Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-20 / 16. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Kaposváron, a Honvéd utca elején bérelek az önkormányzattól egy 23 négyzetméternyi helyiséget, ahol a Mini ABC-met üzemeltetem. Mivel vásárlóim közül sokan hiányolták a mélyhűtött árukat, a bébiételeket, a zöldség- és gyümölcsféleségeket — ezeket hely hiányában, sajnos, nem tarthatom — úgy gondoltam, néhány négyzetméteres bővítéssel ez megoldható lenne. Az ötlettel felkerestem az önkormányzat építési osztályát, ahol biztattak, és személyes megtekintés után az illetékes azt mondta: nyugodtan készíttessem el a terveket, minden bizonnyal megkapom az engedélyt. Az elvi engedély birtokában a kész tervet és a szükséges egyéb iratokat beadtam az építési hatósághoz elbtálásra. Virányi főépítész úr eleve úgy nyilatkozott: nem javasolja a bizottságnak elfogadásra, s ezt azzal indokolta: ha én megkapom az engedélyt, akkor mások is kérhetik. Ezért hát én sem kaphatom meg. Aki ismeri a helyet, az tudja, és tudnia kell a hatóságnak is, hogy a bővítéssel nem rontom a városképet, nem zavarom a forgalmat, legfeljebb a járdán száguldozó személyautók tulajdonosainak okoznék gondot. Mivel a szomszédban van egy iskola, a belső téren pedig játszótér, úgy gondolom, annak mindenki örülne, ha az autók csak a parklóig jöhetnének be. Miután a múlt év szeptemberében elutasítottak, egy épüési szakembertől azt az ötletet kaptam: gyűjtsék aláírásokat, azzal talán sikerrel fordulhatok ismét az önkormányzathoz. Mintegy félezer rendszeres vásárló írta alá a bővítésre vonatkozó kérelmemet. Ezzel aztán felkerestem az alpolgármestert. Megígérte, hogy utánanéz a dolognak, de értesítést még nem kaptam az ügyben. Hosszú ideje dolgozom a kereskedelemben. Azt reméltem, hogy a rendszerváltozás után valóban segítik a vállalkozókat. Én megpróbáltam valamit, de ugyanúgy falakba ütköztem, mint régen. De akkor legalább nem hangoztatta senki, hogy vállalkozópárti ez az ország. Tisztelettel: Lukics János kereskedő Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Zsid 7,1-3. 15- 17. Zsolt 109. Mk 3,1-6. Ref.: Zak 5. Lk 7,11-17. Ev.: Mt 19,3-9. Lk 6,12-16. Őrt.: Jak 3,11-4,6. Mk 11,23-26. Fábián és Sebestyén. Fábián lat. eredetű név, jel.: a Fábius nemzetiséghez tartozó. Védőszentje Szent Fabianus pápa, aki 250-ben szenvedett véranúhalált. Sebestyén gör. eredetű név^ jel.: magasztos, tiszteletreméltó. Védőszentje Sebastianus mai katona, akit 300 körül császári parancsra agyonnyilaztak. A nevek híres viselői voltak: Farkas Fábián 18. századi várépítő és Hann Sebestyén, 18. századi nagyszebeni ötvösmester. A magyarországi kát. liturgikus naptárban Boldog Özséb (+ 1270), az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítója. Az ortődox egyházban Nagy Szent Evthy- miosz napja. JANUAR A nap 7.24 órakor kél, és 16.27 órakor nyug' a hold 5.39 órakor kél, és 14.23 órakor nyűgeik. Változékony idő Szerda Fábián, Sebestyén Változóan, Időnként erősen felhős idő várható. Az átvonuló légköri front hatására javulnak a látási viszonyok, sokfelé megszűnik a sűrű köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5-10 fok között alakul. Műszer helyett emberi orr A japán kormányzóságok nem bíznak a tudományos módszerekben a szagok mérését illetően, jobb híján az emberi szaglás alapján dolgozzák ki az országos mérési