Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-21 / 17. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1993. január 21., csütörtök Az esztergomi Várhegy feltárása A pénzszűke ellenére is folytatják első királyaink székhelye, az esztergomi Várhegy rekonstrukcióját. A bazilika alatt, a hegy oldalán földmunkagépekkel eltávolítják a várfalakra az évszázadok alatt rárakódott vastag földrétegeket. Ez a földtömeg még akkor került oda, amikor a bazilikát alapozták. A föl- delhordás elsődleges célja a hegy eredeti, középkori formájának helyreállítása, valamint a mélyben rejtőző értékes építészeti-régészeti emlékek feltárása. Az eddigi kutatások során ugyanis fény derült arra, hogy az egykori királyi, később érseki palota maradványai mintegy kétharmad részben még is megvannak, de a török kori és XVIII. századi építkezések ezeket elfedték, eltakarták. A hegyoldal letisztítása után lehetőség nyílik a palota jelentős részének feltárására, helyreállítására. Módszertani folyóiratok pedagógusoknak A szegedi székhelyű Mozaik Oktatási Stúdió ez év elejétől folyamatosan jelenteti meg a pedagógusoknak módszertani segítséget nyújtó folyóiratait. Az alternatív könyvkiadónak számító stújjió valamennyit a pedagógusok igényeinek felmérése alapján készítette, illetve készíti. A matematika, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz tanításához segédletül szolgáló folyóiratokat eredménnyel használhatják a már többéves gyakorlattal rendelkező általános és középiskolai tanárok. Wehrmachttábornok visszaemlékezése A háborús visszaemlékezések sorában ezúttal — a Co-Nexus Print-teR kiadásában — egy Wehrmacht tábornok adja közre emlékeit a második világháborús magyarországi harcokról: Hans Priessner Árulások, vesztett csaták című könyvében — amely a közelmúltban jelent meg — adalékokkal szolgál az 1944—45-ös magyarországi hadműveletek alaposabb megismeréséhez. Mindez azért fontos, mert eddig elsősorban szovjet leírások és visszaemlékezések jelentek meg. A könyv révén az olvasó képet kaphat az érem másik oldaláról is. Christo ismét csomagol Christo Javacsev húsz éven át hiába kilincselt a bonni irodákban, az idén azonban talán megvalósíthatja tervét: még az átépítés megkezdése előtt „felébresztheti Csipkerózsika-álmából” a német parlament egykori és jövendő épületét, becsomagolhatja a berlini Re- ichstagot. Ha mindenhonnan megérkezne a „szabad” jelzés, úgy augusztus végén, szeptember elején kétszáz alpinista mászná meg a Reichstag falait, és százezer m2 felületet borítanának be három-négy nap alatt ezüstösen csillogó nejlonnal. A Reichstag két hétig maradna burokban. A hat-hétmillió dolláros költséget a művész állná; rajzai, tárgyai a nemzetközi műkereskedelem slágerei közé tartoznak, nem a Mont- martre-on keresi kenyerét. A magyar kultúra ünnepe Szükségállapot és optimizmus Dokumentumok Kaposvár történetéből Múltidéző fényképek, könyvek A várostörténeti kiállítások sorozatában tegnap délután a kaposvári megyei, városi könyvtárban megnyílt a Dokumentumok Kaposvár történetéből című kiállítás. A Kaposvár rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 120. évfordulójára rendezett kiállítást Bellái Zoltán református lelkész nyitotta meg. Kultúra. Hiszem, hogy nem a devalválódó, hanem az örök értékek világa. Még akkor is, ha napról napra meggyőződünk arról, hogy az „állam kivonult” a korábban támogatott tevékenységi területekről magára hagyta — úgymond — a kultúra közvetlen munkásait és közvetítőit. Azokat, akik nélkül nem lenne világosság a falvakban. Akik nélkül szegényebb, szürkébb