Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-18 / 272. szám
1992. november 18., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 A semogyi sport szabadegyeteme Előadás-sorozat indul a megyeszékhelyen Újszerű kezdeményezésnek lehetünk tanúi megyénkben. A Somogy Megyei Sport- igazgatóság kezdeményezésére és szervezésében megkezdődik a Somogyi sportszabadegyetem előadás-sorozat, amely mai aktuális témákat ölel fel. Miként született az ötlet, mi indokolta a megvalósítását? Erről kérdeztük Bartsch Jánost, a megyei sportigazgatóság szakreferensét. — A magyar sportban megszűnt a kötelező jellegű továbbképzés. Közismert, hogy korábban az oklevéllel rendelkező edzőknek és sportvezetőknek meghatározott időszakonként részt kellett ilyenen venniük. Nos, ezt a hiányt igyekszünk mostantól pótolni szabadegyetemi sorozatunkkal. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez sem kötelező, de a sportban dolgozó szakembereknek mindenképpen ajánlatos. Miiyen témakörök szerepelnek a programban? — Mielőtt részletezném, még elmondom, hogy a sportban bekövetkezett változások, a merőben új helyzet, nap-nap után megválaszolatlan kérdések elé állítja a sportban tevékenykedőket. A sportegyesületek jogállása, hogy önálló jogi személyekké váltak, megannyi kérdést, problémát vet föl. A sportvezetők egyszerűen eltévedtek a szabályok útvesztőiben. Nem tudják például, hogy milyen formában célszerű megkötni egy szponzori szerződést, hogy miként reklámozhatják támogatóikat, miként adózzanak és így tovább. És ugyan ilyen égető gond a szakmai továbbképzés is. A rohamosan javuló sporteredmények mögött új módszerek és az orvostudomány legfrissebb eredményei találhatók. Az itthon rendelkezésre álló szakirodalom sem képes a fejlődéssel lépést tartani. Ehhez kívánunk segédkezet nyújtani. — Mikor indul a szabadegyetemi sorozat? — November 25-én szombaton lesz az első egész napos konferencia Kaposváron, a tanítóképző főiskolán. A négy részből álló előadás-sorozat címe: „Üzlet a sportban, üzlet a sportért.” Ennek keretében a fővárosból hívott előadók szólnak azokról a központi elképzelésekről, amelyek nélkül a sport finanszírozása elképzelhetetlen. Terítékre kerülnek a piacgazdaságba való átmenet sportban jelentkező hatásai, a szponzorszerzés kérdései és a sportolók menedzselése. Egy újabb előadás keretében a sport és a médiák kapcsolatát boncolgatja az előadó, majd a sportlétesítmények gazdaságos üzemeltetésének megoldási javaslatairól hallhatnak a résztvevők. E gondolatkörök mind az első összejövetelen kerülnek terítékre. Bartsch János még elmondta, hogy kétszáz meghívót küldtek szét a megyében, remélik, hogy a sportban tevékenykedők élnek az alkalommal. Az első összejövetelen szeretnének javaslatokat hallani a résztvevőktől, hogy milyen témakörökből merítsék a következő konferenciák anyagát. A tervek szerint három-négy hasonlóra kerülne sor évente, s azt is tervezik, hogy az utazás megkönnyítése érdekében egy-egy előadást Kaposváron kívül a megye két másik körzetében is megtartanák. Ilyen lenne például a jövő év első negyedében az egyesületek gazdálkodásával és adózásával foglalkozó összejövetel is. Jutási MUDIN IMRE ATLÉTIKAI VERSENY A 2. sz. Általános Iskola diáksportköre a polgármesteri hivatallal karöltve rendezte meg ezúttal már hatodik alkalommal a nagyatádi származású olimpiai bajnok, Mudin Imre emlékére kiírt atlétikai versenyt Atádon. A 22 versenyszámban hat iskola mintegy 250 tanulója állt rajthoz, míg a váltószámokban öt fiú- és ugyanennyi leánycsapat indult. A rendező iskola álta felajánlott vándorkupát a pontverseny győztese, a házigazda 2. sz. Általános Iskola nyerte el. A győztesek: 5-6. osztályosok, leányok: 60 m (10): Keszereicze Edina (Bárdos iskola, Nagyatád). 