Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-10 / 291. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOKNAK 1992. december 10., csütörtök Sikeres kölcsönzés Az ország tizennégy városában működik 1991 óta a Magyar Vöröskeresztnek az a szolgáltató hálózata, amely gyógyászati segédeszközök kölcsönzésével foglalkozik. A kölcsönzés sikerének legfőbb oka, hogy kevés az új eszközöket árusító szaküzlet, a gyógyszertárak sem bővelkednek ilyen eszközökben, s a kölcsönzőkben elfogadható díjért elégítik ki — orvosi javaslatra, de egyes eszközökből anélkül is — a rászorulók igényeit. Örömszerző „pótcsalád” Ha szétesik a család és az idős szülők ritkán láthatják gyermekeiket, nagyszülők az unokáikat — hívhatnak egy telefonszámot, s hamarosan megérkezik a család, amelyet úgy üdvözölhetnek, mintha szeretteik jönnének hozzájuk látogatóba. így van ez Japánban, ahol „pótcsalád” bérelhető — igaz, elég borsos árért —, s a vendéglátó öregeknek néhány órán át olyan illúzióban van részük, mintha saját gyermekeik, unokáik élveznék a vendégszeretetüket. Japán messze van, a probléma mégis ismerős... Biztatás hagyományápolásra Kity-koty kettő... Vajon hány somogyi családban hangzanak el a Luca-napi rigmusok a hét végén? A mai nyugdíjasok a megmondhatói,- milyen élénken élt — különösen faluhelyen — a tréfás, téli népszokás, a csikorgó hidegben is elmaradhatatlan kotyolás. Jó lenne, ha ezen a napon „beavatnák” unokáikat az egykor dívó szokás rejtelmeibe, s ezzel is segítenék a régi hagyomány továbbélését. Ellenőrzött támogatás A mozgássérülteknek tavaly és az idén a gépkocsivásárláshoz nyújtott támogatások tételes ellenőrzésére kéri fel a Népjóléti Minisztérium az Apeh-et. Az ország településeinek egytizedén végzett vizsgálódás tapasztalatai szerint ugyanis a támogatásról szóló jogszabály alkalmazásánál túlzott liberalizmus, indokolatlan kedvezményezés is észlelhető, s ez — a mozgássérültek érdekvédelmi szervezete szerint is — már a támogatási rendszer további működtetését veszélyezteti. Népszerűtlen vadászautó Még Ceausescu ajándékozta Eric Honeckernek azt a vadászautót, amelyre most nem akadt vevő a strasbourgi árverésen. Az autó jelenlegi tulajdonosa 120 ezer frankért akart túladni az Aro-alvázra épített, csak ritkán használt járművön — a különleges kombiban beépített bár is van, s a kocsi teteje nyitható —, de ezt az összeget senki sem ajánlotta fel érte. 71 éves milliomos Előbb 40 ezer dollárt, majd miután ismét megpróbálkozott a szerencsével, egymillió dollárt nyert a lottón a 71 éves Josephine Contir kaliforniai apáca. Az idős hölgy, aki a Szent Ferenc apácarend tagja, több mint 50 éven át élt a fogadalma szerint, mely a rend tagjait szegénységre kötelezi... A szerencsés húzást követően az idős apáca úgy döntött, hogy lottónyereményét rendjének adományozza. Fejezetek Somogy néprajzából Női fejkötök, „kontyok” Somogy megyéből. (A XX. század eleje) (Fotó: Király J. Béla) Egy nagyatádi olvasónknak Ha okunk van rá, elégedetlenkedjünk Az asszonnyá válás rituális kifejezője a kontyolás volt. Ez a ritus az elmúlt századokban az elhálás után, századunkban pedig a menyasszonytánc után történt. A konty testesítette meg a leányból asszony- nyá válás folyamatának utolsó szakaszát. A konty felhelyezésével a lány végérvényesen kilépett a leánytársak közösségéből és belépett az asszonyok közösségébe. A nők életük során többször váltanak fejviseletet, de maguk a fejviseletek is gyakran változtatják formájukat. A leány színes szalagokat, pántlikákat visel; a férjhez nem ment lányok vénlánykontyot kapnak; a menyasszony fejére koszorút helyeznek, az asz- szony kontyot kap. Somogy legtöbb községében az asz- szonyok többnyire fekete selyem- vagy klottkendőből hátrakötött kontyot viseltek. Ez a kendőből kötött kontyfáié nagy változatosságot mutatott. Községenként eltérő módon, sokféleképpen kötötték meg. A belső-somogyi falvak asszonyai — főképp a reformátusok — a hajkontyot takaró kis, papírból készült „káp- lira” tüll vagy csipkefodros, művirágos fejkötőt tettek, s a hátrakötő kendővel ezt nem takarták el, hanem gyűrűszerűén összehajtott fejszorítóvá alakították. A „főkötő" közepébe alulról lelógó úgynevezett fűzőt helyeztek, amelyre hétköznap egyszínű (piros, kék), ünnepnapon pedig színes, rózsás szalagok kerültek. A