Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-20 / 16. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1993. január 20., szerda Mindennap randevúznak a halállal Oszlobodzsenje: Szerkesztőség aknatűzben A főszerkesztő, akár a süllyedőben lévő hajó kapitánya a parancsnoki hídon, utolsóként tartott ki a második emeleten. Négy héttel ezelőtt, munkatársat ismételt unszolá: sára. azutan maga is leköltözött a biztonságosabb pincébe. Ez mentette meg. Néhány óra múlva lövedék robbant a szobájában, forgó irodai székét telibe találták és a véletlenü- fenthagyott diplomatatáskájából csupán néhány foszlány maradt. A „hajó’ azonban nem süllyedt el, az Oszlobodzsenja (Szabadság) című szarajevói napilap továbbra is megjelenik. A felsőfokokkal mindig vigyázni kell de a bosnyák fő városban valóban a legveszélyesebb körülmények között működő szerkesztőségéről van szó Eddig tíz munkatársa esett a háború áldozatául, és csaknem . negyven sebesült meg súlyosan Legutóbb a kultúrrovat tehetséges, fiatal kri- tikusnőjét — aki rég nem írhatott már színházról, filmekről — az épülettől ötven méter nyíre találta el az orvlövészek halálos golyója, A gyilkosok a szomszédos házakban rejtőzve lesnek az újságírókra... Az Oszlobodzsenje jelképpé vált. A lapot fél évszázada, 1943 augusztusában — a háború alatt — a hegyekben alapították. De nemcsak a legendás múltból élt, hanem magas szakmai színvonalával nagy tekintélyt vívott ki. „Békeidőben” példányszáma elérte a napi egymilliót; a korszerű saitóházban, amely Szarajevó nevezetességévé lett, nemcsak 300 lapot nyomtak, hanem kultúrközpont, színház, mozi és rendelőintézet is működött... Ma minden romokban hever. Az Oszlobodzsenje azonban mégis megjelenik — minden napi Igaz, a papírhiány, az áramkimaradások és a többi akadály következtében szinte Gutenberg korabeli technikával készül, mindössze 500 példányban. De krónikása a nehéz kornak, s együtt készítik szerbek, horvátok muzulmán bosnyákok, akik ott is iaKnak a munkahelyként szolgáin pincében, eszik amihez hozzájutnak és havi fizetésük ótszázhúsz forintnak felel meg. Úgy dolgoznak, mintha még — vagy megint — egymilliós lenne a példányszám, és vállalják a veszélyt. „Az én géppisztolyom a fényképezőgép — mondja Senad Gube- csics, a huszonnyolc éves fotós — ezzel harcolok a városért, a holnapi békéért..." Rovatvezetőjét és annak helyettesét „kilőtték", utolsó felvételeik bennégtek a szerkesztőségben mementóként őrzött, megolvad' Canon-okban. „Túl fogjuk élni" — mondja a főszerkesztő, Zlatko Dizdare- vics, akinek a szülei mohamedánok. a felesége szerb. Ez nem médiaháború, hanem a háború médiája. S a riporter keserűen mondja: „Ha kilépek az utcára, Carl Lewis- nak érzem magam; csak én nem tudok olyan gyorsan futni az orvlövészek elől. Pedig az életemért rohanok, és sohasem tudhatom célba érek-e...” De mindennap elindul, és kilép a halált-hozó szarajevói utcára... F. E. A világ a Világbank „Az év asszonya”, avagy az „emancipált” Clintonná A First Lady az USA tükrében j A Washingtonban mos? | közzétett világbanki kézikönyv szerint Svájcban a legmaga- j sabb az átlagos jövedelem i egy főre számítva 33 ezer 510 dollár. A világon a legkeve- j sebbet a mozambikiak keres- j nek, fejenként mindössze 70 ; dollárt Az Egyesült Államok e j táblázaton a 10. helyet foglalja ! el 22 560 dollárral. Az előttük | helyet foglaló kilenc ország . sorrendje a következő: Svájc, i Luxemburg. Japán, Svédor- \ szág, Finnország, Norvégia. Dánia. Németország, Izland. A