Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-04 / 2. szám
1993. január 4., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 % A természetvédelem támogatójaként Somogybán járt a Ford kereskedelmi igazgatója Séta a Boronka-udvaron — Megvételre váró mi kei tavak Tanösvényt készítettek az ősszel (Fotó: Kovács Tibor) Szitáló hó szélsöpörte földeken Csúszós utak Elindultak az őrjáratos gépek—Jégpáncél a tó jegén A Somogy Természetvédelmi Szervezet a közelmúltban vette át a Ford Company által alapított környezetvédelmi díjat. Az elismerés kínálta az alkalmat, hogy a nemzetközi hírű szervezet meghívja Somogyba Willy Bossut, a Ford cég magyarországi kereskedelmi igazgatóját. A Ford Európa szerte nagy figyelemmel kíséri a természetvédelem ügyét — ezért is jött örömmel Somogyba a kereskedelmi igazgató, aki festőművész feleségét is magával hozta. Egynapos látogatásuk során megfordultak a Somogy Természetvédelmi Szervezet működési színhelyein. A házigazdák a Boronka Tájvédelmi Körzetben lévő, úgynevezett Boronka-udvaron kívül — itt évek óta nemzetközi gyakorlati oktatóközpont működik — a mikei tórendszert is megmutatták a vendégeknek. Ezt a területet ugyanis szeretné megvásárolni a szervezet, hiszen a vidék értékes növény- és állatvilága védelemre szorul. Tömösváry Tibor, a szervezet elnöke, valamint dr. Winkler Ferenc alelnök tájékoztatta Willy Bossut a természetvédelmi szervezet munkájáról. Nem tudni még, vajon szükség lesz-e magyar önkéntesekre Szomáliában, ám országszerte jelentkeztek már szolgálatra a hadkiegészítő parancsnokságokon. Bóla Imre ezredest, a Somogy Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokát kérdeztük erről. — Somogybói eddig háElhangzott: a különböző nem állami egyesületek, szervezetek — így a Somogy Természetvédelmi Szervezet is — nehéz gazdasági helyzetben tevékenykednek, a természetvédelem szempontjából fontos értékek megmentését pedig nehézkessé teszi a privatizáció. A különféle természetvédelmi központok létrehozása, s az oktatási programok megvalósítása egyre többe kerül. Willy Bossunak rendkívül tetszett a Somogybán zajló természetvédelmi munka, amelynek beszédes bizonyínyan jelezték szándékukat? — Eddig tizennégy tartalékos katona fordult hozzánk, hogy bejelentse szándékát. Mi azt a feladatot kaptuk, hogy összegyűjtsük a jelentkezéseket. Folyamatosan felvettük az adataikat, s ha az országgyűlés és a kormány dönt a részvétel ügyében, minden önkéntest értesítünk a továbbiakról, téka a megépített tanösvények sora, a Boronka helyreállított vízháztartása és a gondozott tórendszer is. Vendéglátóinak azt ígérte: a cég vezetőinek beszámol somogyi élményeiről, s a közeljövőben számba veszik, milyen támogatást tudnak biztosítani a Somogy Természetvédelmi Szervezetnek. Hogy a Ford kereskedelmi igazgatója mikor látogat ismét Somogyba, nem tudni. Bossu asszony azonban az idei nyár egy részét itt tölti, mivel megbabonázta e vidék szépsége. Lőrincz Sándor hiszen nem mindenki jöhet közülük számításba. — Mi nyom leginkább a latban? — Az életkor, a katonai szakképzettség, s a rátermettség. Ezért — a kontingens összeállításakor — a jelentkezőknek komoly orvosi vizsgálatoknak kell alávetniük magukat. L. S. (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt hetek leghidegebb napja az év fordulója volt — tegnapig. Kaposváron a napi középhőmérsékletet alapul véve csaknem mínusz kilenc fokot mértek. A leghidegebb éjszaka is tegnap köszöntött ránk: a megyeszékhelyen mínusz tizennégy fokot mutatott a hőmérő. A megyében másodikén is több helyütt szitált a hó, de összefüggő hóréteg nem alakult ki. A tegnapi havazás azonban már hóréteggel fedte be a mezőket. A Közúti Igazgatóság jelentése szerint Somogybán minden főútvonal jól járható volt, de a mellékutakra csak elvétve jutottak el az igazgatóság őrjáratos gépei, így a kisforgalmú bekötőutak több helyen síkosak, jegesek maradtak. A hideget közepes széllökések is fokozták. A kaposvári meteorológiai állomás méréEgész bolthálózatot üzemeltet Nagyatádon Kuvas Lajos. A vállalkozót régóta ismerik az atádiak, hiszen az elsők közt nyitott saját üzletet. Vele készítettünk egy rövid számvetést. — Sikeres esztendőt hagytunk magunk mögött — mondta Kuvas Lajos. — A vasárnap is nyitva tartó üzletünket — ebben is első volt a városban — hamar megszerették a vásárlók. A kialakult törzsközönség vidékről is szívesen keresi fel boltjainkat; megtalálják az alapvető élelmiszereket, de ezen felül is széles a választék. Az üzletvezető három éve kezdett — több mint harmincéves kereskedelmi gyakorlattal a háta mögött — magánkereskedőként. Elmondta még azt is, hogy ebben a szakmában a vevők igényeinek csak úgy lehet megfelelni, ha mindennap minőségi áru kerül a pultokra. sei szerint a széllökések sebessége épphogy csak elmaradt attól a fokozattól, amely már viharosnak nevezhető. A megélénkült szél csak segített az utakat karbantartó munkásoknak, hiszen leszárította a megtisztított, de még nedves aszfaltréteget. A főutak azonban a tegnap délelőtt kezdődött havazás következtében ismét latyakossá, csúszóssá váltak. A tartós fagynak köszönhetően a tavak a megyében mindenütt befagytak, sportolásra alkalmasak. A Kaposvár melletti Deseda jege körülbelül tizenöt centiméter vastag és egyenletes. A jó időt kihasználva sok százan ródliz- tak, korcsolyáztak rajta a hét végén. A siófoki obszervatórium jelentése szerint a Balatonon tizenegy centiméter vastag a jég. A „magyar tengert’’ is sokan keresték fel. B. Zs. Korábbi egymillió • forintos forgalma tavaly már megközelítette a 12-13 milliót. Átlagban 40-50 dolgozót és 20 tanulót alkalmaz üzleteiben. Elégedett embernek tartja magát, de szavaiból kiderült, hogy egyelőre a bérlet, a készletek és a rezsi elviszi a fejlesztésre szánt pénzt. Meggyőződése, hogy több központi támogatásra volna szükség a kereskedelemben, és ki kellene szorítani a piacról azokat az árusokat, akik jelenleg semmilyen közterhet nem viselnek. A jövőről úgy vélekedett, hogy a versenyképességet csak úgy lehet megőrizni, ha a vevők mindig elégedetten távoznak az üzletből. A kereskedelemben is egy új szellemű üzletpolitika kialakítására van szükség. Ennek realitását — tette hozzá a vállalkozó — a vásárlók fogják a későbbiekben is visszaigazolni. Németh István Tizennégyen jelentkeztek Somogybói Szomáliába Versenyben a vevőkért Két lány Csurgóról Svájci diákok voltak Szorgalmasan tanul a két somogyi diáklány (Fotó: Széli Károly) Két csurgói gimnazista, Somogyi Emese és Horváth Katalin új osztályban folytatja tanulmányait. A bieli „Club 51” vendégeként tavaly egy egész tanévet töltöttek Svájcban. A karácsony családi melegét a leg- gondoskodóbb jóindulat sem pótolhatja, az ünnepekre hazajöttek, de a tél, a svájci tél mégiscsak más. Ezekben a napokban, az ottani síszünet idején — mert ilyen is van — sokszor idézték fel a kinti élményeket. Mindketten keveset beszélnek, a dolgukat teszik: tanulnak. Somogyi Hmese úgy érzi, volt előítélet Magyarországgal mint keleti országgal kapcsolatban. Ők azon voltak, hogy ezt szertefoszlassák. — A maguk kis országában, a saját világukban élnek a svájciak, és nem igazán foglalkoztatja őket, hogy mi történik a külvilágban. Horváth Kati így segít megértetni velünk a svájci mentalitást: — A svájci ember mindenkihez nagyon barátságos, de önmagáról nem sokat árul el. Ez az oka annak, hogy egy év alatt nem svájci barátnőt szereztem, hanem egy olyan lányt, aki Kambodzsában született, de nyolc éve már Svájcban él. A kinti tantervről az a véleményük: nem olyan feszített, mint nálunk. Több lehetősége van a tanárnak arra, hogy válogassam mit tart fontosabbnak. Sőt, kikéri a diákok véleményét is. Szóbeli meghallgatások alig vannak, csak dolgozatokat írnak. Mivel érik el a magas élet- színvonalat? Átragad-e a diákokra a felnőttek munkaszeretete? Horváth Kati szerint a munka jobban szervezett. Azt nem tapasztalta, hogy a felnőttek munkaszeretete átragadna a diákra is. Somogyi Emese: — Mostanság Svájcban is nagy a munkanélküliség. Az iskolát végzett szakmunkások, az egyetemet végzettek nemigen találnak munkát. Igaz, akármit nem is fogadnak el. Egy bolt, áruház nagyon nehezen talál eladót, mivel ők nem keresnek sokat. A fiatalok, az iskolások viszont a hétvégeken boltokban vagy szórakozóhelyeken dolgoznak. Az iskoláért mindenhol fizetni kell, nem is keveset. A két kislány családnál lakott. A szállásért, az étkezésért, a