400 m (12): Bácsai Emese (Babay iskola, Nagyatád). 1500 m (6): Balogh Anita (Görgeteg) és Göncz Diána (Kutas). Kislab- dahajítás (12): Pfeifer Edit (Görgeteg). Fiúk: 60 m (10): Pénzár Balázs (Babay iskola, Nagyatád). 400 m (16): Tilinger Attila (Bárdos iskola, Nagyatád). 1500 m (15): Schrepp Béla (Görgeteg). Kislabdahajítás (19): Schrepp Béla (Görgeteg). 7-8. osztályosok, leányok: 100 m (12): Radics Renáta (2. sz. iskola, Nagyatád). 800 m (13): Salekovics Henrietta (Babay iskola, Nagyatád). 1500 m (8): Lakatos Vera (Ta- rany). Távolugrás (13): Kiss Orsolya (2. sz. iskola, Nagyatád). Súlylökés (10): Éder Judit (Bárdos iskola, Nagyatád). 4x100 m (5): 2. sz. iskola, Nagyatád. 15-16 évesek, 1500 m (3): Németh Edit (Gazdaasszony-képző). Fiúk: 100 m (14): Berecz Tamás (2. sz. iskola, Nagyatád). 800 m (6): Schrepp János (Görgeteg). 1500 m (7): Gulyás Gergely (2. sz. iskola, Nagyatád). Távolugrás (16): Lukács Miklós (Bárdos iskola, Nagyatád). Súlylökés (15): Rákóczi András (2. sz. iskola, Nagyatád). 4x100 m (5): 2. sz. iskola, Nagyatád. 15-16 évesek, 1500 m (6): Orsós István (Görgeteg). A pontverseny végeredménye: 1.2. sz. iskola, Nagyatád 131 pont, 2. Bárdos iskola, Nagyatád 107, 3. Babay iskola, Nagyatád 88, 4. Görgeteg 51, 5. Tarany 32, 6. Se- gesqj 14. SAKK Rajt a dr. Sipos- emlékversenyen Hétfőn a kaposvári Édosz Művelődési Házban megkezdődött az ötödik alkalommal kiírt dr. Sipos Férenc-emlék- verseny. A huszonhat indulóból tizenhatan helybeliek, a többiek Nagyatádról, Nagybajomból, Dombóvárról és Dal- mandról érkeztek. Örvendetes, hogy első ízben a szomszéd Tolna megyéből is indulnak sakkozók. A verseny legnagyobb esélyese a mezőny egyetlen mesterjelöltje, a Somogy SC éltáblása Veress Róbert. Négy I. osztályú játékos van még a résztvevők között. A nyitóforduló nem hozott meglepetést, a papírformának megfelelő eredmények születtek. Az 1. forduló eredményei: Cserti-Veress 0-1, Bárány- Papp 1-0, Fülöp-Heinrich 0-1, Ronga-Nagy Z. 1-0, Re- ith-Marcsingó 0,5-0,5, Béres- Kis-Bank 1-0, Ligeti-Szabó 0,5-0,5, Torma-Wéber 1-0, Kiss-Vajthó 0-1, Sasvári- László 1-0, Molnár-Cseh 1-0, Nagy M—Fehérvizi 0,5-0,5, Szabó P.-Harangozó 1-0. Ülésezett az NB l-es labdarúgóliga Fejlemények totóbevétel-ügyben Csapatonként tízmilliót jelentene Hétfőn ülésezett az NB l-es labdarúgócsapatok ligája. A tanácskozáson szerepelt a jövő évi versenynaptár kialakítása. A liga támogatja a válogatott szereplését — a Je- nei-gárda március 1-jétől japán túrán vesz részt. Elhangzott, hogy a televízió programjában jövőre is lesznek első osztályú összefoglalók és élő közvetítések. Kompromisz- szumos megállapodás született a szerdai fordulókról is, és elképzelhető, hogy még hétfőnként is rendeznek egy-egy összecsapást, ezeket a televízió is közvetítené. Nagy László, a liga elnöke elmondta, hogy egyéves hiábavaló egyeztetés után elmozdulni látszik a holtpontról a totó-ügy. Mint ismert, a liga részesedést kért a totó-bevételekből, hiszen ez világszerte gyakorlat. Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke levélben jelezte, hogy megérti a liga igényeit, és dr. Horváth Balázs sportot felügyelő tárca nélküli miniszterrel együtt azon munkálkodik, hogy mihamarabb megoldás szülessen. Ez azonban időigényes feladat. A liga elfogadta az OTSH álláspontját, de ismét felhívta a figyelmet: ha nem születik megállapodás, veszélybe kerül a versenyrendszer, hiszen a klubok rendkívül nehéz anyagi helyzetben vannak. Az előzetes számítások szerint ha a liga megkapná a részesedést, egy-egy NB l-es együttes évi 8-1.0 millió forinttal lehetne gazdagabb. Ez az összeg azonban csak a felét tenné ki az egyesületek által az utánpótlás-nevelésre szánt kiadásnak. Sárosi Ferenc főtitkár ismertette a liga által kezdeményezett programokat. Terveznek egy edzői fórumot, amelyre az NB l-es szakvezetők mellett meghívnák a tavalyi német bajnok VfB Stuttgart edzőjét is. Gazdasági vonalon pedig találkozót szerveznek egy vezető holland klub menedzsere és magyar kollegái között. A jobb együttműködés érdekében közös beszélgetésre hívják az egyesületek és a sajtó képviselőit is. A liga mindent megtesz azért, hogy a magyar labdarúgás kitörjön abból az ördögi körből, amit a kevés pénz — gyenge futball összefüggése okoz. — Ma 17 órakor Kaposvári KC-KK Varazsdin (horvát II. osztály) előkészületi mérkőzés lesz Kaposváron a városi sport- csarnokban. A kaposvári együttesben most mutatkozik be hazai közönség előtt a Rijekától igazolt Gordan Filipovics és a visszatért Igor Kolicsev. A mérkőzést mindenki ingyen tekintheti meg. Különleges TOTÓ-kombinációk A 47. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos kombinációját. 1. X 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. X xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 x2211 2121 x 1x122 2x211 5. 1 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 1 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 1 1211 x x2112 2x121 112x2 8. 1 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 1 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112x1 xx112 21x1x 21x1x 12. X x2112 x2112 2121x 11x22 13. X 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette olvasóink számára. Pelikán János LÁBTENISZ EURÓPA LIGA Továbbra is élen a magyarok A hét végén Kassán lépett pályára a magyar lábte- nisz-válogatott Európa Liga-mérkőzésen, s a házigazdáktól elszenvedte első vereségét. A találkozó végeredménye: Cseh és Szlovák SZK-Magyarország 5:4 (a győztes meccsekért két, a vesztesekért egy pont jár.) A magyarok egyetlen győzelmét a kaposvári Európa-bajnok, Farkas János szerezte, aki magabiztosan, fölényesen két játszmában 15:4-re és 15:1-re verte azt a Jaroslav Zigalát, aki a Kaposváron rendezett első lábtenisz Európa-bajnok- ságon bronzérmes lett. A páros és a hármas szereplése sajnos már közel sem volt ilyen fényes: a Dárdai Ervin, Márkus László duó úgy kapott ki nagy csatában 2:1-re, hogy az első szettet ők nyerték. A magyar hármas — Márkus Zoltán, Karalyos Károly és Ni- szák Péter — pedig sima vereséget volt kénytelen elkönyvelni. Mostani veresége ellenére továbbra is őrzi első helyét a magyar csapat az Európa Ligában, ugyanis a csehek legutóbb vereséget szenvedtek Németországtól. Legközelebb november végén Budapesten a Vasas SC Fáy utcai sport- csarnokában lépnek ismét közönség elé a magyar lábte- nisz-válogatott tagjai — köztük Farkas János —, amikor is Románia lesz az ellenfél. — F — LABDARÚGÁS Megyei II. osztály Déli csoport Az őszi végeredmény: 1. Bélavár 13 9 2 2 27-18 20 2. Lakócsa 13 6 7 - 24-13 19 3. Kadarkút 13 7 2 4 32-16 16 4. Inke 13 6 2 5 30-28 14 5. H.