várható élettartam Ja- j pánban a legmagasabb: 79 , év, és Bussau-Guineában él- j nek legrövidebb ideig az em- I berek — átlagosan 39 évet. Az elfogyasztott kalóriák tekintetében a görögök állnak az élen: napi 3800 kalóriát fo- ; gyasztanak. Utánűk az írek I következnek 3770 kalóriával, majd az amerikaiak 3671 kalóriával. A legkevesebb tápiáié- • kot az etlópiaiak veszik ma- jj gukhoz napi 1667 kalóriát. A világbank 25. atlaszában j első ízben hoznak nyilvánosságra ai energiafelhasználással kapcsolatos adatokat. A kutatók arra kerestek választ hogy egy-egy ország menny: \ árut állít elő egy kilogramm nyersola: (vagy más hasonló hőértékű nyersanyag) elégetése árán. E táblázat első helyezettje Dánia, amely hét dollár értékben gyárt árukat egy jj kiló kőolajjal. Második a sor- j! ban Olaszország (6,90 dollár), j majd Japán következik (6,70). j E három ország a leghatéko j nyabb Az Egyesült Államok , csak 2,80 dollárnyi árut képes . előállítani egy kilogramm ! nyersolaj elégetése árán. Ferenczy Europress társelnöke lesz? Amerika és a világ nemcsak Bili Clinton elnöksége elé tekint hatalmas várakozással, hanem legalább ekkora ér- oeklődés övezi a leendő Firs Lady személyét is. Annál is inkább, mert Hillary Clinton eddigi életútja alapján nyilvánvaló, hogy az elnök feleségének meghatározó szerepe lesz az Amerikai Egyesült Államok sorsának alakulásában. Maga Bili Clinton sem rejtette véka alá abbéli szándékát, hogy a jövőben is számít felesége tanácsaira. Már a kormányalakítás időszakában is érezhető volt Hillary aktív közreműködése. Az ő javaslatára jelölték barátnőjét, Donna E. Shalalát egészségügyi miniszternek. Az sem elképzelhetetlen, hogy a First Lady — persze csupán tanácskozási joggal — ott fog ülni a kabinet ülésein. A 45 éves jogásznő nem is kaphatna a kormányzatban megbízatást, mert törvény tiltja, hogy az elnök közeli családtagjai magas állami funkciót vállaljanak. A szabályozás 1967-ből való, amikor John F. Kennedy az öccsét, Róbertét nevezte ki igazságügyi miniszternek. Ez a korlátozás különösen keményen érinti Hillaryt, hiszen felkészültsége alapján hivatott lenne rangos pozíció betöltésére. Sőt „összeférhetetlenségi” okok miatt fel kell adnia állását az arkansasi kormányzati hivatalban is, holott Clinton sikere a szövetségi állam élén nem kis mértékben a felesége munkájának is köszönhető volt. Hillary Clinton „ügyessége” pedig dollárban is kifejezhető. A tehetséges asszony összes jövedelme a múlt évben csaknem két és félszer akkora volt, mint a férjéé: azaz 173 ezer dollár. Ha nem a férje lett volna a Demokrata Párt elnökjelöltje, a leendő First Lady valószínűleg részt vehetett volna a kormányalakításban. Állítólag maga Bili Clinton is mérlegelte, hogy csupán négy évvel később pályázza meg az elnökséget. s így nem korlátozza feleségét politikai ambíciói kiélésében. Hiszen Hillary épp elég áldozatot hozott érte, és a háttérbe húzódott: Bili kedvéért vállalta, hogy Arkan- sasba költözzenek, holott másutt fényesebb karrier várta. Ha hinni lehet a suttogásnak, csak azért egyezett bele, hogy férje belevesse magát a Fehér Házért folyó küzdelembe, mert nem igazán hitt győzelmében, csupán „próbamenetnek” tartotta a jelölését. Egyelőre nem tudni, milyen profilt kíván szabni a First Lady saját tevékenységének. Mindenesetre az elnöki palota keleti szárnyában elhelyezkedő hivatali helyiségeiben 20-25 alkalmazott fog rendelkezésére állni. Annyi bizonyos, hogy Hillary Clinon változatlanul a gyerekek szószólója lesz, felkarolja