lenne a köz- műveltség. Filléres gondjaik ellenére szerencsére ők is hiszik: a kultúra kapocs (lehet) ember és ember, ország és ország között. Igaz, egyre többen pályakorrekcióra kénytelenek. Áz intézményvezetők — mivel szorít a nadrágszíj — van úgy, hogy felmondanak a könyvtárosnak, a népművelőnek, a muzeológusnak. Az sem ritka, hogy éppen a legkvalifikáltabb munkaerőtől búcsúznak. A távozó tudomásul veszi, ha könnyel szemében is, de megjegyzi: máshol próbál majd szerencsét. Máshol próbálkozik a jobbítással... Az ottmaradók pedig teszik tovább a dolgukat. Kiállítást rendeznek, fesztiválprogramot állítanak össze, író-olvasó találkozóra toborozzák a közönséget. Akár olyan áron is, hogy csak rétegigényeket elégítenek ki, s már előre tisztán látják: anyagilag ráfizetéses lesz a rendezvény. Mernek, vállalkoznak, s ezzel együtt kockáztatnak is. Ám kockázat nélkül a siker is kétséges. Többen a kultúra, a közművelődés „langyos vizében” eveznek. Néha-néha adnak ugyan életjelt magukról; jelzik: megvagyunk még. Ám nem igazán mernek kockáztatni. Azt vallják: csak a biztosra megyünk. Ezért szorgalmazzák a teremkiadást, s ezért érzékelhető Somogybán is oly sok helyen: szinte hetente bontanak bálát az árusok a művelődési intézményekben. Igaz, egyfajta szolgáltatás ez is, de érzékeny szeizmográfként jelent valamit. Talán nem a jövőt... Itt-ott a megyében pedig az „elbüfésedés” — hogy finomabb, ám rettentő rosszán hangzó szóval éljek — jellemzi a művelődési házakat. Természetesen addig, amíg eme vendéglátói tevékenység eredeti funkcióját tölti be, s kulturált körülmények között zajlik, akkor mindenképp örvendetes, hiszen pénzt hoz. Ám ha már a be-beszűrődő kocsmazaj zavarja a közönséget — 200-250 forintot vagy még többet szurkoltak le a jegyért —, mindenképp elítélendő. Somogy művelődési intézményei rendre pályáznak a különféle alapítványokra. Szerencsére sikerrel. Ezért hallhatunk sok olyan kurzusról, tárlatról, kis- és nagyrendezvényről, amely nem jöhetett volna létre külső segítség nélkül. Ilyen — hogy csak néhányat említsek — a nagyatádi drámapedagógiai tábor, az ádándi népfőiskola vagy a Somogy Táncegyüttes tájelő- adás-sorozata. De számos énekkar, amatőr színjátszó-csoport, honismereti szakkör, klub nem tevékenykedhetne, ha nem jutna hozzá néhány tíz- vagy százezer forintos támogatáshoz. Újra szükség van tehát a mecénásokra, hiszen ha a szponzorok nem áldoznának, elsüllyedne a kultúra hajója. Szerencsére akad még jó néhány megszállott Somogybán is, aki foggal-körömmel küzd a létért, a jövőért. Vezetők és beosztottak, önkormányzatok, vállalkozók és a kultúra, a közművelődés szürke(?) napszámosai. Olyanok, akik január 22-én, nemzeti imánk, a Himnusz születésének 170. évfordulóján, a magyar kultúra napján számba veszik: mit végezhetnének tökéletesebben, s hol hibáztak. Hiszem, hogy addig, amíg ők kellő realitásérzékkel és optimizmussal egyensúlyoznak a kultúra érdekében, nem kell félnünk. Lörincz Sándor Kortörténeti dokumentumokká váltak azok a múlt század közepétől, e század évek elejéig készült fényképek, amelyek elénk varázsolják a somogyi megyeszékhely múltját. Már régen is szerették — fényképezni is — a várost polgárai, vendégei. Talán nem is azzal a szándékkal fotografál- tak, hogy a jövő számára megörökítsék életük hétköznapjainak, ünnepeinek színtereit, mégis fontos, nélkülözhetetlen dokumentumokká váltak. Mai napig nélkülözhetetlen forrása a múlt bemutatásának a Berecz első átfogó Kapos- vár-monográfiája, amely képpel, nyomtatott betűvel mutatja be a várost. Képzeletben — sarat is taposva — elsétálhatunk a mai Kossuth térről a sétálóutcán végig, ahol már álltak a jelentősebb középületek. Az 1872-ben készült egy fénykép a megyeháza erkélyéről. A szemközti viskók mögül pompásan emelkedik ki az igazságügyi palota. A monográfiából kifényképezett fotók segítségével bejárhatjuk az egykori Kaposvár belvárosát, amely az 1932-es képek bizonyítékai szerint nagy lépést tett a városiasodás útján. Utcái, terei rendezett képet mutatnak. Csak irigykedve nézem a századelő kaposvári parkjait! A virágos Kaposvár talán nem tér vissz- sza soha... Napjaink városáról már színes fotók készültek. Igazi nagyvárosi hangulatok, de mintha valami hiányozna belőlük... A dr. Sipos Csaba könyvtáros által rendezett kiállításon megismerkedhetünk azokkal a fontosabb alapművekkel is, Tárlóban a hajdani Kaposvárt idéző fotográfiák amelyek lapjai Kaposvár múltjáról vallanak. Aki például nagyon sokat tett a városért: dr. Vétek» György polgármester. Tízéves működése emlékére emlékkönyvet állítottak össze munkásságából. A városi dalárda ajándékalbuma is becses könyvritkaság, amelyet a megyei múzeum bocsátott a kiállítás idejére a könyvtár rendelkezésére. A képeslapoknak akkor is divatjuk volt. Kaposvár egykori neves fotográfusa, Hegelman Károly albumot állította össze a város nevezetes látnivalóiból. Korabeli Rippl-Rónai- és Vaszary-albummal is megismerkedhet a néző. A kaposvári színház építése és napjainkig vezető története külön fejezetet kapott a kiállításon. Z. Soós István grafikái egészítik ki a várostöreténeti kiállítást. Horányi Barna Gyuszi bácsi a mozikban Sose halunk meg! Kottái Róbert: A nagybátyám nagyon érdekes ember volt Hónapokig tartó előkészületek és viszonylag rövid forgatási idő után elkészült Koltai Róbert első saját játékfilmje, a Sose halunk meg című fergeteges vígjáték. — Miért volt olyan fontos Gyuszi bácsi történetét filmre vinnie? — A nagybátyám nagyon érdekes ember volt. Egyszerű vállfaárus létére egy letűnt nemzedék utolsó képviselője. Járta a vidéket, időnként engem is magával vitt, megpróbált bevezetni az élet titkaiba. Vele jártam ki a lóversenypályákra; megesett, hogy mezítláb, mindenünkből kifosztva mentünk haza, mert ha elkapta a játékszenvedély, nem volt Koltai Róbert, aki sikeres rendező is (Fotó: Gyertyás László) megállása. Az együtt átélt kalandokat máig hordozom magamban. — Talán innen az oly jól ismert „koltaihumor” is? — Csírájában talán bennem volt, de Gyuszi bácsi sokat segített ebben is. Valójában gimnazistaként és a főiskolán jöttem rá, hogy van valamennyi tehetségem a mások szórakoztatására. — Beszéljünk magáról a filmről is. Honnan az amerikai-magyar színésznő, akire a főszerepet osztotta? — A bolondos Nusi szerepére sokáig nem találtam alkalmas szereplőt, miközben gondolatban már minden szerepet kiosztottam. Aztán a filmgyár büféjében váratlanul összefutottunk Kathleen Gátival. így történt. — A film utolsó képsorai — pedig vígjátékról van szc — megríkatnak maji sok-sok nézőt. Ez is egj rendezői fogás volna? — Nem maga az első, ak ezt mondja. Amikor az ope rátörünk, Halász Gábo megnézte az elkészült mun kakópiát, végigsírta ezt ; részt. Ha nem is volt szán dékos ez a fogás, de ettől < perctől hiszem, hogy talál valami több került ki a ke zünk alól, mint egy vígjáték. — így utólag mi az, am egy kicsit sajnál, ami ner valósult meg? — Azt sajnálom, hogy et bői filmet írtunk és ner színdarabot. Nem lehetek o minden vetítésen, pedig er gem az egész színészmes térségből a közönségg* való közvetlen találkozó inspirál a legjobban. (szémanr