rendszert. A szagok, bűzök mérésére ez idáig az úgynevezett olfactométert használták, ezt helyettesíti majd az emberi orr. A japán szakértők azt vallják, hogy az ember a legalkalmasabb a különböző összetételű illatok felismerésére. „Jó szaglási képességű’’emberek körében írtak ki pályázatot és a kiválasztottaknak az „átható szagok elleni szövetség” szervez majd tanfolyamot. Ezután a környezetvédelmi ügynökség vizsgáján kell túlesniök, többek között a rózsa, az égetett sugár, meg a használt zokni közti illat, illetve bűz közt kell tudni különbséget tenniük. — Matrózblúz érkezett 2290 Ft helyett 1690 Ft-ért a Somogy Áruház konfekcióosztályára. (201081/c) Félszáz per indult a Szabó Pál Tsz ellen Hétfőn Szeghalmon a városi bíróságon 17 per kezdődött, amelyeket a magukat kisemmizettnek érző biharugrai és körösnagyharsányi parasztok indítottak a Szabó Pál Tsz és vezetője, Buka Lajos ellen. A helyi termelőszövetkezeti vezetés ellen perbe szálló két faluban mintegy százan fordultak jogorvoslatért ügyvédhez, közülük összesen félszá- zan indítottak bírósági eljárást. Csángó regiszter — Nálunk nem létezett földkönyv, így aderverica (bizonylat) nincs! — magyarázza egy Bákó megyei idős csángó. Pedig mi is magyarok vagyunk, akár azok a büszke székelyek. Bezzeg nekük van kutyabőrösük — fűzi hozzá keserűen az öreg. — Hanem felénk most annak is lett föijde, akinek nem volt. Marakodnak egymás között az emberek. Na, végy elő papírt, ha a tied volt. Bizony egynek sincs írása. Én sem tudok felmutatni igazolványt arról, hogy a terület az apámé volt. Csak azt tudom, hogy dolgoztam azon gyermekidőmben épp eleget. Most meg jön az egyik, s aztán a másik, s mindenik a magáénak tartja a Gerczuj Nagy János földjét... Egyre gyakrabban jelenik meg a pópa hóna alatt evan- gyélommal. Megáll egy-egy parcella szélén, s mondja, hogy: na most tegye az rá a kezét az evangyélomra, akié a terület, s esküdjön meg rá. Ilyenkor nem kevesen kapják hátra kezüket a bibliáról. Hanem én is hívtam a pópát, s mikor előhúzta hóna alól az evangyélomat, a másik kettő nem merte rátenni arra a kezét. Csak én! így igazol Isten engem jogaimban. Kristó Tibor Meghalt a világ legerősebb embere Harminckét éves korában vasárnap szívrohamban meghalt a világ legerősebb embere, az izlandi Jón Pali Sig- marsson. Az erőművészt edzés közben érte a halál. Sigmarsson négyszer nyerte meg a Világ legerősebb embere elnevezésű versenyt 1984 és 1990 között. Számítógépes programokat is felhasználnak gyakorlati munkájukban a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola diákjai. Elsősorban a grafikusok munkáját könnyíti a számítógépes program, de a többi csoport is megismerkedik vele. A széles körű felhasználhatóság egyike a kiadványszerkesztés elsajátítása. (Fotó: Kovács Tibor) A kaposvári kórháznak Segítség a Szt. Lázár lovagrendtől A Kereszténydemokrata Néppárt közvetítésével negyedik alkalommal érkezett segítség a Szt. Lázár lovagrendtől a kaposvári kórházba. Az adomány gyógyszert, tápszert és különböző gyógyászati eszközöket tartalmazott. Garbera István, a KDNP megyei ügyvezető elnöke azt is közölte, hogy korábban a sza- bási kórházhoz és a barcsi gyermekotthonhoz is irányítottak küldeményt. Szándékuk szerint rendszeres kapcsolatra és a támogatottak körének növelésére törekednek. Tarka sorok Modern idők A bíróságon éppen egy tartásdíjas ügyet