majd egészségügyi ellátásukat, oktatásukat és védelmüket. A közvélemény szemében is megnyugtató volna — vélik a megfigyelők —, ha a First Lady- ezzel a meghatározott területtel foglalkozna, s nem keletkezne az a kétes látszat, hogy Hillary Clinton az Egyesült Államok „társelnöke” és voltaképpeni „nagy kormányosa”. Az amerikaiak szemében ugyanis elfogadhatatlan, hogy az ország első embere a felesége tanácsait szem előtt tartva hozza meg döntéseit: ez a gyengeség és függőség jelének számítana. Mindamellett nem Hillary Clinton lenne az első First Lady Amerika történetében, aki meghatározó befolyásra tenne szert. Rosalynn Carter- től kezdve Sarah Polkon át Edith Wilsonig s Eleanor Roo- seveltig az elnöknék egész sora szólt bele alkotó módon a politika ügyeibe. Nem is beszélve Nancy Reaganról, aki a színfalak mögött fontos utasításokat osztogatott és asztrológus bevonásával állította össze elnök férje programját. Hillarynek, az öntudatos ex-kormányzónénak most új szerepet kell tanulnia. Az amerikai nők 46 százaléka helyeselné, ha a Firs Ladynek nemcsak reprezentatív szerepet szánnának a Fehér Házban, hanem tevőlegesen beleszólhatna az ország irányításába. A megkérdezettek közel kétharmada pedig úgy véli: képességei és személyes tulajdonságai arra érdemesítik, hogy tanácsokkal lássa el férjét. A Newsveek — az egyik legtekitélyesebb amerikai hírmagazin — többek között ennek alapján választotta meg „az év asszonyáévá. Ám ha az „emancipált” Clin- tonnét ennyire komoly feladatokkal bíznák meg, ki játsz- hatná el a First Lady szerepét? A Fehér Ház tréfacsinálói azt javasolják, hogy tán hosz- szabbítsák meg Barbara Bush megbízatását négy évvel... Ferenczy Europress Pókerjátszmák Bagdadban A bagdadi rakétapóker egyik játszmája lezáródott, de azonnal elkezdődött a következő. Szaddan Husz- szein — minden jel szerint — továbbra is folytatni akarja veszélyes „húzd meg -ereszd meg!” taktikáját. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1992 augusztusában hozott határozatot arról, hogy Észak-lrakban a kurdok, Dél-lrakban a síita lakosság védelme érdekében korlátozza az iraki hadsereg légitevékenységét. Kijelölték a „vörös zónákat”: a 32. szélességi foktól északra, illetve a 36. szélességi foktól délre lévő területek fölé nem repülhettek az iraki harci gépek. December 27-én egy iraki MÍG 25-ös megszegte ezt a tilalmat, mire két járőrző amerikai F-16-os lelőtte. Erre Bagdad SA-2 és SA-3 típusú, szovjet gyártmányú mozgatható légvédelmi rakétákat irányított a tiltott övezetbe és a leghatékonyabb harci alakzatban, háromszög formában helyezte el azokat. Ennek tilalmára először figyelmeztették az iraki vezetést, majd a Biztonsági Tanács öt állandó tagja részéről amarikai-orosz-brit-fran- cia-kínai ultimátum hangzott el, 48 órás határidővel Ezt Bagdad visszatusította. Erre az Öbölben állomásozó Kitty Hawk amerikai repülőgép- anyahajóról már felszállt 33 repülő, hogy megsemmisítse az állásokat amikor valóban az utolsó pilanatban visszavonták az iraki rakétákat A bagdadi pókerjátszma azonban folytatódott — két másik iraki provokációval. Nem engedték leszállni az ENSZ gépét, fedélzetén 70 szakértővel, akik kénytelenek voltak a bahreini Manamában landolni. A nemzetközi stáb azt akarta tanulmányozni, betartja-e Irak a tömegpusztító fegyverek gyártására irányuló tilalmat. A másik provokáció, hogy iraki kommandósok megsértették a kuvaiti határt, sőt egy raktárból olyan fegy- verket szállítottak el,, amelyeket még az Öböl-háború idején