összeget a Fi- desz-frakció kézből megkont­rázta, mondván: jóval keve­sebb is elég. Részletesen megvizsgálva a pénzügyeket kiderült, maximum 100 millió forint hitel kell ahhoz, hogy a város és intézményei műkö­dőképesek maradjanak. Erre mondták az előterjesztéssel egyetértők: ez esetben nem lenne egy fillér tartaléka sem a városnak a rendkívüli ese­tekre, pedig annak legalább 80 millió forintnak kell lenni. Azt, hogy ezt a pénzt mire költik majd év közben, ma még nem tudhatják, de-jó dolog, ha van tartalék, ha van mihez nyúlni. Mi lenne, ha ezekről akkor döntenének, amikor már konk­rétan tudni lehet, hogy mire is kell a tartalék terhére áldozni? — kérdezte ismét a fideszesek nevében Szita Károly alpol­gármester. így ugyanis azt is nyomon lehetne követni, hogy valóban arra és annyi pénz kellett-e. Egy ideig úgy lát­szott, hogy ez a logikus okfej­tés több képviselőt elgondol­kodtat, de a szavazáskor már ezt a javaslatot is elvetették, így végül 17 igen szavazattal, amely elegendő volt a minősí­tett többséghez — a Fi- desz-frakció ellenszavazatai mellett — elfogadták a költ­ségvetést. Mennyire megnyugtató ez az előterjesztő számára? — Nagy kő esett le a szí­vemről — felelte a Somogyi Hírlap kérdésére Szabados Péter polgármester. — Akkor is így érzek, ha tudom, hogy nagyon feszített, nagyon ke­serves költségvetést fogad­Sokszor hallottuk: a vállalko­zásé a jövő. Vállalkozóbarát-e a kaposvári önkormányzat? A kérdésre néhány kaposvári kis- és nagyvállalkozó válaszolt. Ladiszlai Géza, emberemlé­kezet óta kereskedő: — Igen is, meg nem is. Két évig húzódott az élelmiszerbol­tom fejlesztése, különböző ön- kormányzati döntésekre várva. A polgármester-helyettes jóindu­latú hozzáállásán nem múlott a dolog, a még érvényben lévő régi jogszabályok annál inkább gátolták a fejlesztés megkezdé­sét. 1985-ben kezdtem két dol­gozóval, most 12 embernek adok munkát. Szándékomban tunk el. A célunk az volt, hogy viszonylagos biztonságot nyújtó költségvetése legyen a városnak, s ez rendezett kere­tek között biztosítsa a műkö­dést. — Az igazi vita a tartalék, il­letve a hitel nagysága körül folyt. — Csak a legszükségeseb­beket fedezzük hitelből. A tar­talékalap egyik része az in­tézmények működési költsége­inek 3 százaléka, 60 millió 655 ezer forint. Ehhez azonban csak kellően indokolt esetben nyúlhatnak hozzá, igyekszünk a takarékosságra és a bevéte­lek növelésére serkenteni az intézményeket. A tartalék má­sik része a dologi költségek 7 százaléka, 49 millió forint. Ez a nem bérjellegű többletkiadá­sokra kell. A tényleges tartalék 80 millió forint, ezt a rendkívüli esetek bekövetkezésekor használnánk fel. — Erre mondta a Fidesz, hogy csak akkor vegyék fel, amikor kell. — Egy 184 millió forintos hi­tel jobban kifejezi a helyzetün­ket, reálisabb, mint a Fidesz által javasolt 100 millió. Előfor­dulhat, hogy gyorsan kell a pénz. A felhasználásról egyébként a közgyűlés dönt. A Fidesz álláspontját Szita Károly alpolgármester képvi­selte. Elégedettek-e ezzel a kompromisszumos megoldás­sal? — Nem igazán, mert csak a 109 millióról tudjuk, hogy mire fogjuk költeni: a 80 millió forint tartalék tulajdonképpen biankó csekk. Álláspontunk szerint hi­telt csak akkor vegyen föl az önkormányzat, ha tudja, mire akarja használni azt. Varga Ottó áll egy üzletház létrehozása, ami újabb munkahelyeket te­remtene. A különböző engedé­lyek beszerzése, a hitelhez jutás feltételeinek szigora miatt nem tudom mennyi idő alatt valósít­hatom meg a tervemet. Gajda Zsuzsa, a Füredi utcai pavilonsor zöldségboltjának tu­lajdonosa: — Talán túlságosan is vállal­kozásbarát. Úgy gondolom az engedélyek kiadását kellene szigorúbb feltételekhez kötni, de az is lehet, hogy sokan árusíta­nak engedély nélkül zöldséget. A legfontosabb, hogy hagynak dolgozni bennünket. Sándor József karosszériajavító: Zsúfolt a kaposvári nagypiac; a bejárata szűk, a lökdösődés következmé­nyeit olykor a kistermelők portékái bánják. Hartner Rudolf városgond­nok; — Érzi a város a problémát, ezért van egy olyan elképze­lés, hogy a Berzsenyi utca, a Vár utca, a Vásártéri út között új vásárcsarnokot