-szentgyörgy 13 6 2 5 17-15 14 6. Somogyudvarhely 13 4 5 4 22-15 13 7. Berzence 13 6 1 6 25-27 13 8. Kaposszerdahely 13 5 3 5 22-25 13 9. Lábod 13 5 3 5 14-18 13 10. Vízvár 13 3 6 4 20-26 12 11. Gyékényes 13 3 5 5 21-20 11 12. Kastélyosdombó 13 5 - 8 21-29 10 13. Bolhás 13 3 2 8 23-32 8 14. Kaposmérő 13 2 2 9 12-27 6 Ifjúságiak: 1. Kaposmérő 13 121 58- 7 24 2. H.-szentgyörgy 13 10 2 1 81- 6 22 3. Kadarkút 13 10 2 1 68- 5 22 4. K.-dombó 13 8 4 1 37-W 20 5. Berzence 13 6 3 4 27-21 15 6. K.-szerdahely 13 6 1 6 47-32 13 7. Bolhás 13 6 1 6 32-57 13 8. Lábod 13 4 4 5 26-31 12 9. Bélavár 13 58 36-43 10 10. S.-udvarhely 13 4 1 8 30-57 9 11. Vízvár 13 3 2 8 19-70 8 12. Gyékényes 13 3 1 9 17-30 7 13. Lakócsa 13 2 1 10 20-67 5 14. inke 13 112 14-69 2 Kledhaim-Erding- Kaposplast a nyolc közé jutásért A nemzetközi asztalitenisz-kupákban elkészítették az újabb fordulók párosítását. Az ETTU Kupában a Kaposp- last — a legjobb nyolc közé jutásért — a német bajnokságban jelenleg ötödik helyen álló, kínai játékossal megerősített Kledhaim-Erding csapatával mérkőzik. (Mint ismeretes, a kaposvári együttes játék nélkül lépett tovább, miután litván ellenfelét diszkvalifikálták. A német csapat pedig egy prágai együttest búcsúztatott el.) A találkozó február 26-án lesz Németországban. Az Admira mégis búcsúzott Nem került be az osztrák csapat a labdarúgó KEK harmadik fordulójába. Az Admira Wacker megóvta a Royal Antwerpen otthonában lejátszott visszavágó mérkőzést, miután a kapuk méretei nem feleltek meg az előírásoknak. Az UEFA fegyelmi és fellebvi- teli bizottsága azonban nem foglalkozott érdemben az üggyel, az Admira pedig, nem kíván újra fellebbezni. így a Royal Antwerpen jutott a negyeddöntőbe. Siófoki Spartacus- Enying 10-8 Enyingi vendégjátékán jól szerepelt a Siófoki Spartacus NB lll-as asztalitenisz-csapata. Nagy küzdelemben, szoros mérkőzésen verte ellenfelét. A győzelmeken a Balaton, Krausz és a Kerti, Schneider páron kívül Krausz (4), Balaton, Kerti (2-2) osztozott. Két barcsi cselgáncsezüst A fővárosban rendezték meg a serdülő cselgáncs országos bajnokságot, ahol két barcsi ezüstérem is született. A 38 kg-os súlycsoportban öt induló közül Nagy Piroska három győzelemmel és egy vereséggel lett második. Hasonlóan szerepelt az 58 kg-osok között Szakos Csilla: három győzelmével és egy vereségével szintén ezüstérmet szerzett. A 41 kg-os súlycsoportban Kéki Zsuzsanna (Kaposvári Húsos SC) 14 induló közül az ötödik, míg a 68 kg-osok mezőnyében Kéki Márton (Kaposvári Flott ÖSC) 24 induló közül a hetedik helyet szerezte meg. Kaszparov nyert Párizsban A világbajnok Garri Kaszparov győzelmével ért véget Párizsban az Immopar Kupáért folyó nemzetközi rapidsakk torna. Az orosz világelső a döntőben az indiai Wiswanat- han Anandot győzte le „rövidítésben”, így övé lett a 400 ezer frankos első díj. Sportműsor SZERDA Sakk Dr. Sipos Ferenc-emlékver- seny (3. forduló). Kaposvár, Édosz Művelődési Ház, 16.30 órától. CSÜTÖRTÖK Röplabda Szuper Liga-mérkőzés: Kaposvári Somogy SC-Szegedi Papíron SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Sakk Dr. Sipos Ferenc-emiékver- seny (4. forduló). Kaposvár, Édosz Művelődési Ház, 16.30 órától.