tárgyalnak. A bíró felteszi a kérdést a vádlottnak: — Vádlott, miért nem fizeti a tartásdíjat az első házasságából származó gyermeke után? A vádlott így válaszol: — Sajnos, bíró úr, nincs miből fizetnem. A második feleségem nem akar dolgozni. Csodálatos ember Kovács úr az utcán meséli barátjának: — Barátom, ez a szegény Nagy, aki egy évvel ezelőtt halt meg, csodálatos ember volt. Határtalanul türelmes, önmegtagadó, senkinek nem mutatta, milyen rettenetes helyzetben élt. És mindezt csak most, halála után tudtam meg. — Mégis, hogyan derült ki? — Úgy, hogy feleségül vettem az özvegyét. Falun Vidéken nyaral a városi család. A falusi zajokra a gyerekek is korán ébrednek. Egyik reggel a hatéves kislány megkérdezi: — Mondd, papa, miért kukorékolnak olyan korán a kakasok? — Tudod, kislányom — válaszolja az apa óvatosan kerülve felesége tekintetét —, sietniük kell, ha van valami mondanivalójuk, mert aztán felébrednek a tyúkok is. Altató A három hónapos trónörökös sehogyan sem akar elaludni. Mindent megpróbálnak, de a sírás nem marad abba. Az ifjú mama hangosan gondolkodik: — Nem kellene neki valamit énekelnem? — Nem tudom, szívem — szólal meg az ifjú papa. — Talán jobb lenne előbb valamilyen kíméletesebb módszerrel próbálkoznod. Orvosnál A pszichiáter megkérdezi a beteget: — Mit szólna hozzá, ha a feleségét egy másik férfi karjaiban találná? — Semmit. Elég büntetés az egy férfinak, hogy a feleségemet ölelgeti. Figyelmetlen volt a gyalogos Balatincz Józsefné 70 éves kelevízi nyugdíjas szabálytalanul, körültekintés nélkül akart átmenni a faluban a 68-as úton. Egy személygépkocsi elütötte. Az idős asszony súlyos sérülést szenvedett. — AJÁNDÉKOT a Bizományiból vásároljon! Olcsó árucikkekből nagy választék. Bizományi Áruház Rt, Kaposvár, Ady E. u. 4-6. (201063/d) — BÚTOR és műszaki cikkek 10 ezer Ft értékhatár fölött 50 % előleg befizetésével, hathavi kamatmentes részletre vásárolhatók a Bizományi Áruházban, Kaposvár, Ady E. u. 4-6. (201063/b) — Pamut ágynemügarnitúra kapható 780 Ft-ért a kaposvári Pulii boltban (A Domus mögött) (5110) Építőipari Kft KERES magasépítő kivitelezésben jártas, legalább technikusi végzettséggel rendelkező, agilis munkatársat ÉPÍTÉSVEZETŐNEK Érdeklődni lehet: PIRAMIS KFT Kaposvár, Szántó u, 19. 8-16 óráig Tel.: 82/13-711/379 mellék. '5(mJ KFT Kaposvár, Petőfi tér 1. Tel.: 82/15-000, 21-144 5000 liter felett Somogy megye területén díjtalan kiszállítás. Gázolaj 44 Ft/liter Ipari tüzelőolaj 43 Ft/liter Fenti árak az áfát nem tartalmazzák. Várjuk kedves vásárlóinkat! _______________________(201017) M ost vásároljon húst! Reklámáron kapható- kolbászhús 250 Ft- hátsó sonka 260 Ft • első sonka 230 Ft- sertéscomb 360 Ft- sertéskaraj 360 Ft- malachús 250 Ft- füstölni való császárszalonna 250 Ft- birkahús, borjúhús Húsbolt Kaposvár, Szondi u. 22. Tel.: 10-327 Horváth László (2980) Január 30-án farsangi báli rendezünk a Belvárosi Étteremben Mindenkit szeretettel várunk. Jegyek az üzletvezetőnél kaphatók. (201017) PAPLAN * A R N A fá> \ VÁSÁRT RENDEZÜNK a nagyatádi piacon január 21-én csütörtökön 30-50% árengedmény V____________'fffJ SOMOGYI HÍRLAP ki Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST (ÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár. Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3828 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.