létesít. Vég­fázisában van annak a rende­zési tervnek a készítése, ame­lyik kijelöli ennek a helyét. — Ezt megvalósítás követi? A terv elfogadása a közeljö­vőben várható, az építés idő­pontja a város és esetleg a vállalkozók pénztárcájától függ. Most a Berzsenyi utca szanálása az elsődleges, ahol egy négysávos utat tervezünk építeni. Ha a szanálás befeje­ződik, akkor ennek az új piac­nak a területe is körvonalazó­dik. Közelebbi megoldásra nincs lehetőség. Pavilon rekonstrukció — Várható-e a jelenlegi piac korszerűsítése? — Ez már megkezdődött, vannak új épületek, pavilonok, és azok közül a régiek közül, amelyek összedűlőfélben vannak, már lebontattunk hármat. A továbbiak áthelye­— Nálam rövidesen kiderül, hogy milyen vállalkozásbarát. Új területet akarok vásárolni ipar- fejlesztésre. Mi dolgozunk, nincs időnk utánajárni a válto­zásoknak, de el tudok képzelni egy olyan információs hálózatot, amelyiken akár házhoz jön a tudnivaló. Még meg is fizetném. Törzsök Lajos, a nevét viselő vállalkozás vezetője: — A felső vezetésben, főleg Szita alpolgármester úr eseté­ben a segítőkészséget tapaszta­lom. Előadói szinten azonban többnyire elakadnak az ügyek. Előfordult, hogy egy üzleti aján­latot tettem a városnak, és fél évig még választ sem kaptam. zése, megszüntetése folya­matban van. Megpróbáljuk rá­bírni a düledező bódék tulaj­donosait, hogy építsenek új épületet, pavilont. A csarnok­nak is kész a jóváhagyott be­építési terve. Jogerős építési engedély egy nagy épületre van. A belső térben arra töre­kedtünk, hogy minden pavilont kiadjunk olyan bérlőknek, akik működtetik is az elárusítóhe­lyeket, mert akadt olyan is, aki fizette ugyan a bérleti díjat, de nem tartott nyitva. Ez nem normális dolog, nem hasznos a kaposvári vásárlók szem­pontjából. — Mi lesz a sorsa az Arany téri piacnak? — Az Arany téri piac terü­lete megújul. Ott a tervek sze­rint egy új épület lesz, a piros ház tükörképe. Ott működik tovább egy — nem mai álla­potú — szociális kiszolgálóhe­lyiségekkel ellátott kispiac. A kulcs a Berzsenyi utca — A cseri parknak sem használ havonta két kirakodó- vásár. — A terület csak a nagy­sága miatt alkalmas a vásár rendezésére, egyéb oknál fogva nem: nem lehet rendet biztosítani, minden irányból bejárnak oda, letapossák a növényzetet. Ezért az az el­Egy komoly vállalkozó az adott pillanatban akar befektetni és nem vár évekig. Sok esetben, ha el akarok valamint intézni, az komoly energiabefektetést igé­nyel. Nem elég egy levél, az ön- kormányzat nyakára kell járni, nekem pedig erre nincs időm. Dr. Zárdái István, a Z. Z. Nívó- ker Kereskedelmi Kft igazgatója: — Szeretne vállalkozásbarát lenni, hirdeti, hogy az, én érzem is, hogy igyekszik, de istenbi­zony nem az. Ebben a gazda­sági és politikai környezetben és ezzel a jogszabályi háttéréi nem tud vállalkozásbarát lenni. A költségvetés megköti a kezét, kénytelen-kelletlen bevételorien­képzelésünk, hogy ki kell on­nan vinni, hiszen csak ideigle­nes jelleggel került oda. —És hová? — A Berzsenyi utcai részle­tes rendezési terv tartalmazza ennek az új helyét is. A Vásár­téri út nyugati felén létesül majd, a mostani használtcikk piactól észak felé. A Tüzép már kiköltözött onnan, a terü­let a város rendelkezésére áll. — Mikortól működik új he­lyén a vásár? — A beépítési terv készí­tése során az egyeztetésig ju­tottak el. Ez azt jelenti, ha a pénzek összejönnek talán már az első félévben odamegy a kirakodóvásár. A második fél­évben azonban biztosan. A parkolók gondja — Lesznek addigra parko­lóhelyek? — Egy ilyen országos kira­kodóvásárhoz szükséges par­kolóhelyet szinte sehol nem képesek tisztességesen biz­tosítani. A területrendezési terv viszont tartalmaz gépko­csioktatási tanpályákat is, amelyek a vásári napokon parkolóként szolgálnak. A Jó­zsef Attila és a Kontrássy ut­cát összekötik a Szokola-be- rekkel is, így jobban megköze­líthető lesz a vásár, másrészt az utak mentén parkolni is le­het majd. Kirsch Vera tált. A vállalkozó — így én is — segítőkészséget tapasztal ugyan, de ez a testületek vagy egyének jóindulatában merül ki. Igazi vállalkozásbarát akkor lenne, ha adó- és