Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02 / 1. szám

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, testvérünk, unokánk, ERDÉLYI GÁBOR gyógyíthatatlan betegségben december 25-én 23 éves korá­ban csendesen elhunyt, Ham- vasztás utáni búcsúztatása 1993. január 5-én, kedden dél­előtt 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szülei, testvérei, nagyszülei és a rokonság. Minden külön értesítés helyett. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, TAKÁCS LAJOS utolsó földi útján velünk voltak, virágaikkal, részvétnyilvánítá­sukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönjük az együttérzésről tanúskodó táv­iratokat is. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom, hogy drága édesanyám, NÉMETH IMRÉNÉ Kálomista Katalin volt kórházi dolgozó, december 18-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1993. január 5-én 13.30 órakor lesz a kapos­vári Keleti temetőben. Emléke örökké él. Gyászolja: fia és a rokonság Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, BALATINCZ JÓZSEFNÉ Óh Magdolna temetésén részt vettek és fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család / \ Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett hozzátar­tozónk, TEKKERTJÓZSEF temetésén részt vettek és gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló Lotz család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik édesanyám, ÖZV. PERÁK PÁLNÉ temetésén részt vettek, fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló Pécsi család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nővérem, anyósunk, nagyma­mánk, ÖZV. FODOR TAMÁSNÉ Csink Katalin türelemmel viselt súlyos beteg­ségben december 29-én el­hunyt. Temetése 1993. január 4-én, du. fél 3 órakor lesz a mar­cali központi temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család t Ezúton mondunk köszöne­tét azoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, KELLÁN SÁNDOR temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik is­mertek és szerették, hogy szere­tett feleségem, édesanyánk, gyermekem, menyem, BENCS JÓZSEFNÉ Werner Ágota életének 39. évében csendesen elhunyt. Temetése január 4-én, hétfőn a 13 órai gyászmise után 14 órakor lesz a kiskorpádi teme­tőben, A gyászoló család INGATLAN KAPOSVÁRON belvárosi, telefonos, 2,5 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, téglaépületben lévő lakás és garázs el­adó. Érdeklődni: 82/20-274 telefonon. (16997/a) DESEDA-PARTON, füredi oldalon, 300 n-öl szőlő présházzal, pincével, tel­jes felszereléssel vagy anélkül eladó. Érdeklődni: 84/40-040 telefonon. (16993) KÉTSZOBÁS lakás Kaposváron el­adó vagy egyszobásra cserélhető. Aján­latokat „Tehermentes 9378" jeligére a kiadóba kérek. (9378) JUTÁI zártkertben 565 n-öl beltelek eladó. Érdeklődni: Dombóvár, Allende út 9. II/6., szombat-vasárnap lehet. (16991) FONYÓD központjában a főút mellett 3 szobás, régi típusú, komfortos családi ház 890 m2-es területtel eladó. Telefon: 85/61 -005 vagy 82/11 -060. (16984) TABON a Kossuth L. u. 52. fszt. 8. számú lakás eladó. (154243) KŐRÖSHEGYEN 150 n-öles építési telek 18 mz-es garázzsal eladó. Gáz, viz, villany van. Érdeklődni: Barcs, Türr I. u. 4. Telefon: Barcs 532. (154240) KAPOSÚJLAKON kis családi ház kiadó vagy eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Stop üzlet, Búzavirág u. 5. (16969) ADÁNDON a központban 250 n-öl telek házzal együtt sürgősen eladó. Ér­deklődni: 82/10-663 tel. (9365) JÁRMŰ WARTBURő de Luxe 93. novembe­rig érvényes műszakival, platós ZUK műszakira felkészítve, 900-as Dutra ki­fogástalan állapotban eladó vagy ha­szonállatra cserélhető. Somogysárd, Kossuth u. 24. Telefon: 22. (16990) BX 16 Citroen, 6 éves, katalizátoros, 1994. évig érvényes műszakival, áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: 82/ 16-785 telefonon. (16988) KB frsz. Trabant kombi eladó. Kapós- mérő, Dózsa György u. 71. (16983/b) CITROÉN 