tanulásért semmit nem fizettek, sőt havonta 100 frank zsebpénzt is kaptak. Kati német, Emese francia nyelven tanult. Diáktársaik csodálták a bátorságukat azért, hogy elhagyták szüleiket, barátaikat, hazájukat. Horváth Kati mondja: — Elsősorban -nyelvi ismeretekben gazdagodtunk, hiszen ez volt a kinttartózkodásunk fő célja. A németen kívül franciát és olaszt is tanultam. Ott jöttem rá, hogy a nyelvek igazán érdekelnek. Teljesen más szemmel nézek ma a világra, mivel a több nyelv ismerete több lehetőséget is kínál. Amikor egy éve visszatértek Svájcba, egyhetes sítáborban voltak. Lelkesen beszélnek erről az időről. Reggeltől estig a sípályán voltak; a vacsora után vetélkedők, humoros játékok tarkították azt a néhány órát, míg nyugovóra nem tértek. Sok lehetőségük volt szánkózásra, korcsolyázásra is. Ezt a tábort is a „szülőknek” és a Club 51-nek köszönhették, akik a sífelszerelést, a korcsolyát, a cipőt biztosították. Sőt, a síelést is tőlük tanulták, hiszen még a «tábor előtt, hétvégeken gyakoroltak velük. Egy év élményanyagát felidézni lehetetlen; s a két diáklány számára egy életre szól. A pótszülők komolyan vették szerepüket. Katit Marlies és Bruno Bart fogadta: három gyerekük már felnőtt, kirepült a családi fészekből. Emese két családnál lakott: Rudolf és Simone Knöpf élné I, majd Hanspeter és Liliane Rüfe- nachtná\. Sajátjukként bántak vele, családtagnak tekintették. A hétvégeken megmutatták nekik az országot. Alig van Svájcnak olyan része, ahol nem jártak. A kapcsolat természetesen nem szakad meg. Augusztusban Czeiner Zsolt, a szervező Magyarországra hozza a klubtagokat. Róla tudni kell: szülei csurgói tanárok voltak, ő pedig ott érettségizett. Horváth József Szentbalázsi diákok a rádióban Régóta leveleznek a szentbalázsi általános iskola diákjai a rádió Nyitnikék című műsorával. Novemberben és decemberben kétszer is szerepeltek az iskola tanulói ebben a műsorban. Legutóbb december 29-én, a Vendég a háznál című összeállításban hallottuk őket. Az intézmény két pedagógusa, Balogh Jó- zsefné és Némethné Búzási Zsuzsa Baranyi Ferenc és Szirmay Endre verseit tanította be növendékeinek. Vizsgáztak a házi- beteggondozók Harmincötén vettek részt a házi-beteggondozói tanfolyamon. A Máltai Szeretetszolgálat kaposvári szervezete által meghirdetett kurzust e hónapban, illetve februárban megismétlik, mivel olyan nagy az érdeklődés iránta. Dr. Géger Gyula, a szervezet világi vezetője elmondta: elsősegély- nyújtó tanfolyamukat eddig húszán végezték el sikeresen. Híres kegyhelyek Somogybán A balassagyarmati Novitas B. kft kiadásában látott napvilágot Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom Búcsújárók könyve című munkája. A történelmi kegyhelyek ismertetésében több somogyi település: Andocs, Kaposszerdahely, Segesd is megtalálható. Igazolványt kapnak az építészek Igazolványt oszt tagjainak a Magyar Építőművészek Szövetsége és Kamarája. A Dél-dunántúli régióban több mint száz tagja van a szövetségnek — ők ezekben a napokban veszik át tagsági igazolványukat dr. L. Szabó Tündétől, Somogy megye főépítészétől. Visnyeszéplak Teleholdja Egyre több somogyi településnek — apró falvaknak is — van már saját lapja. Ezek közé tartozik Visnyeszéplak is. Széplaki Telehold címmel ugyanis megjelent a Bio- farm-Zselic Alapítvány lapja, amelyben egy harkányi falu- gondnoki tanácskozás beszámolóján kívül — többek közt — a háziorvosok rendelési ideje is megtalálható. Rippl-Rónai-kép kalapács alatt Negyvenezer forint volt a kikiáltási ára Rippl-Rónai József A kaposvár Róma-villa kertjének részlete című művének a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt rendezte 88. művészeti képaukción. A Rippl-Rónai-mű kilencvenezer forintért talált új gazdára. Szervezik a nyári üdüléseket Már a nyárra készül a pedagógusok megyei szakszervezete. Tasnádi József megyei titkár elmondta: szervezik az üdültetéseket; vagy a fo- nyódligeti saját üdülőben, vagy más megyék kedvező kínálata alapján adnak lehetőséget a nyaralásra. A Bala- ton-parton kívül többek között Hajdúszoboszlón, Harkányban, Zalakaroson és Kőszegen is lesz módjuk nyaralni a pedagógusoknak. Az alapszervezeteket február végéig tájékoztatják a lehetőségekről.