Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-02 / 257. szám

1992. november 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — VÁLLALKOZÓKNAK 7 Sikeres a gyorsított vámeljárás A vámhivatalok eddigi ta­pasztalatai szerint igen ked­vezőek a tapasztalatok a két hónappal ezelőtt bevezetett, azonnali vámbeszedésekkel kapcsolatban. Az intézkedé­sek hatására nem csökkent a behozott áruk értéke, az importőrök képesek fizetni. Számottevő visszaesést csak a vasúti szállításban je­leztek. Kamarai együttműködés A közelmúltban együttmű­ködési szerződést kötött a spanyol Madridi Kereske­delmi és Iparkamara és a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A két szervezet kölcsönösen részt vállal a kamarai szakemberek kép­zéséből, magyar-spanyol üzletember-találkozók szer­vezéséből. Rövidesen, vár­hatóan még az idén, a ma­gyar kamara hasonló együttműködést köt a párizsi Kereskedelmi és Iparkama­rával. Verona várja a vállalkozókat A Veronai Vásárszervező Vállalat a közelmúltban köz­zétette jövő évi vásárnaptá­rát. A veronai vásár 63 kiállí­tási nappal üzemel, 20 szak­rendezvényén mintegy 40 országból több mint nyolc­ezer kiállító vesz részt. A veronai kiállítások sorában kiemelt helyen szerepelnek a mezőgazdasági és élelmi- szeripari szakvásárok, ezekhez rendszeresen kongresszusok, kerekasz- tal-beszélgetések kapcso­lódnak. Az első, a magyar cégek figyelmére is érdemes rendezvény a jövő évben május 25-30-a között lesz, ekkor kerül sorra a három­évente megrendezendő Samoter nevű építőipari szakvásár. Cseh vállalkozási bank Még novemberében meg­kezdi működését a prágai székhelyű Vállalkozási Bank. Az új bank kisebb ka­matra ad hiteleket a vállal­kozóknak, s a hitelkérelem elbírálásánál a fő szempont nem a vagyoni garancia, hanem a vállalkozási terv lesz. Az új bank a Cseh Köz­társaság egész területén ki akarja építeni hálózatát. A gazdasági kapcsolatokért Elsősorban a gazdasági kapcsolatok elmélyítése és a cégek közötti szorosabb együttrnűködés kialakítása volt a célja a Budapesti Mű­szaki Egyetemen a múlt hé­ten megrendezett kereske­delmi kiállításnak. A kiállítá­son mintegy 60 jelentős cég főként Nagy-Britanniából mutatta be a magyar érdek­lődőknek a kínálatát az elektronika, a távközlés, a gépészet, a közlekedés, az oktatás területéről. A vállala­tok közvetlen kapcsolatok kiépítéséről, vegyes vállalat alapításáról tárgyaltak a magyar szakemberekkel. DÁNIÁI TAPASZTALATOK Somogyiak Hamlet földjén Malmöi tapasztalatok Malmőbe a svéd kikötővá­rosba is van meghívónk, mindössze félórás hajóút a „gyorsjárattal”, azaz szár­nyashajóval. A tenger a szá­mukra szokatlan emeletes ha­jók, a vízről csak épphogy lát­ható Koppenhága jelképe — a tenger lánya szobor — külö­nös élmény. Malmö más stílus: „fénye­sebb”, de az őszi napfény csak 12-13 fokra „melegítette” fel a tenger sós lehelletével teli légkört. Az itteni vállalko­zás-fejlesztési irodán Sten Sorle vezetőtanácsadó igen barátságosan, színes tájékoz­tatóval várja csoportunkat. — Csaknem másfél évti­zede tartozunk a svéd ta­nácsadó hálózathoz, a mi ré­giónk egy-huszonnegyede az országnak. Az állam egy idő óta fix összeget, 120 millió svéd koronát adott nekünk az- • zal, hogy ezt jól kell forgal­maznunk. Ebből adunk hitele­ket a kisebb