zsákmányoltak a szövetségesek. Ali Hasszán el Ma- dzsik hadügyminiszter egy beszédében ismét használta a „Dél felszabadítása” kifejezést, ami alatt Bagdadban Ku- vait lerohanását értik. Miért gondolja Szaddam, hogy ujjat húzhat a nemzetközi közösséggel? Valószínűleg arra számít, hogy az elnökváltással lekötött Washington most meggondolná a katonai visszavágást: az eruópa- iak el vannak foglalva Boszniával; a kínai és az orosz keményvonalasok talán megakadályozzák országuk felzárkózását a közös fronthoz; a Közel-Keleten pedig a palesztin deportáltakra figyelnek. A főszerepet azonban a belpolitikai helyzet játssza. Irak hadserege meggyengült ugyan, de változatlanul a Közel-Kelet legerősebb katonai gépezete, amely egyszerre támasza a diktáronak, de puccsveszélyt is jelenthet. (A létszám 350-400 fő, de 72 órán belül 200 ezer tartalékos mozgósítható. A 2000 meg: maradt páncélos zöme T 72- es. 1900 löveg. 300 repülőgép — MÍG 25-ösök, SU 20 és 22-esek —, s 100-130 Scud rakéta áll rendelkezésre.) Bagdadnak elsőrendű belpolitikai érdeke, hogy állandóan bizonyítsa hadseregének ütőképességét, katonáinak a juttatásokat Az ellenség iránti gyűlölet szításával (ami ezúttal a világ többi része), a fenyegetettség állandó emlegetésével igyekszik „magyarázatot” adni mindarra, ami az iraki lakosságot sújtja s „indokolja” az elnyomás fokozását. Talán hajlamosak lehetnének kizárólag Európán kívüli, közel-keleti viszonyokról szólni, ha a bagdadi póker nem lenne annyira tanulságos Bosznia esetéré is... Réti Ervin Baljós jel a világgazdaságban Apad a japán pénzfolyam? Jelképnek is beillik az a te- lek-foghíj. ami a chicagói árutőzsde közvetlen szomszédságában éktelenkedik, immár esztendők óta. 1990 elején itt nagy építkezésnek kellett volna elkezdődnie. Minden készen állott arra, hogy ezen a rendkívül értékes helyen a világ egyik legmagasabb iroda-felhőkarcolóját építsék fel. A dologból azonban nem lett semmi. Mert a fő beruházók, a japánok, akik 500 millió dollárral szálltak volna be az üzletbe, visszaléptek. Egy terv léggömbnek bizonyult, és kipukkadt... A világméretű recesszió legújabb és egyik legbaljósabb jele éppen az, hogy „a felkelő nap országából” erősen apadni kezd az eddig majdnem korlátlanul áramló pénzfolyam. Röpke két éve Japán még magasan a világ legnagyobb tőke-exportőrének számított. Beruházói csak az Egyesült Államokban, csak ottani értékpapírból 700 milliárd dol- lár(!) értékben vásároltak. Ehhez egyebek között az kellett, hogy a prosperáló üzleti élet haszonélvezői és ugyanakkor biztos szeizmográfjai, a bankok a szó szoros értelmében korlátlan hiteleket nyújtsanak . valamennyi japán cégnek és vállalkozásnak, amely bárhol a földön üzletbe, ingatlanba vagy akár műkincsbe(l) óhajtott pénzt fektetni. A láncreakció ennél a „szemnél” kezdődött, Nippon nagybankjai óvatosabbak lettek. Az eredmény jól látható. Az hosszútávú tőke- forgalom 1989-ben még 89,2 milliárd dollár deficitet mutatott Japánban — azért, mert olyan hatalmas tőke áramlott ki, ami messze meghaladta a császárságba „importált” tőke nagyságát. A következő évben, 1990-ben azonban ennek hiánya már az 1989- es deficitnek durván a fele volt: 43,6 milliárd dollár. S ez egyértelműen annyit jelent, hogy Japán — egyetlen esztendő alatt — ötven percenttel kevesebb pénzt áramoltatott külföldre. Hogy a folyamat folytatódik, sőt gyorsul, arra bizonyság a múlt évi tőkemérleg 37,1 milliárd dollár japán aktívuma. A távol-keleti pénzfolyam tehát tovább apad. Ferenczy Europress