Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-01 / 283. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZANK ES A NAGYVILÁG 1992. december 1., kedd Hans Strecken kitüntetése A Magyar Köztársaság el­nöke — a miniszterelnök ja­vaslatára — a magyar kor­mány haladó elképzeléseinek támogatásáért a Bundestag­ban, valamint az IPU-ban Hans Sterckennek, a Német Bundestag külügyi bizottsága elnökének a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Középke­resztje a Csillaggal kitüntetést adományozta. Az elismerést Göncz Árpád tegnap délelőtt a Parlament Nándorfehérvári termében adta át. Vörös khmerek pártja Politikai párt megalapításá­nak szándékát jelentette be tegnap Kambodzsában az ENSZ égisze alatt zajló béke- folyamatot szabotáló vörös khmer fegyveres szervezet. A mazoista szervezet — saját közlése szerint— Kambodzsa Nemzeti Egységének Pártját kívánja létrehozni. — „A párt politikai célja Kambodzsa nemzeti egységének megte­remtése egy virágzó, szuve­rén ország felépítése érdeké­ben” — írta közleményében a pártalapítást előkészítő tízfős bizottság, amelynek élén Khiev Samphabn a szélsősé­ges vörös khmerek névleges vezetője áll. Képviselők a világ kongresszuson Eke Károly, az IPU Magyar Csoportja Magyar-Finn Baráti Tagozatának elnöke vezeté­sével parlamenti delegáció utazott az Orosz Föderáció Komi Köztársaságába a Fin­nugor Népek Világkongresz- szusára, melyre december 1. és 3. között kerül sor Sziktiv- kárban. A Világkongresszus központi témája: „Finnugor vi­lág, realitás és perspektívák". A kongresszust megelőzően kutatók részvételével keré­kasztal konferenciára is sor kerül „Etnopolitikai folyamatok a finnugor népek országaiban és az általuk lakott régiókban” címmel. Magyar kápolna Tengizben Ökumenikus istentiszteleten szentelték fel a kazahsztáni Tengizben dolgozó magyarok kápolnáját — tájékoztatott az államközi szerződés alapján készülő tengizi beruházás fő- vállalkozója, a Vegyépszer Rt. A cég budapesti központjában elmondták, hogy Tóth Tibor görögkatolikus lelkész tett lá­togatást a s korábban öntevé­kenyen működő vallási közös­ség kezdeményezésére, a Vegyépszer vendégeként Tengizben. Az istentisztelet után a lelkész úgy nyilatkozott, hogy nem várt komfortos kö­rülményekkel találkozott, s nagy benyomást tettek rá a magyarok által felépített olaji­pari létesítmények. Bőrfej üek a Turulmadár­szobor avatásán Mintegy 350 skinhead érke­zett Tatabányára a Turulma­dár avatásának ünnepségére — hangzott el a BM tegnapi sajtótájékoztatóján —. Közü­lük 150-en kerültek a szobor közelébe. A rendezvénysoro­zat idején tizenkilenc személ­lyel szemben kellett intéz­kedni: de komolyabb rendőri beavatkozásra nem volt szük­ség. Egy bőrfejűtől kést, hattól ideggázt tartalmazó sprét vet­tek el. Nincs igazi fegyvernyugvás Boszniában Már megint egy tüzes tűzszünet Galambokat etető idős asszony a boszniai fővárosban, amikor is a tegnap életbe lépett tüzszünet következtében hetek óta először nem hallatszottak lövések a városban Kérdőjelek Mindenki a centrumban? A napokban ismét több párt jelentette ki, hogy a politikai élet centrumában helyezkedik el, vagy legalábbis oda igyek­szik. Mit tartalmaznak ezek a kijelentések? Hirdetik, hogy az adott szervezet soraiban különböző irányzatok is megférnek egymás mellett, s a párt ezek egyensúlya révén akar a kö­zéppontban maradni. Minden esetben