csökölyi konty ennél bonyolultabb volt. Az 5-7 centi széles fejszorítóról hátul hímzett fűző lógott kétoldalt, vál- lig, ezt a trapéz alakú, seA Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének Fő utcai irodájában mostanában mind több szó esik egy iskolai emlékmű felállításáról. A nyugdíjasegyesület tagjai közül sokan az 1911-ben — a Kaposvári Kereskedők Egyesületének támogatásával — létrejött Kaposvári Felsőkereskedelmi Iskolában végezték tanulmányaikat, s legtöbbjük ma már nyugdíjban van. Az iskola alapítását követő két év elteltével a város vette át és működtette tovább az intézményt az 1948. évi államosításig, közben a második világháború idején számos tanuló az iskolapadból vagy közvetlenül az érettségi után került a frontra, ahol sokukra halál vagy hadifogság várt... Azok az egykori diáktársak, akik túlélték a világégést, emlékeznek! Méltó emléket kívánnak állítani a háború áldozatainak a jelenlegi Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolánál — együtt az iskola tantestületével, tanulóival. A kegyelet és a megemlékelyemből varrt, úgynevezett hátravető takarta. A trapéz alakú hátravető széleit ráncba szedett szegéllyel díszítették, alulra pedig szalagdíszt varrtak. A fejviseletek formájának sokféleségét bizonyítják az zés mellett szeretnénk példát mutatni a mai diákoknak az iskola szellemének ápolására, értékeinek megőrzésére, az iskolájuk szerete- tére. Egyúttal arra biztatjuk őket, hogy legyenek büszkék azokra, akik a legnehezebb időkben is hősiesen helytálltak: tartsák tiszteletben az áldozatok emlékét. Azt kérjük tőlük, hogy azonosuljanak iskolájuk történelmi múltjával, szorgalmas tanulással építsék jövőjét, hogy részesei lehessenek a nemzet felemelkedésének. A végzett öregdiákok annak idején az Irányi Dániel utca 10. szám alatt — itt kapott állandó helyet 1936-ban az intézmény — az első világháborúban elesett társaik emlékére helyeztek el márványtáblát. Ez a tábla később megsemmisült, ezért a mai, Szent Imre utcai iskola előkertjében márványtömbbe ágyazva, réztáblákon soroljuk fel a tizenhat nevet... Egy másik sziklatömböt is felállítunk, ez a második világháborúban elesett tanárok és diákok nevét őrzi úgynevezett pillék is. Török- koppányban a kendőből kötött főkötőből a XX. század elejére ilyen, szabott papírra merevített, flitterrel, gyönggyel díszített „pille” lett. L. Kapitány Orsolya majd. A két emlékmű mellé állítjuk fel a szilfából faragott haranglábat a lélekharanggal. Az emlékművet 1993. május 14-én, ünnepélyes keretek között avatjuk fel. Hogy a Baráti Kör miből fedezi az emlékmű elkészítésének költségeit? Kuratóriumot választottunk és alapítványt hoztunk létre; a kezdő összeget az öregdiákok adták össze. A bírósági bejegyzés után az Apeh hozzájárult ahhoz, hogy az adományozók a befizetett támogatást levonhatják az adóalapjukból. Megindult a gyűjtés, számos volt diáktárs, továbbá intézmény, hivatal, vállalat támogatott és támogat bennünket. (Az alapítvány csekkszámlaszáma: OTP Somogy Megyei Igazgatósága, 790-8132-8.) Folyamatosán gyűjtjük az adatokat — a Szent Imre utcai iskola aulájában kifüggesztettük az eddig felkutatottak névsorát, s az munkanapkon 8 és 17 óra között megtekinthető. Torma Károly Nagyatádi levélírónk mindig megfogadja, hogy nem olvassa el e sorok írójának a Nyugdíjasok oldalán közölt, „a nyugdíjasokkal kapcsolatos követelőzéseit, elégedetlenségét.” De mivel — az ő szavaival élve — rengeteg az ideje és nyugdíjas szüleitől kölcsön kapja a Somogyi Hírlapot, mégis ráfanyalodik — írja. Itt most a levélnek kellene következni, de még annak ismertetése előtt hadd jegyezzem meg: olvasónk nyugdíjas szülei aligha osztják gyermekük abbéli véleményét, hogy a nyugdíjasokat foglalkoztató gondok feszegetése, a megoldás keresése merő nyavaly- gás, a „követelőzés, az elégedetlenkedés” oktalanság, hiszen tulajdonképpen minden rendben van, csak így tovább... Olvasónknak hallania kellett volna a legutóbbi megyei nyugdíjastalálkozón elhangzottakat — több százan vettek részt rajta — , s akkor talán megértőbb lenne és elhinné: a maholnap hárommillió magyar nyugdíjas túlnyomó többsége elégedetlen. Hangot is ad jogos követeléseinek, és az értük, mellettük elhangzó szót ugyanúgy nem tartják nya- valygásnak, mint ahogyan én sem tartom annak azt, ahogy Ön a saját helyzetüket, a munkanélküliek sorsát levelében igencsak meggyőzően ecseteli... „Férjemmel 40 évesek vagyunk. 26 évet dolgoztunk egy munkahelyen, mivel a tanulóéveinket is ugyanott töltöttük... Sok-sok munkatársunkkal együtt az utcára kerültünk, mert volt munkahelyünk a volt dolgozóinak csak a negyedét tudta megtartani. Tíz- és tizenöt éves fiúkról gondoskodunk. Ha nyugdíjas szüléink — négyen összesen 35 ezer forint nyugdíjat kapnak — nem segítenének minket, nem tudnánk megélni. Jövőbeli kilátásaink pedig még sokkal rosz- szabbak. A munkanélküli-járadék első évét töltjük, tehát „fejedelmien” élünk: kettőnk havi járadéka együttvéve 17 ezer 300 forint, ehhez jön a két gyermek után a családi pótlék. Ha lejár az egy év, a kettőnk járadéka havi 13 ezer forint lesz még fél évig. Ez is „nagyszerű életet” biztosít még mindnyájunknak, hiszen azt követően — ha a polgármesteri hivatalnak lesz rá pénze — akár 4-4 ezer forintot is kaphatunk... Bármilyen munkát elvállalnánk, de Nagyatádon ez lehetetlen...” Ezek után azt kérdezi Ön: mit gondolok, van olyan nyugdíjas, akinek ennyiből kell megélnie? A válaszom: van, sajnos, nem is kevés, s méghozzá egyedül élő, akinek a kevés nyugdíjából a rezsit is magának kell állnia. A levél azzal folytatódik, hogy olvasónk tudomása szerint „a minimális nyugdíj 6 ezer forint körül van, és az legalább biztos. Van fogalma arról, hogy két fiú mennyit tudna megenni, ha lenne mit?!” Van fogalmam róla, és arról is, mennyi drága ruhát, cipőt képesek elnyűni, és kénytelenek vagyunk ezeket megvenni nekik, mert ma már olcsó (fizetésünkhöz, nyugdíjunkhoz, munkaképtelenségi járadékunkhoz igazodó) egyáltalán nem kapható a boltokban. S akkor a tankönyvekről, iskolaszerekről még nem is szóltam... Olvasónk így folytatja: „A nyugdíjas legföljebb nem vesz új cipőt, ruhát, rá jó a régi is. A gyerekek nőnek, ők nem hordhatják ugyanazt évekig. Sajnos, az esetünk nem egyedi, rengetegen tengődnek egészséges, munkaképes fiatal emberek Nagyatádon. És értük senki sem aggódik...”— írja, majd azzal zárja levelét, hogy nagyon szívesen cserélnének a nyugdíjasokkal az anyagi biztonságuk miatt. „Mi nem kívánunk 13. havi díjazást, csak szerény 12 havi jövedelmet, amiből családunk meg tudna élni.” S vajon a nyugdíjas kíván-e többet, mint azt, hogy annyi nyugdíjat kapjon, amiből szerényen megélhet? Ö sem kíván többet. Sajnos, nincsenek valamennyien abban a helyzetben, hogy a gyermekeiket, az unokáikat is segíthessék abból a pénzből, amit havonta hoz nekik a postás. Sőt: ők vannak kevesebben. S a gyermekeik segítségére szorulók alkotják a többséget — azt a réteget, amelynek sorsa hasonlatos a munkanélküliekéhez. Ezért kellene oktalan irigykedés helyett megérteniük egymást, sorsközösséget vállalva munkálkodni a mindany- nyiuknak kedvező megoldáson. Hernesz Ferenc Nyugdíjfizetés a szokottnál korábban A karácsonyi jókívánság kíséretében, a kialakult hagyományoknak megfelelően az idén is a szokottnál korábban adta postára a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a decemberre esedékes nyugdíjakat. Vidéken legkésőbb e hét elejétől várhatják a kézbesítőt az érintettek. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jóelőre, még az év elején kiküldött értesítőjében tájékoztatta a jogosultakat a havi kifizetési napokról, tehát mindenki pontosan tudhatja, mikor kell otthon maradnia. Természetesen a lakossági folyószámlára kért járandóságokat is korábban postázták. Mint megtudtuk, minden tizedik nyugdíjat valamelyik pénzintézeti számlára kérték a címzettek. A fővárosban él a legtöbb nyugdíjas: több mint félmillió. A vidéki „ranglistát” az ország legnagyobb megyéje, Bács-Kiskun vezeti, ahol a nyugdíjasok száma meghaladja a 138 ezret. Békésben 116 ezer, Baranyában 110 ezren, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 109 ezer idős ember várja a postás csengetését. Hevesben és Somogybán 93-93 ezer, Komárom-Esz- tergom megyében 82, Tolnában 62 ezer nyugdíjas él. Meg nem erősített hírek szerint januárban még a decemberivel azonos összegű nyugdíjat folyósítanak az érintetteknek. Mint ismeretes, a járandóság jövő évi emelésének mértékéről, visszamenő hatályáról és ütemezéséről ezután dönt az Országgyűlés. -szabóEmlékmű a felsőkereskedelmi iskola háborús áldozatainak Kendóból fókötó T örökkoppányban