2,5 TD 84-es kiadás gyári extrákkal,jó állapotban eladó. Irányár: 320 ezer Ft. Cím: Kaposvár, Kölcsey u. 61/A. (16939) FORD Scorpio 1989-es évjáratú, sok extrával, eredeti szervizkönyvvel, 53 000 km-rel eladó. Érdeklődni: 82/20-274-es telefonszámon. (16997) FIAT TIPÖ D. 1,7 hároméves eladó. Érdeklődni: Barcs, Türr I. u. 4. Telefon: 532. (154240/a) LADA 1200 motorhibás egyben vagy alkatrészenként eladó. Kaposmérő, Berzsenyi u. 19. (16972) HOSSZÚ platós IFA vámzáras pony­vával, friss műszakival, nagyon olcsón eladó. Kaposvár, Toponari u. 119. (16964) ÁLLÁS A Somogy Megyei Munkaügyi Köz­pont balatonboglári kirendeltsége keres ügyintézőmunkakörbe 24—40 év közöt­ti női munkatársat, legalább középfokú végzettséggel. Munkaügyi és számító- gépes gyakorlat előny. Érdeklődni lehet a 85/51 -102-es telefonon, illetve szemé­lyesen. Balatonboglár, Erzsébet u. 16., a kirendeltségvezetonél. (219601) KIVITELEZŐT keresek nyugat-du­nántúli benzinkút megépítósi munkáira. Cím: 6701 Szeged, Pf. 714. (219604) KERESÜNK angolul tudó termékme­nedzsert, jó képességű fiatal könyvelőt. Az Aranyhordó Ételbár kiadó. Érdeklőd­ni: EURO Kft., Kaposvár, Berzsenyi u. 40.(16994) ÁLLÁSKÖZVETÍTŐ a világ minden tájára keres állandó munkára férfiakat, nőket fotómodellnek, aktfotózáshoz, filmfelvételhez. Továbbá keres teherau­tó-karosszérialakatosokat, gépiármű- elektromos-szerelőket, teherautó-sofő­röket, iparosokat, építőmunkásokat, kertészeket, állatorvosokat, betegápoló­kat, titkárnőket és házvezetőnőket. A je­lentkezéshez 2 db fényképet mellékel­jen. Werbevermitlungsargentur, Mike Wolf Postfach 2. 8030 Dresden. (219512) EGYÉB Parabolaszerviz. Tab, Pavi­lonsor 1. Tel,: 84/20-335. (154220) JÓL bejáratott gyermekruhabolt köl­tözés miatt, jutányos áron eladó. Kárpót­lási jegyet is beszámítok. Kaposvár, Berzsenyi u. (ATI parkolónál) JÓL jövedelmező otthoni munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékoztatom. Tökölyi Judit, Kaposvár, Damjanich u. 52. (16992) IBM AT/286/16 MHz 1,2 floppy 40 MBA Winchester, 101-es billentyűzet, mono monitor, monitorszűrő, felinstallált programokkal, 3 hónap garanciával, 50 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 82/11-904. (16989) MTS Skoda tehergépkocsihoz új hü­velygarnitúra és porlasztócsúcsok el­adók. Érdeklődni: 85/30-432 telefonon. (16980/b) TEREPES IFA-hoz hidak, váltók, valamint jó állapotú széles gumik és egyéb alkatrészek eladók. Érdeklődni: 85/30-432 telefonon. (16980/a) 6,5 tonnás billenő platós mezőgazda- sági pótkocsi, műtrágyaszóró, valamint Stinl 0,64-es motorfűrész eladó. Tele­fon: 85/30-432. (16980) Korcsolyaélezést nagyon rövid határidővel vállalunk: Fű­rész Szerviz, Kaposvár, Bem u. 13. Na­ponta 8—17-ig. (16976) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tele­fon: 82-11-172. (9410) HONDA CR 80 R nagy kerekű cross- motor versenykész állapotban eladó. Kaposújlak, Kossuth u. 1/a., Cseh. (16962) Rendkívüli akció januárban! őemit Építőanyag-kereskedés Balatonfüred, Noszlopy u. 3. Tel./fax: 86-43-341. SÍK- ÉS HULLÁMPALÁK gyári áron kaphatók OSZTRÁK LAMBÉRIÁK 520,— Ft plusz áfás ártól OSZTRÁK HAJÓPALLÓ 840,— Ft plusz áfás ártól maként Hirdetésünket bemutató kedves vásárlóinknak árengedményt adunk! BERENDEZETT fodrászüzlet és egy üres üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: 82/ 20-684 telefonon. (9370) KERESKEDELMI gyorsmérleg el­adó. Tel.: 82/20-960. (16982) KETTŐ hízott sertés eladó. Érdeklőd­ni: Nagybajom, Pálmajor 52., Héjjas. (16919) SKÓT juhászkutyák eladók (kan és szuka). Kaposmérő, Dózsa György u. 71.