elhangzik az elhatáro­lódás bármiféle szélsőségtől, így jelezve, hogy a párt nem húz sem jobbra, sem balra. Csak a kormányzópártok vallják ezt? Igen, ők... is. Meg azok, akik kormányozni szeretnének. A centrumpártiság hangoztatásában — úgy tetszik —, nincs különbség a koalí­ciós és az ellenzéki, a parlamenti és az azon kívüli pártok kö­zött. Sajnos azonban nem mindenki centrumpárti, aki annak vallja magát. Előfordul, hogy ez csak „kirakat”, amely arra hi­vatott, hogy elfedje: bizonyos körök éppen egyes szélsősé­ges erőkkel vélik felfedezni esetleges előrenyomulások „tarta­lékait”. Miért e törekvés középre? Két nyomós okból. Egyrészt, mert a választópolgárok túlnyomó többsége a szélsőségektől mentes, kiszámítható és kiegyensúlyozott politika híve és támogatója. Másrészt a külföld mértékadó körei olyan partnerekkel sze­retnek tárgyalni, akik a nemzet valóságos érdekeit képviselik, s ennek megfelelő reálpolitikát folytatnak. Sikerre csak az a párt számíthat, amely nem kinevezi magát centrumpártnak, hanem el is tudja fogadtatni magát ilyennek a hétköznapok gyakorlatában. Ferenczy Europress Adómentes a gyógyszer és a villany Boszniában vasárnap éjfél­kor életbe lépett a tűzszünet a horvát és a szerb fegyveres (Folytatás az 1. oldalról) Az új egy, kettő és húszfo­rintos pénzérmék kibocsátása március 29-én, az öt, tíz, öt­ven és százforintos érméké pedig június 21-én kezdődik. A sajtótájékoztatón Bőd Pé­ter Ákos beszámolt arról is, hogy jövőre a monetáris poli­tika fő célkitűzésé továbbra is erők között, de az este még heves támadást intéztek a szerb tüzérségi erők a herce­az infláció csökkentése és a fizetőképesség fenntartása. Az MNB megalapozottnak tartja a kormány inflációs prognózisát, miszerint a fo­gyasztói árak 1993-ban 16- 19 százalékkal emelkednek. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Magyar Nemzeti Bank devi­zatartalékai jelenleg 4,6 milli­árd dollárt tesznek ki. Ez a ko­govinai Mostar és az észak-kelet-boszniai Gradac ellen. A horvát és a szerb fél máris ellentmondóan értel­mezi a fegyvernyugvási meg­állapodást, amelyet a boszniai szerb vezetők és Jankó Bo- betko tábornok, horvát vezér­kari főnök írt alá. Horvát rész­ről azt állítják, hogy - az egyezmény csak a harcokban közvetlenül érintett körzetekre vonatkozik, míg a szerbek szeretnék a fegyvernyugvást általános értelemben is elfo­gadtatni. Zágrábban vasárnap délután még azt is kétségbe vonták, hogy a szerb erők alá­írták a fegyvernyugvást, ezt utóbb a boszniai ENSZ-erők újfent megerősítették. A boszniai szerb erők köz­ben folytatják diplomáciai erő­feszítéseiket, hogy a harctéri helyzetet nemzetközileg szen­tesítsék. Ehhez a törekvésükhöz megpróbálják megnyerni Elie Wiesel Nobel-díjas írót is, aki Cosic jugoszláv elnök vendé­geként érkezett Belgrádba, s szarajevói útja során tárgyalt a Boszniában szembenálló erők vezetőivel. Alija Izetbegovic boszniai elnök elutasította Wiesel ja­vaslatát, hogy Párizsban ve­gyen részt egy békekonferen­cián, s ezen folytasson meg­beszélést Radovan Karadzic boszniai szerb vezetővel is. Izetbegovic Karadzicot kö­zönséges háborús bűnösnek tartja. rábbiakhoz képest alacso­nyabb szintet jelent, ám a tar­talékok nem csökkentek, csu­pán a dollár erősödött meg. A Magyar Nemzeti Bank to­vábbra is úgy látja, az állam­polgárok turista devizakeretét a jelenleg évi 500 dolláros szintről tovább kell emelni. Úgy tervezik, hogy erre jövő év elején kerülhet sor. (Folytatás az 1. oldalról) Áz egyenlőség elve alap­ján ez volt az elvárható. A szövetkezetek zömében azonban nem valósult meg. A benyújtott módosításai azt a célt szolgálják, hogy pon­tosítsák a licitálók körét. El­sősorban a szövetkezetből kiválni szándékozók vehes­senek részt a licitálásban, a licitálás tárgya a közgyűlé­sen kétharmadosán meg­szavazott vagyoncsoportosí- tás legyen. A kiválni szán­dékozó csoportnak, falukö­zösségnek legyen lehető­sége újabb licitálásra is a szándéka elérése érdeké­ben. A T. Ház november 16-án napirendre tűzte két szocialista képviselő — Schiffer János és a somogyi dr. Suchman Tamás — or­szággyűlési nyilatkozati ja­vaslatát a rasszizmus, az idegengyűlölet és az anti­szemitizmus ellen. A képvi­selők most azt szerették volna, ha a parlament sür­gősséggel tárgyalja meg. Ezt azonban nem szavazták meg. Ismét megnyitották a költ­ségvetés részletes vitáját a rádiós, a televíziós költség- vetés önállóságának meg szüntetetésére irányuló kormánypárti javaslat miatt. Az ellenzék, sőt a kulturális bizottság vezetője se támo­gatta ezt az elképzelést. A nap második átülését nagy tapssal fogadta a koa­líció. Kádár Péter SZDSZ-es képviselő ezután a Keresz­ténydemokrata Néppárt so­raiban ül. Név szerint szavazták meg a képviselők az általá­nos forgalmi adóról szóló törvényt. Az Érdekegyeztető Tanácsban megszületett megállapodásnak megfele­lően elfogadták azt, hogy 6 és 25 százalék legyen álta­lában az áfa. A 6 százalékos kulcsba tartoznak túlnyomó- részt az élelmiszerek. Nulla- kulcsos marad, tehát adó­mentes a gyógyszer és a la­kossági villamosenergia. Bi­zonyos összeghatárig 60 százalékig visszatérítik az áfát a lakást építőknek. Este negyed tíz után a honatyák módosították a személyi jövedelemadóról szóló törvényt. Az adósávok nem változtak. „BEERETT” ÉRMÉK MÁTÓL ÚJ VÁLTÓPÉNZEK KERÜLNEK FORGALOMBA A stabilizációt jelképezi az ezüst kétszázas Jelcin dokumentumokat ígért / Eszak-Korea volt az agresszor Nem Dél-, hanem Észak-Korea kezdte a koreai háborút — ez áll az új orosz történelemkönyvekben. Az orosz oktatási miniszté­rium tehát korrigálta eddigi fel­fogását, amely szerint az 1950-től 1953-ig tartott hábo­rút a szöuli kormány robban­totta ki. Az új orosz történelem- könyvek szerint — írja az AP amerikai hírügynökség — Kim Ir Szén észak-koreai elnök Sztálin beleegyezésével tá­madást indított a félszigeten. Bár Sztálinnak gondot okozott egy esetleges amerikai inter­venció, Kim Ir Szén eloszlatta aggályait és a szovjet diktátor beleegyezett az agresszióba. Korea északi és déli részé­nek kormánya mind ez idáig kölcsönösen egymásra hárí­totta a felelősséget a véres konfliktusért, amelynek során koreai, kínai, amerikai és más ENSZ tagállamok katonái éle­tüket vesztették. Borisz Jelcin orosz elnök legutóbbi dél-ko­reai látogatása során azt mondta a parlamentben, hogy hamarosan dokumentumokat fog átadni, amelyek megvilá­gítják a koreai háború kitöré­sének körülményeit. A Konfekció - Férficipőbolt kínálatából! Most érkeztek elegáns alpakka férfiöltönyök, női kosztümök, aljak, valamint blézerek divatszínekben! Cipőosztályunkon nagy választékban kínálunk őszi-téli férfilábbeliket, Rebock edzőcipőket több fazonban! Á^nogykerA v bT7 Kaposvár, Fő u. 6. (219314)

Next

/
Oldalképek
Tartalom