hitelpreferen­ciákat tudna adni, üzleteket biz­tosítana, hogy a vállalkozóknak ne kelljen iszonyatos tőkét be­fektetni. A vállalkozásokat fel tudná futtatni és ráérne kivárni azt, hogy 3-4 év múlva egy megerősödött vállalkozói réteg nagyobb tömegű adót fizessen. Ezt nem tudja kivárni, mert nap­ról napra él, és kénytelen az adót emelni. Nem azért, mert nem tudja, hogy ezt nem szabad megtennie. Az önkormányzat­nak sokkal kevesebb vállalko­zás jellegű dolgot kellene felvál­lalnia, igazgatni kellene abban a szellemben, amiben az igazga­tás lényege van: szervezni, ki­szolgálni és nem a hatalmi funk­ciót erősíteni. Az államigazgatás egyik feladata az állampolgárt kiszolgálni. (Kirsch) Megcsonkított kegyelet A doni évfordulóra me- mentóként állítottak em­lékművet Kaposváron. Az ismeretlen katona sírját jelképező sziklára valóban egy ismeretlenül elhunyt harcos rohamsisakját tette a szobrász. A sisak azon­ban, úgy látszik, többek­nek szemet szúrt, mert is­meretlen kezek eltávolítot­ták az alkotásról. Az alkotó most hitetlenkedve áll a csonka szobor előtt, hi­szen álmában sem gol- dolta volna, hogy a szög­vassal telehegesztett sisak kell valakinek. Mert ami számunkra ereklye, az másnak értéktelen vasda­rab. Az alkotást féltőknek már csak egyetlen kíván­ságuk maradt: szeretnék, ha az ellopott sisakot mie­lőbb visszaszolgáltatnák. A tisztes kegyelet szerint. Csökken a város lakossága Ezerrel kevesebb lakója van Kaposvárnak, mint egy évvel korábban: most 71 ezer 691 az állandó lakos. Csökkent a házasságkötések száma is az utóbbi években. Tavaly 418-an mondták ki a boldogító igent a megyeszékhelyen — körülbelül annyian, mint a má­sodik világháborút követően. A családot alapítók száma a hetvenes években volt a leg­magasabb: évente 830­870-en kötöttek házasságot. Tavaly 1749 újszülött nevét jegyezték be az anyakönyvbe, s ez fele az 1976-ban születet­tek számának. Egyre több a baleset 1987 és 1991 között tovább nőtt a balesetek, a balesetek következtében meghalt, meg­sérült személyek száma. A Somogy megyei balesetek 16,7 százaléka a megyeszék­helyen történt. A vizsgált idő­szakban a városokban 11,5, a községekben 12, a nem lakott területeken 24,4 százalékkal nőtt a személyi sérülései járó közúti balesetek száma. Az építés elmarad A város lakossági villanyhá­lózatának fejlesztésére az idén csak kevés pénzt tud for­dítani a kaposvári önkor­mányzat. Az új számviteli tör­vény alapján is előnyösebb, ha a fejlesztéseket a Dédász közvetlenül szervezi. A Má­tyás király utcai 20 kV-os ve­zeték építése várhatóan elma­rad - a tervezett nyomvonal el­leni tiltakozás miatt. Épül a csomópont Az épülő Arai benzinkút mellett a kisgáti új csomópont építése a napokban kezdő­dött. A kivitelező Somogy-asz- falt Kft júniusra vállalta a mun­kák befejezését. A csomópont építésével párhuzamosan - a tervek szerint - a töltőállomás is elkészülhet. Milliók hídfelújításra Kaposváron az utak és hi­dak felújítása tavaly s több tízmillió forintba került. Nem­rég kezdődött a vásártéri út építése, amely hatvan millió forintjába kerül a városnak. Lámpát! Meghalt egy 12 éves kisfiú Kaposváron. Az iskolából ment haza a múlt hétfőn, és a Pázmány Péter utca, vala­mint a négysávos út kereszteződésében elütötte egy rendőr. A fékút 40 méteres, a gyorshajtás bizonyítéka. A kereszteződésben zebra van, mégpedig a bukkanó alján. Aki idegen, csak az utolsó pillanatban veszi — ve­heti — észre a gyalogost. Aki ismerős ezen az úton, az is lehet figyelmetlen. Figyelmeztetni kellene hát mindenkit. Például egy sár­gán villogó — veszélyt jelző — lámpával. Javasolták is ezt a közeli iskola pedagógusai. A felelet: felfestették az útkereszteződést. Úgy látszik, nem elég. A lámpa kell a következő tragédiák esélyének csökken­tésére. Felelősen gondolkodó illetékes nem dönthet másként. „Az államigazgatás legszebb feladata kiszolgálni az állampolgárt” Vállalkozók az önkormányzat „barátságáról” Ladiszlai Géza kereskedő: is-is. Gajda Zsuzsa zöldséges: túlságosan is — Törzsök Lajos: elakadnak az ügyek — Dr. Zárdái István igazgató: megkötött kézzel bevételorientált

Next

/
Oldalképek
Tartalom