vállalkozásokba fogóknak — de a törlesztés akár tíz évig is tarthat. Ők is alaposan megnézik, kiknek adnak kölcsönt, ám folyama­tosan segítik szakmai taná­csaikkal és ha a vállalkozás csődbe jut, azt is közösen „nyelik le”. Itt természetes a jelzálog a hitelből vett gépe­ken, és a garanciát is az inté­zet vizsgálja. Elsőbbséget kapnak a jo üzleti ötletek, a foglalkoztás bővítése, a piaci versenybe élre kerülő vállal­kozások támogatása. Minden megyében egy iroda működik és összesen 550 tanácsadót foglalkoztatnak. A következő napon ámu- lunk el igazán. A Teknologisk, a dán ipari fejlesztéssel és a technológiai folyamatok átülte­tésével foglalkozó cég vendé­gei vagyunk. Az ő szaktanácsadóik ké­szítették fel korábban a ma­gyar vállalkozói irodák munka­társait, s adottságaik lenyűgö- zőek. Az öt és fél milliós or­szágban 1200 alkalmazottjuk 13 regionális irodán várja az ügyfeleket. Központjukban hatszázan dolgoznak, s láttuk a szamitogepesek es a vasut- irányítók képzését éppúgy, mint a szennyvízcsövek fekte­tésére kidolgozott modern el­járásokat. Oldalakat töltene meg szellemi exportjuk nagy­sága, ehelyett összegezés­ként annyit, hogy a dán állam számunkra hihetetlen össze­get fordít az innovációra, per­sze el is várja a hatékony munkát. A roskildei regionális irodán például a négy szakta­nácsadó évente öt-hatszáz- szor látogat el az iparosokhoz, a kisüzemekbe, s napi kapcso­latban állnak velük. Nem lehet magánvállalkozásuk, aztán szigorú titoktartási kötelezett­ségük van. A kisvállalkozónak itt nem kell a fejét törni, ha valamiben elakad, az intézet — mérsé­kelt térítésért — garantáltan a legjobb megoldást dolgozza ki. Ha kell a kutató és fejlesztő cégek segítségét is igénybe veszik... A hét végén még lehetősé­günk nyílt rövid időre elláto­gatni a helsingőri Hamlet szel­lemétől bejárt és a hillerödi ki­rályi kastélyokba is. Mindösz- sze itt hallottunk magyar szót a nagyváradi színészek turis­tacsoportjától. A káprázatos kincsek leírását az -útiköny­vekre bízva, egy barátságos háj-1, szevaszt, kiáltva száll­tunk fel a koppenhágai beton­ról... Novák Ferenc NEHEZKES CSŐDELJÁRÁS Egyezkedik az Apeh A csődeljárásban érintett vállalatoknál több mint 200 ez­ren dolgoznak, 54 százaléku­kat az ipari vállalatok, 29 szá­zalékukat a mezőgazdasági üzemek foglalkoztatják — ál­lapítja meg a Pénzügyminisz­térium ez évi gazdasági fo­lyamatokról szóló tájékozta­tója. A bíróságok január 1-jétől augusztus végéig 3658 csőd- bejelentést regisztráltak or­szágszerte. A csődbejelenté­sek közül augusztus végén 1806 bírósági végzéssel köz­zétett csődeljárás folyt, a meg­indított csődeljárások több­sége, 57 százaléka, gazda­sági társaságnál, 29 száza­léka szövetkezetnél. A csődeljárásban érintett ál­lami hitelezők a leggyakrab­ban az Apeh és a Vám- és Pénzügyőrség. Az egyezségi tárgyalások során az Apeh mintegy 6 milliárd forint adó­tartozásra kötött megállapo­dást az érintettekkel. Ez egy­részt a tőketartozások átüte­mezését jelentette, másrészt azt, hogy az Apeh elengedte a pótlékok és a bírságok egy ré­szét. A Vám- és Pénzügyőr­ség a csődegyezségek során 1,3 milliárd forintot engedett el, ebből 1,2 milliárd a kése­delmi kamat volt. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy a csőd- egyezségi tárgyalásokon az adósoknak gyakran nincs ki­bontakozási programjuk, az egyezséget többnyire a hitele­zők segítségétől várják. Amennyiben egyezség nem születik, a cégeket felszámol­ják. Ilyenkor a hitelezők gyak­ran nem jutnak pénzükhöz, ezért a korábbiaknál erőtelje­sebben törekednek a meg­egyezésre. Augusztusban egyébként 701 felszámolási kérelem ér­kezett a bíróságokhoz. Az összes felszámolás — bele­értve az előző évekről áthú­zódó, folyamatban lévő ügye­ket is — 7062 volt. A felszá­molás alatt lévő szervezetek 62 százaléka szövetkezet, 28 százaléka gazdasági társa­ság, túlnyomó részt kft. A leg­több felszámolás — 339 — a feldolgozóiparban tapasztal­ható, de több mint 300 ilyen cég működik az építőiparban. Számottevő még az ingatlan­ügyletek, illetőleg a szolgálta­tással foglalkozó szervezetek száma is. Az adóhatóság augusztus végéig 1650 felszámolási eljá­rást kezdeményezett, ebből mindössze 19 fejeződött be. Frutta Plus-lánc Százmillió forint értékű részvénykibocsátással növeli alaptőkéjét az első magyar magántőkén alapuló élelmi­szerkereskedelmi lánc, a Frutta Plus. A cég működésé­nek három éve alatt kiemel­kedő fejlődést mutatott, alap­tőkéje mára elérte a 730 millió forintot. A kezdeti négy üzlet­ről mára 61 -re emelték boltjaik számát. 1994-re a Frutta Plus-lánc várhatóan 80-100 üzletből áll. Kamarai hírek, információk, üzleti ajánlatok Partnerkereső Grúz kapcsolat Sokrétű kereskedelmi kap­csolatot szeretne kiépíteni ha­zánkkal Grúzia. A Zecary tel­jesen magántulajdonú cég más cégek képviseletében is ez ügyben keresi a kapcsola­tot. Főleg termelési együttmű­ködésben érdekeltek úgy, hogy a vegyes vállalatban ad­ják az ingatlant, a munkaerőt, a magyaroktól a technológiát, a gépet várják. Elsősorban zöldség-gyümölcs és általá­ban élelmiszer-feldolgozási technológiára van szükségük, de nyitnának velünk közös üz­letláncot is magyar áruk for­galmazására. Azoknak a ma­gyar cégeknek a jelentkezését várják, amelyek érdeklődnek Grúzia iránt, keresik saját ter­mékeik új vagy régi piacát. A grúz cégek az élelmiszeripa­ron kívül más irányú javaslato­kat is tettek, lehetőséget látnak fogyasztási cikkek kinti, ve­gyes vállalati gyártására, pél­dául egy varrodára, amelyhez a gépet, a technológiát, eset­leg az alapnyagot is a magyar partnertől várják. A grúz üzlet­embereknek jók a kapcsolatai Törökországgal, Azerbaj­dzsánnal, Örményországgal és Oroszországgal. A Ledo ajánlata A Horvát Kereskedelmi Ka­mara ajánlattal kereste meg kamaránkat. Az egyik legki­emelkedőbb minőségű mély­hűtött ételeket, a zágrábi Ledo-gyár termékeit ajánlják megvételre. Horvátorszáég első és legnagyob jégkrém- gyártó üzemének termékei ki­váló minőségűek, sokféle íz­ben és formai kivitelben ké­szülnek. Újabban mélyhűtött tésztákkal, leveles tésztákkal (meggyes rétes, almás rétes stb.) is bővítették gyártmá­nyaik sorát. Export-import A konzervdobozok széles skáláját ajánlja megvételre egy indiai cég, egyben dobozké­szítő gépeket és szolgáltatást is kínál. Amerikai cég sürgősen ke­res oroszországi re-exportra élelmiszereket — sűrített tej, tejpor, konzervgyümölcs, zöldség, húskonzerv, vaj, sajt, margarin, cukorka, csokoládé- félék. Angol cég ügynököt keres háztartási cikkek és ajándék- tárgyak értékesítésére. Román cég ajánl katonai és