(16983) 100—120 kg hízók eladók. Kaposmé­rő, Dózsa György u. 71. (16983/a) ELADÓ egy heréit hátasló, kezdők is biztonsággal lovagolhatják. Eladó to­vábbá három nyereggarnitúra. Érdek­lődni: 82/12-013 telefonon. (16981) 120—150 kg-os sertések eladók. Kaposújlak, Petőfi u. 28. (16973) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Somogy Megyei Tüdő- és Szív­kórház, Mosdós felvételre keres tele­fonközpont-kezelőt és portást. Ide­gen nyelv ismerete előnyt jelent. Ér­deklődni a munkaügyi osztályvezető­nél lehet. (219620) A Szennai Körjegyzőség FELVESZ gépírni tudó, érettségizett adminisztrátort Államigazgatási gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Szenna, Rákóczi u. 8. szám alatt, vagy a 82/11 -807-es telefonon déluán 14 és 16 óra között. (219621) DR. ZILAHY ENIKŐ közjegyző tájékoztatom tisztelt ügyfeleimet, hogy közjegyzői irodámat áthelyeztem Cím: Siófok, Fő u. 47—53.1/15. Tel.: 84/11-988 Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig 8—12-ig és 13.30—15.30 óráig <15390 & KORONA ÓRA-ÉKSZER, MŰTÁRGY ZRÍNYI U. 27. ^13-039 ÉRTESÍTJÜK kedves régi és leendő Ügyfeleinket, hogy üzleti tevékenységünket kibővítettük nemesfém-felvásárlással és -értékesítéssel sor AKCIÓ! január 20-ig AKCIÓ! TÖRTARANY-FELVASÁRLÁS 14 karátos arany 500 Ft/g, 18 karátos arany 550 Ft/g ÉKSZEREIÉRT RÉGISÉGEIÉRT A LEGMAGASABB VÉTELÁRAT FIZETJÜK! NYITVA HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 8—16 ÓRÁIG (9381) ____________________________________,__________ M eghívó A SZÍN-FOLT Galéria szeretettel vár minden kedves érdeklődőt, GERŐ KÁZMÉR festőművész halálának 4. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállításra. Megnyitó 1993. január 4. (hétfő) 17 óra, Kaposvár, Kontrássy u. 1. A kiállítás január 4-től 24-ig tekinthető meg. (9379) ír Műfogsort visel? Használjon termékcsaládot! A merőben új eljárást kínáló rögzítő ra­gasztó és rögzítő ragasztó betét alsó fogprotézishez. .Egy napig, de hosszabb ideig is rögzíti az Ön müfogsorát, megaka­dályozzák minden irányú elmozdulását. Ezzel ismét lehetővé válik a normális étke­zés, beszéd és fogmosás, sőt minden hely zetben elfelejti, hogy Önnek műfogsora van. A fittydent tisztító tabletták megóvják a müfogsort a fertőzésektől megtisztítják az ételmaradékoktól és csak ezek távolítják el a fittydent ragasztók át­látszó filmrétegét. . j­á Megrendelhető (viszonteladóknak is): Fittydent Bt. Kaposvár, Géza u. 38. Tel./fax: 82/21-629 Kapható: Kaposvár, Kisfaludy u. Őrangyal patika, gyógyszertárakban, Glória üzletházban. AllSS& termék kizárólagos magyarországi forgalmazója. ClCfll ___________ JJ A DEL-TUZEP RT. értesíti tisztelt vásárlóit, hogy a Baranya, Somogy, Tolna megyei Tüzép-telepek és Fészek áruházak 1993. január 02-től 1993. január 09-ig (egyes egységek 1993. január 11 -ig!) LELTÁR MIATT zárva tartanak! . K érjük kedves vásárlóink ^llTÜZÉP szíves megértését és türelmét! czzipécS rzav kapSsv^^I Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat Kaposvári Számítóközpont 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. Telefon: 82/13-311 * Telefax: 82/13-739 * Telex: 13226 PS PROfessional E81 i386SX 20 MHz, 2 MB RAM, 80 MB HDD 1.44 MB FDD, 14" színes VGA display, AT-bus, IBM Mouse, IBM Keyboard, IBM DOS 5.0 MS-Windows 3.0, MS-Works 2.0 129 000 Ft + ÁFA Superpro 486SX (Kelso 2133-144) i486SX 20 MHz, 4MB RAM, 170 MB HDD, 1.44 MB FDD, AT-bus, 14" színes SVGA display, IBM Mouse, IBM Keyboard, IBM DOS 5.0 MS-Windows 3.1, MS-Works tor Windows 2.0, IBM Víruskereső Superpro 486DX (Kelso 2133-174) i486DX 33 MHz, 4MB RAM, 170 MB HDD, 1.44 MB FDD, AT-bus, 14” színes SVGA display, IBM Mouse, IBM Keyboard, IBM DOS 5.0, MS-Windows 3.1, MS-Works tor Windows 2.0, IBM Víruskereső Extra üzleti csomag PS PRO E81 + 4019 IBM-LEXMARK lézerprinter + magyar betűkészlet ^ Együtt rendelve: 205 000,— Ft (2I96,8) DR. GÁL ÉVA magánorvosi rendelését 1993. január 7-től ismét megkezdi CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT Laboratórium Soft lézer terápia akupunktúra: — tű — elektro — lézer — Yamamoto Scalp Rendelő: Kapovár, Zárda u. 16. (bejárat az udvar felől) Telefon: 82/21-082 Rendelési idő: délelőtt 10—12 óráig, du. 13—17 óráig szombat: 9— 12 óráig szerda: szünnap r (1695(1

Next

/
Oldalképek
Tartalom