turista sátrakat, háztartási cik­keket, abroszt, ágyneműt, könnyű készruhát. Gyárt és elad vitorlavásznat, sátor­ponyvát, cipőkhöz textíliát, ka­tonai és civilruha kelmét, kem­pingcikkeket. Amerikai cég az ipari fejlesz­tést szolgáló elektronikus és elektromos készülékeket, or­vosi berendezéseket szállí­tana. Ehhez ügynököket és képviselőket keres Magyaror­szágon. Angol cég 500 ml-es üveg­palackot vásárolna. Amerikai cég poliuretán ha­bot vásárolna szőnyegek béle­léséhez. Angol cég mindenfajta fo­nalmaradékot vásárolna, kül- nösen a 100 százalékos pa­mutfonal, illetve a pamut-keve- rékfonal érdekli. Indiai cég örvényáramú, nem roncsoló vizsgáló és egyéb ellenőrző szerszámokat és rendszereket ajánl. (Töb­bek között crack-detektort, faj­lagos vezetőképesség-mérőt). Amerikai cég megvételre ajánlja biztonsági berendezé­seit, egyben képviselőt, illetve importőröket keres. Együttműködési lehetőség Ausztrál tudományos és ipari fejlesztési vállalat joint venture partnert keres egyenlő tőkebefektetéssel, új techno­lógiájának alkalmazására. A következő területek érdeklik: kertészeti műveletek autama- tizálása a vetési és aratási te­rületen, automatikus gyü­mölcsszedés, elektromos ké­ziszerszám kábelkijelölésre és azonosításra. Svájci cég olyan magyar partnert keres, aki az általa szolgáltatott know-how alapján SAM-zsaluzóanyag gyártását és forgalmazását vállalná. Amerikai cég a nyersanya­goktól az elektronikai készülé­kekig és kereskedelmi repülő­gépekig mindennel foglalkozik, az export-import egyaránt ér­dekli. Szükség esetén magyar importőröknek 1-3 éves hitelt tud nyújtani évi 6 százalékos kamatra. Svájci cég olyam magyar partnert keres, aki lakás- és egészségügyi konténerépí­tésre, esetleg ennek forgalma­zására szakosodott. A kapcsolatfelvétel módjá­ról, az üzleti ajánlatokról rész­letes tájékoztatást ad a Somo­gyi Kereskedelmi és Iparka­mara, Kaposvár Bajcsy Zs. u. 1./C. Tel: 82/16-244. Már több mint 800 vegyesvállalat Magyar tőkekihelyezés külföldre Jelentős a külföldre irá­nyuló magyar tőke szempont­jából az idei félév, hiszen az eddig összesen kihelyezett 11 millió dollárból 8,7 milliót az első hat hónapban fektettek be külföldön. A külföldi ma­gyar érdekeltségű vegyes vál­lalatok száma meghaladja a 800-at, ebből az év első fe­lében 202 alakult. A társasá­gok 61 százalékát kelet-euró­pai országokban, így Romá­niában, Lengyelországban és a Független Államok Közös­ségében alapították. Az első negyedévben Románia állt az érdeklődés középpontjában, a második negyedévben pe­dig a Független Államok Kö­zössége. Az itt működő ma­gyar érdekeltségű vegyes vál­lalatok összes alaptőkéje 421 millió forint. A magyar tőkekihelyezés a kelet-európai országokba egyelőre nem a klasszikus ér­telemben vett extraprofitot termelő külföldi beruházás­ként értékelendő, hanem a ke­leti kereskedelem stabilizálá­sát és újraélesztését szolgáló tényező. A fejlett ipari országok kö­zül továbhra is Németország és Ausztria vonzó a magyar tőke számára, Németország­ban 23, elsősorban építőipari jellegű, Ausztriában pedig hét darab magyar érdekeltségű vegyes vállalatot alapítottak. Magyar részvételű gazdasági társaság Nyugat-Európában jelenleg összesen negyven lé- ' tezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom